bezár
 

film

2014. 08. 18.
Ősszel rajtol a Kincsem
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ősszel rajtol a Kincsem Októberben kezdhetik forgatni a magyar csodalóról szóló, nagy költségvetésű Kincsem filmet  ̶  jelentették be az augusztus 14-i budapesti sajtótájékoztatón. A forgatókönyvet Bereményi Géza eredeti könyve alapján Fonyódi Tibor írta. Az angol-orosz-német-amerikai és osztrák koprodukcióban készülő filmben állítólag feltűnik majd Ed Harris és Jean Paul Belmondo is. A rendező Roger Christian lesz, az operatőr pedig Ragályi Elemér.

Roger Christian rendező – aki többek között a Csillagok háborúja több részének megvalósításában is közreműködött – elmondta, hogy a filmet 6 évig készítették elő, majd arról beszélt, hogy a film a szenvedélyről, valamint olyan emberekről szól, akik céljaik megvalósítása érdekében képesek felülemelkedni az előttük tornyosuló nehézségeken és előítéleteken. „Célunk a lóversenyeken kívül is intenzíven vibráló ló és ember, ember-ember közötti szenvedély bemutatása, a fantasztikus és az egyedi középpontba helyezése – nyilatkozta a rendező, aki elárulta: a történet valahol a Tűzszekerek és a Doktor Zsivágó című alkotások között foglal helyet, egyszerre lesz tehát látványfilm és kelet-európai hangulatú romantikus dráma.

Kincsem sajtótájékoztató

Sean O´Kelly, Harald Reichebner, Roger Christian, Losonczi Gábor, 

Szőcs Géza, Jevgenyij Geraszimov,  Prof. Dr. Kásler Miklós

Az osztrák koproducer, Harald Reichebner a szereposztást firtató kérdésre reagálva elmondta, hogy addig, amíg nem kerül sor a szerződések aláírására, nem mondhat biztosat. Úgy tudni, hogy a magyar színészek közül egyelőre Kamarás Iván és Weisz Fanni neve merült fel lehetséges szereplőként. A film főbb szerepeire az alkotók olyan nemzetközileg ismert sztárokat kértek fel, mint Mads Mikkelsen, Martin Freeman, Ed Harris, de a tervek szerint feltűnik majd a vásznon Jean-Paul Belmondo is. A magyar csodalovat megformáló Kincsem személye még nem, ellenfeléé azonban már biztos. „A történetből olyan mozgókép készül, amely nem csak Magyarországon, hanem mindenhol a világon érvényes tartalommal bír, éppen ezért fogjuk világszerte forgalmazni” – árulta el az osztrák producer.

Szőcs Géza, a film dramaturgja felidézte: korábbi kultúrpolitikus státuszából fakadóan bizonyos filmek finanszírozásának feladata hozzá tartozott. A Kincsemet kezdettől fogva kiemelt fontosságúnak ítélte, időközben pedig személyes, alkotóművészi viszonyba került a filmmel.

Kincsem sajtótájékoztató

Szőcs Géza

Kásler Miklós orvos, történész szakértő elmondta: a Kincsem-történetben a legyőzhetetlenség mítoszát, a végsőkig való kitartás nimbuszát látja. Szerinte a cselekmény és a mondanivaló példát mutathat az embereknek a nemes versengésre, a pályán való bizonyításra, a szavak tettekre váltására, mi több, átültethető az egész élővilágra.

Jevgenyij Geraszimov orosz producer, a film egyik szereplője (a moszkvai közgyűlés kulturális bizottságának elnöke, önkormányzati képviselőként a moszkvai városi parlament tagja) szerint a film a hűséget, a kitartást, a szerelmet mutatja be, valamint hirdeti a tisztelet és a szeretet győzelmét. „A forgatókönyv lebilincselően izgalmas, tele fordulatokkal, olyan, mint a leglenyűgözőbb futam” – tette hozzá, majd büszkén tudatta, hogy a projektet az orosz kulturális miniszter és az orosz filmalap, valamint az elnöki adminisztráció is támogatja.

Kincsem sajtótájékoztató

Jevgenyij Geraszimov

A Magyarországon, Ausztriában, Németországban és Angliában forgó film egyik technikai különlegességéről Ragályi Elemér, a filmjeivel számos díjat, közöttük Oscar-díjat is magáénak tudható operatőr beszélt:

 „A forgatás során 10 kamerával dolgozhat a stáb. Látványfilmről van szó, amelynek forgatása során lehetőség nyílik drótokra szerelt kamerákkal, valamint lovakhoz – akár patáikhoz – erősített GoPro kameratechnikával dolgozni.”

Kincsem sajtótájékoztató

Ragályi Elemér

A mozgalmas drámai-történelmi kalandfilm látványtervezője Rajk László, zeneszerzője Hannes Schalle lesz. A film producerei azt mondják, a költségvetés ugyan kevesebb a tervezett 12 milliárd forintnál, de még így is ez lesz minden idők legdrágább magyar filmje. A sajtótájékoztatón elhangzott: a produkció nem vesz igénybe állami támogatást, ráadásul nem pályáztak a Magyar Nemzeti Filmalaphoz sem. A forrásokat vállalkozók és befektetők adják össze. A 2014 októberében rajtoló forgatás várhatóan 2015 késő tavaszán ér a finisbe. 

 

Fotó: Ficsor Zsolt

nyomtat

Szerzők

-- Jónás Ági --


További írások a rovatból

A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál
Anna Hints: Smoke Sauna Sisterhood
Az Arcok visszapillantóban és a Kiáltvány a gyerekekért a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés