bezár
 

irodalom

2013. 10. 26.
"Ettől lesz szexi" - bemutatkozott a Gömbhalmaz
Gömbhalmaz bemutatkozó est - RoHAM Bár 2013, október 16.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nem csoport, nem kör, hanem halmaz. Nincs közös blogjuk, csak közös Facebook-oldaluk. Véleményezik, segítik egymást, de nem kívánják egymást létrának használni az előbbre jutáshoz. Tizennégy fiatal költő: ők a Gömbhalmaz.

Senkinek sem volt könnyű dolga a Rohamban megrendezett bemutatkozó esten. Sem a tizenhárom fellépőnek (a tizennegyedik Kozma Leila csak virtuálisan volt jelen), akiknek többségén érződött a közönség előtti szereplés rutinjának hiánya, sem a házigazdának, Braun Barnának, az estet szervező FÉLonline főszerkesztőjének, akinek ennek ellenére össze kellett fognia a műsort. S a szép számmal összegyűlt közönségnek sem, hiszen sok új arcot, nevet, költői, alkotói habitust kellett megjegyezniük.

Az est három felvonásra oszlott, először négy, majd öt, végül ismét négy szerző ült a színpadon elhelyezett asztalhoz. Mindannyian felolvasták a FÉLonline-on közölt alkotásaikat, majd Braun Barna kérdezgette őket, elsősorban ezekkel a versekkel kapcsolatban, hogy aztán az adott kör végén a közönség újra meghallgathasson két verset a szereplőktől.

Braun próbálta kérdéseivel különféle kontextusba helyezni a bemutatkozó alkotókat, de a Gömbhalmaz eredettörténete csak nagyon lassan bontakozott ki. Mint kiderült, tagjai egytől-egyig a Műút folyóirat Szöveggyár elnevezésű nyári táborának résztvevői voltak, s a gondolat, hogy közösen állnak a nyilvánosság elé – így a legenda – egyszerre pattant ki mindannyiuk fejéből a tábor után. Ettől lesz szexi, mondta Borda Réka, noha azt is hozzátette, hogy a közös chatelésekből nyilvánvalóan visszakereshető, hogyan is történt ez pontosan.

Fontos a Gömbhalmaz esetében, hogy a publikálási felület a Facebookon létrehozott oldal, s egymás szövegeinek kivesézése is egy zárt Facebook-csoportban zajlik. Braun Barna szerint sokkal lazább ez a csoportosulás, mint amilyeneket korábbról ismerhettünk, mintha nem igazán arról lenne szó, hogy egységesen állnának a közönség elé, hanem mindenki saját maga külön igyekszik feltűnni. Ezt Bíró Krisztián úgy fogalmazta meg, hogy egy jó kis baráti körről van szó, akik véleményezik, segítik egymást, de nem kívánják egymást létrának használni.



Sok tanulságot hordozott magában Braun Barna többszöri sikertelen kísérlete, hogy a tagok az egykori Telep-csoporthoz képest pozícionálják magukat. Úgy tűnt, sem a hagyomány folytatása, sem a radikális szembenállás nem jellemzi a Gömbhalmazt. Ugyanígy a mesterek, példaképek, elődök témában is nehéz volt kapcsolódási pontokat találni, Szenderák Bence ugyan említette Sopotnik Zoltánt, akihez írt egy verset, s Kabai Lórántot, akinek sokat köszönhetett, Stermeczky Zsolt Gábor pedig a Kisszínes Duóról beszélt, mint fontos hatásról, de úgy tűnt, a hatásokat tekintve az jellemzőbb a tagokra, ahogyan Filó Mariann fogalmazott, hogy nincs igazán tudatosság e téren, ami szembejön vele interneten vagy folyóiratokban, azt elolvassa.

A megjelenéseket tekintve is sokféleség jellemzi a Gömbhalmazt, Polák Péter ezüst okleveles "sárvári költő", Borda Réka nagyjából egy éve rendszeresen publikál, ahogyan Bíró Krisztián is tizenegy folyóirat publikációt tudhat már magáénak, Szenderák Bence Palócföldben megjelent verse pedig már egy kisebb botrányt is okozott. Van két slammer is a tagok között, Sára Gergely és Stermeczky Zsolt Gábor, rajtuk a beszélgetés alatt is látszott, hogy nem gond megszólalni nagy nyilvánosság előtt, ahogyan Nagy Mária Kalliopénak, vagyis az est végén fellépő Opi & the Boyz együttesből Opinak sem.

A Gömbhalmaz tagja közt több dalszövegekkel és zeneszerzéssel is foglalkozó fiatal van, ezzel kapcsolatban Sára Gergely úgy fogalmazott, hogy sok mindent csinál, majd meglátja, miből mi lesz, ő egyébként nem merné még költőnek nevezni magát. Akik különféle műfajokban alkotnak, egyöntetűen állították, verset és dalszöveget (vagy éppen slamet) írni nagyon is elkülönülő tevékenységek, Nagy Mária Kalliopé dalszöveget csak angolul és már egy meglévő dallamhoz improvizálva ír, míg vers esetében megszületik egy gondolat benne és azt kezdi kidolgozni.

Dalszöveg más összefüggésben is felmerült, Braun Barna a kérdéseihez kapcsolódóan mindig néhány szavas jellemzéssel is szolgált az adott szerző műveiről, Pintér Kittiét például popdalszerűnek és szentimentálisnak jellemezte, Borda Rékáéban a nyers brutalitás a kislányos szendeség összjátékát jegyezte meg. Luterán Lajosnak azt mondta, látni lehet, hogy "nem szarral gurigázol", s a felolvasott verse humorosságát emelte még ki. Tilli Zsuzsi versét a Telep csoporthoz kötötte volna legszívesebben, Nagy Mária Kalliopénál a rapszodikusságot és a kamaszos hangot említette, Filó Mariannál pedig a narratív szándékot. Kustos Júlia szövegét a líra és próza határterületére tette, nagyobb hangsúly fektetve a lírára, aminek vannak prózai jellemzői, míg Kustos Júlia fordítva látja saját alkotásait, szerinte inkább azon van a hangsúly, hogy olyan lírai prózákat szeretne írni.

Akadtak még az est során érdekes párbeszédek, például amikor Stermeczky Zsolt Gábor arról beszélt, hogy az ember folyton szerepet  játszik. Pálinkás Anna a nagyvárosi fiatalság és a vidéki vallásos öregek élete közti különbségről hozzott szöveget, és kiderült, hogy szeretné versekben végigvenni bűneit, de bűnbánat és a gyónás nélkül.

Braun Barnát érdekelte még, hogy Nagy Mária Kalliopé miért tizenhárom- tizennégy éves korában érezte magát legjobban (ahogy ez a verseiben is megjelenik), ugyanakkor furcsának tartotta, hogy Polák Péter fiatal kora ellenére az óvodás lét emlékeihez fordul vissza.

A program végén Kozma Leila, a hiányzó, jelenleg Londonban tartózkodó tag versét olvasta fel Borda Réka, amiből kiderült, hogy bár a hétköznapi kommunikációban áthidalható annak hiánya, egy vers esetében azonban mégiscsak hasznos, ha használjuk a magyar ékezeteket, főleg, ha mással olvastatjuk fel.

Minden bájos esetlensége, apróbb hiába, s az el nem múló sejtés ellenére, hogy talán kicsit korán jött ez a szereplés a csoport egészét tekintve, összességében jól sikerült program volt, melyet az Opi & the Boyz rövid koncertje  és videóklipp-premierje követett. A legkitartóbbak pedig az est végén rendezett tombolán nyerhették el méltó jutalmukat.

nyomtat

Szerzők

-- Pethő Anita --


További írások a rovatból

irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója
irodalom

Mechiat Zina volt a Boggie: Költőim rendezvénysorozat februári vendége
Magyar Széppróza Napja a Fiatal Írók Szövetségénél
Abdallah Abdel-Ati Al-Naggar Balassi Bálint-emlékkard irodalmi díjához

Más művészeti ágakról

gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle
Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán
Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés