bezár
 

film

2014. 08. 19.
Galaxisok háborúja
James Gunn: A galaxis őrzői
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A galaxis őrzői nem hordoz magában sok újdonságot, jól bejáratott narratívát követ és ismerős archetípusokkal dolgozik, de ettől még piszok jó mozi, tökéletes nyári blockbuster, és tipikus korlenyomat is. Sematikussága ellenére is bátor darab, hiszen nem mindennap költenek 170 millió dollárt egy lövöldöző mosómedve és egy beszélő fa kalandjaira.

A Marvel Studios viszont megteheti, és ezzel új fejezetet is nyitott a saját filmes univerzumában: egy előzmények nélküli kasszasikert prezentált, eddig ismeretlen, B-vonalbeli, kissé szokatlan karakterekkel. A Marvel új gyermeke kellőképpen látványos, kedvesen szellemes és vicces, bizonyos elemeiben kifejezetten kreatív alkotás (lásd a finálébeli védőblokádot, vagy az '70-es, '80-as évek slágereinek tudatos beágyazását az elbeszélésbe), amiben a szereplők közti viszonyrendszer talán még a Bosszúállók csapatánál is kidolgozottabb – épp csak az akciók megírása terén nem ér fel Joss Wheddon zsenialitásához. Ezeken az alapvetéseken túl azonban három dolgot is érdemes  kiemelni A galaxis őrzőivel kapcsolatban.

Az első, hogy ez a film egy Star Wars hommage. Nem az a fajta, ami alatt fogjuk a fejünket a kínosan ismerős jelenetek láttán (mint a Thor – Sötét világ esetében), hanem az, amelyben eszünkbe se jut a hasonlóságokon csámcsogni, mert helyette – nagyon helyesen – a filmmel vagyunk elfoglalva, ami az első pillanattól kezdve beszippant, és nem is ereszt a stáblista végéig. Pedig van itt minden, Han Solótól és Csubakkától kezdve a sötét nagyúron keresztül egészen az Ezeréves Sólyomig és Lando Calrissianig – de most nem leszek önző, és a felfedezés örömét inkább a kedves olvasókra hagyom, bőven van még mit felsorolni. Viszont minden lekicsinylés és rosszallás nélkül kijelenthetjük, hogy a Star Wars sem tett mást, mint hogy jól ismert archetípusokra húzta fel saját világát és karaktereit (ezért is lehetett olyan sikeres, és ezért maradt mese), A galaxis őrzői pedig ennek az attitűdnek a tökéletes jelenkori reinkarnációja.

A galaxis őrzői

Éppen ebből fakad az is – túl azon, hogy a karakterek nem a Star Wars, hanem a Marvel világából érkeztek –, hogy a filmet mégsem lehet egyszerű Star Wars utánérzésnek titulálni, mert egyedi hangvétellel rendelkezik (és ezzel el is érkeztünk a második ponthoz).  A galaxis őrzői, hasonulva a többi Marvel mozihoz, nem hajlandó magát komolyan venni. Megtartja a szuperhős műfaj kötelező sémáit, van benne heroikus önfeláldozás, pátosztól csöpögő összeborulás és világmegmentés is, de ezeket az elemeket sosem mulasztja elütni egy-egy nagyon laza megoldással (a mosómedve beszól valami szarkasztikusat, a főhős a legváratlanabb pillanatban táncra perdül, stb).

Ugyanakkor természetesen nem ez az első mozi, amelyik ilyen intenzíven él az önreflexió eszközével, A galaxis őrzői pedig ezért akár már fárasztó is lehetne (lásd ugyancsak a Thor – Sötét világ intő példáját), szerencséjére azonban Peter Gunn mesterien adagolja az iróniát. Így sikerül kiszolgálni a heroikus műfajok kedvelőit és a picit szkeptikusokat egyaránt (előbbivel egyébként a Vasember 3 maradt adós). A Marvel sci-fi kalandja ezáltal manifesztálódik az aktuális korlenyomat mintapéldájává, amit ha húsz év múlva visszanéznek, azt mondják majd, hogy igen, ilyen volt a közönségfilm a 21. század elején.

A Galaxis őrzői

Attól azonban, hogy A galaxis őrzői számos mozzanatában megidézi a Star Wars-filmek világát (csak még egy példa: az ütött-kopott járművek, amik az új Star Wars-trilógia steril világából annyira hiányoztak), és azt összeházasítja a Marvel sajátos – de mára már megszokott – felfogásával, még nem kellene törvényszerűen működjön is. A script azonban gyermeki könnyedséggel vázolja fel A galaxis őrzőinek világát, pillanatok alatt megismerünk egy tucat új bolygót, karaktert és misztikus tárgyat – amíg ez az utóbbi években több filmnek is csak döcögősen sikerült, lásd Az acélembert, vagy már megint (!) a Thor második felvonását (esetleg, hogy témánál maradjunk, a Baljós árnyakat). 

Mind belebuktak a sorozatos expozícióba, ami rendszerint rengeteg magyarázkodást jelentett. A Marvel viszont okosabb volt ennél (meg tökösebb is), és most pillanatok alatt kitágította saját filmes univerzumát, amibe rögtön bele is illeszthető az egyébként kicsi Föld és annak hősei. A recept pedig még mindig működik: A galaxis őrzői egy fiatal rendezővel, A-listás sztárok nélkül, a mellékszerepekben pár ismert névvel, számos jellemhibával, de alapvetően jószándékú, szerethető hősökkel felvértezve lett kasszasiker.

A Marvel duplán nyert ezzel, mert – visszakanyarodva az első bekezdéshez – azzal, hogy  sikerre vitt egy nevenincs szuperhőscsapatot, alaposan kibővítette saját lehetőségeinek tárházát is, és mostantól még merészebb projekteknek adhat zöld utat – erre nem csak a filmtervek, hanem a stáblista utáni jelenet is csak ráerősít. A nagyobb játszótérrel pedig nem csak a stúdió, hanem a közönség is nyert.

 

A galaxis őrzői (Guardians of the Galaxy) 2014
Rendező: James Gunn
Forgatókönyv: James Gunn és Nicole Perlman; Dan Abnett és Andy Lanning azonos című képregénysorozata alapján

Szereplők: Chris Pratt, Zoe Saldana, Dave Bautista, Vin Diesel, Bradley Cooper, Lee Pace, Michael Rooker, Djimon Hounsou, Karen Gilian, John C. Reilly, Clenn Close, Benicio Del Toro, Josh Brolin, Stan Lee
Forgalmazza az Forum Hungary
Bemutató: 2014. augusztus 14.

Megtekintése 12 éven aluliak számára csak nagykorú felügyelete mellett ajánlott.

nyomtat

Szerzők

-- Dani Áron --


További írások a rovatból

Jonathan Glazer: Érdekvédelmi terület
Mehran Tamadon: Ahol nincs isten & Legrosszabb ellenségem
Beszélgetés Hevér Dániel rendezővel és Kertész Zsanett forgatókönyvíróval a Valami madarak című filmjükről
Interjú Dér Asiával a Nem halok meg című filmje kapcsán

Más művészeti ágakról

Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés