bezár
 

irodalom

2007. 08. 06.
Kérdezz! – Felelek
Irodalmi folyóiratok: litera.hu. Kőrössi P. József vendége Németh Gábor író, a portál főszerkesztője. Alexandra Irodalmi Kávéház, 2007. július 10. kedd, 20 óra
Kérdezz! – Felelek „A szó veszélyes fegyver” – hangzik az Illés-nóta. Ki ne dudorászhatná ezt a népdal-tisztaságú alapigazságot nap mint nap, miközben óvatosan vagy épp gyanútlanul bolyong az emberi kommunikáció aknamezején. Olykor valóságos páros diplomáciai tojástáncot lejtünk, miközben beszélgetőtársunkkal kölcsönösen puhatolózunk egymás személyes szférájában. De mire a sok szójáték? Amit kimondunk, ez az illékony valami, tényleg akkora jelentőséggel bír?
Németh Gábor és Kőrössi P. József beszélgetése nem volt éles meccs. Inkább afféle nyáresti baráti adogatás. Az alapállás (legalábbis a meghívóban foglaltak) szerint Németh Gábor mint a litera.hu irodalmi portál főszerkesztője jelent meg. Valójában azonban az internetes oldal nem került szóba, Kőrössi P. József kérdései más pályákon kalandoztak.

„Szeretném magam megmutatni, hogy látva lássanak” – így Ady. Persze az már esetleges, hogy épp mit mutatunk meg magunkból – illetve, hogy a másik hogyan értelmez minket, mit visz magával belőlünk, milyen kép-lenyomat él majd benne rólunk. Mindenesetre tán megkockáztathatjuk a kijelentést, hogy egy-egy jól irányzott kérdezz-felelek meghatározó lehet életünk számos játszmájában.

Németh Gábor és Kőrössi P. József bemelegítésként a „hátországi” pillanatfelvételekből szemezgettek. Család, iskola, barátok – lapozgattak a szavak Németh Gábor író lelki albumában. A legélesebb a sportújságíró édesapa alakja. Természetesen a szerva itt rögtön a foci, ám a menet további részében felbukkant a sportlövészet, és a kedvenc, a tenisz is. Az apai elképzelés nem sportolónak, sokkal inkább újságírónak szánta Németh Gábort. De az is kiderült, hogy az édesapa mutatta meg gimnazista fia egy szabadversét Baranyi Ferencnek. A család tehát ösztönzően viszonyult az írói ambíciókhoz. Röptében lecsaptunk kicsit az íróbarátokra is, amennyiben Kőrössi P. József azt feszegette, hogy nem lát szoros írói csoportot mostanság, és egyáltalán, irodalmi élet-e ez. Németh Gábor, megnyugtató módon, nem érzékelt ilyen katasztrófát. Mint mondta, úgy gondolja, ahogy idősödik egy generáció, tagjai annál inkább külön utakon járnak.

Kőrössi P. felvetette beszélgetőpartnere eleganciáját. Németh rámutatott, ennek egy része póz, amivel igyekszik idomulni saját énképéhez. Erre Kőrössi P. József felhozta a Zsidó vagy? című kötetet, ahol aztán kemények az indulatok. Meg kell hagyni, ügyesen ívelt a fordulat, a válasz sem késett, miszerint „az embernek valahol ki kell élnie az indulatait”. Evégre is tehát az írás. Mindemellett a kérdező megjegyezte, szerinte a tárcák és jegyzetek nagyon fegyelmezettek, nincs felesleges szó a szövegekben, látszik, hogy sokat csiszolt munka mind. Németh Gábor helyt adott, de azt is leszögezte: „Nem lehet túl sokat piszkálni egy szöveget, mert megdöglik, ha agyonsimogatják”. Hogy pontosan milyen kiindulópontból lett a hivatása a megfelelő kifejezések keresésének szenvedélye, az egész különös, szinte filmszerű történet. Németh Gábor elejtette, egy konkrét álom miatt kezdett el írni. Még kisiskolás korában, egy iskolai verekedés közben majdnem megfojtották. Az eset következménye többek között egy visszatérő álom lett, amit aztán később lejegyzett.

Mint hamarosan megtudhattuk, az ehhez hasonló történetek a már említett Zsidó vagy? című könyv végén találhatók. Kőrössi P. József méltatta a szöveg erős sodrását, és súlyos mondatokat emelt ki belőle, például ezt: „Nem gyűlölöm a hazámat, fizikailag vagyok rosszul tőle”. Nehéz az írott szó, másképp száll, mint a puszta párbeszéd, akaratlanul is finomít Németh Gábor. Már csak ezért is érdemes lett volna kontextussal együtt idézni az adott gondolat-szeletet. No meg az élesen hiányzó felolvasás kedvéért. Ez az este végül az elméleté maradt, a Németh Gábor-féle szövegek most nem szólaltak meg. Esett pár udvarias szó még Németh feltűnően ősz hajáról, elhangzott néhány elismerő, baráti mondat Hekerle Lászlóról. Némiképp sutára sikeredett az utolsó szó jogát biztosító lezárás, bár kétségtelen, fontos alapigazságot világított meg:
„Akarsz még valamit mondani?”
„Csak akkor, ha valaki kérdez.”

Ha bicegett is néha a játék, mélységében és mennyiségében is kielégítő szó-mozaikot vihettünk magunkkal Németh Gáborról. És ha már a beszélgetésből elmaradt a felolvasás, itt illő záróakkord lehet talán néhány sor a legújabb, [a]http://prae.hu/prae/articles.php?aid=722[text]A tejszínről[/a] című kötetből.

„Úgy negyven évvel később, egy éjszakai tévéműsorban elmeséltem a kivégzésről készített kép történetét, idő és alkalom hiányában nem valami érzékletesen. Kopár szavak, tették, amit kell, elbeszélték a képet. Valaki azt mondta az adás után, hogy valószínűleg erősebben hatott rá a szavakból készített kép, mintha az eredetijét magammal hoztam volna. A Pesti Naplónál nem számoltak a szavak hatalmával. Azzal, hogy a kép hatalmát a szó alapítja, a szó fogalmakra támaszkodik, a fogalmak mélyén pedig mindig egy érzés van, ha alaposan utánanézel.”
nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés