film
2013. 09. 13.
A harcművészet szerelmesei
Wong Kar-wai: A nagymester
A kilencvenes évek művészfilmes sztárrendezője, a hongkongi fenegyerek Wong Kar-wai A nagymester címmel ezúttal egy hozzá képest meglepően visszafogott, de még így is különleges, a szó szoros értelmében harcművészeti filmet készített.
A wuxia (kardforgató kosztümös film) és a kung-fu filmek Keleten olyanok, mint a nyugati kultúrkörben a western, az akciófilm vagy mostanában a szuperhősfilmek: szinte minden alkotó valamilyen szinten viszonyba kerül e műfajokkal. Tette ezt a kínai Zhang Yimou (Hős) és a hongkongi Wong Kar-wai is. Wong ugyan ízig-vérig szerzői filmes, ám életművét erős zsánervonatkozású munkákkal indította. Az Ahogy peregnek a könnyek (1988) a John Woo-féle akciófilmeket, az Idő hamuja (1992/94) a wuxiákat, a Bukott angyalkák (1995) pedig a bérgyilkosfilmeket idézi meg. Persze ezekben az alkotásokban Wong Kar-wai (és Christopher Doyle operatőr) jellegzetes szaggatott (az amerikai szakirodalomban csak "undercrank"-nek címkézett) stílusával, illetve az igen laza szövésű, inkább egy érzelmi állapotot bemutató, mintsem valódi, fordulatos történetet elmesélő cselekményével nem támogatja, hanem roncsolja a zsánert. Másfelől viszont érdekes módon Wong művei művészi melodrámák, minthogy állandó formavilága mellett visszatérő témája a lehetetlen / megkésett / akadályoztatott szerelem (lásd még a fentieken kívül: Csungking expressz, Szerelemre hangolva, 2046). Tehát a szertelen, játékos, humoros, ugyanakkor mélabús Wong Kar-wai kézjegye ez a furcsa, paradox kettősség: ironizál a (látvány)műfajokkal, ugyanakkor a melodrámát szinte magasztos tisztelettel őrzi és működteti.
Legújabb alkotásában, az idei Berlinálén nyitófilmként vetített A nagymesterben Wong Kar-wai pályáján Zhang Yimou-éhoz hasonló változás figyelhető meg. Ugyan a szerző e műve sem működik teljes mértékben szabályos kung-fu filmként, mivel a melodráma végigkúszik a cselekményen, ám említett korábbi munkáinak a felkapott műfajokkal szembeni gúnyos és lezser hangnemét ezúttal elhagyja. A nagymester inkább kapcsolódik az azonos témát feldolgozó helyi életrajzi filmekhez (Ip Man 1-2), mint az Idő hamuihoz vagy a Bukott angyalkákhoz. Jóllehet, bizonyos rajongói emiatt az engedmény miatt kicsit csalódni fognak, ám egy szimpla távol-keleti kosztümös popcornmozira vágyók vigyázzanak, mert azért még mindig egy Wong Kar-wai-filmről van szó.
Az alaptörténet a rendezőhöz híven meglehetősen egyszerű. Yip Man, a Wing Chun harcművészet és Bruce Lee mesterének egy életszakaszát meséli el. Nevezetesen az 1936-tól a hetvenes évekig tartó időszakot, a harcművész felemelkedésétől a kung-fu tanítás elterjesztéséig. Eközben néha be-beköszön a történelem (japán megszállás, majd a kínai kommunista hatalomátvétel), mellyel szemben még e páratlan és legyőzhetetlen nagymester sem tudja felvenni a harcot, a sorssal vívott küzdelemben Yip Man is alulmarad. Emellett megelevenedik egy másik, idősebb tanító (Gong Yutian) és lánya (Gong Er) története. Két szálon fut tehát a cselekmény, melyek természetesen összeérnek, és egy, például a Szerelemre hangolva című melodrámához hasonló csendes, de harcos románc alakul ki Yip Man és az öklét hasonlóan mesteri szinten használó amazon, Gong Er között.
A nagymester egyfelől kiváló harcművészeti film. Bővelkedik méltóságteljes és pazarul látványos összecsapásokban. A Wing Chun kung-fué és a távol-keleti kultúráé a főszerep, Wong jellegzetes tematikái is inkább a vívások során bontakoznak ki. Míg korábbi filmjeiben antihősei csellengése és/vagy passzív vegetálása jelezte a szerelmi melankóliát, addig itt ez a inkább táncokká átlényegülő harcokban jelenik meg. A kung-fu ugyanis csodálatos továbbra is: a stilizált, lassításokkal teli jelenetek és a kiváló koreográfia együtt kápráztatják el a nagyérdeműt. Öröm nézni az ütésváltásokat, ahogy az ökölcsapások és rúgások művészetté, sőt, meditatív filozófiai és érzelmi kinyilatkoztatássá lényegülnek át. Ugyan rengeteg keleti és nyugati kung-fu filmet láttunk már, ám a hongkongi rendező képes az eddigieken is túltenni. Wong jellegzetes szaggatott stílusát a megszokott gyakorlattal ellentétben csak átkötő jelenetekben alkalmazza, a harcokat a Tigris és sárkányt vagy a Mátrixot megszégyenítő módon teljes pompájukban, a legnagyobb alázattal viszi vászonra. (Korábban például a Bukott angyalkákban direkt lassú, hosszú beállításokban, képroncsolással figurázta ki a hagyományos akciófilmek amúgy gyors és szemet gyönyörködtető pisztolypárbajait, mellyel különleges elidegenítő hatást ért el.)
Kérdés persze, hogy mi rejtőzik a látványos pofoncserék mögött? Le kell szögeznünk még egyszer, hogy e film tisztelgés egy nagymester és egy műfaj (kung-fu filmek) előtt is. Mi más lehetne a tisztelet legmarkánsabb megnyilvánulása, mint a harcművészet főszereplővé tétele? S azt is gyorsan meg kell jegyezni, hogy Wong Kar-wai filmjei soha sem a fordulatos és csavaros történetükről voltak híresek, hanem a rá jellemző formajátékokról és szaggatott, videoklipes stílusban közvetített érzelmi állapotról. Wong művei nem elmesélték, hanem a nézővel teljes mértékben átéreztették a szerelmi melankóliát. Ezért sem kezelték szentírásként a forgatókönyvet, Wong Kar-wai forgatásain a spontaneitás uralkodott (gyakori volt az improvizáció, és állítólag a munkálatok alatt folyamatosan ordított az aktuális, az adott film vezérmotívumának választott popsláger). Emiatt persze bizonyos szempontból Wong történetei igencsak gyérnek tűnhetnek. Ebből némileg enged A nagymesterben: bár a látványos küzdelmek dominálnak – mint az amerikai musicalekben a tánc e vívások fejezik ki a karakterek érzelmeit –, mégis ezúttal markánsabb a történetmesélés.
Ám a sztori jelentőségének növekedésével meglátszik, hogy Wong Kar-wainak nem ez az erőssége. Az még egyáltalán nem baj, hogy A nagymester igazából nemcsak Yip Manról, hanem egy idősebb nagymesterről és lányáról is szól. Gongék története talán még izgalmasabb, mint a szinte sérthetetlen Yipé. De a művön érződik, hogy bő két órába igyekeztek minél több információt beletuszkolni (a film eredetileg négy órás lett volna, de Wong nem akarta és nem is szándékozik ezt a verziót kiadni). Így a néző kissé zavarban lesz, mert Gong Er és Yip Man életútja közt csapongva egyik figurához sem képes közel kerülni. Ráadásul A nagymester bedob pár működőképes, lehetséges cselekményszálat és irányt, de ezekkel végül nem kezd semmit. Például a borbély karaktere (csak "Borotvának" hívják) kiváló negatív hős lehetett volna, feltűnései alkalmával a befogadó esetlegesen várakozni kezd egy közte és Yip Man közt zajló végső leszámolásra. Ám Wong ehelyett inkább Gong Erre koncentrál, és az ő személyes bosszúját mutatja be egy parádés vasúti pályaudvari küzdelemben. Így A nagymester kissé csapongóvá válik. Nem akarja a megidézett műfajt roncsolni, de nem is teszi Yip Man heroikus küzdelmévé a történetet, hanem ehelyett, mintha nem találta volna elég izgalmasnak a főhős életútját, a másik szál nőfigurájának drámája válik fő csapásiránnyá a film második harmadától.
Ezért A nagymester melodrámaként sem tud kifogástalanul működni. Ennek akadálya egyfelől, hogy az érintett felek mindössze kétszer találkoznak, melyből az egyik alkalom egy heves összecsapás. Persze a mester más műveiben is megesik hasonló, a Csungking expressz például arról szól, hogy a szerelem alanya és tárgya folyton elkerülik egymást, sőt, soha nem találkoznak. Ám Wongnál még ezekben az esetekben is végig ott izzik a karakterek körül a leküzdhetetlen vágy és a beteljesületlenség melankóliája. A nagymesterben viszont nincs meg ez a spontaneitás: az említett küzdelem után hosszú időre szinte nyomtalanul eltűnik Yip Man és Gong Er lehetetlen románca. Persze mindkettejüknek megvan a maga melodrámája, ám ez a váltás, illetve a hosszú szünet törést hoz műfajilag úgy, mint a vállalt szerzői célkitűzésben is. Wong Kar-wai ezúttal nem merte meghozni a merész döntést, és egy köztes szerzői közönségfilmet szeretett volna csinálni. De legalábbis nagyon érződik rajta, hogy rövidített az eredeti anyagon, sokkal többet ki lehetett volna hozni ebből a történetből. Mindenesetre e téren a mester most két szék közé, a pad alá került: nem sikerült neki egyszerre működtetni egy látványos harcművészeti-életrajzi filmet és egy melodrámát.
A vállalt, de nem megfelelően kidolgozott sztorinál feltűnik A nagymester karaktereinek gyengesége is. Ugyan a színészek formában vannak (a főszerepet Wong állandó szereplője, Tony Leung Chiu Wai és a wuxia sztár, Ziyi Zhang játssza), finom gesztusokkal jelzik figuráik titkolt érzelmeit, ám a megformált alakok sajnos még így is felszínesek maradnak. Yip Man csak a japán-kínai háború alatt válik drámai karakterré, mivel a történelem nagy viharait még e vasöklű Buddha sem tudja lecsillapítani. Ami persze hihetetlennek tűnik, mivel amúgy egy magabiztos, szinte sebezhetetlen hérosznak ismeri meg a néző, aki a Matrix Neójának módjára puszta kezével megállíthatná a golyókat, és akár egymaga elbánhatna a japán betolakodókkal. Gongék már érdekesebbek, ám ők is inkább jól ismert sztereotip távol-keleti karakterek (a bölcs tanító és a rejtélyes, szinte földöntúli harcos papnő). A történelmi-életrajzi filmeknek buktatója, hogy ha a legendás, híres személyt túlságosan is mitizálják, és ezáltal az elveszti emberi mivoltát, egysíkú, nézői azonosulásra alkalmatlan panoptikumi viaszbábuvá válik. A nagymester, bár próbálkozott a figurák árnyalásával (Yip Man háborús tragédiája, Gong Er kétes bosszúja), mégis megbotlott ebben az akadályban: a rendező korábbi meghatóan emberi és evilági karakterek helyett ezúttal legendás, hősies, de csak egydimenziós sakkfigurákat tud nézőinek kínálni.
A vállalt, de nem megfelelően kidolgozott sztorinál feltűnik A nagymester karaktereinek gyengesége is. Ugyan a színészek formában vannak (a főszerepet Wong állandó szereplője, Tony Leung Chiu Wai és a wuxia sztár, Ziyi Zhang játssza), finom gesztusokkal jelzik figuráik titkolt érzelmeit, ám a megformált alakok sajnos még így is felszínesek maradnak. Yip Man csak a japán-kínai háború alatt válik drámai karakterré, mivel a történelem nagy viharait még e vasöklű Buddha sem tudja lecsillapítani. Ami persze hihetetlennek tűnik, mivel amúgy egy magabiztos, szinte sebezhetetlen hérosznak ismeri meg a néző, aki a Matrix Neójának módjára puszta kezével megállíthatná a golyókat, és akár egymaga elbánhatna a japán betolakodókkal. Gongék már érdekesebbek, ám ők is inkább jól ismert sztereotip távol-keleti karakterek (a bölcs tanító és a rejtélyes, szinte földöntúli harcos papnő). A történelmi-életrajzi filmeknek buktatója, hogy ha a legendás, híres személyt túlságosan is mitizálják, és ezáltal az elveszti emberi mivoltát, egysíkú, nézői azonosulásra alkalmatlan panoptikumi viaszbábuvá válik. A nagymester, bár próbálkozott a figurák árnyalásával (Yip Man háborús tragédiája, Gong Er kétes bosszúja), mégis megbotlott ebben az akadályban: a rendező korábbi meghatóan emberi és evilági karakterek helyett ezúttal legendás, hősies, de csak egydimenziós sakkfigurákat tud nézőinek kínálni.
Persze Wong Kar-wai legújabb műve korántsem rossz film. Habár a rendező koncepciója ezúttal bizonytalannak tűnik (műfajfilmet, életrajzi filmet vagy melodrámát szeretett volna készíteni?), A nagymester mégis képes lekötni a nézőt. Formailag és hangulatában nagyon is hatásos, e téren méltó utóda a Bukott angyalkáknak vagy a Csungking expressznek, s egyúttal pofás kung-fu film. Bombasztikus harci jelenetekkel lényegíti át a befogadót, hogy átérezze az ökölcsapásokban kirobbanó elfojtott szerelem melankóliáját. A szerelem harc – a harc szerelem, elsősorban önmagunkkal szemben. "Ki másokat legyőz, erős, ki önmagát legyőzi, hős" – tartja Lao-ce mondása. E filozófiát (ezúttal is) sikerült maximálisan átadni mind a kung-fu, mind a szerzőtől megszokott stílusjáték révén. Csak az a kár, hogy ezúttal szerethető, gyarló antihősök helyett makulátlan héroszok hatástalanítják robbanni akaró vágyaikat.
A nagymester (Yut doi jung si / The Grandmasters)
színes, magyarul beszélő, kínai-hongkongi életrajzi dráma, 123 perc, 2012.
rendező: Wong Kar-wai
forgatókönyvíró: Wong Kar-wai, Haofeng Xu, Jingzhi Zou
zeneszerző: Frankie Chan
operatőr: Philippe Le Sourd
vágó: William Chang
szereplők: Tony Leung Chiu Wai (Yip Man), Ziyi Zhang (Gong Er), Chen Chang (The Razor Yixiantian), Cung Le (Tiexieqi), Hye-kyo Song (Cheung Wing-sing), Siu-Lung Leung (Ding Lianshan).
Bemutató dátuma: 2013. szeptember 12.
Forgalmazó: MTVA
Korhatár: 
Szerzők
-- Benke Attila --
Benke Attila az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett 2012-ben filmtudomány mesterszakon, ugyanitt 2016-ig a Filozófiatudományi Doktori Iskola Film-, média- és kultúraelmélet programjának hallgatója volt. Jelenleg filmkritikusként, újságíróként, szerkesztőként tevékenykedik számos kulturális folyóiratnál és portálnál, valamint filmes műfajelméleti kutatást végez, és magyar filmtörténettel is foglalkozik.
