bezár
 

film

2014. 12. 22.
Emberek a teljes idegösszeomlás szélén
Damián Szifrón: Eszeveszett mesék
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ha nem a helyszín (legyen az város Budapesttől Havannáig vagy akár csak Négy szoba) vagy egy tárgy (Kávé és cigaretta, Couch Surf), akkor általában a zsáner az, ami összetart egy filmantológiát. A szkeccsek műfaja leggyakrabban horror (a Kwaidantól a The ABCs of Death-ig), a Pedro Almodóvar által producerként jegyzett Eszeveszett mesék szegmenseit viszont kivételesen a bosszúfilm, a bűnthriller és a fekete komédia zsánerei kapcsolják össze.

Az első szegmens játék a misztikus thriller és a repülőgépen játszódó akciófilm zsánereivel: egy a Lost legénységét idézően vegyes társaság nyer ingyenutazást, azonban a fedélzeten egy ártatlan beszélgetés során kiderül, hogy mindannyiójuknak van egy közös ismerőse, egy ritka szerencsétlen flótás, akinek ráadásul mind megkeserítették az életét a múltban valamilyen módon…Több antológiával (pl. Szabadesés) ellentétben kerettörténet ugyan nincs, de ez tökéletes felütés: ahogy a karakterekben, a később felvonultatott történetekben is találunk utóbb valami közöset (bosszú, krimi-thriller és morbid komédia), noha mindnek megvan a maga markáns és autonóm egyénisége (azaz saját zsánere, amiből később eme domináns műfajok valamilyen úton-módon kifejlődnek).

9090

A második rész bűnthrillerként és gengszterfilmként nyit: egy mimózalelkű pincérnő egy rettegett maffiózót ismer fel az egyik vendégben. A gengszter korábban csúnyán elbánt vele és családjával, a pincér mindezt elmeséli a börtönviselt szakácsnőnek, akinek ötletei támadnak... Leginkább a Coen-fivérek munkásságát, azon belül is a Véresen egyszerűt idézi az amatőr bűnöző és a rosszkor, rossz helyen lévő naiva morálisan motivált határsértése. Domesztikált asszonytörténet passzív főhőssel, így kellő bemelegítés, reggeli torna a fizikálisabb következő részekhez.

0

A harmadik epizódról a Spielberg-féle Párbaj és Az országút fantomja juthat eszünkbe, na meg néhány redneck menace (parasztveszély) horror (A texasi láncfűrészes mészárlás, A sziklák szeme, Gyilkos túra): egy kerékcserében nem valami tapasztalt jampec járgánya defektet kap a semmi közepén, és naná, hogy az első arra járó autós épp az a “szőröstalpú paraszt”, akit a yuppie korábban egyezményes jelekkel alaposan elküldött melegebb éghajlatra, amiért az nem hagyta magát olyan könnyen megelőzni... Minimális a releváns dialógus, ezen epizód áll a legközelebb egy némafilmhez, kétfős történetként ez a legzsigeribb, legerőszakosabb, legösztönösebb rész.

8

A negyedik szegmens önbíráskodó thriller az Összeomlás mintájára: a decens főhősnek egy kevés banális balszerencse és nem kevés bürokrácia miatt (tilosban parkolt, mert lekopott a jelzés) egyik napról a másikra összeomlik az élete. A férfi szakmája szerint tűzszerész…Ahogy a nyitó szegmensben is ártatlan helyzetből bontakozott ki brutális incidens néhány nyaktörő csavar konklúziójaként, most a legkisebb hiba bosszulja meg önmagát, a helyzet gyorsan eszkalálódik (ahogy Ron Burgundy mondaná). A korábbi részek protagonistái csak egy-egy gyűlölt gonosztevővel kerültek szembe, e kisember hős viszont a Rendszer ellen vállal reménytelen szélmalomharcot, ami után a rémálomszerű előző szegmens népünnepélynek tűnik. Így aztán a korábbi részekkel ellentétben ezúttal nagyobb színpadon zajlanak az események, az alkotók folyamatosan emelik a tétet.

dd

Az ötödik krimi-thriller és családi dráma egyben: egy elkényeztetett burzsoá fiú összetört luxusverdával érkezik haza az éjszaka közepén, miután halálra gázolt és cserben hagyott egy kismamát, szülei azonban ügyvédjük és a korrupt ügyész segítségével megpróbálják rávenni a kertészt, hogy vállalja magára a rémtettet... A kontrollvesztett, határsértő karakter ezúttal az apa, akinek elege lesz abból, hogy fia reménytelen eset, őt magát pedig mindenki le akarja húzni. E rész a komolyságával és visszafogottságával tüntet, szinte már apológia a korábbi epizódok bűnös élvezete után, na meg vihar előtti csend a záró etaphoz. Talán kivághatták volna, másfél órás játékidőre szorítva le a filmet, de nem érdemes végig tetőponton tartani a feszültséget, kellett egy kis pihenő. Ha csak közvetetten is, eme bűnügy (a halálra gázolt kismama esete) szintén nagy port kavar, de immár nem egyetlen protagonista érintett benne, hanem több, akik viszont mind antihősök, e szegmens tehát morálisan árnyaltabb a korábbiaknál.

77

A zárás esküvői vígjáték és romantikus dramedy: egy álomszerű, ritka puccos lagzin a fülig szerelmes menyasszony véletlenül ráébred, hogy újdonsült férje megcsalta egy nálánál jóval vonzóbb kollégájával, akit volt képe még a lakodalomra is meghívni... E szegmens felteszi a pontot az i-re az előző kisfilm intermezzója után: itt a legnagyobb a tét, a feszültség és a nyomás, hisz ehelyütt zajlik a legnagyobb közvetlen publikum és nyilvánosság – a nézőket reprezentáló násznép a lagzi zárt terében – előtt a botrány és a vendetta. Már csak a minden korábbinál oldottabb hangvétel okán is perfekt zárás, kvázi happy end, függetlenül a tényleges konklúziójától.

1

Mindenki biztosan látott már legalább egy olyan filmjelenetet, amikor egy váratlan bonyodalom által éppen lesokkolt karakter véres erőszakban tör ki, aztán persze hamar kiderül, hogy csak a fantáziálását láttuk. A különbség, hogy e film hősei ténylegesen a tettek mezejére lépnek, de ettől még hasonló erőszak- és bosszúfantazmagóriaként működik, feszültséget vezet le (különösen a társadalmi elégedetlenséggel teli országok publikumában), majd comic reliefet, azaz görcsoldó komikumot nyújt. A protagonisták korunk hősei, megteszik azt, amit mi csak szeretnénk, de nem merünk. Az Eszeveszett mesék nagy nemzetközi sikere nem véletlen: olyannyira elemi történetekre épül, hogy szinte nem is kell értenünk a dialógokat ahhoz, hogy tudjuk követni az eseményeket.

Számos antológiával ellentétben egyetlen alkotó, Damián Szifrón jegyzi íróként és rendezőként, de – vagy éppen ezért – ez minden idők talán legjobb szkeccse, nem baleset, hogy Argentína ezt az Almodóvarhoz intézett hommage-nak is beillő mozit nevezte az Oscarra, sőt, a legfrissebb hírek szerint filmünk túlélte a kilences szűkítést is, vagyis jó esélye van a jelölésre.

 

Eszeveszett mesék (Relatos Salvajes / Wild Tales)
Színes, magyarul beszélő, argentin-spanyol vígjáték, 122 perc, 2014

Rendező: Damián Szifron
Forgatókönyvíró: Damián Szifron
Zeneszerző: Gustavo Santaolalla
Operatőr: Javier Julia
Producer: Agustín Almodóvar, Pedro Almodóvar, Esther García, Hugo Sigman
Vágó: Pablo Barbieri Carrera
Szereplők: Ricardo Darín (Simon Fisher), Leonardo Sbaraglia (Diego), Darío Grandinetti (Salgado)

Bemutató dátuma: 2014. december 18.

Forgalmazó: Mozinet

Korhatár: 16

nyomtat

Szerzők

-- Csiger Ádám --


További írások a rovatból

Mehran Tamadon: Ahol nincs isten & Legrosszabb ellenségem
Az Arcok visszapillantóban és a Kiáltvány a gyerekekért a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
Prikler Mátyás: Hatalom

Más művészeti ágakról

Bűn és bűnhődés az Örkény Színházban
Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés