A fiatal orosz író, Vaszilij Szigarjev drámáját, a Gyurmát (Plasztilin) számtalan nyelvre lefordították, Európa-szerte játsszák. Népszerű hazánkban is, évről évre műsorára tűzi nem egy hazai társulat. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen, az Ódry Színpadon bemutatott Küszöb ennek a drámának a legújabb átirata. A történet szereplői orosz középiskolások és felnőttek, de ha a szláv neveket magyarra cserélnénk, a történet akár itthoni elhagyott gyárépület vagy nagyhangú szomszéd kiabálásától visszhangzó lépcsőház is lehetne a helyszíne.

Ezt a társadalmi rokonságot felfoghatjuk valamiféle kelet-európai sajátosságnak is, de a cselekmény talán még ebben a tágabb földrajzi értelemben sem ennyire röghöz kötött. Az a fajta zülléstörténet, amit a darab bemutat, egészen nemzetközi. Nekem például kapásból egy amerikai-holland-francia film, a sikeres és botrányt kavaró Ken Park néhány jelenete ugrik be. Az a történet Kaliforniában játszódik, de olyan, mintha a két világot sem az óceán, sem a gyökeresen eltérő történelmi fejlődés nem választaná el egymástól: a filmben szereplő amerikai tinédzserek hasonló tragédiákat élnek át, mint a színdarabban játszó oroszok, hasonló dolgokkal kísérleteznek, és hasonló szituációkba keverednek, ráadásul az őket körülvevő felnőtt világ is éppolyan erőszakos, képmutató és részvétlen.

A darab nyelvezete trágár ugyan, de nem öncélúan az: teljes egészében igazodik a mai, esetünkben éppen a magyar konyhanyelvhez. Ez a trágárság ráadásul elengedhetetlen egy olyan történet elmeséléséhez, amelyben központi szerepet kap a szex és az erőszak. A rendezés sem ismer tabukat, a meztelen valóság itt-ott valóban meztelen, az ábrázolás zavarba ejtően naturalista, és a nyerseséget még a többnyire lírai hangvételű zene- és táncbetétek sem oldják fel. Az egyébként minőségi humor néhol némileg lazítja a feszültséget, és éppen annyi van belőle, amennyi kell, azonban láthatóan nem a felhőtlen szórakoztatás, a másfél órán át tartó nevettetés a cél.

Az ajtó méretű deszkalapokkal való játék sok-sok lehetőséget hordoz magában, és a színészek élnek is ezekkel a lehetőségekkel, kreatívan mozgatják őket: a deszkalapokból asztal, pad, ajtó és sok minden más formálható. Ezeket, illetve a színházterem berendezését leszámítva pedig alig van szükség egyéb díszletekre. Ez a minimalizmus tökéletesen illik a darabhoz, egy színtelen, ingerszegény környezetbe helyezi a szereplőket.

Azokat a szereplőket, akik egytől egyig kisszerűek, nevetségesek, szánalomra méltók, és folyamatosan megalázó helyzetekbe keverednek. A fiatalok éppen a szexuális útkeresés szakaszában vannak. A főszereplő Makszim, egy középiskolás fiú, akit idős nagyanyja egyedül nevel, és aki a gyermekkorból kilépve hirtelen válik felnőtté. Ez a felnőtté válás azonban nem egy pozitív fejlődési folyamat. Horkay Barnabás árnyaltan formálja meg az eredendően tiszta lelkű, de az események sodrásában keménnyé és végtelenül közönyössé váló tinédzsert. Bár a szereplők közül kétségtelenül Makszim szenved a legjobban, illetve a történet tulajdonképpen az ő szenvedéstörténete, mégsem válik pozitív főhőssé. Szpira (Tóth Orsolya) a darab elején meghal, de álomkép formájában végig jelen van, általában a tiszta, az igaz szerelem szimbólumaként. Makszim legjobb haverja, Juha (Nagy Norbert) néha még a főszereplőnél is ügyetlenebbül lépked a felnőtté válás útján, és annyival negatívabb figura, hogy még a saját tetteiért sem vállalja a felelősséget.

Bár a tinédzserek világában is jelen van az eredendő kegyetlenség, a felnőttekről egy kicsivel még sötétebb képet fest a mű. De mintha az ő bűneik esetében is csak az éveik száma lenne valamiféle súlyosbító körülmény. A történet helyszínéül szolgáló orosz kisváros nem termel ki magából hősöket, példaképeket, de még ártatlanságukat, méltóságukat megőrző figurákat sem. Az egyes szereplők esetleg normálisnak vélt életvitele is olyan képmutatással párosul, ami szánalmassá teszi őket. Szakadék tátong felnőtt és gyerek, idős és fiatal között, a kapcsolatokat az érdekek tartják össze. Nem szimplán kegyetlen, de értékek nélküli is ez a világ, amelynek rosszindulatú, gyáva, megalkuvó és részvétlen szereplőiről Makszim mond ítéletet egy panelház tetejére kapaszkodva. A sűrűn előforduló, megrázó jeleneteken túl az igazi katarzist ez az ítéletmondás hozza meg. Nem keres választ az élet nagy kérdéseire, egészen apró, hétköznapi semmiségekre világít csak rá. Ezekben a hétköznapi semmiségekben pedig megtaláljuk saját bosszúságaink forrását, és ha őszinték vagyunk magunkhoz, megtalálhatjuk bennük saját hibáinkat is.

Küszöb
Vaszilij Szigarjev Gyurma című drámája alapján

Szereplők:
Horkay Barnabás
Nagy Norbert
Ostorházi Bernadett
Gyöngy Zsuzsa
Bán Bálint
Fehér László
Tóth Orsi
Simkó Katalin
Andrássy Máté
Sipos Vera
Beczásy Áron

Dramaturg: Laboda Kornél
Zeneszerző: Márkos Albert
Díszlet, jelmez: Oláh Tímea
Rendezőasszisztens:Bereczki Csilla

Rendező-koreográfus:Hegymegi Máté

Osztályvezető tanár:Horváth Csaba

Bemutató: 2013. május 29.
Színház és Filmművészeti Egyetem, Ódry Színpad

Fotó: Pallag Péter