bezár
 

zene

2014. 10. 01.
Íme, az ember – Liszt és Vásáry
Az Óbudai Danubia Zenekar és Vásáry Tamás előadása a Zeneakadémián. 2014. szeptember 16.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Vásáry Tamást látni és hallani jelentős élmény: először – egy sajtótájékoztató alkalmával – Liszt két művének „rejtett” összefüggéseiről hallottam beszélni illetve zongorázni. Ezután nehéz lett volna nem hatalmas lelkesedéssel és elvárásokkal indulni a zeneakadémiabeli előadásra.

A felújított Zeneakadémia koncerttermében nem először járok: rendkívül jó koncertben volt legutóbb is részem, ugyanakkor a hangszerösszetétel és a hangszerelési sajátosságok (Messiaen) erősen felhívta a figyelmemet a terem akusztikájára. Ezúttal is zongoraelőadást jöttem hallgatni, szóval volt némi aggodalom bennem, de a hely, ahová ülhettem, mindent eldöntött: az erkély majdnem utolsó sora, nagyjából középen. Tekintve, hogy kifogásom a terem „fülledt” hangzására vonatkozott egykoron, és más kritika, amelyet hallottam a hangzás „közvetlen közelségét” nehezményezte („mintha az arcomba szólna a zene, nincs távolság a zenekartól”), bármi is legyen az igazság e kérdésben, a terem túlsó végében, valamivel a plafon alatt nem úgy tűnt, hogy ezt most fogom megoldani. Minden rossz előérzetem ellenére a hangzás korrekt, teljesen korrekt volt (és, persze semmi több).

Zeneakadémia

Voltak más aggodalmaim is egyébként. Ugyanis ismerem Vásáry Tamást, és azt is nagyon jól tudom róla, hogy Liszt műveinek az előadására alig található a világon alkalmasabb személy nála. Ugyanakkor egyre korosabb, s bár nem mindig látszik rajta, de azért betegségek is gyötrik, szóval hallottam már hangokat rebesgetni hanyatló zenei teljesítményéről. 

A h-moll szonáta azonban kétségeim ellenére ragyogóan sikerült. A terem végében nem vártam magas, csengő hangokat, a terem zengése pedig kellőképpen teltté tette az előadást. A darab technikai nehézségei gyakorlatilag fel sem tűntek, szinte teljesen tisztán a Vásáry által említett Mefisto és Faust motívumokra tudtam figyelni, a zenei gondolatra, melyre pont az előadó hívta fel még jó időben a figyelmemet, szóval töretlen műélvezettel hallgattam az előadást.

Aztán, a darab végén történt valami, ami kizökkentett a hétköznapokból, és felhívta a csodára a figyelmemet. A terem végéből nem túl világosan hallottam, egy ismerősöm pedig, aki a színpadhoz közel ült szintén bizonytalanul, de kicsit másról számolt be, mint amit hallottam: „Az utolsó hangnak halkabbnak kell lennie.” Tudniillik a darab néhány tömör hangzással ér véget, egymás után, ami egy kicsit furcsa befejezés (ha jól emlékszem, ez Vásáry szerint  a mennyország). A hangok lecsengtek, a művész felállt, meghajolt, a közönség lelkesen ünnepelt – és ekkor hangoztak el a fentebb idézett szavak.

Vagy egy másik, a színpadhoz közelebbi beszámoló szerint: „akkor az utolsó néhány hangot még egyszer eljátszom” (mármint ráadás gyanánt).

Valójában teljesen mindegy, hogy melyik változat áll közelebb az igazsághoz, mivel ami történt, az teljesen kilépett a hétköznapok világából és a csodák szintjére emelkedett. Mivel az a néhány hangzás, amelyet megismételt Vásáry, valóban jobb lezárás volt, mint az előző változat.

Nem hibás volt az előadás. Nem javított az előadó. Gondolkodott Vásáry Tamás, és ennek a részeseivé váltunk. Eközben pedig nyugodtan megengedhette magának, hogy a rosszabbnak vélt megoldást javítsa. (Mert semmi nagyképűség avagy bizonytalanság nem volt benne eközben.)

Elkelt a szünet, hiszen nagyon is fajsúlyos volt az előadás. A Faust szimfónia pedig hatalmas változást jelentett a hangpalettán: az Óbudai Danubia Zenekar mellé a színpad felső terében megjelent a Honvéd Férfikar is.

Óbudai Danubia Zenekar, Honvéd Férfikar és Vásáry Tamás

Főként a Danubia Zenekar hangzására figyeltem, és azt kell mondanom, hogy az erkély majdnem utolsó sorából nagyon jó véleményt kell alkotnom róla: nem csak szép és tiszta volt, de még valódi dinamikával is rendelkezett. A Honvéd Férfikar és Balczó Péter (tenor) ugyan kevésbé dominánsan, de szintén kitettek magukért.

Az előtérben Vásáry Tamás vezényelt. Véleményem szerint Liszt háttérbe szorult, egész egyszerűen a hangszerelési technikája miatt (és előre látom a dühös, felháborodott tekinteteket és a szitkozódó kommenteket): nem arra született, hogy szimfóniát írjon. Egyébként zeneileg nagyon izgalmas volt követni a Vásáry által említett motívumok alakulását és tényleg nagyon szépen szólt a zenekar és a férfikar a tenorral is a helyén volt, egyszerűen unatkoztam egy picit a zseniális zongoraszonáta után.

Vásáry Tamás és az Óbudai Danubia Zenekar

A műsoron:

Vásáry: Pokol és Menny

A Danubia 2014/2015-ös, Íme, az Ember című sorozatának első koncertje

Liszt: h-moll szonáta
Liszt: Faust szimfónia

Közreműködik: Balczó Péter (tenor), Honvéd Férfikar

Vezényel: Vásáry Tamás

nyomtat

Szerzők

-- Danczi Csaba László --


További írások a rovatból

Az UMZE kamaraegyüttesének pécsi koncertjéről
zene

Az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat keretében
Recenzió Ábrahám Márta: Chaconne-kézikönyvéről

Más művészeti ágakról

art&design

Kiállításkritika A kétely felfüggesztéséről
A Corvina Kiadó Plautus: Hét komédia című kötetéről
Denis Villeneuve: Dűne – Második rész


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés