Svájc sokak szemében a stabilitás, a jólszituáltság és a konszolidáltság mintaképe a maga semleges történelmi-politikai hátterével, fejlett társadalmi berendezkedésével, virágzó bankrendszerével, valamint varázslatos domborzati, építészeti és kulturális adottságaival. Legterjedelmesebb kantonszékhelye, Zürich egyenesen a pénz és a kereskedelem fellegváraként ismeretes, turisztikailag is népszerű nagyváros.

Az viszont már egy másik lapra tartozó történet, hogy e jólfésült államszövetségnek is van takargatnivalója, például az egyik leginkább érzékeny szociális témakörrel, a nem tiltott szexpiac sötét bugyraival kapcsolatban, s ehhez sokszor bizony mi, magyarok szolgáltatjuk a személyeket. Azokban az államokban, ahol a szexmunkások oly kevésért (akár lakhatásért, ételért, drogokért) is eladnák magukat, a Svájcéhoz hasonló jóléti társadalmak az ígéret földjének tűnhetnek e kiszolgáltatott emberek számára. Zürich vigalmi negyedeiben strichelő nők tömegei kiabálják németül, hogy mi mennyi, majd néhány gyors éjjeli kaland után, finom svájci frankot számolgatva térnek vissza futtatóikhoz.

Valami ilyesmiről szól Men Lareida svájci-magyar koprodukcióban rendezett filmje, a Viktória – A zürichi expressz, melynek bemutatója kapcsán két kurrens szociális probléma is előtérbe került, a roma lakosság és a szexmunkások kétségbeejtően megoldatlan helyzete. A szeptember 29-i díszbemutató előtt a szervezők (a magyarországi Svájci Nagykövetség, az Uránia Nemzeti Filmszínház és a Mozinet) e kellemetlen témákat feszegető, ám kulturált hangnemét mindvégig megtartó sajtótájékoztatót és sajtóvitát vezényeltek le. Az eseményen a rendezőn kívül megjelent Jean-François Paroz, Svájc magyarországi nagykövete, Bezsenyi Mihály, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda megbízott igazgatója és Fedorkó Boglárka, a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete képviselője. Szó esett a svájci-magyar rendészeti kapcsolatokról, az érdekvédelmi tevékenységekről, a jövőbeli megelőzés lehetőségeiről, valamint természetesen a bemutatandó produkció keletkezési és forgatási hátteréről.

Lehetetlenség szótlanul elmenni Szabó Simon színész-rendező  kísérőfilmje, a Fal című rövid produkció mellett, ami még Men Lareida Viktóriája előtt került levetítésre. A rövidfilm olyan magasra teszi az erkölcsi, művészi mércét a falat építő roma srác 10 percnyi, tömény feszültséget és hatalmas megdöbbenést hordozó kistörténetével, hogy szinte nehéz utána feleszmélni. A tolerancia kapuit döngeti ő is, akárcsak a következőként levetített magyar-svájci főprodukció. Néhány helyen elcsíphető e rövid Szabó Simon-munka, megtekintése erősen ajánlott.

Amint azt a svájci alkotó anekdotájából a sajtótájékoztatón megtudtuk, Viktória (Farkas Franciska) története egy hétköznapi tapasztalatból született: Men Lareida kétlaki polgárként gyakran közlekedett a Budapest-Zürich vasútvonalon, ahol arra lett figyelmes, hogy egyre több egyedülálló lány vonatozik ki Zürichbe. Ezt teszi Viktória, a ványadt zöldséget és gyümölcsöt áruló cigánylány, aki néhány meggazdagodott (prostituálódott) sorstársa kérkedésének hatására maga is az ősi mesterség mellett dönt, érezhetően meggondolatlanul. Nemcsak azért, mert nem számol a lehetséges következményekkel, természetétől pedig távol áll mindenféle szajhamagatartás, hanem mert bár elkeserítő, de mégsem ellehetetlenítő szegénységben él. Családja mindennapi betevője úgyahogy megvan, fedél is van a fejük felett, a küszködéstől és a bizonytalanságságtól sújtott embert azonban könnyen megszédíti a gyors meggazdagodás ígérete. Ebből a szemszögből nézve a film angol címe, a Viktoria: A Tale of Grace and Greed hitelesebb képet nyújt a főhőst, és általánosságban véve a prostitúcióba keveredő fiatal lányokat motiváló erőkről, a kezdeti ártatlanságukat és méltóságukat elsötétítő pénz utáni vágyakozásról. Megérteni és fellelni a lány tényleges motivációját azonban roppant nehéz, jobb életszínvonalon élve talán lehetetlen is.

A testüket áruba bocsátó lányok, asszonyok, családanyák megóvásának egyik fontos eszköze lenne a probléma megelőzése az érintettek iskolázottságának biztosításával és elhelyezkedési esélyeinek növelésével, ez volt a sajtótájékoztató egyik fontos kulcspontja. Üresnek tűnő, sokat használt szólamok ezek, ám amíg a Lareida-film által elmesélt és ahhoz hasonló helyzetek ismétlődnek, nem árt minden lehetséges fórumon felhívni a figyelmet arra, hogy a mélyszegénységben élő embernek nincs túl sok választása. Kiutat az életszínvonal emelésével és a társadalmi egyenlőtlenségek mérséklésével lehetne teremteni, ám a filmbéli Viktóriát és szobatársát, a nála is szerencsétlenebb, gyermeke felügyeleti jogáért küzdő Blondie-t (Stefanovics Angéla) látva ez egyelőre csak álomnak tűnik. A szexmunkába való belesodródást követő, látszólagos egzisztenciális biztonságot egyre brutálisabb bánásmód váltja fel, ehhez a trágár szavakat, a kemény szorításokat és a fájdalmas pofonokat a Nagy Zsolt által alakított, Junior nevű futtató szolgáltatja, de Marina (Pölöskey Erika), a szintén roma főprosti sem bánik kesztyűs kézzel szerzeményeivel. Egyébiránt a casting annyira sikeres volt, hogy a filmben szereplő nehézfiúk és örömlányok láttán a zürichi rendőrség is beavatkozott a való életet túl jól imitáló eseményekbe.

Viktória, a szegény pesti cigánylány pokoljáró meséje egyszerre végződik rosszul és jól, szívszorító, ám felszabadító befejezése talán hagy némi reményt maga után. Men Lareida megjósolható sztorija és általánosított szereplői ellenére a film értékes, jól működő produktum, társadalmi közlendőjének fontossága miatt pedig valószínűleg hasznosabb, hogy a rendező a fikciós feldolgozás és a neves színészek alkalmazása mellett döntött az eredeti dokumentumfilm-ötlet helyett, mert a mozidarab hírverése viszi magával a tolerancia és a segítségnyújtás szükségének hírverését is. A Viktória – A zürichi expressz nehezen különíthető el a nehéz valóságtól, értelmezését meghatározzák sztereotípiáink, tapasztalataink és gondolkodásmódunk, azonban az, hogy a néző mennyire képes magába fogadni a prostituálódó roma hősnő történetét, esetleg mennyire képes átformálni előítéleteit, egyéni választás kérdése.

Men Lareida magyar feleségével, Marosi Annával írta Viktória – A zürichi expressz című játékfilmje forgatókönyvét, melyet dokumentarista anyaggyűjtés előzött meg. Ha dokumentumfilmet már nem is láthat belőle a közönség (szakmai énünk ezt azért egy kicsit sajnálja), biztató, hogy egy rendező, még ha nem is magyar, csak magyar vonatkozású, felkarolta a témát. A Svájcról kialakított illuzórikus kép egy csúnyább oldallal egészül ki, a film pedig kidolgozatlan marad és megvalósításában sok kérdőjelet hagy maga után, de a hazai prostitúciókérdés állóvizét garantáltan sikerült felkavarnia.

Viktória – A zürichi expressz / Viktoria: A Tale of Grace and Greed

Színes, magyarul beszélő, svájci filmdráma, 88 perc, 2014

Korhatár: 16 év

Rendező: Men Lareida

Forgatókönyvíró: Men Lareida, Maros Anna

Zeneszerző: Michael Kalt

Operatőr: Marco Barberi

Szereplők: Farkas Franciska, Nagy Zsolt, Stefanovics Angéla, Pölöskey Erika, Csercsa Elemér, Foscky Pueta, Szénási Angéla

Kísérőfilm: Szabó Simon Fal című kisjátékfilmje (10 perc, 2013, rendező: Szabó Simon, forgatókönyvíró: Szabó Simon, operatőr: Czomba Albert, producer: Petrányi Viktória, Berkes Júlia, vágó: Czomba Albert, koproducer: Tanai Péter, Rajna Gábor, Sipos Gábor, szereplők: Tóth Sándor, Lovas Emília)

Bemutató dátuma: 2014. október 2.

Forgalmazó: Mozinet