bezár
 

építészet

2013. 09. 19.
Pannonhalma: kész az út
Czigány Tamás és irodája, új látogató-épület, Pannonhalma
Pannonhalma: kész az út Pannonhalmán az idei, lassan záruló turistaszezonban a látogatók az eddig megszokottól némileg eltérő módon tekinthették meg az apátságot. Most tavasszal nyílt meg a Czigány Tamás és irodája által tervezett, új látogatói épület.
Ezzel egy eddig nem létező, kizárólag az ide érkező turisták számára komponált útszakasz nyílt meg a monostor épített környezetén belül. Fontos kiemelni, hogy nem önmagában áll, hanem egy több éve fejlődő, gondosan felépített turisztikai koncepciót folytat. Az épületről való gondolkodáshoz segítség lehet a teljes látogatói út leírása néhány szóban, hiszen úgy tűnik egy új, kizárólag a turisták számára felépített dramaturgia vált teljessé.

Bár a belépőjegyet a most átadott épületben is megvehetjük, az alapvető kiindulási pont ma is az ún. kosaras-dombi fogadóépület (tervező: Skardelli György, 2003). Ennek megépültekor megfogalmazott szerepe továbbra is érvényes: egybegyűjti a különböző helyről, különböző élethelyzetből érkezett látogatókat. Kapuzatán belépve, egyértelmű és letisztult tereiben felfelé haladva, összeszedettségre, koncentráltságra sarkall, így készítve elő a monostorral való csendes találkozásra.


A képre kattintva videot nézhet meg az épületről.

Fontos különbség azonban az eddigiekhez képest, hogy most már nem csak vezetett csoportokkal mehetünk végig az apátságon, hanem egyedül is elindulhatunk az úton az audio-guide rendszer segítségével. A kosaras-dombi épület harmadik szintről nyíló kijáratán kilépve, egy hídon át az apátság domboldalának erdejébe érkezünk. A fák közötti szép séta után felérünk a monostor épületét övező várkörsétányra. Az eddigi turistaútvonal a főkapuhoz vezetett, majd azon belépve, a gimnázium tömbje mellett, az épületegyüttes belső udvarán haladva jutott el a vezetett csoport az ún. Hóman-bástyára, azaz a bazilika előtti térre. Az új szakaszon most már a várkörön nem a főkapu felé, hanem a másik irányba fordulunk, elérünk a bástya aljába, majd az ebbe ékelt új látogatói épületen keresztül jutunk fel a várfal tetejére, a bazilika elé, hogy itt csatlakozzunk a korábbi útvonalhoz.


(Nagy kép)

Miért volt szükség a változtatásra? Az új megnyitás kigondolásánál mind a monostorban lakók, mind pedig a látogatók igényeit igyekezett a megbízó bencés közösség és a tervező figyelembe venni. A korábbi út a monostor mindennapi életének mozgalmas, forgalmas, a bentlakók és a dolgozók által használt terein vezetett át. A "főút" túlzsúfolttá vált. Az apátság lakóinak érthető igénye és logikus döntése volt, hogy ezekről, az inkább az ott lakók mindennapos jövés-menésének teret adó, mint látnivalókat kínáló helyekről máshová vezessék a turistákat. A kérdést – mint látni fogjuk – nem csupán praktikus szempontokat szem előtt tartó új bejárat nyitásával oldották meg, hanem arra használták, hogy a módosított útvonallal koherenssé tegyék a turisták pannonhalmi látogatásának folyamatát.


(Nagy kép)


(Nagy kép)

Talán többen sajnálják, hogy elmarad ezután a főkapun való belépés valóban egyszeri pillanata, és talán sokaknak még a gimnáziumból kiszűrődő hangos kiabálások is mosolyogtató emlékként maradhattak meg. Az apátság belső életének zajos forgataga adhatott a látogatóknak egy, talán nem is várt élményt, hogy a méltóságteljes falak között valóban lüktető élet van, "mindennapok" folynak. Kérdés azonban, hogy ebbe a természetes mindennapi jövés-menésébe való becsöppenéssel a turisták valóban közelebb kerülhettek-e ahhoz, amiért jöttek, hogy valamit a hely és az itt élő szerzetesi élet lényegéből megtapasztaljanak. Úgy tűnik, az apátsági látogatói útvonal és közelebbről az új épület másra tereli a hangsúlyt, mást szeretne adni. Mintha a Skardelli-féle épület és az erdei séta utáni zajosabb szakasz kiszakította volna a látogatót abból a folyamatból, amelynek célja végső soron megfelelően ráhangolni és elvezetni az apátság lényegéhez, szívéhez: a bazilikához. Az új látogatói épület ezt az előkészítő folyamatot teszi teljessé, amellett hogy önmagában is értelmezhető.

A már korábban is említett Hóman-bástya tulajdonképpen egy kettős várfal-struktúra: a korábbi, barokk-kori várfalat eltakarva az 1940-es években egy újabb "köntös" épült. A kettő közé ékelődik be az új épület. Hagyományos értelemben tehát nem beszélhetünk épülethomlokzatokról és tömegformálásról. Kívülről két elemet láthatunk: alul a bástyába vágott bejárati kaput, fent a pedig a kijárat kubusát, a kettő között, a bástya mélyében van az épület belső világa.

Ahogy a várkörsétányon haladunk, a várfal egyik árkádívében lassan egyértelművé válik az új épület vasbetonból formált bejárata. Ez az elem számomra a szó legszorosabb értelmében vett "kapu", az új építmény egyik legpontosabban eltalált elemének érzem. Gondosan mérlegelt arányai, derékszögű rendszerben megfogalmazott, szűkszavú vonalai minden harsogástól mentesen, mégis egyértelműen jelölik ki a bejáratot és a befelé vezető út kezdetét. Az lehet az érzésünk, mintha ez a kapu minidig is itt lett volna és időtlen arányú, mély megnyitása mintha mindig is az ezer éves múlt szívébe vezetett volna. Ezt erősíti, hogy szinte a megérkezés utolsó pillanatáig csak a mindig befelé hívó átjárót érzékeljük, a mélyebben elhelyezett nyílászárót nem, amely a nyitvatartási idő vagy éppen az időjárás függvényében nyilván hol csukva, hol nyitva van.


(Nagy kép)

Az épületbe lépve a kapu méltóságteljes nyugalmát egy mozgalmasabb, természetes és mesterséges fényekkel átszőtt világ váltja fel. Téri struktúrája három vertikális elemből áll: a lift, a lépcsőház és egy természetes fénnyel felülvilágított légtér, az ún. "fénykút". Az ezeket összekötő, befelé vezető folyosó-tér végén, a felülről nyitott fénykútból beáramló világosság súrolja az enyhén döntött végfal rücskös felületét. Az így felnyíló és egyben irányított térben a belsőt meghatározó anyagok és struktúrájuk különleges szerepe hamar nyilvánvalóvá válik. A fő szerkezetek ugyan egyféle anyagból, vasbetonból készültek, ám ennek többféle felületkezelése és nem utolsó sorban itthon szokatlanul szép minősége távol áll a látszóbeton sokszor már közhelyes használatától. A legérdekesebb talán a falak gyalulatlan deszkazsaluzatba öntött felülete. A kivitelezési technika önkéntelenül eszünkbe juttathatja pl. a későmodern építészet (nálunk leginkább a hatvanas évek) előszeretettel használt ötletét, ám ez a felület nyilván többről beszél egy, a helyhez nehezen köthető utalásnál.Úgy tűnik, a beton születése eszközének, a zsaluzatnak minden erezetére, minden egyes évgyűrűvetületére, göcsörtjére, szálkájára emlékszik. A felülete egyben saját létrejöttének lenyomata, "megteremetődése" pillanatának levetkőzhetetlen tükörkép-emléke. Minőségével és formáival mintha elemelkedne minden egyes konkrétumtól, inkább egy időtlen és megfoghatatlan utalás.

Ha elindulunk felfelé, a lift helyett mindenképpen érdemes a lépcsőzést választanunk, hiszen a fénykút és a lépcsőház egymással összefűződő, egymásból és egymásba nyíló tereiben élhetjük át igazán a fényből és betonból épített belső teret.

Azzal, hogy az épület a régi és az újabb bástyafal közé ékelődik be, a fénykút tere egyben egyfajta építészeti tárlattá is válik, ahol a korábbi bástya eddig eltemetett részeiből kibontott felületeket láthatunk. Az egyes falszakaszok fel-felvillantanak valamit a régmúlt korok építészeti valóságából, ám ezeket nem magyarázza, nem értelmezi semmi (bár tulajdonképpen megtehetné). Megmaradnak a múlt távoli megfoghatatlanságában. Tulajdonképpen egy pillanatra el is bizonytalanodunk, hogy a vasbeton keretbe foglalt tégla- és kőfelületek valóban korábbi idők töredékei-e, pont így és pont itt megtalálva. Mintha azonban nem is ez lenne a fontos.

A lépcsőn felfelé haladva a mesterséges világítástól egyre inkább átveszi a meghatározó szerepet a természetes fény, amely a kijárati kubus teljesen üvegezett falán ömlik be. Ezzel párhuzamosan halkulnak a belső teret meghatározó formák, elemek, hangsúlyok is. Egyszer csak megérkezünk a bástya felső szintjére, az üvegajtó előtt állunk, amelyen keresztül feltárul a bazilika előtt tér.


(Nagy kép)


(Nagy kép)

A teljesség kedvéért meg kell említenünk, hogy a szépen felépített történéssorozatban mintha a gépészeti elemek nem találnák igazán a helyüket. A lifttel való feljutás másodrangúsága (lent beszállunk, fent meg ki) különösen a lépcsőzés-élmény átélése után hagy hiányérzetet. Aki a felvonót használja, vagy kénytelen azt használni, annak csupán az építmény funkcionális adottságai jutnak. A lenti kapu pontosan eltalált arányaitól, mintha a fenti, egy oldalon üvegfelülettel megnyitott, többi oldalán zárt vasbeton-kubus architektúrája elmaradna. Mintha ahhoz nem lenne elég erős, hogy feledtetni tudja főhomlokzatának üvegfelülete mellett megjelenő gyári liftajtó pontatlanul félrecsúszott pozícióját, és a hátsó, (talán túl) homogén vasbeton felületen megjelenő két, eltérő geometriájú és méretű szellőzőrács esetlegesnek tűnő elhelyezését.

Az épület belső világa is ébreszthet kérdéseket. A változatos és érzékelhetően nagy gonddal kitalált mesterséges világítás mellett a felülről jövő természetes fénytől súrolva a különféle anyagok és azok változatos felületi struktúráinak kiemelése külön hangsúlyozottá válnak. Olyannyira, hogy felvetődik bennem, nem túl sokféle-e, nem túlöltöztetett-e, túlkomponált-e ez az alapstruktúrájában letisztult világ? Az (esztétikai és funkcionális értelemben vett) lényeginél többféle és többféleképpen használt fény, a szükségesnél itt-ott kissé túlformáltnak érezhető vasbeton és a kibontott felületetek konkrét időbeli kapaszkodó nélküli, montázsszerű utalásokká válnak.


(Nagy kép)

Czigány Tamás több épületénél is megfigyelhetjük a történeti formákra való emlékezést, azok használatát. Ez azonban mégsem azonos azzal, amit a talán máig élő (magyar?) posztmodernben néha érezhetünk. Az mintha a történeti elemeket egyfajta öntudatos felülemelkedéssel, önkényesen használná, amely által sokszor érvényességüket is elvitatná. Czigány Tamás és irodája épületeinek utalásai és történeti formái mintha mást keresnének. Mintha azok egy csendes odafigyelésből kiinduló, a folyamat óvatossága miatt szükségképpen bizonytalan kutakodás eszközei lennének. Ez a keresés pedig afelé irányulhat, hogy mi lehet érvényes abból, aminek mára már csak részletei, vagy egymásra épülő rétegei maradtak. Az épület nem a sosemvolt nosztalgikus múlt és a prekoncepciókon alapuló jelen direkt mutatásával szolgál, hanem óvatosan, de egyben nagy bátorsággal igyekszik a látogatót keresésre és az út egyéni bejárására bíztatni.

nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés