Pedig az alsóbb néprétegeket nem tartották mindig a sajnálat tárgyának. Margócsy előadása rávilágított, hogy a 19. század magyar irodalmában a szegénység az egyszerűséggel, a tiszta lélekkel és a boldogsággal kapcsolódott össze. A kiváltságos osztályokba tartozók számára a parasztság vagy a cigányság néha sokkal inkább volt tréfák célpontja, nevetség tárgya, minthogy szolidaritást érezzenek irántuk. Aki foglalkozott is a témával, az is inkább jogi, nem pedig anyagi problémának tekintette a szegénységet. Nem is ábrázolták részletesen, vagy ha ezt mégis megtette valaki, mint például Petőfi az Apostolban, azt leginkább ízléstelennek minősítették. Jókai vagy Jósika romantikus regényeiben pedig sokkal nagyobb hangsúlyt kaptak a cselszövések, a gyilkosságok, a háborúk vagy a járványok, mint a nyomor. Ahogy Petőfi és Arany lírájában, úgy később Gárdonyi, Tömörkény vagy Mikszáth prózájában is többnyire egy idealizált, szép paraszti élet jelenik meg. A 20. század elején ezért is robbant nagyot Móricz valódi szegénységábrázolása.



A következő előadó, Schein Gábor kissé tankönyv-ízűen felolvasott előadásában rávilágított, hogy amikor irodalmárok beszélnek a szegénységről, leginkább a rossz lelkiismeret dolgozik bennük. A legmélyebb szegénységben élők számára elérhetetlenek azok a javak, lehetőségek, szolgáltatások, amiket a felsőbb rétegek természetesnek vesznek, és ebből következően elérhetetlen számukra maga a kultúra, így az irodalom is. Az az irodalom, amely éppen ezt a problémát szeretné ábrázolni, és amelynek éppúgy megvannak a maga szegényei. Azok, akik tehetségüket, idejük és energiájukat az írásba fektetik, és mégsem tudnak tisztességesen megélni a munkájukból. Schein szerint a szegénység ábrázolásának a 20. században bekövetkezett fordulatát követő fejlődés mára eltompult.



Az első két prezentáció maratoni hosszúságú, szünet nélküli, két és fél órás blokkot eredményezve csúszott össze a következő, József Attilával és Móricz Zsigmonddal foglalkozó előadássorozattal. Tverdota György és Halmai Tamás egyaránt József Attila költészetének szegénységgel kapcsolatos aspektusait vette górcső alá. Tverdota a századelő hazafias, vallásos, családcentrikus pedagógiai szemléletéből indult ki. A korszakra, a század elejére jellemző gondolkodás szerint hiába szegény valaki, ha a család mellette áll, a szülők, lehetőségeikhez mérten mindent megadnak gyermekeiknek, és a nagyszülők is segítenek, ahol csak tudnak. Aki esetleg árva, arról az állam gondoskodik, a legnehezebb helyzetben lévőket pedig megsegíti az Isten. Ez a fajta "Isten, Haza, Család" szemlélet bukott el az olyan sorsú gyermekek esetében, amilyen József Attila is volt. Míg a "De szeretnék gazdag lenni" kezdetű versben még csak a finom ételek és szép ruhák iránti természetes gyermeki vágy jelent meg, később a Tiszta szívvel már nyílt lázadás volt. A "Nincsen apám, se anyám, se istenem, se hazám" sorokból nem hazaárulás, nem a haza és a vallás egyszerű megtagadása olvasható ki, hanem a saját élményekből táplálkozó, a szegénységet gyermekként megtapasztaló fiatal felnőtt saját sorsa elleni lázadása.



Halmai Tamásnak Tverdotához több ponton kapcsolódó előadásából megütötte a fülemet az áldozati póz említése, még ha az csak szinte zárójeles megjegyzésként hangzott is el. A következő előadásban Szilágyi Zsófia beszélt Móricz Zsigmondról, és bizonyos értelemben a jómódú Móricz a folyton nélkülöző József Attila ellentéte is lehet. Szilágyi Zsófia megemlíti Spiró György egy közelmúltbeli beszédét, amelyben hiteltelennek nevezi Móricz bizonyos műveit, például a Hét krajcárt. Érdekesség, hogy a szocialista rendszer irodalomtankönyveiben Móriczot szegény családban született és nélkülözésben meghalt írónak nevezik, amit az ötszobás Fővám téri lakás és a leányfalui birtok megléte semmiképpen nem támaszt alá. Külseje is sokkal inkább a nagytőkésre, mintsem a parasztíróra emlékeztetett. Leányfalun az a hír járta, hogy a legkevésbé dolgos parasztok az ő birtokán dolgoztak, mivel az volt neki a fontos, hogy ezek a parasztok az írásaihoz alapanyagot szolgáltatva meséljenek neki.

Furcsa kettősség, hogy Móricz éppen a szegénységet ábrázoló prózáinak köszönhetősen vált sikeres íróvá, jómódú emberré. A szegénység irodalmának történeti áttekintése, a múlt példáinak emlegetése mindenesetre érdekes és tanulságos, ráadásul fájdalmasan aktuális, mivel a harmincas évek gazdasági válsága köszön vissza most is, a létminimum alatt élők számának növekedése, a szegény rétegek leszakadása, az általános megélhetési gondok és a nagymértékű kivándorlás ma is ugyanolyan valós problémák.