A 'Kívül-belül' névre elkeresztelt fesztivál egész nap változatos programokat kínált az érdeklődők számára. A szervezők egy kora délutáni sétával indítottak, hogy aztán kiállítás-megnyitókkal (Edward von Lõngus és a LITOS várost, utcát és irodalmat tematizáló, illetve Ughy Szabina és Bach Máté A pesti nő című projektje) érjen véget az este. Közben volt könyvbemutató (az Észt Intézet és a Pluralica közös breviárium-sorozatának legújabb darabja, benne Eeva Park novelláival, amikről Dánél Móna, Reet Klettenberg és Gaborják Ádám beszélgetett ) és felolvasás is, melyen korábbi és jelenlegi Solitude-ösztöndíjasok (G. István Lászó, Csehy Zoltán és egy videóklipp által a jelenleg Stuttgartban tartókodó Tóth Kinga) szerepeltek, akiket Ughy Szabina kérdezgetett. 
Ezenfelül két olyan beszélgetést is meghallgathattak a jelenlévők, melyeket szorosabban kapcsolódtak a fesztivál elsődleges témájához. Elsőként a városi séták vezetőit faggatta Dunajcsik Mátyás a programok és az irodalom viszonyáról, a séták népszerűségének okairól, traumafeldolgozó és közösségteremtő erejéről vagy éppen a Kádár-kor város és polgára viszonyát meghatározó örökségéről.

Hogy mitől sikeresek napjainkban a különféle tematikájú városi séták, a beszélgetés résztvevői különféle válaszokat adtak. Koniorchyk Bori (Hosszúlépés) szerint ez a megváltozott utazási szokásokkal is összefügg,  például Párizsba sem feltétlenül úgy megyünk, hogy ez az egyszeri alkalom (és akkor le kell tudjuk ezalatt az összes "kötelező" látnivalót), hanem újra és újra visszatérhetünk, felfedezhetjük magunknak a magunk módján a várost. Eszerint a szemlélet szerint szeretnénk aztán saját lakhelyünket is megismerni. Szemerey Samu (KÉK) a kilencvenes évek városkritikai mozgalmainak ellenreakciójaként látja ezt a jelenséget, ahogy az emberek igenis meg szeretnék ismerni egy város működését, mindez egyébként globális trend, nálunk azonban attól lesz érdekesebb színezete, mert egybeesik a posztszocialista átalakulással, és így generációs jelenségként is értelmezhető. Lénárd Anna (BUPAP) pedig az interdiszciplinaritás felől ragadta meg a városi séták népszerűségét.
Az irodalom és város viszonyát körbejáró kérdések közül a legérdekesebb minden bizonnyal az volt, mennyire van szétírva a város, mennyire van jelen a(z elsősorban kortárs) szépirodalmi művekben. Lénárd Anna a századforduló és a két világháború közti irodalom felől indított, akkor nagyon is jelen volt a város az alkotásokban, később ez fokozatosan kihalt belőle, ami  talán összefügghet azzal is, ahogyan a második világháború utáni időszakban nem lehetett a tereket birtokba venni. A kortárs alkotásokból a másik két meghívott szerint is hiányzik a város, Szemerey úgy gondolja, mostohán bánik az irodalom a terekkel, Koniorchyk  Bori szerint pedig több olyan regényre lenne szüksg, mint amilyen A nyugalom Bartis Attilától. Dunajcsik felvetette aztán azt is, hogy nem azért hiányzik-e a kortárs alkotásokból Budapest, mert ezzel együtt egy sor olyan jelenséggel is foglalkozni kellene (például a multikulti), amire a jelen irodalma nehezen mozdul rá?

Ugyancsak fontosnak tartották a résztvevők, hogy a séták traumafeldolgozó és közösségteremtő erejéről beszéljenek. Arra a sétatörténeti tényre, miszerint a TIT vezetett a mostanihoz hasonló sétákat már a nyolcvanas években is, Szemerey Samu úgy reagált, hogy az minden bizonnyal nem az a fajta közösségi élmény lehetett, mint amiben most lehet része a sétálóknak. Koniorchyk Bori több témánál is hangsúlyozta, hogy ezeknek a programoknak úgy van igazán értelme, ha nemcsak ledarálja a sétavezető a mondanivalóját, hanem figyel arra is, ő mit kaphat a résztvevőktől. Mint kiderült, nem ritka a sétákon, hogy egy-egy említésre kerülő történelmi esemény egykori résztvevője és szemtanúja is jelen van (nem meghívottként, hanem privát érdeklődőként) az eseményen.
Budapesthez másképpen fűződő viszonyokról volt szó a másik fontos beszélgetésben: a friss Solitude-ösztöndíjas Katharina Bendixent Térey János faggatta készülő Budapest-regényről. A beszélgetésben részt vett még Lóránd Zsófia és Bartók Imre is. Katharina Bendixen elmesélte, regényének alapötlete akkor pattant ki a fejéből, amikor pár éve Pécsen töltött két hónapot. Valójában nem volt konkrét helye a történetnek (ahogyan például nehezen ad nevet is a szereplőinek), később viszont fontossá vált neki az, hogy a történetben szerepet kapó átváltozás motívum olyan környezetben játszódjon, ami ugyancsak változik. Most sem biztos még abban, hogy mennyire lesz része Budapest a regénynek, s mindazoknak, akik nem ismerik a várost, meglehet, hogy a történet szempontjából majd amúgy is indifferens lesz annak helyszíne.

 Amikor Térey János arról kérdezgette a német vendéget, mennyiben látja hozzá hasonlóan ő is Budapestet annak ellenére nagy falunak, hogy minden megvan benne ahhoz, hogy igazi metropolissz váljon, Bendixen Budapesttel kapcsolatos eddigi kevés tapasztalata miatt inkább arról beszélt, hogy Lipcsében is a kisvárosi jelleget szereti, azért is él ott szívesen, és nem költözne el például Berlinbe. A német irodalom mai trendjeit figyelve egyébként, ha írók várost említenek műveikben, az nagy valószínűséggel Berlin. De valójában nem a helyszín játssza a fő szerepet,hanem a történetek, elsősorban a háromgenerációs struktúra, amelyben egy szereplő az első, egy másik a második világháborúban vesz részt, a harmadik pedig az ezt következő időszakban él. 
A beszélgetés közben kiderült az is, miért éppen Térey János a magyar résztvevő: hamarosan megjelenik friss kötete, melyben saját megfogalmazása szerint versekké tördelt novellák lesznek. Budapest láthatatlan arcát akarja megmutatni általuk, s munkamódszere is ehhez kötődött, elment Budapest egy adott pontjára "helyszínelni" és ahhoz a helyhez kereste aztán az odaillő történetet. Lóránd Zsófia kortárs prózai trrendekkel kapcsolatos kérdésére ő is Berlint hozta fel példaként, hogy egy időben (bár talán ma már kevésbé) volt egyfajta kötelező leckefelmondás, hogy aki kint töltött egy kis időt a német fővárosban, az meg is írta ezt. Térey viszont eből a trendből tudatosan ki akart maradni. 
 
A beszélgetés végén mindként vendég felolvasott egy rövid szöveget, valamint Bartók Imre, Katharina Bendixen forditója tolmácsolásában magyarul is megismehettük az írónő egyik novelláját. 

Ezt követően korábbi ösztöndíjasként G. István Lászó, Csehy Zoltán válaszolt Ughy Szabina kérdéseire, és videóklipje által a most Stuttgartban tartókodó Tóth Kinga kapcsolódtt be az estbe.