bezár
 

gyerek

2013. 11. 09.
Kockás pléden fekvés és felhőbámulás
Domonyi Rita: Tündérbodár
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Csimota már eddig is sok jó könyvvel örvendeztette meg a hazai olvasóközönséget. Az idén megjelent Tündérbodár a tíz éve alakult gyerekkönyvkiadó első, nagyobbaknak szóló meseregénye.
A fejezetekre taglalt, hat éves kor felett ajánlott meseregény nem szaladt messze a témaválasztásban, a szerző egy egyszerű kis nyári történetet választott, az erdőlakók életében bekövetkező fontos eseményt, egy fesztivált mesél el. Utoljára Lázár Ervin vagy Zelk Zoltán kaliberű íróknál olvastam ehhez hasonlóan bátor szövegkezdést: "Kellemes vasárnap délután volt. A napsugarak vidáman cikáztak a levegőben, a madarak vidáman cikáztak a levegőben és a szárnyas bogarak vidáman cikáztak a levegőben." Humoros, jó indítás, talán nem is igazán a gyerek, hanem a szülő felé jelzés, hogy ne aggódjon, jó könyvet tart a kezében.


 
A történet nyáron játszódik, amikor rengeteg mindent csinálhatunk, vagy épp hogy nem kell csinálnunk semmit, és csak egy focilabdányi hajszálon múlik, hogy az unalom nem nyom minket agyon. Nos hát Tündérbodár és barátja, Denevér esetében unalomról szó sem lehet! Egy többhetes fesztivál tervezésébe fognak, s ennek lebonyolításához beszervezik a különböző karakterű erdőlakókat.

Domonyi Rita szereplői kidolgozott, eredetien megalkotott figurák, esetlenségeikkel, vicces, már-már abszurd elképzeléseikkel, kiszólásaikkal hamar a szívünkbe lopják magukat.  Mindannyian egyéniségek, hóbortos szokásokkal, megidézve a klasszikus nyári mesékben előforduló figurák stílusát, a humor szempontjából érzékletesen elrajzolt alakját. Tündérbodár egy kislány, aki ír, naplót vezet, fest, vagyis igencsak kreatív főhős. Barátja, a denevér Denevér csetlő-botló, szerethető figura. Zselátó cukrászmester, Jalos bács  (aki történetesen a harangvirágok mellett lakott, az öreg tölgyfa utáni első réten, ugye, ennél mi sem természetesebb), a folyton elpiruló Maronka, Shopszka, aki nevezetesen zeneszerző, Tinó néni és a többiek mind magukkal ragadó, gyerekszájra való és felnőtt-emlékezetbe átöröklődő mesehősök.



És hogy mégis milyen versenyekkel találkozhat az olvasó a fesztivál során? Van itt műsírásverseny, kockás pléden fekvés, felhőbámulás, napfelkeltenézés, naplementenézés, ciripelés és zsongás hallgatása, és sorolhatnám, majdnem azt írtam, a végtelenségig. Aztán elkezdődik a fesztivál, zajlanak a versenyek, s mire teljesen belelendülnénk a könyvbe és felülnénk a meseáramlás ringlispiljére, azon kapjuk magunkat, hogy véget ért a könyv, nincs mese, elolvastuk, és nagyszerűen mulattunk közben.

A humort egészséges adagokban tálaló, finom iróniával vegyítő, a túlzásba vitt jókedv-torpedókat ügyesen kikerülő könyv visszatérés a tiszta gyermekirodalomhoz. A nagyotmondó, lihegő, okoskodva, szájbarágósan előadott témák helyett a Tündérbodárban egy valódi mese szövődik. Domonyi Rita több ismert, klasszikus mesére reflektál, de hangja, figuraábrázolása, elbeszélése, a könyv egész szerkezete mindvégig egyéni utat jár be, a szerzőre jellemző megoldások végigkövethetők a történetben.


 
Az illusztrátor, Glaser Katalin rajzai olyanok, mintha egy animációs filmből vágták volna ki egyesével a képeket. A szöveghez - attól kicsit kicsit elrugaszkodva - egy-egy szituáció vizuális megidézésével, képre fordításával kötődnek. Egyéni varázsukkal beszippantják a tekintetet, és a képeken elidőzve még jobban megszeretjük, megismerjük és a magunkénak érezhetjük a különleges kis figurákat.

Domonyi Rita: Tündérbodár
Illusztrálta: Glaser Katalin
Csimota Gyerekkönyvkiadó, 2013
116 oldal, 2590 Ft

6 éves kortól

Kapcsolódó cikkek


nyomtat

Szerzők

-- Ayhan Gökhan --


További írások a rovatból

gyerek

Már lehet nevezni a Pagony Kiadó gyerekirodalmi és illusztrációs pályázatára
gyerek

Budapesten, Debrecenben és Szegeden 2024. januárjában

Más művészeti ágakról

Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
A Corvina Kiadó Plautus: Hét komédia című kötetéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés