Elek mint Kiss Ottó felnőtt prózáinak és verseinek kedvelője − némileg melankóliával árnyalt hangon − sokat kérdezett a felnőtt próza és líra "elakadt" vénáiról, s talán ehhez is kapcsolódóan Kissnek az irodalmi életen belüli közérzetéről. A szerző azonban azt hangsúlyozta, hogy korai, kimondottan felnőtt, ontologikus lírája nem odaveszett, inkább utat talált magának a gyerekirodalom hangján. Kiss Ottó szerint ez annyiból még szerencsének is mondható, hogy szerinte a gyermeki gondolkodás öregekére emlékeztető bölcsessége a gyerekversekben sokkal könnyebben tömöríthető, mint a felnőtt lírában, ahol erre a tömörítésre kevesen képesek. Kiss Ottó Fodor Ákost, Kemény Istvánt, Háy Jánost említette. Ő azonban marad a gyereklíránál, mondta, s jól is érzi magát így az irodalmi életben. Nem kell már kiadóknál sem kilincselnie, ahogy a Javrik könyvénél még kellett, mostmár inkább a kiadók kilincselnek őnála, ez pedig jó és egyben természetes állapottá vált számára. Amikor például a Pagony újranyomta az Emese almáját, akkor a Móra is csinált gyorsan egy új kiadást a Csillagszedő Márióból.


 
Részben az "elakadt" vénák versus átmentés apropóján sok szó esett a felnőtt szövegek és a gyerekirodalmi szövegek viszonyáról és átjárhatóságáról is. A recepció igen sok Kiss-szöveget kezel felnőtt irodalomként is értelmezhető írásként; sőt, az is előfordul, hogy felnőtt meséknek titulálja egy gyerekirodalomnak is szánt könyv történeteit, ahogy ez például a Liliputi trónkövetelők esetében történt. Pedig Kiss elmondása szerint alsósoknál is működtek a ezek szövegek. Az átjárhatóság kapcsán Elek Tibor rákérdezett a szerző felnőtt prózájának jellemzően sok gyerekszereplőjére is, de Kiss szerint az átjárhatóság nála csak a gyermek felől a felnőtt felé működik, s ezt ösztönösen csinálja így; amellett persze, hogy a tanítás is úgy szólt, hogy az igazán jó gyerekirodalom felnőttek számára sem érdektelen, ahogy ez a Micimackó vagy A kis herceg esetében is érvényes. Kiss azért említett két könyvet, melyeket kísérletinek nevezett a felnőtt irodalom és a gyerekirodalom ötvözése szempontjából: a Szerintem mindenki maradjon otthon vasárnap délutánt és a Szusi apó erdőt jár címűt. Ezekben, de minden más írásában is a határok termékeny újraírása, a műfajteremtés, a rutinok elkerülése fontos számára igazán.

Három regényének (Szövetek, Javrik könyve, A másik ország) megírásában szintén a formai újítás és emellett a téma, az Alföld kisvárosi és falusi életének kortárs prózai feldolgozatlansága játszott fontos szerepet. Ezt a közeget igyekezett az időre és a társadalmi rétegekre való fókuszáltság tekintetében is változatosan megjeleníteni: a három könyv ugyanis három évtizedet (’60-as évek, ’70-es évek, ’80-as évek) és három társadalmi réteget (állami gondozott, paraszt, értelmiségi) ölel fel. Az biztos, hogy az újítás a recepciót tekintve a gyerekirodalom területén nem megy rosszul: már a Csillagszedő Máriót is mint gyerekverses családregényt műfajteremtőnek nevezték a könyv díjátadóján. Ennek az újító szellemiségnek köszönhető az is, hogy a szerző eleinte a svéd gyerekversek mintájára írta gyerekverseit, ugyanis látta, hogy Ágai Ágnes verseinek kivételével nálunk ilyen egyáltalán nincs. Igaz, később bepótolta a strófás-rímes elmaradást is, hogy – a gyerekek kifejezésével élve – rendes versei is legyenek.

A közeljövőben is gyerekversek várhatók, hiszen nem kell a szomszédba menni ihletért, ami az Emese almájánál egyébként konkrétan megtörtént: Kiss Ottó akkor egy közeli családot látogatott, most viszont már Boróka, a szerző kislánya is jó korban van az ötletelés elősegítéséhez.