bezár
 

irodalom

2014. 12. 07.
A költőnek is van digitális lábnyoma
InstaVers fesztivál 2. nap - 2014. november 21.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Még manapság is határozottan tartja magát az a sztereotípia - ami persze mint minden sztereotípia, nem egészen alaptalan -, hogy a művészek világa és a hétköznapi élet csip-csup apróságai nehezen összeegyeztethetők. Hogy a költők éteri magasságokba emelkedő létébe nem férnek bele olyan evilági hiúságok, mint a mobiltelefon vagy az aktív jelenlét a különféle közösségi oldalakon. Pedig dehogynem. Jó példa erre Bajtai András és Pallag Zoltán korunk technológiai vívmányait is használó szerteágazó tevékenysége. 

Hogy egy a virtuális térben sikeres kezdeményezés miként kapcsolható össze a hagyományos, személyes találkozásokon alapuló irodalomközvetítéssel, egyáltalán, hogy a lelkesen lájkoló, megosztó vagy kommentelő közösség tagjainak van-e igénye ilyesmire, az minden bizonnyal az egyik legizgalmasabb kérdés lesz az elkövetkezőkben. Mindenesetre az idén tavasszal indult InstaVers Facebook-oldal egy háromnapos fesztivál keretein belül megadta az esélyt a virtuális tömegek láthatóvá válására. A rendezvény apropójául pedig az szolgált, hogy a rövid versrészleteket egyedi, össze nem téveszthető stílusú képek formájában a közösségi felületen megosztó projekt lassan eléri a bűvös ötezres követői számot. 

Úgy tűnik - a meghívottak felolvasók számából ítélve mindenképp -, a szervezők a pénteki napot szánták arra, hogy kevesebb fellépőt mutassanak be ugyan az érdeklődőknek , de rájuk több idő jusson, legyen lehetőség hosszabban beszélgetni egy-egy felvetett témáról. Mivel mégiscsak egy olyan rendezvényről volt szó, amely egy a virtuális térben létező projektre épült, szerencsés választásnak bizonyult épp Bajtai Andrást és Pallag Zoltánt meghívni. 

Persze ehhez kellettek Molnár Illés ügyes kérdései is, amelyek elsősorban a két meghívott online tevékenységére irányultak. Bajtai András elmondta, hogy ő már nagyon korán, sok ezzel kapcsolatos trendet megelőzve úgy gondolta, oda kell figyelnie arra, hogyan prezentálja magát a virtuális térben, hogy milyen digitális lábnyomot hagy. Legyen legalább egy elérhető életrajz, publikációs lista, amennyiben lehetséges, linkekkel együtt. Szerzői Facebook-oldalt is korán létrehozott már, amikor szinte még csak a világhírű amerikai bestsellerszerzőknek volt ilyen.

Többféle projektet csinál, többféle felületen, vannak zenével kapcsolatos, elsősorban jazz témájú oldalai is, ám most úgy gondolja, érdemes csak egyet kiválasztani a sokból, és csupán arra koncentrálni. Ez pedig Bajtai számára most egyértelműen a Lelkigyakorlatok című világirodalmi versblog, amit Sirokai Mátyással együtt szerkeszt. Az ötlet onnan eredeztethető, hogy Bajtai szerint egy költő számára fontos a rendszeres olvasás, talán még a rendszeres írásnál is fontosabb, ám eljutott arra a pontra, hogy a magyar líra alkotásai már nem inspirálóak számára, így elkezdett kutatni magyar fordításban is elérhető külföldi alkotók kötetei után, ebből az egyedi érdeklődésből nőtte ki magát aztán a blog.

Pallag Zoltán, Molnár Illés és Bajtai András

"Zoli jelenleg abból él, hogy nyomkodja a telefonját", tudhattuk meg Molnár Illéstől. A titok nyitja nem más, minthogy Pallag Zoltán jelenleg közösségi média menedzserként dolgozik. Pallag elmesélte, hogy épp Bajtai noszogatta, hogy érdemes odafigyelni az online jelenlétre is, de aztán kicsit túltolta. Több tumblr-oldala is volt, köztük talán legismertebb a Valahol Oroszországban vicces képeivel, legkomolyabb pedig minden bizonnyal a már más életszakaszban készített, Oláh Máté Gergely fotóiból összeállított Csak a mai nap sorozat. 

A beszélgetés során elhangzott a "lejönni a Facebookról" szófordulat is, nem véletlen a függőségre utalás, Pallag elmondta, a túlzott online jelenléttől néha úgy érezte, alig kap levegőt. Beszélt arról is, hogy melyik volt az a pillanat, amikor eldöntötte, más függőségeitől is megszabadul, és másfél évtizedes kanyargós - saját bevallása szerint inkább egy helyben járó, mindig ugyanoda visszajutó - útja után most új alapokra helyezve életét, többek között újra elkezdett az egyetemen régészetet tanulni.  

A beszélgetés közben felolvasott versek elsősorban a két szerző idei Könyvhétre megjelent köteteiből (Bajtai Andrtás: Kerekebb napok, Pallag Zoltán: Noir) hagoztak el, de a résztvevők hoztak új műveket is. Az est témájához tökélesen illett az a jelenet, amikor Bajtai kereste meg mobilján Pallag Havanna bú című versét, hogy aztán barátja felolvashassa azt.

Borbély Szilárd emlékére írta Bajtai András azt a verset, amit az est végén olvasott. Elmondta, nem szeretett volna az ilyen típusú verseket írók szokásos hibájába esni, hogy utólag szorosabb barátságot vindikál magának annál, mint amilyen jellegű az ismeretségük valóban volt. Helyette épp fonákjáról közelítette meg a kérdést, és a Bebukottak című dokumentumfilm egyik vallomását ültette át szinte szóról szóra egy versbe. 

A komor hangulatból az est címének - Bad Sleepers - magyarázata hozta vissza a hallgatóságot, hiszen aki eddig nem tudott róla, most megtudhatta, a Bajtai-Pallag kettős ezen a néven néha zenei mixeket is készít. Ahogy az estre várva, úgy az est végén, a rendezvényt szép számmal támogatók felajánlásainak tombola keretében történő kisorolása alatt is egy ilyen mixet hallhattunk.      

Fotók: InstaVers Facebook oldala

nyomtat

Szerzők

-- Pethő Anita --


További írások a rovatból

Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója
Kiszely Márk volt a Kötetlenül sorozat vendége
irodalom

Vaktérkép

Más művészeti ágakról

Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
Csáki László: Kék Pelikan
gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés