Akár egyetlen írói álnév lelepleződése is képes nagy szenzációt kelteni, hát még ha egy férfi szerző több női inkognitójáról van szó. Nem véletlen ugyanis, hogy Forgách András új novelláskötetének címe 12 nő voltam, hiszen a benne található írások jelentős része női álnéven írt, s eredetileg a női írók antológiáiban (Éjszakai állatkert, Szomjas Oázis, Dzsungel a szívben, A szív kutyája) megjelent történet. A szövegek megírására Forgács Zsuzsa kérte fel fivérét több más férfi íróval együtt. Ahogyan azt Forgách András elmondta, egyáltalán nem mellékes tény ez az elbeszélések keletkezéstörténetét illetően, s elmesélte, ő egy "nőiesen passzív" írói alkat, szüksége van arra, hogy felkérjék, hogy legyen (társadalmi) igény arra, ami írást kiad a kezéből.

Forgách mesélt arról is, hogy a képzeletére felszabadítóan hatott, hogy álnevek mögé bújva írt, ahhoz hasonlította, mint amikor forgatókönyveket ír felkérésre, melyekről tudja, hogy nem fogják képezni saját írói életművének részét. Vagyis nincs rajta írás közben teher. Az álnevei aztán sok mindenre megtanították, például arra, hogyan kell gátlástalanul mai történeteket írni. Szerinte ez nagyon nehéz, és csak kevés író képes arra, hogy arról az aktuális dimenzióról írjon, amiben él. Ugyanígy volt a névadással is, a női álnéven írt történeteiben kevésbé problémázott ezen az alkotás amúgy halálos gyötrelemnek számító elemén.

Szóba került a beszélgetés során, hogy noha novellákról van szó, mégis lehet a kötetet regényként is olvasni. Forgách bár örül, hogy a Libri regényként reklámozza a könyvet, szerinte azért ez mégsem egészen az. Závada Péter azonban a vándorló történetek motívumára, és az utolsó elbeszélés összefoglaló jellegére utalva mondta azt, hogy ő képes volt összefüggő szövegként felfogni a kötetet. A szerző elmondta, ez a bizonyos utolsó írás azért került bele végül az összeállításba, mert az eredeti tervek szerinti tizenkettedik történetet a kiadó részéről túl hosszúnak ítélték meg, helyette írta meg aztán ezt a szöveget, amelynek írása közben maga is egyfajta rálátást kapott a kötet egészére. Forgách fontosnak tartotta azt is elmondani, hogy nem erőltetetten állt össze a 12 nő voltam anyaga, magától értetődő volt a létrejötte, egyfajta növényszerű létezés jellemzi azt.

Závada Péter a beszélgetés több pontján is feltette a kérdést, milyen előképek köthetők a kötethez, voltak-e minták, amik alapján Forgách András dolgozott. Az író mintha szeretett volna ez elől a válasz elől kitérni, de aztán végül is beszélt arról, hogy van például egy kínai regény, A vörös szoba álma, amit kamaszkorában sokat forgatott, az abban ábrázolt női sorsok, történetek például nagyon is hatottak rá. Emellett szó volt többek között Szerb Antal Utas és a holdvilág című regényéről is, ami Závadának jutott eszébe a könyv olvasása során, Forgách ezzel kapcsolatban elmondta, nem is csodálkozik ezen az asszociáción, hisz míg a 12 nő voltam köteten dolgozott, írta az Utas és a holdvilág színpadi adaptációját is.

A kérdezőt érdekelte még a történetekben megjelenő szerelem- vagy pontosabban vonzalomeszmény, ahogyan egy-egy ilyen érzés évtizedeken keresztül elkíséri a szereplőket. A beszélgető felek aztán meg is egyeztek abban, mindketten abba a típusba tartoznak, hogy számukra mindig is tetszeni fog, aki egyszer megtetszett nekik. Závada Péter többször is megemlítette a zsigeri jelzőt a történetekben ábrázolt vonzalmakkal kapcsolatban, míg Forgách arról beszélt, hogy ő igazán komoly és fontos beszélgetéseket csak nőkkel volt képes folytatni. Bármennyire is női történetekről van szó az épp bemutatott kötetben, a beszélgetés ezen pontján tagadhatatlanul is két férfi beszélgetetett, például azokról az elbeszélésekben felbukkanó férfi karakterekről, akik egyáltalán nem vonzó megjelenésűek mégis meg tudnak (vagy éppenséggel el tudnak) hódítani egy nőt. 

A megkerülhetetlennek tűnő kérdésre, miszerint van-e női narratíva, Forgách András kissé ironikusan azt válaszolta, amíg írta ezeket a történeteket, úgy érezte, a nők egy másik bolygóról származnak. Emellett pedig az alkotás folyamata elgondolkoztatta arról is, hogy ő maga tulajdonképpen kicsoda.

A Tóth Ildikó által felolvasott Giagia című elbeszélés kapcsán szó esett még az ókori görög irodalom Forgáchra gyakorolt hatásáról, valamint arról, hogyan tud a píszíség határán egyensúlyozni, amikor például jellegzetesen francia vagy görög karaktereket alkot, de ez nem lesz sértő, csupán jellegzetes.

A beszélgetés végén pedig Forgács Zsuzsa is hozzáfűzött néhány gondolatot az elhangzottakhoz, például arról, miben tűnik ki számára azonnal, hogy férfi szerző ír női álnév alatt. Míg ugyanis egy nő megküzd saját teste és ahhoz fűződő viszonya szövegben történő prezentálásával (és ez bizony időnként valóban izzadtságszagú prózát eredményez), egy férfi szerző eközben ezeket az akadályokat könnyedén veszi.

Hogy mennyire könnyedén, s hogy mindezek mellett hitelesek maradnak-e a női karakterek, persze úgy tudhatjuk a legkönnyebben meg, ha mi magunk is elolvassuk a kötetet.