A hagyományos ünnepélyes hacacáréval és a Budapest Nagydíj átadásával nyitotta meg kapuit csütörtök délután a 21. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál. A négynapos rendezvényt dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter nyitotta meg, az eseményen beszédet mondott a díszvendég Törökország részéről Ömer Çelik kulturális- és turisztikai miniszter, valamit a dr. Bendzsel Miklós a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke.

A megnyitó beszédeket a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan most is pódiumbeszélgetés követte: az idei fesztivál díszvendégével, Sofi Oksanennel Winkler Nóra beszélgetett. A könnyedebb és komolyabb témákat egyaránt érintő beszélgetésben fontos szerepet kapott az egyéni sorsok révén ábrázolt történelem, a múlthoz való viszonyulás, a kettős beszéd jelensége, vagy éppen a magyar olvasóközönség számára sem ismeretlen dilemma az igazság keresése vagy a rendszerbe belesimulás közti választásról. 

Mindezek a motívumok másként ugyan, de visszaköszöntek Tóth Krisztina laudációjában (Nagy összenemzeti családállítás) is, amelyben a családállítás sokszor lebecsült terápiás módszerét állította párhuzamba az irodalommal, melyről ugyancsak gyakran mondják becsmérlően, hogy hatása objektíven nem mérhető.   
Tóth Krisztina külön-külön méltatta Sofi Oksanen műveit, kiemelve, hogy mindig jelen van valamiféle idegenségtudat a regényeiben. A Sztálin tehenei kapcsán nem csak a bulémiáról, az öntisztítás folyamatos kétsébeesett és eleve sikertelenségére ítélt kísérletéről beszélt, hanem a csontokba épült hazugságról, s arról a késő szocialista miliőről is, amely többek között a határon átcsempészett divatcikkekben, a Nyugat illúziókeltő, de mégiscsak vacak kultikus tárgyaiban, vagy a túl erős sminkekkel takargatni próbált női sorsokban realizálódott, no meg a kettős beszédben, amelyet a magyar közönség – így a laudáció szövege – nem ismerhet.

Ez a fajta irónia később is újra felbukkant a beszédben, amikor a Tisztogatásról, a Tóth által legerősebbnek tartott Oksanen-regényről volt szó, amikor is a laudátor úgy fogalmazott, hogy egy már megtisztult, múltjárt feldolgozni képes ország, egy tiszta, boldog város fogadja most Sofi Oksanent, ahol mindazok a jelenségek, melyek az írónő regényeiben jelen vannak (nők elleni erőszak, prostitúció, ügynökmúlt, stb.) csak kitalált történetek, azaz az irodalom részei, ami, mint már szó volt róla, csak olyan játékos hókuszpókusz, mint a családállítás.
Tóth köszöntötte a szerzőt,akit kiváló írónak tart, mert nem kecsegtet illúziókkal, a fordítókat, a kiadót, az olvasókat, méghozzá egy olyan országban, amely az irodalom terén is "mind jobban és jobban teljesít". 

Tóth Krisztina laudációját követen a díjat átadó Tarlós István, Budapest főpolgármestere is méltatta pár szóval a fesztivál díszvendégét, miközben az olvasást a mindennapok rohanása közti feltöltődésként jellemezte, s kiemelte, hogy különösen a szépirodalmi művek olvasása semmivel sem pótolható. Méltatta Oksanenet, amiért a Szovjetunió által elnyomott észt múlttal, valamint a napjainkban fontossá váló női problémákkal, különösen a nők elleni erőszakkal foglalkozik műveiben.
Köszönőbeszédében Sofi Oksanen azokat méltatta, akik küzdenek a szólásszabadságért és az önkifejezés szabadságáért, hiszen csak a szabad szavak képesek szárnyalni. 

Az esemény végén Kocsis András Sándor, a MKKE elnöke emlékezett meg az egy hete elhunyt Gabriel Garcia Márquezről, s virtuálisan egy poszthumusz Budapest Nagydíjat adott át a több nemzedék számára is meghatározó jelentőségű írónak. 

A csütörtöki program része volt két megnyitó is, a díszvendég Törökország standjának és Ibrahim Müteferrika életéről szóló kiállítás hivatalos megnyitója, valamint az Izrael Állam és a MKKE közös tárlatának, az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) kultúramentő tevékenységét bemutató kiállítás megnyitója. Az együttműködés apropója két évforduló: a Holokauszt 70., valamint Izrael és Magyarország diplomáciai kapcsolati újrafelvételének 25. évfordulója. A kiállítást Ilan Mor Izrael Állam budapesti nagykövete, valamint a MKKE nevében Harsányi László nyitotta meg.
Ilan Mor arról beszélt, hogy a könyvek egy ország, egy társadalom tükrei, s hogy egy adott kultúrát a könyvek révén lehet csak igazán megismerni. Harsányi pedig konkrétabban beszélt a kiállítás anyagáról, az OMIKE értékmentő akciójáról, amikor 1939 után nem csak íróknak, de olyan színészeknek, zenészeknek,stb is lehetőséget adott megszólalásra, akiknek máskülönben ez már nem adatott meg. A kiállításon megtekinthetők olyan könyvek is, amelyek, bár indexre kerültek a vészkorszakban, mégis megmenekültek, mintegy annak manifesztumaként, hogy végül a könyvek győztek a pusztítás felett.