220VOLT
2013. 11. 09.
1960 – Középfül
Egy nagy kórteremben van az ágyam, sokan vagyunk. Hatalmas üvegfal választ el a folyosótól. Anyám jön, néz engem az üvegen át, tehetetlen szeretetében becsempésztet nekem az ápolónőkkel egy kiló csempészett narancsot.
1960-ban már volt Magyarországon antibiotikum. De az egészségügyi ellátottság korántsem volt természetes: akadozott a gyógyszerek szállítása – és, ez volt a hírhedett Ratkó-korszak. Ratkó Anna, egészségügyi miniszter legfőbb elve szerint "a lánynak dicsőség, a nőknek kötelesség a szülés". A Nagy Nővér e szaporodási ideológiáját nemcsak a társadalom lelkébe, hanem a törvény lapjaiba is beleégette: abortuszt csak orvosilag indokolt életveszélyes esetekben lehetett alkalmazni. A "szép új világ" e szigorú szabálya miatt sokan fordultak segítségért a törvénytelen angyalcsinálókhoz, akik sokszor sterilizálatlan, durva eszközökkel – például egy kötőtűvel – végezték el a magzatelhajtást. Talán nem is tudják már a maiak, hogy innen van a híres munkáskerület, Angyalföld neve is: zömmel itt, a főváros XIII. kerületében, ahogy a sláger mondja, "a Váci út s a Lehel út között" éltek és működtek azok a modernkori boszorkányok, akik ezt a sokszor tragikusan végződő tilos beavatkozást jó pénzért elvállalták.
Ez év szeptember elsején kezdte az iskolát a nővérem. Mi anyámmal elkísértük őt a szép nevű gellérthegyi utcákon – Muskotály köz, Holdvilág utca, Villányi út – a Köbölkút utcai általános iskolába. A szocreál épület egy igazi hodály: ijesztően sok gyereket nyelt magába. A Ratkó-gyerekek annyian voltak, hogy szinte a fele abc-t fel kellett használni az osztályok megjelölésére: nemcsak a, b és c osztály, de d, e, még f és g is indult. Az évnyitón kötelező uniformis, a kék iskolaköpeny katonácskákat csinált a gyerekhadból – olyanok voltak, mint egy kis hadsereg. A rengeteg elsőst elkísérte a család, szülők, kismamák, nagymamák, testvérek, rokonok – sokan kívül is rekedtek, ott ácsorogtak az óriási épület előtt. Az igazgató elvtárs távolba hangzó kierősített orgánuma méltatta a szocializmus eme nagy vívmányát, az iskolát, és valami különös, nem odaillő küzdelmekről beszélt. Képtelenek voltunk kideríteni, hogy a testvérem melyik osztályba fog járni.
Osztályterem (1960)
Nekem a szocializmus másik nagy vívmányát, az óvodát kellett volna látogatnom, de az idült középfülgyulladás megakadályozott ebben. Sokszor kellett a fülészetre menni velem, emlékszem a fülész orvosok homlokreflektorára, nagyon izgalmas holminak találtam, a felpolírozott fém a közepén azzal a lukkal, amin keresztül az orvos fél szeme belenéz fájós fülembe... Mint egy furcsa küklopsz. Lesi a fájdalmamat fél szemmel, miközben fém műszerei velőtrázóan fagyosan koppannak az üvegtálcán. De a legborzasztóbb a lándzsa: ezzel szúr bele a láztól feszülő forró dobhártyába, és közben azt mondogatja, jó, jó, mindjárt készen vagyunk. Leírhatatlan fájdalom, anyám keze elfehéredik az erős szorítástól, valami folyik a fülemből, és a dobhártyámnak ideje sincs begyógyulni, mert holnapután kezdődik elölről az egész iszony. A doktor maga felé fordítja a fejemet, de én nem látok semmit, a homloka közepén világító nagy lámpaszem elvakít. Az üvöltésemet ijedt szipogás követi, majd öltözés, SAPKA!, sál, kabát, otthon erőtlen, öntudatlan alvás, ha épp láztalan vagyok. Hahó, kicsikém, itt a tél, beköszönt a középfülgyulladás! A nappali lét elengedhetetlen kelléke a kis szövetzsák a meleg sóval, nyomom a fülemre, vagy anyám köti fel a sálammal. A meleg só a fülben "elevenen tartja", nem engedi beszárítani a gennyet.
Anyám szegény egy vagyont költ éjszakai taxira, orvosra, gyógyszerre, a középfülgyulladás nem múlik, a dobhártyámat újra és újra felszúrják, de az se hoz gyógyulást, csak új és új kínokat. Maga a módszer vitathatatlanul fontos, csakhogy antibiotikumokkal kellene kiegészíteni. Így a betegség végül annyira elterjed befelé, hogy a komoly orvosok műtétet javasolnak. A műtétet a Rókus kórházban el is végzik, de nem megy ez sem olajozottan, mert közben felébredek. Kapok még egy adagot az altatóból, no, így már jó lesz.
Anyám szegény egy vagyont költ éjszakai taxira, orvosra, gyógyszerre, a középfülgyulladás nem múlik, a dobhártyámat újra és újra felszúrják, de az se hoz gyógyulást, csak új és új kínokat. Maga a módszer vitathatatlanul fontos, csakhogy antibiotikumokkal kellene kiegészíteni. Így a betegség végül annyira elterjed befelé, hogy a komoly orvosok műtétet javasolnak. A műtétet a Rókus kórházban el is végzik, de nem megy ez sem olajozottan, mert közben felébredek. Kapok még egy adagot az altatóból, no, így már jó lesz.
Balról a negyedik anyám, Kreutz Lászlóné (1960)
A Ratkó-korszak épp csak lecsengett, még dívik a kegyetlen szokás a kórházakban, hogy a frissen operált gyereket nem szabad a szülőknek látogatni, mert ha elváláskor sírni kezd, még a végén felszakad a seb, és ez visszaveti őt a gyógyulásban! Ez az ÁVH-s logika még sokáig tartja magát masszívan. Egy nagy kórteremben van az ágyam, sokan vagyunk. Hatalmas üvegfal választ el a folyosótól. Anyám jön, néz engem az üvegen át, tehetetlen szeretetében becsempésztet nekem az ápolónőkkel egy kiló csempészett narancsot. A nővérek a szabályokat tovább értelmezve azt találják ki, húzzon fel magára szájmaszkot, így én, az üvegfalon túl, majd talán nem ismerem fel. Felismerem. Kitör a pánik, bőgés a vége, és én mérgemben ledobálok magamról minden ruhát. Anyámat kiküldik még a folyosóról is, mindenki rosszul lesz, a gyerekek sikítoznak, az ápolónők üvöltöznek, a helyzet kezelhetetlenné válik. Két hét után hazaengednek, de hamarosan kezdődik elölről az egész.
Aztán egyszerre két jó fordulatot is hoz az utunkba a véletlen: az egyik Székely Tamás doktor bácsi, aki kiváló fül-orr-gégész, a másik, hogy A Székely doktor bácsinak van antibiotikuma! Természetesen a drága Ili néni révén ismertük meg ezt a gyógyszerrel felszerelt szentet is. Budán a Márvány utcában van a rendelője, ahol mindig csend van, csak a parketta nyikordul olykor. Székely doktor bácsi azzal kezdi a vizsgálatot, hogy a telefont az egészséges fülemhez tartja, mondván, fogjam csak meg és hallgassam, milyen érdekes a hangja, közben a beteg fülemet szinte észrevétlen felszúrja, miután – ahogy nála ez természetes – érzéstelenítette Novokainnal. A doktor bácsi aztán annyira megszeret engem, hogy az előszobában ölbe kap, úgy visz be a rendelőbe "telefonálni". Rengeteget járunk hozzá, még ő is csak hosszú antibiotikum-kúrával tudja elmulasztani az én rémálomból kezelhetővé szelídített betegségemet.
Az ilyen égi segítőt, aki egyszer csak valahonnan belép a gyereksorsba és erős kezével kihúzza a fájdalom gödrébe hullott kisfiút, egy életen át nem lehet elfelejteni. A csoda is masszívan tartja magát, nemcsak a kegyetlen dolgok. Negyven év múltán, amikor már bőven felnőtt férfiként kell ismét egy füloperáción átesnem, doktor Lichtenberger György kezébe kerülök, akiről kiderül, hogy a Székely doktor legjobb tanítványa volt.
Aztán egyszerre két jó fordulatot is hoz az utunkba a véletlen: az egyik Székely Tamás doktor bácsi, aki kiváló fül-orr-gégész, a másik, hogy A Székely doktor bácsinak van antibiotikuma! Természetesen a drága Ili néni révén ismertük meg ezt a gyógyszerrel felszerelt szentet is. Budán a Márvány utcában van a rendelője, ahol mindig csend van, csak a parketta nyikordul olykor. Székely doktor bácsi azzal kezdi a vizsgálatot, hogy a telefont az egészséges fülemhez tartja, mondván, fogjam csak meg és hallgassam, milyen érdekes a hangja, közben a beteg fülemet szinte észrevétlen felszúrja, miután – ahogy nála ez természetes – érzéstelenítette Novokainnal. A doktor bácsi aztán annyira megszeret engem, hogy az előszobában ölbe kap, úgy visz be a rendelőbe "telefonálni". Rengeteget járunk hozzá, még ő is csak hosszú antibiotikum-kúrával tudja elmulasztani az én rémálomból kezelhetővé szelídített betegségemet.
Az ilyen égi segítőt, aki egyszer csak valahonnan belép a gyereksorsba és erős kezével kihúzza a fájdalom gödrébe hullott kisfiút, egy életen át nem lehet elfelejteni. A csoda is masszívan tartja magát, nemcsak a kegyetlen dolgok. Negyven év múltán, amikor már bőven felnőtt férfiként kell ismét egy füloperáción átesnem, doktor Lichtenberger György kezébe kerülök, akiről kiderül, hogy a Székely doktor legjobb tanítványa volt.
ElektroKreutz: Köbölkút utca (elektrobalett-montázs, 2013)
A zenéhez kattints a képre
A zenéhez kattints a képre
További írások a rovatból
Más művészeti ágakról
Závada Péter: A muréna mozgása, Jelenkor, Budapest, 2023.
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban