Az átmeneti nézőtér gyorsan megtelt, a szélen a Magvető Kiadó egyik szerkesztője, Szegő János álldogált (aztán csendesen eltűnt a portugál-német focimeccs miatt).

Alig csöppentünk bele a beszélgetésbe hamar félrehúzódtak a székek és poros vidéki városok, elhanyagolt falvak törtek elő a padló alól, majd a semmi és a tehetetlenség sötét felhője bukkant fel a nézők feje felett. Tar Sándor lépdelt a sorok között és agyonhallgatott amerikai kisvárosok porát hozta a gonosz szél.

Mindehhez elég volt egy-egy rövid részlet felolvasása a szerzőktől, akik azonnal berántottak minket, védtelen közönséget a nem mindig tudomásul vett világba. Elszigetelt világok, helyi, mindennapi túlélésre berendezkedett közösségek élete csillant meg a távolban, s jött egyre és egyre közelebb. A tiszta ruhánkon éreztük a nehéz kezeket, a puha kezünkön az érintésüket.

Krusovszky Dénes első novelláskötete, A fiúk országa címet kapta. Krusovszky beszélt arról, hogy szereti, ha van történet, örömmel nyúlt tehát a hétköznapi életbe jól beilleszthető storyk után. Munkamódszeréről elmondta, hogy külföldi ösztöndíjasként fogott az első novellák írásába,  nagyon mást úgysem tudott csinálni, s hamar beleszeretett is a műfajba, meglátva a rövidprózában rejlő lehetőségeket.

Kiss Tibor Noé Aludnod kellene című regénye szintén a Magvető Kiadónál jelent meg. Kiss Tibor Noé a több részmunkája miatt általában éjszaka ír, de félreértés ne essék, nem azért az a könyv címe, ami. Először a 'Varjak' cím vetődött fel, de azt hamar elvetette, mert bénának találta. Ő mindig regényben gondolkodik, próbált írni novellát, kísérletezett vele, nem ment, nem sikerültek úgy a szövegek, ahogy szerette volna. Kiss Tibor regénye a peremvidékről tudósít, egy általa többé-kevésbé ismert világ feltárására tesz kísérletet. Előző könyve, az Inkognitó részben tartalmazott önéletrajzi elemeket, míg ez a könyv kevésbé, úgy körülbelül tíz százalékban épül önéletrajzi dolgokra, nagy része fikció. Vagy mégsem?

Krusovszky elmesélte, hogy a könyv utolsó novellája egy kápolnaépítésről szól. A kápolna valóban létezik, s amikor találkozott vele, nagy hatást tett rá. Sajnos utána nem nagyon talált semmit a kápolna történetéről, gondolta hát, majd ő megírja.

Szó esett még a mostanában a magyar irodalomba vissza-visszatérő szociográfiai témákról, szociografikus témafeldolgozásokról, s itt óhatatlanul előkerült Borbély Szilárd Nincstelenje és Szilasi László A harmadik híd című regénye, mint a peremvilágok jó ismerőié.

Megtudtuk, hogy Krusovszky tavaly részt vett egy a szegény, otthon nélküli embereknek szánt házak építésében, mondjuk a segítők-építők közt zömmel egyetemisták, phd hallgatok voltak, s ezért sem igazán menne bele abba, hogy a nagyon leszakadt rétegek világáról beszéljen, mert azt annyira nem ismeri.
Kiss Tibor beszámolt a gyerekkora elemeiről, ominózus eseményeiről, az általa tapasztaltakról, kilátástalanságban élő, tengődő emberekről. A regény atmoszférája is mintha ezt tükrözné, a kopott emberek nehéz szaga tölti be a szóközök réseit. "Harangozó Palinak az esküvőn csak valami cafrangos
húsféle jutott a székelykáposztából. A tortáról álmodni sem mert, inkább húzta tovább a tangóharmonikát."

Gaborják Ádám Kiss Tibor Noét a rá ható szerzőkről kérdezte, Tar Sándort emlegetve. Kiss Tibor félig-meddig egyetértett, megemlítve még Bodor Ádámot. Krusovszky Dénes bevallása szerint az észak-amerikai próza mestereitől tanult sokat.
Politikai dolgokról nagyon nem, talán finom árnyalatokban esett szó, egy biztos, a beszélgetés témái nem a vidámságról, a vidám Magyarországról szóltak. Mindkét könyv elolvasásra érdemes, s nem árt komolyan vennünk az írásokat.

A beszélgetést újabb felolvasás zárta, aztán mindenki mehetett nagy megkönnyebbüléssel a szívében, hogy a fővárosban él, mert a sors hozhatta volna úgy is, miért ne, hogy egy mecseki kis falu kocsmájának kerítését támasztja, vagy az ellopott bicikli hűlt helyén ácsorog és sóhajt mélyen és szomorúan.