Ez a kígyózás még jóval azután is folytatódik, amikor a slam-szövegeket megzenésítő Words Are Melodies zenekar a húrokba csap. Úgy tűnik, többen gondolják azt, hogy inkább kivárják a sorukat, mint akik hagyjuk a fenébe! felkiáltással hazaindulnak, vagy más program után néznek. Hiába, a slam poetry népszerű műfaj, és bár egyik legfőbb sajátossága, hogy élő, tehát adott helyen és adott időben működik igazán, néhányan kitalálták, hogy a szövegek, illetve az esteken készült fotók nyomtatott formában is legyenek elérhetőek.

A negyedéves periodikát CSION Bölcsei, azaz Csider István Zoltán és Pion István szerkesztik, illetve Dunajcsik Mátyás és a Libri Kiadó. A fényképeket, slam-szövegeket és kritikákat publikálók hosszas felsorolásánál pedig felkapjuk a fejünket Nádasdy Ádám költő, műfordító, nyelvész és egyetemi tanár nevét hallva: bizony, tőle is olvasható írás a slam.pontban. Amelynek bemutatóját tehát hatalmas érdeklődés övezi, és még a nagyjából időben érkező tudósítónak sem sikerül zökkenőmentesen bejutnia az Andrássy úti épületbe. De azért sikerül.

A szintén nehezen bebocsátást nyerő Tilos Rádiós kolléga a liftben megjegyzi, hogy a kopasz biztonsági őr meg ez a fene nagy szigor nem igazán illik a slam szelleméhez. Nekem meg az jut eszembe a tetőteraszra érve, hogy nemrég egy hasonló rendezvényről írva a FÉLonline egyik tudósítója kiemelten foglalkozott a drága borokkal, amit akkor hiába éreztem túlzásnak, ezek után én is megértek. Ugyanakkor mégiscsak jó itt lenni, látható a magasból a Vár és a Gellért-hegy, a Bazilika és a Parlament. A kezdésnél még éppen világos van, aztán szép lassan lemegy a Nap és feljön a Hold, a levegő meg éppen csak egy kicsit hűl le. A borok finomak, a lányok szépek, és az előadásra sem lehet panasz.

A már említett zenekar, a Words Are Melodies kellemes melódiái is remekül illenek a remek hangulatú esthez, a néhány éve slammerként feltűnő Mavrák Kata Hugee-ról pedig kiderül, hogy énekelni is tud. A rövid koncert után az erdélyi illetőségű André Ferenctől hallunk bemutatkozó slam-et, majd ismét Hugee lép a mikrofon elé szintén önéletrajzi ihletésű szövegével, aztán Akkezdet Phiai zenekarból ismert Süveg Mark Saiid következik, végül pedig Pion István és Csider István Zoltán, a slam.pont két szerkesztője, akik amúgy konferansziéként is működnek az est folyamán.

Nem tudom nem megjegyezni, hogy hiába az ünnepi pillanat, kicsit soknak tűnik a tapsoltatás és az ünnepeltetés, a műsor az üresjáratokkal együtt bő kétórásra nyúlik, bár hozzá kell tennem azt is, hogy a slammerek megérdemelten fürdenek a sikerben – a szövegek jók, és az előadói rutin is érződik mindegyik fellépőn. Az André, Hugee, Saiid, Pion, Cs.I.Z. sorrendben lezajló második és harmadik körben azonban már érezhetően lankad a befogadói figyelem, de ha elnézőek vagyunk, még ezeknek a ráadásoknak is van létjogosultsága: azok is kapjanak valamit, akik hősiesen kivárták a sorukat odalent az utcán, hogy végül feljöhessenek a tetőre slam poetryt hallgatni.

A második körből amúgy az országos bajnokságokon rendre diadalmaskodó Saiidnak az unalmas felnőtteknek odaszúró óvodás performansza a legemlékezetesebb és leginkább szórakoztató, a harmadik körben pedig szintén ő az, akinek a szavait hallva megfagy a magaslati levegő: a történelem során a budapesti köztereket önkényesen átnevező kormányzók, miniszterelnökök és párttitkárok későbbi sorsáról elmélkedik...

Az estet a két házigazda, Pion és Cs.I.Z. zárja egy közös előadással, amelyben elmondják, hogy a Magyar Nemzetnél, illetve a Népszabadságnál dolgoznak újságíróként, mégsem utálják egymást, sőt barátok. Aztán elengedik a kezükben tartott kéziratokat, hogy vigye őket a szél mindenfelé.