Prikler Mátyásnak nem a Köszönöm, jól! az első munkája, már pozsonyi főiskolás évei lezárásaként is készített egy azonos című diplomafilmet 2010-ben. Jóllehet, a rendező bevallása szerint csak a véletlen műve, hogy a rövidfilmet Cannes-ban is láthatta a nagyérdemű, ám e fesztiválrészvételnek kulcsszerepe volt a nagyjátékfilm elkészülésében. Ugyanis Prikler elmondása szerint a forgatókönyv már a diplomafilm előtt készen volt, csupán a vizsgára csökkentették a teljes történetet annak egyik legkidolgozottabb részletére (a főhős családjának széthullása). A 2010-es alkotás önmagában is működőképesnek bizonyult, külföldi szereplése pedig valószínűleg hozzájárult ahhoz, hogy a Szlovák Filmalap támogatta a rendező első egészestés filmjét.

A "nagy" Köszönöm, jól! Cannes-ban, Rotterdamban és az áprilisi budapesti Titanic Filmfesztiválon is szerepelt, s ahogy erről Prikler Mátyás beszámolt: a szakmától szinte csak pozitív visszajelzést kapott. A rendező anekdotája szerint egy rotterdami néző magukra, hollandokra ismert a Szlovákiában játszódó történetben. Azaz a megjelenített közeg, a konkrét társadalmi, gazdasági és politikai vonatkozás csupán a felszín, e komor, de humort sem nélkülöző dokudráma mélyrétegeiben elvont, egzisztencialista, az emberiséget érintő lényegi kérdéskörrel foglalkozik. Kisebb-nagyobb egyenetlenségei ellenére Prikler Mátyás filmje sikeresen mutatja meg úgy a szlovákiai, mint más országbeli családok mindennapi privát poklát.

A Köszönöm, jól! tehát a 2010-es rövidfilm kiterjesztése. Tulajdonképpen nem egy, hanem három történet jelenik meg benne, melyek eleinte összefüggéstelennek tűnnek, ám Prikler és Marek Lesák profi forgatókönyvírókhoz illően rántják össze a három szálat egy utolsó nagyjelenetben. A film első felében egy gazdagabb család zűrös életébe tekinthet be a néző: Miroslav, a vidéki politikus, vállalkozó, leendő örömapa és házasodó lánya az alkoholista feleséggel és anyával küzdenek. A második rész az öreg Béláról szól, aki igazi papucsférj volt egész életében, s kihasználta róla gondoskodni kénytelen asszonyát. A harmadik család a tulajdonképpeni főszereplőé, melyet Attila (Béla fia) és felesége neurózisa együtt tesz tönkre. A szálak végül Miroslav lányának esküvőjén érnek össze, ahol nemcsak az alkoholmámor és a közel sem önfeledt tánc miatt forr a levegő.

Prikler filmje tehát egy családi tabló, a modern famíliák vergődését mutatja be. Három történet – három generáció – három boldogtalan világ jelenik meg. Mindenütt vannak áldozatnak és zsarnoknak látszó karakterek, de a dokumentarista forma tárgyilagosságának köszönhetően a néző senkit sem tud igazán elítélni. Lehet, hogy az egyik szál negatív hőse a másik pozitív karakterévé válik, mert megsajnálja, felmenti őt a könnyen magára ismerő befogadó. Mindez leginkább a tulajdonképpeni főszereplőre, Attilára igaz, aki először bunkó és hálátlan "tékozló fiúnak" tűnik. Alig várja apja halálát, szülőjével – vélhetően részint a neki kiszolgáltatott anyja, részint Béla politikai múltja miatt – ellenséges: szinte kóborkutyaként kezeli, mint egy darab fát, úgy vágja be az ágyba, majd mindenféle érzelem nélkül dugja be egy öregotthonba. Ám miután a néző bekerül Attila felesége és gyerekei közé, máris megváltozik minden, és bár a férfi ekkor sem viselkedik mintapapaként (kiabál, fia előtt verekszik), mégis a családért vívott elkeseredett küzdelme miatt szimpatikusabb figurává válik. A legkomplexebb karakter tehát e korántsem jó apa és férj, Attila. Ő egymaga ugyan képes lekötni a néző figyelmét, viszont kár, hogy az első család kevés figyelmet kapott, pedig legalább olyan érdekesnek tűnt történetük, mint Attiláéké. Pálfi György pár évvel korábbi hasonló művében (Nem vagyok a barátod) ezt jobban megoldotta, mert a "mindenki mindenkivel" elvet követve szereplői gyakran összefutottak, és nagyjából mindannyian ugyanolyan fontosak voltak, valóban egy átfogó, mégis laza, spontán tablót mutatott be a modern (magyar) társadalomról és családról. Prikler Mátyás filmjében az egyensúly kissé megbomlik, és Attila feltűnésétől (Béla szálában lép be a cselekménybe) a lagzis nagyjelenetig inkább egy személyesebb melodrámává változik.

Persze ettől még a Köszönöm, jól! általános érvényű alkotás marad, mivel a világ bármely táján játszódhatna, bárki magára ismerhet Béla vagy Attila személyében. Az említett Pálfi-filmen kívül még John Cassavetes (New York árnyai, Arcok) és természetesen Tarr Béla korai műveihez hasonlítható leginkább. Tarr dokumentarista drámáját (Családi tűzfészek) maga Prikler is referenciaként emlegette egy interjúban, sőt, Őszi almanach című filmjét a Köszönöm, jól! konkrétan is megidézi az esküvői nagyjeleneten a "Bárhogy lesz, úgy lesz…" dalon keresztül. Tarr hatása pedig nemcsak a téma és a dokumentumfilmes forma miatt érezhető, munkástrilógiáját (Családi tűzfészek, Szabadgyalog, Panelkapcsolat) nézve felmerülhet a nézőben a kérdés: vajon a nyomorúságos társadalmi körülmények nélkül boldog lenne-e a család? Az említett Őszi almanach ad erre választ, mely nem "proli", hanem nagypolgári, gazdag közegben játszódik, mégis ugyanúgy elviselhetetlen a (nagy)családi létforma. A Köszönöm, jól! hasonló módon áll a problémakörhöz, és azt állítja, hogy a gazdasági és szociális körülményeknél sokkal mélyebb és általánosabb krízis szabdalja szét a családok emberi kötelékeit.

Tulajdonképpen három társadalmi osztály jelenik meg a három családon keresztül. Miroslavék a felső osztályt képviselik, Béláék a munkásokat, míg Attila famíliája a középréteget. Ugyan a gazdasági válság mint az emberek életét megnyomorító jelenség felmerül (egy tévéműsorban beszélnek róla), ám mindegyik szál rácáfol arra, hogy ez okozná az általános egzisztenciális nyomort. Ha nincs pénz, azért készítik ki egymást a tagok, mert az állandó, megélhetésért folytatott küzdelem felőrli az embert (ezt láthatjuk Tarr filmtrilógiájában). Ha viszont nem az anyagi gondok állnak a centrumban, akkor is van ürügy a kapcsolatok szétdúlására – ezt mutatja be a Köszönöm, jól!. Miroslavék nagypolgári életet élnek, de az asszony alkoholista. Bélának és feleségének a boldog nyugdíjas éveket kellene élniük, mégis csak egymást gyilkolják egész nap. Attila elveszti ugyan állását a filmben, de nem ezen vesznek össze feleségével, kapcsolatuk már rég romokban hever. Nem a létbizonytalanságot, hanem egymást nem tudják elviselni Prikler művének szereplői. Az egykoron boldog családi élet elszürkült. Férj és feleség egyszerűen nem illenek össze, kihasználják egymást, és megmérgezik gyermekeik életét is. 

Mert a gyerekek a legnagyobb elszenvedői ennek a történetnek. Ez Attiláéknál a groteszk Szentestén jelentkezik a legszemléletesebben. A nagyobbik fiú, Ábel unottan áll az egész karácsonyhoz, de a kislány is tudja, hogy az ünnepi "szeressük egymást" már csak kötelező színjáték, szüleik puskaporos hordók, egy szikra is elég, és a meghitt este a levegőbe röpül. Attila videóz, lemerül a kamera, felesége ideges, amiért a férfi nem töltötte fel az akkumulátort, mire ő keserűen jegyzi meg, semmi értelme felvételt készíteni a korábbiakhoz hasonlóan szürke idei karácsonyról. Pedig látszólag minden meg van, nem szűkölködnek, és Attila kioktatja gyerekeiket, hogy "gazdagnak kell lenni, mert a szegények csak csatát nyernek, a háborúból a gazdagok kerülnek ki győztesen". Vagy mégsem? Mennyiben nevezhető ez a család győztesnek, ha a feleség Szenteste is a válóper beadásával foglalkozik? Persze erről nemcsak Attila a tehet, mivel, mint kiderül, Béla is pocsék férj és apa volt. Rossz példakép fia számára, aki hozzá hasonlóan képtelen egy jól működő famíliát fenntartani. S valószínűleg Attila gyermekei is lelki sérültek maradnak egész életükre (már a filmben elhangzik, hogy az apa távozása után a gyerekek nyugtatót kényszerülnek szedni annak folyamatos zaklatásai miatt), tovább fogják örökíteni szüleik hibáit. Mindennek tetejébe Ábel folyamatosan szemtanúja annak az embertelen bánásmódnak, amelyet apja Bélával szemben tanúsít. Feltehetőleg a főhős sem számíthat majd másra öreg korában gyermekétől, mivel atyjához hasonlóan Attila sem jelent pozitív mintát fiának. Így a Köszönöm, jól! egy általános generációs konfliktusokról is szól, miszerint a gyermekek ugyan felismerik őseik hibáját, elítélik apjukat-anyjukat, ám eközben reprodukálják szüleik ballépéseit.

Tehát a Köszönöm, jól! nagyon keserű dráma, ám ennek ellenére nem nélkülözi a humort. Visszafogott groteszk-irónia jellemzi, mely finoman simul a komor jelenetekbe, és természetes módon, szinte észrevétlenül pattan elő egy-egy szituációban. Például mikor Miroslav ittas felesége kirakja lányát és annak vőlegényét egy szál semmiben, az egyszerre szomorú és vicces jelenet. Ugyanilyen kevert hangulatú szituáció, mikor a második történetben Bélát látjuk a kanapén fekve: rockzene szól, a férfi hatalmas pocakja csak úgy rázkódik, mintha a dallamra ropna táncot, ám a kamera végigpásztázza testét, és ekkor leesik a nézőnek, hogy az asszony masszírozza az öreg fájó lábát, ettől az intenzív mozgás.

Az ifjú szlovák-magyar rendező ígéretesen indul el remélhetőleg felfelé ívelő pályáján. A Köszönöm, jól!-nak persze vannak gyengeségei. Ilyen a már említett súlyeltolódás a három történet között. Sokkal erősebb és általánosabb érvényű lehetett volna, ha valamilyen frappáns húzással Miroslav és Béla szála is ugyanakkora jelentőséget kap, mint Attiláé. Továbbá a dokumentarista formáról elmondható, hogy bár nagyon hitelessé teszi a filmet, és igen jól mutat bármilyen játékfilmben, ám mára (művészfilmes) klisévé váltak a hozzá tapadó stilisztikai és elbeszélésbeli fogások. Elhasználódott, a sokadik ilyen jellegű történet már közel sem bír akkora hatással, mint a tíz-húsz évvel korábbi alkotások. Ám ezek csak apró hibák. Prikler filmje ezek ellenére rendkívül profin megírt, mégis életszagú dráma, már-már dokumentumfilm. Kissé nehezen indul be, de miután beránt, nem ereszt. Ez a mindennapi, ismerős szituációkon kívül a kiváló karaktereknek, és az őket megformáló színészeknek is köszönhető, akik mindannyian olyan hitelesen játsszák az átlagembert, hogy a néző akár amatőr, civil szereplőknek is hihetné őket (pedig érdekes módon Prikler Mátyás szinte kivétel nélkül hivatásos szlovák és magyar színészekkel dolgozott). A Köszönöm, jól! ereje így abban rejlik, hogy a befogadó a különféle élethelyzeteket nézve felismerheti saját maga gyarlóságait, és elindulhat a változás útján. Cselekvő film tehát Prikler műve, mely a famíliák széthullását annak reményében tárja fel kíméletlenül, hogy hatására az emberek elgondolkodnak hibáikon.