PRAE.HU: Tamás Zsuzsa neve ismerősen cseng gyerekirodalmi berkekben. Eddig főként szerkesztőként, kritikusként foglalkozott a gyerekkönyvekkel – többek között ennek az internetes oldalnak a gyerekrovatát is ő vezette néhány évvel ezelőtt. Mikor kezdtél el meséket írni?

Tamás Zsuzsa: Szívesen mondanám, hogy mindig is írtam meséket, de az első "igazi" – amennyiben az igaziság kritériuma a későbbi publikálás – mesémet 2007-ben írtam. Ez egy verses mese volt, Holdfénylány és Szomorúmadár: emlékszem, már a megírásakor tudtam, hogy egyszerre zárult le és kezdődött el vele valami. Lezárult egy gyásszal, szomorúsággal telt év (persze nem lett egy csapásra vége, de hogy már tudtam róla beszélni, az mindenképpen jó jel volt); és elkezdődött a mesében beszélés képessége, amely, azt hiszem, addig is ott mocorgott bennem, csak talán egyfajta gátat jelentett, hogy azt hittem, a mese gyerekeknek szól, nekik kell szóljon. A Holdfénylány megírásakor megtapasztaltam, hogyan sűrűsödnek mesébe felnőtt tapasztalatok, hogy aztán ki-ki annyit értsen belőle, amennyit a maga tapasztalatai és empátiája érteni engednek. Ezt a szöveget akár úgy is lehet olvasni, mint egy választ arra a kérdésre, miért fogy el újra és újra a hold (mindig is vonzódtam az okadó mítoszokhoz), de természetesen sokat elárul a szerelem természetéről is. Hadd említsem meg érdekességként, hogy ez a "felnőtt" mese bekerült a könyvfesztiválra megjelent Macskakirálylány című mesekönyvembe, amelyben a szereplők maguk mondanak el egy-egy verses mesét (a könyv egyébként egy hosszú, prózában írt történet): ebben a környezetben elviselhetővé szelídült a vers fájdalma, szomorúságát feloldja a könyv egészéből sugárzó derű.

PRAE.HU: Juli, te hogyan viszonyulsz a mesékhez? Készítettél illusztrációkat korábban is gyerekkönyvekhez vagy mesékhez?

Ilyés Juli: Fontosak számomra a mesék, hiszem, hogy gyógyító erejük van. Gyermekként minden érdekelt, ami nem köthető a konkrét valósághoz és így van ez most is. Valóság és illúzió szembenállásának kérdése a mai napig foglalkoztat. Egy dolog, hogy a szem mit képes felfogni a világból, mennyit enged látni, és más dolog az, ami még mögötte lehet. Nem véletlenül kerültem erre a pályára, gyerekkoromban egyetlen dologban voltam biztos, nevezetesen abban, hogy szeretnék valami maradandót alkotni, csak az nem volt számomra világos milyen formában fogom ezt elérni. Útmutatóm nem volt, így hát magamnak kellett bejárni azokat az ösvényeket, amelyek erre a pályára tereltek. Itt szeretném megemlíteni Pálfi György tanárom nevét, aki ebben segítségemre volt az egyetemi (MOME), és az azt megelőző felkészítő években. Megtanított arra, hogyan kell kép-szöveg kapcsolatát értelmezni, mitől jó egy illusztráció stb. Jelenleg is aktív tanárként neveli a következő illusztrátorgenerációt az egyetemen.

Szólnom kell a színes üveggolyókról is, velük kezdődött a mese az életemben és a színek felfedezése is. Anyukám állítása szerint három évesen hosszú órákon át nézegettem ezeket a golyókat, kerestem a titkukat. Most is van itthon belőlük egy vödörnyi, fontos tárgyai az életemnek, ragaszkodom hozzájuk. De térjünk vissza az illusztrációkhoz. Eddig két gyermekeknek szóló verseskötetet illusztráltam, melyeket Hécz Attila szerző bízott rám, kötetenként húsz illusztráció található bennük. A Mesék a Teljességhez lenne az első mesekönyv, amelyet reményeink szerint ki fognak adni.



PRAE.HU: Mikor találkoztatok először? Hogyan zajlott a közös munka?

T. Zs.: Radnóti Blanka, a Macskakirálylány illusztrátora mutatott be minket egymásnak. Blankával a közös könyv hozott össze minket, és mivel a kötet nem született meg egyik pillanatról a másikra, bőven volt időnk megismerni egymást. Így aztán amikor azt mondta, szeretne egy illusztrátort bemutatni nekem, mert úgy véli, az ő vizuális világa illene az én szövegeimhez, teljesen nyitott voltam a találkozásra. Ilyés Juli volt az az illusztrátor…

I. J.: Az Aranyvackor pályázatra idén jelentkeztem először, és fogalmam sem volt, melyik szerzőhöz forduljak. Felmerült, hogy Zsuzsával megpróbálhatnánk együtt dolgozni. Találkoztunk, és Zsuzsa másnap átküldte nekem a mese szövegét, amely már az első olvasás után megfogott, sőt, Zsuzsának írt válaszlevelemben úgy fogalmaztam, hogy "ez az én mesém". Különösen tetszettek a kerettörténetbe illesztett mesék, amelyeket Zsuzsa versbe szedett. Sajnos személyes találkozásokra nem sok lehetőségünk volt, akkor már hat hónapos várandós kismamaként a mozgásterem korlátozott volt, így leginkább az interneten keresztül osztottuk meg egymással a gondolatainkat. Zsuzsa teljesen szabad kezet adott. Szerintem fontos, hogy az illusztrátor és szerző között kölcsönös legyen a bizalom, ne féljenek kimondani egymás előtt véleményüket. Úgy érzem nálunk ez működött és remélem a későbbiekben is fogunk majd egymással dolgozni.



PRAE.HU: Zsuzsa történetének alapszövetét ismert mesék alkotják, ám korántsem megszokott módon. Például az első fejezetben a királyi pár – újszülött kislányuk sírásának ellenszerét megtalálandó – vacsorára invitálja a birodalom 12 bölcsét, ám az utolsó meghívó kakaós lesz. A Tenger Boszorkánya így nem kap meghívót, ezért bosszút forral. Máris eszünkbe juthat Csipkerózsika és A kis hableány is. A klasszikus mesékből felhasználsz egy-egy motívumot, de végül egészen újszerű, mai mese épül fel belőlük.

T. Zs.: A Mesék a Teljességhez munkacímű mese tulajdonképpen hasonló szerkezetű, mint a most megjelent mesekönyvem: prózai kerettörténetet tarkítanak verses betétek. Ám míg a Macskakirálylány esetében a meglévő verses mesék köré-mögé álmodtam meg a nagy történetet, itt éppen fordítva történt: kezdetektől tudtam, mi lesz az alapkonfliktus, és azt is, hogy 12 bölcset kell majd szóra bírnom (vagyis szóra bírnia a főszereplő királynak). A 12 bölcs 12 különböző jellem, bölcsességük valóban többé-kevésbé ismert mesék motívumaiból áll össze, de az egész mögött komoly gondolati háttér bújik meg, amelynek titkát most még nem fedném fel. Mindenesetre éppen ezért úgy döntöttem, hogy a bölcsek beszédmódja viszont nem tér el radikálisan egymástól: azt remélem, az azonos verselés nem teszi unalmassá megszólalásaikat, sokkal inkább egyfajta időtlenséget biztosít számukra.

PRAE.HU: Az illusztrációkon is érzek egyfajta időtlenséget, ugyanakkor frissek is egyszersmind, akárcsak Zsuzsa átírt verziói. Juli, miután elolvastad a történetet, mi volt a következő lépés?

I. J.: A Mesék a Teljességhez nem kifejezetten gyerekeknek szóló történet, komoly hangvételű, titokzatos, nagyobb terjedelmű mese. Mielőtt bármit is elkezdtem volna csinálni, többször elolvastam, emésztgettem, és minden olvasás után újabb és újabb jelenetek elevenedtek meg előttem a legapróbb részletekig, egészen addig, míg össze nem állt kerek egészként a teljes történet. Amint ez megvolt, elkezdtem rajzolni és kísérletezgetni, hogy hogyan jelenítsem meg a képzeletbelit a valóságban. A jelenlegi illusztrációkat nem érzem teljesen késznek, még dolgozom rajtuk.

PRAE.HU: Hogyan alakultak ki a képen látható figurák?

I. J.: A királyi házaspárt fiatalokként, az élethez felnövő emberekként képzeltem el, hiszen ebben a történetben a király indul vándorútra, melynek során bölcsebbé válik és végül levonja a maga tanulságát. A bölcseket sem feltétlenül fehér szakállas, botra támaszkodó, görbe hátú karaktereknek képzelem, mint ahogy a Tanító sem az, kentaur, aki fiatal kora ellenére fel van vértezve annyi tudással, amely segítségére lesz a királynak. Zsuzsa sokat segített azzal, hogy elküldte a 12 bölcs főbb jellemvonásait, s ezeket figyelembe véve készültek az illusztrációk.



PRAE.HU: A mesei vándorutak végén, mindenféle megpróbáltatások és küzdelmek után következik a királyság elnyerése (sokszor a királykisasszony kezével együtt). Ebben a történetben a király indul útnak. Ezek szerint egy királynak is van még mit tanulnia?

T. Zs.: Hogy a király indul útnak (és nem mondjuk a legkisebb királyfi), az talán valóban nem a legszokványosabb, ám a mesebeli királyoknak majdnem mindig van mit tanulniuk! Hány mese kezdődik úgy, hogy volt egy király, és melyik nem úgy folytatódik, hogy már a második tagmondatból kiderül, valami bűzlik a királyságban? Egy meddő vagy egy özvegy királynak éppen úgy tanulnia kell valamit, hogy helyrebillentse birodalmában a rendet, mint annak, akinek történetesen neje és gyermeke is van, ám valami oknál fogva képtelen meghallgatni birodalma bölcseit: vagy mert nincs elég aranytányérja, és ezért nem hívja meg a 13. tudós asszonyt (lásd Csipkerózsika), vagy mert összekakaózza a meghívót, és ezért nem hívja meg a 12. bölcset… Mindenképpen arról van szó, hogy valamely tudásra, amelyet talán éppen a mellőzött bölcs képvisel, még nem nyitott, és ennek a tagadásnak meg is lesz a következménye a "birodalomra" nézve. Gyakorlatilag így működik az elfojtás.

PRAE.HU: Juli, milyen technikával dolgoztál és miért pont azt választottad?

I. J.: Alapozott kartonra festettem akrillal a képeket, nem is volt számomra kérdés, úgy éreztem, ez a technika illik ehhez a meséhez, mert ad egyfajta komoly hátteret a történethez, amelyet a szöveg is megkíván. Fentebb említettem, hogy még nem érzem teljesen késznek az illusztrációkat – úgy érzem, hogy a történetben a komolyság mellett sok-sok humor is található, ezért a festőiséget meglehet, oldani kell majd egy-két rajzos elemmel.

PRAE.HU: Mennyire voltak meghatározóak a mesék gyerekkorotokban? Most is jelen vannak a mindennapjaitokban?

I. J.: A nagyszüleim sokat meséltek, különösen az anyai nagytatám (Erdélyben így szólítottuk őt), aki sokszor rögtönzött, ilyenkor a meséknek természetesen mi (a testvéreim és én) voltunk legtöbbször a főszereplői. Rengeteg türelme volt és minden szeretetével teleszőtte a kitalált meséket. A mai napig táplálkozom ebből, és persze nem múlt el a mese iránti szeretetem sem; még most is gyermekként tudok elmélyülni a mesékben, és valószínűleg ebből fakadóan szerettem meg később a görög mitológiai témákat és a fantasy jellegű történeteket is.

T. Zs.: Anya vagyok, a Meseutca munkatársa, meseíró: ennél jobban már nem is lehetne jelen az életemben…



I. J.: Azt a bizalmat, melyet Zsuzsától kaptam, igyekszem meghálálni a jelenlegi legjobb tudásom szerint. Szeretném, ha ebből a közös munkából egy szép könyv születne. Ami most egy picit elodázza részemről ezt a munkát, az, hogy március 9-én megszületett gyönyörűséges kislányom Lili, akire most minden energiámmal odafigyelek. Zsuzsával megbeszéltük, amint lesz egy kis rendszer az életünkben, újra nekilátok a munkának.

T. Zs.: És én nem is várom, hogy Juli most mással is foglalkozzon Lilin kívül. Engem is leköt a Macskakirálylány – május 21-én lesz a bemutatója –, bár örömmel látnám Juli további munkáit is. A PRAE.HU megtisztelő különdíja mellett a Naphegy Kiadó jutalmában is részesült a szöveg, ami előbb-utóbb a mese megjelenését is jelenti. Addig is minden perc, amit Juli a kislányával tölt, tekinthető "előtanulmánynak", hiszen én is saját tapasztalataim alapján írtam meg, hogy a király abban gyönyörködik, ahogy a királyné és a kis királylány elmerülnek egymás tekintetében. Ez maga a teljesség.


A pályaműből egy rövid részletet korábban már közöltünk, ez ide kattintva elérhető.