bezár
 

film

2014. 05. 02.
Nem kóser
John Turturro: Bérgavallér
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Woody Allen neve sajnos már régóta nem garancia a kiemelkedő, minőségi dramedyre, John Turturro Bérgavallér című komédiájában sem.
Mi sülhet ki abból, ha egy filmlegenda (Woody Allen – Mi újság, cicamica?, Fogd a pénzt és fuss!, Játszd újra Sam!, Annie Hall, Manhattan, Hannah és nővérei, Férjek és feleségek) és egy karakterszínésznek jó, rendezőnek közepes alkotó (John Turturro – Szemet szemértA halál keresztútjánA nagy LebowskiÓ testvér, merre visz az utad?Románc és CigarettaSzenvedély) egy műben találkoznak? Ha a rendezői székben az Ingmar Bergmanhoz és Jean-Luc Godardhoz egyaránt hasonlított, szarkasztikus humorú és cinikus világlátású filmkomédiás, Woody Allen ül, akkor valószínűleg a legjobbat hozza ki Turturroból, és jó pár abszurd, vicces, mégis filozofikus szituációt láthatunk (jóllehet, sajnos Allen csillaga is leáldozóban van, mint azt utóbbi évtized pár gyengébbre sikerült alkotása mutatja  Rómának szeretettel, Blue Jasmine). Fordított esetben viszont Turturro korábbi rendezéseit (Románc és Cigaretta, Szenvedély) tekintve jó eséllyel kapunk egy középszerű filmet, melyet csak az idős mester, Allen jelenléte ment meg az enyészettől. Turturro Bérgavallérja ez utóbbi kategóriába tartozik, olyan, mint egy gyenge Woody Allen-film.

Turturro művének történetét kihívás összefoglalni. Na, nem azért, mert annyira csavaros vagy ötletes lenne, hanem pont ellenkező okokból. Ugyanis a Bérgavallér esetében nehéz összefüggő sztorit találni. Persze van egy alapkoncepciója: egy amerikai zsidónegyedben virágboltot üzemeltető Fioravante (John Turturro) és az egykori könyvkereskedő, most pénzhiány miatt ravasz kerítőként "dolgozó" Murray (Woody Allen) jóbarátok. Egy nap Murray különleges megbízást kap: két szexuálisan kiéhezett negyvenes-ötvenes nőnek kellene férfipartnert szereznie, mely nemes feladatra az öreg Fioravantét kéri fel. A kissé félénk virágárus nehezen, de belemegy a játékba. Miközben egyre jobban elmélyed szakmájában, Fioravante beleszeret a férjét frissen elvesztett, félénk, tradicionális zsidó Avigalbe, hogy aztán...
...hogy aztán ne történjen semmi. De tényleg semmi. A Bérgavallér legnagyobb hibája, hogy teljesen érdektelenné teszi a nézőt. Nincsenek benne igazi konfliktusok, illetve a film konfliktuscsökevényekkel van tele. Mintha Turturro csak kerülgetné a forró kását, és nem tudná összerántani a komikus jeleneteket épkézláb sztorivá. Ide-oda csapong, rááll az egyik szálra, majd folytat egy másikat, de egyikből sem fejt ki valamilyen érdekfeszítő, vagy legalább kicsit is izgalmas melléktörténetet. Fioravante szexjelenetei, Murray nagyotmondásai és bénázása, a zsidó egyenruhás rendőr, Dovi Avigalre vetett sóvárgó pillantásainak vágóképei, illetve Avigal fájdalmasan szép arca váltogatják egymást. A Bérgavallérban ott van a melodráma vagy a romantikus komédia lehetősége, de az érdekek nem ütköznek, nincsenek drámai vagy eltúlzott, vicces összecsapások Avigal két udvarlója, Fioravante és Dovi között. A film tulajdonképpen nem is létező sztorija olyan, mintha egy kosárlabdát először kezében tartó kisfiú próbálna palánkra dobálni: számtalan kísérletet tesz, de egyszer sem sikerül neki.

Persze rengeteg filmmel találkozhattunk már, akár Woody Allen pályafutása során is, melyek igazából semmiféle komoly történettel nem rendelkeztek, de a szituációk és legfőképp a karakterek annyira jól eltaláltak voltak, hogy fel sem tűnt az igazi konfliktusok és tétek hiánya (például az Annie Hall esetében). A Bérgavallérban azonban az Allen által játszott Murray-n kívül mindenki sótlan, egydimenziós. Nincsenek eltúlzott figurák, a színészek faarccal felmondják szerepüket. Nem túl kimagasló teljesítményük nem is annyira az ő hibájuk (jóllehet, a Sharon Stone által játszott "elemiösztönös" femme fatale ugyanolyan, mint a beskatulyázott, már megfakult szépségű Stone legtöbb vampja), hanem az alkotóké. Középszerű, lagymatag szituációkból nem lehet jó karaktereket megalkotni, és ez igaz fordítva is.
Mint már említettem, Woody Allen/Murray kivétel. Jelenlétekor érezhető, mennyivel alacsonyabb színvonalat képviselne a Bérgavallér nélküle. Allentől ez rutinalakítás, de ezzel az ujjgyakorlattal is lemossa a vászonról a fapofa Turturrót vagy a tinédzseréveinkben nem éppen színészi képességei miatt bálványozott Stone asszonyságot. Az ő szájából még a filmben elsütött bárgyú poénok is viccesnek hangzanak. A sunyi, identitásában bizonytalan (zsidó, de fekete gyerekeket istápol), mindig kavaró kerítő már puszta jelenlétével is mosolyt csal a néző arcára.
De csak mosolyt. A Bérgavallérban nem találkozunk igazán rossz jelenetekkel, a forgatókönyv tisztességes iparosmunka, lefekvés előtti altatónak el is megy. Ám John Turturro vígjátékot szeretett volna rendezni, melynek alapja a humor. Legalábbis ezt várja el a néző, ha egy ilyen műfajú alkotásra ül be. Woody Allen saját művei azért viccesek, mert szituációi egyszerre hétköznapiak és abszurdak. Turturro komédiájában viszont a poénok is ugyanolyan jellegtelenek, mint az ezeket elsütő szereplők többsége. Az átlagnéző maximum egyszer-kétszer neveti el magát, de aki az igényesebb humor pártfogója, annak hasfalszaggató hahota helyett csak mosolyra (vagy arra sem) futja.
Akkor mégis miért érdekes a Bérgavallér? Igazából semmiért. A vígjátéki elemek pongyolasága és az alapszituáció kiaknázatlansága egy dolog. Azonban azt sem tudjuk meg, miért volt fontos ezt a művet elkészíteni, illetve miért pont ebben az amerikai-zsidó közegben játszódik a "történet". Pedig John Turturro filmje szólhatna vicces formában az izraelita vallás dogmatikusságának problémájáról is, hiszen a film álkonfliktusát lezáró, vallási vezetők előtt zajló tárgyalás felveti ennek lehetőségét. Túl későn, a cselekmény végén... De a Bérgavallérok értekezhetett volna drámai-komikus formában a hagyományok továbbörökítésének problémájáról is, minthogy Murray és Fioravante egyaránt identitászavaros zsidó figurák, akik már csak származásuk szerint tartoznak a népcsoporthoz/valláshoz. Sőt, még akár az amerikai etnikumok egymás közti konfliktusa is lehetett volna a téma, minthogy van egy-két jelenet, melyben, ha szolidan is, de összetűznek a zsidók és a feketék. A Bérgavallér csak bele-belekap ezekbe a narratívaopciókba, azonban egyiket sem bontja ki rendesen. Így a műfaji álkonflitkusokhoz hasonlóan csupán áltémákról, illetve témakezdeményekről beszélhetünk John Turturro filmjével kapcsolatban.

Tehát a Bérgavallér minden elemében betonközepes, vagy a középszernél még talán kicsit gyengébb film. Sem tiszta romantikus vígjátékként, sem valamilyen komolyabb társadalmi problémát humoros formában taglaló dramedyként nem működik. Története papírvékony és kusza, nincsenek igazi tétjei, nevetésre, gondolkodásra semmiképp sem való John Turturro filmje, melyet kizárólag Woody Allen figurája miatt lehet egyszer végignézni. Egyik színész-rendezőnek sem ez az álmosító, középfajú vígjáték lesz pályája felvillanyozója. Kár, pedig a Bérgavallér Allen gyengébb alkotásai helyett hasonlíthatna a mester erősebb műveire is...
 
Bérgavallér (Fading Gigolo)
Színes, feliratos, amerikai vígjáték, 98 perc, 2013
 
Rendező: John Turturro

Forgatókönyvíró: John Turturro
Zeneszerző: Abraham Laboriel, Bill Maxwell
Operatőr: Marco Pontecorvo
Producer: Paul Hanson, Jeffrey Kusama-Hinte
Vágó: Simona Paggi
 
Szereplők: Woody Allen (Murray), John Turturro (Fioravante), Sharon Stone (Dr. Parker), Sofía Vergara (Selima), Vanessa Paradis (Avigal), Liev Schreiber (Dovi), Bob Balaban (Sol), Eugenia Kuzmina (Olga), Loan Chabanol (Loan)
 
Bemutató dátuma: 2014. május 1.
Forgalmazó: Big Bang Media
Korhatár:
nyomtat

Szerzők

-- Benke Attila --

Benke Attila az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett 2012-ben filmtudomány mesterszakon, ugyanitt 2016-ig a Filozófiatudományi Doktori Iskola Film-, média- és kultúraelmélet programjának hallgatója volt. Jelenleg filmkritikusként, újságíróként, szerkesztőként tevékenykedik számos kulturális folyóiratnál és portálnál, valamint filmes műfajelméleti kutatást végez, és magyar filmtörténettel is foglalkozik.


További írások a rovatból

Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz
Denis Villeneuve: Dűne – Második rész
A legkülönbözőbb természetű titkok a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
Beszélgetés Hevér Dániel rendezővel és Kertész Zsanett forgatókönyvíróval a Valami madarak című filmjükről

Más művészeti ágakról

Kelemen Kinga kiállításának megnyitóbeszéde
irodalom

Závada Péter: A muréna mozgása, Jelenkor, Budapest, 2023.
Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés