Az első téma a személyes ízlés és a reprezentativitás igényének feltételezett paradoxona között bontakozott ki: Boldog Zoltán két amerikai antológiát hozott példaként a Szép versekénél potenciálisan hitelesebb antológia-szerkesztési elvekre. Az egyikben évente változik a szerkesztő személye, a másikban egy állandó szerkesztő mellé minden évben egy másik, új szerkesztő társul. Molnár H. Magor először rámutatott az est kérdéseinek fontosságára – megemlítve azt is, hogy a Critica Nován ez a leglátogatottabb anyag –, csatlakozott Boldog kérdésfelvetéséhez: miért ne lehetne mondjuk három szerkesztő, nem lenne-e így frissebb az antológia.

Ami tehát a szerkesztőket, a szerkesztési elveket illeti, a Szép verseket egyetlen személy szerkeszti. (Bár arra, hogy négy alkalomnál többször szerkesszen egy szerkesztő, az egész antológia történetében kétszer volt példa: Bata Imre 10 éven át (1975–1984), Keresztury Tibor pedig hét évig (1999–2005).) Hogy miért nem szerkesztőbizottság szerkeszti az antológia köteteit, azt Szegő sem tudja, de így is nagy munka a kötetek összeállítása. A személyes ízlés problémája kapcsán Bíró-Balogh annyit fűzött az elhangzottakhoz, hogy mi más lehetne egy ízlés, ha nem személyes: az egyik kötetre az van írva, hogy szerkesztette Szegő János, a másikra az, hogy szerkesztette Péczely Dóra, a harmadikra az, hogy szerkesztette Ilia Mihály.

A reprezentativitás kapcsán a Szép versek 1963 előszavának gesztusa került elő, mely feladatául a "jelenlegi líránk helyzetéről" való tájékoztatást tűzte ki. Az egyik korábbi szerkesztő, Péczely Dóra is úgy nyilatkozik a Literának adott A Szép versekben szerepelni nagyobb dolog, mint kötetet megjelentetni beszédes című interjújában, hogy az antológia minimum egyik, ha nem egyetlen célja mindenképpen az, hogy "képet adjon az adott év magyar lírájáról". Szegő válasza szintén a reprezentatív szándékot látszott igazolni: személyes ízlését, a kötött formák preferenciáját a szerkesztés során igyekezett visszafogni, és a folyóiratok kínálatában is az eltérő esztétikai irányvonalak (például Élet és Irodalom, Műút) kiegyensúlyozott megszólaltatására törekedett. A kiadói elfogultságról Szegő annyi mondott, hogy az általa szerkesztett kötetben 20% a magvetős szerzők aránya, s annak ellenére, hogy Grecsó Krisztián és Garaczi László alapvetően nem költőkként vannak számon tartva, ők sem a magvetősség, hanem a szövegeik miatt kerültek be a kötetbe.
 
A személyes ízlés mellett a személyes kapcsolatok is szóba kerültek, de Szegő szavával élve csak "csiklandozva". Mindenesetre Szegő szerint a személyesség egy ilyen kis irodalmi térben elkerülhetetlen, amire Pál Sándor Attila Vas Istvánnal válaszolt, aki szerint a személyesség az adott költészet megismerésének is része lehet: "És egy ajánlás is a Szép versek könyve használati utasításához: ha igazán megtetszett az olvasónak egy vagy több vers, igyekezzék megszerezni a költőnek vagy a költőknek legalább egy verseskötetét, mert egy költőt igazán egy egész kötetéből lehet megismerni. Hát még megbarátkozni vele! Márpedig a költészetet leginkább ez az eszményi és egyenrangú barátság élteti, a költő és olvasója között." (Ld. bővebben: PSA: A Szép versek titkos jubileuma)
 
Felmerültek a példányszámok is, mint a kánonformáló erő mutatói: a Sörös Erzsébet Borbála által említett, körülbelül 1974-1984-ig tartó 90 ezer körüli példányszámokra reagálva a mostani kétezres példányszám fényében Szegő hagyománytemetést emlegetett, azonnal hozzátéve, hogy nem tudhatjuk, ez a 90 ezres példányszám olvasottság és elismertség tekintetében akkor mit jelenthetett. Mindenesetre ő a Szép verseket − hazugságaival és igazságaival együtt – az ominózus kor egyik legpolgárosodottabb vívmányának tartja. Bíró-Balogh és Pál Sándor Attila  szintén utaltak a csúcspéldányszámok idejének kultúrpolitikai helyzetére, mely alapján nyilvánvaló, hogy a két érték közel sem egyenesen arányos. Bíró-Balogh arra is felhívta a figyelmet, hogy a kétezer körüli példányszám mellett vagy ellenére a könyvheti statisztikák (a kiadványok általában bejutnak az első tízbe) alapján a Szép versek rendszerint kiemelkedő figyelmet kap az utóbbi években.
 


Szegő az est folyamán megjegyezte, hogy antológiák kritikai vizsgálatával lehet foglalkozni, de a maximum párezer karakteres kritikák, recenziók nem biztos, hogy a legalkalmasabbak az érdemi elmélyülésre.