bezár
 

színház

2014. 08. 01.
Esküvő és mese
Beszélgetés Kulcsár Noémivel
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kulcsár Noémi koreográfus és táncművész július 17-én a szombathelyi Bartók Fesztiválon mutatta be új darabját, az Eötvös Péter zeneszerző műve alapján készült Tale-t. Társulata, a Tellabor balett és vizuáltechnikai műhely két nappal később már az újonnan nyíló Mazel Tov kultúrmulatóban állt színpadra az Esküvő remake-jével. A két produkcióról a mozgás-tánc nyelvén beszélő, Fülöp Viktor- ösztöndíjas koreográfussal beszélgettünk.

PRAE.HU: Az Esküvő a zsidó házasságkötési hagyományokat, a menyasszony és az ifjú vőlegény új életre való felkészülését járja körbe. Milyen mértékben merültél el a zsidó házasságkötési hagyományokban?

Szkéné színház

Verő Tamással, egy fiatal rabbival beszélgettem erről a témáról, valamint áttanulmányoztam a zsidó szertartáskönyv egyes fejezeteit, a Sculchan Aruchot – héberül "terített asztal" – kiemelt figyelmet fordítva az első, úgynevezett orach chajim részre, amely a házi, ünnepi és böjti szertartásokat taglalja. A darab premierje 2010-ben, a Zsidó Nyári Fesztiválon volt, ez év július 19-én pedig a Mazel Tov adott helyet a remake-nek. Fiatalos, lendületes, szórakoztató produkciót akartam alkotni, olyat, amelyet vallástól függetlenül a fiatalok is megértenek.

PRAE.HU: Remake vagyis újradolgozás. Milyen változtatásokat végeztél a darabon a négy évvel korábbihoz képest?

Ezúttal kifejezetten az újonnan nyíló Mazal Tov szellemiségéhez, helyszíni adottságaihoz és atmoszférájához igazítottam a darabot. Több szereplővel dolgoztam, mint korábban, de a fő különbség, hogy most narrációt rendeltem az egyes jelenetekhez. A zsidó esküvő szakaszait – a fiatalok hüppe (baldachin) alatti találkozását, az anyós és a barátok táncjelenetét, a boráldást – színész-táncos kollégám, Csiby Gergely szövi egybe slampoetry-szerűen.

PRAE.HU: A narráció valóban könnyen értelmezhetővé tette a darabot, de ne menjünk el a produkció során hallható egzotikus zsidó zenék mellett se. Te magad válogattad őket?

Igen. Annak idején még a Fesztivál vezetősége ajánlotta nekem, hogy hallgassak meg néhány zenét olyan együttesektől, melyek rendszeres vendégei az eseménynek. Így találtam rá a Ha'oman Hai együttesre, akiknek a zenéje emelkedett, ugyanakkor tele van dinamikával.

PRAE.HU: Szintén dinamizmus árad nagyszerű, fiatal táncosaidból is. Horváth Mátéval, Tóth Brigittával, Bukta Gergővel, Stohl Lucával és Csiby Gergellyel dolgoztál. Hogyan esett rájuk a választásod?

Ennél a produkciónál a táncosok kiválasztását illetően az a kapcsolódási pont is közrejátszott, hogy a Táncművészeti Főiskola kortárs táncóráit vezetem, s tanszékvezető is vagyok, ebből kifolyólag többen az általad említettek közül nálam diplomáztak. 

PRAE.HU: A Tellabor balettet és vizuáltechikát ötvöz, az Esküvőben azonban mellőzted az utóbbit. Milyen megfontolásból döntöttél így?

Nem mindig érzem azt, hogy helye van a vizuális technikának. A Body building és a Kert esetében indokolt volt a médiumok és a tánc fúziója, a videótechnika erőteljes hangsúlyt kapott. Úgy éreztem, hogy az Esküvő hangulatához – a kevesebb néha több elve alapján – elegendő néhány jól eltalált zenét társítani, nem beszélve arról, hogy a produkciónak otthont adó Mazel Tov mind hangulatában, mind megvilágítást illetően tökéletes, inspiratív helynek bizonyult.

PRAE.HU: Eseménydús hét áll mögöttetek, hiszen két nappal korábban a Weöres Sándor Színházban, a Bartók Fesztivál keretében mutattátok be új kortárstánc koreográfiádat, a Tale-t (mese). A produkcióval Eötvös Péter Kossuth-díjas kortárs zeneszerző hetvenedik születésnapja előtt tisztelegtetek. Hogyan talált egymásra a társulatod és Eötvös zenéje?

Szél Ágnes, a Fesztivál szervezője keresett meg azzal, hogy készítsek egy darabot, amely Eötvös Péter egyik művén alapul. Korábban ez ügyben már találkoztam a zeneszerzővel is, találgattuk, hogy melyik zene lenne a legmegfelelőbb. Emlékszem, hogy először a Tale humora fogott meg: a Molnár Piroska által felolvasott meséket Eötvös Péter szkreccselte, ez a technika a szavak elmosódását eredményezte, a teljes szöveg pedig rendkívül izgalmas zeneiséget kapott. Ehhez adtam hozzá saját mozgás-tánc elképzelésemet. Kik vagyunk, mi a létünk értelme, hova tartunk, mit hagytunk magunk mögött – ezekkel a kérdésekkel szembesíti a nézőket a darab. A mese struktúrájára fűztem fel a koreográfiát. E mozgásgazdag előadás egyaránt elgondolkodtató és megmosolyogtató. Bízom benne, hogy a produkciót Budapesten és külföldön is bemutathatom majd.

PRAE.HU: Etötvös Péter és a Te munkásságodra is jellemző a vizualitás és a zene összekapaszkodása. Ez a sajátosság mennyiben segítette a közös munkát?

Természetesen ez mindkettőnk hasznára vált. Köztudott, hogy Eötvös filmzenéket is szerez. Szerzeményeiben az a csodálatos, hogy miközben az ember hallgatja őket, lepereg a szeme előtt egy-egy jelenet. Így volt ez velem is, néha már előre sejtettem, hol következik be a zenében a feszültség, ráadásul a dallamokban felfedeztem egy kincset: a szürrealitást, aminek azért örültem, mert én magam is szeretem alkalmazni. A bizarr, a groteszk, a szürreális megjelenítés során a testnek azon furcsaságait keresem, ahonnan előbújhat a szépség. Jól tudom, nagy bátorság kell ahhoz, hogy kortárs komolyzenére készült kortárs táncelőadásra akarjuk bevonzani az embereket, de a két műfaj fúziójából igazán különleges és impulzív alkotás született, ami elég érdekes ahhoz, hogy megtalálja a közönségét.

PRAE.HU: Ráadásul humoros-ironikus is a produkció, hiszen hírességeket ábrázoló maszkos jelenetek követik egymást, Angela Merkel, II. Erzsébet, Arnold Schwarzenegger néz szembe a publikummal. Mondhatjuk, hogy görbe tükröt tartasz a közönség elé.

Pontosan ez a lényege. Az ideálok és a valós világunk, azaz szürke hétköznapjaink között feszülő ellentéttel szembesítjük a közönséget. A humor és az irónia remek eszköz erre. Angela Merkel fejéhez tartozó test például kígyószerű mozgást végez. Ez a kontraszt adja a groteszk, ironikus élményt. Nem véletlenül szeretek képzett táncosokkal dolgozni, ugyanis ezt a fajta groteszk hatást eredményező elnagyolt mozgást csakis az a test képes közvetíteni, amelyik stabil testtudattal és magasszintű képzettséggel bír.

PRAE.HU: Mit tudhatunk soron következő munkáidról?

Szeptemberben a Tellabor táncosainak közreműködésével és Almási-Tóth András rendezésében mutatjuk be a Tenort az Operában. A Miskolci Nemzeti Színházban tavaly bemutatott Rómeó és Júliát októberben láthatja Budapesten a közönség. Ez egy igazi nagyszínpados, egész estét betöltő darab, amelynek a Művészetek Palotája ad otthont. Szintén októberben, a MU Színházban debütál az amerikai drámaíró, Tennessee Williams művén alapuló A vágy villamosa táncadaptációm, amelynek főszerepét Lőrinc Kati táncművész-koreográfus kolléganőm alakítja. Szerencsére nem fogok unatkozni...

Esküvő (remake)
2014. július 19.
Mazel Tov megnyitó

Előadók:

Tóth Brigitta

Bukta Gergő

Horváth Máté

Stohl Luca

Csiby Gergely 


Koreográfus: Kulcsár Noémi

 

Tale
2014. július 17., 20.00.
Szombathely, Weöres Sándor Színház
Kortárstánc fantázia Eötvös Péter Tale című művére
Zene: Filharmónia Budapest


Táncosok:

Csere Zoltán

Spala Korinna

Stohl Luca

Gál Norbert

Vadász Virág

 

Koreográfus: Kulcsár Noémi

 

Fotók: Baksa Gábor http://kellegy.hu/ , Gábor Károly Rode és Kulcsár Noémi Tellabor

nyomtat

Szerzők

-- Jónás Ági --


További írások a rovatból

Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban
színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
A Hét komédia című Plautus-kötet bemutatója
Horváth Florencia és Karádi Gergő Valójában senki című zenés irodalmi, színházi estje

Más művészeti ágakról

Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024
gyerek

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában
Határátkelés címen rendezték meg a Kis Présházban öt kortárs költő közös estjét
A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés