Mivel utazó kiállításról van szó (az anyag egyenesen a Tate Modern-ből érkezett a MoMA-ba), az itteni kurátorok egy kész kompozíciót kaptak a kezükbe, amit mindössze néhány ponton kellett módosítaniuk és kiegészíteniük a New York-i kiállítótér és közönség igényeihez igazodva, így a tárlat megőrizte blockbuster jellegét: a falakra itt is könnyen emészthető, látványos munkák kerültek, amelyek több szinten értelmezhetőek, ezért széles tömeget mozgatnak meg. Persze Matisse neve már önmagában garantálja a nagy látogatószámot, így a kiállítás eleve siker- és rekordgyanús, amivel alapvetően nincs is gond, hiszen a koncepció egyébként szakmailag is teljesen rendben van, sőt a kurátoroknak akadt néhány egészen látványos és jól működő megoldása e munkák bemutatására.

A kiállítás első terme azonban még nem hoz lázba: ebbe a hatalmas térbe kerültek a korai – leginkább kisméretű – kivágatok, azokból viszont rengeteg, így körbenézve a tér egy farsangi színkavalkádra emlékeztet. A munkák halmozása miatt a befogadó számára komoly kihívást jelent, hogy egy-egy alkotásban elmélyedjen, hogy azokat egymástól függetlenül szemlélje, ami azért is szomorú, mert ezek között a kivágatok között bújnak meg az olyan emblematikus darabok, mint a Deux Danseurs (Két táncos) vagy a Jazz című kötet jó néhány darabja.

Szerencsére azonban a következő termekben ez a fajta tobzódás mérséklődik, a kurátorok innentől kezdve inkább arra törekedtek, hogy elmélyültebb betekintést adjanak Matisse művészetének e jelentős korszakába. Ehhez pedig nem csupán e festményeket használták fel, hanem sok esetben igyekeznek feleleveníteni és rekonstruálni Matisse életének utolsó korszakát, illetve az ehhez kapcsolódó személyes tereket. Például a The Studio in Vence (A műterem Vence-ben) címet viselő teremben pontosan úgy rendezik a munkákat, ahogy azok egykor ott függöttek, ezzel kvázi belehelyezik a látogatót az adott miliőbe. A hangulat visszaadását segíti az a néhány fotó és egy videó is, amelyet szintén e térben állítottak ki. Az archív felvételek egyébként igen fontos részei a kiállításnak, mivel ezek némelyike információkat közöl a kivágatok elkészüléséről, magáról a munkafolyamatról is, tehát értelmezik a művészi szándékot, a motivációkat, illetve azt, hogy miként is illeszkednek a bemutatott munkák a Matisse-életműbe.

E tárlat legjobban működő megoldásai ott bontakoznak ki, ahol a kurátorok egy adott teret rekonstruáltak, ahol egy munka eredeti kontextusát is felelevenítették. Például az egyik ilyen helyen egészen érzékletesen sikerült visszaidézniük a Rosary kápolna belső terét, annak festett ólomüvegeivel és rajzaival. Itt talán még el is lehetne merengeni, ha az egyik oldalról nem zúdulna be folyamatosan a tömeg. Megállásra, elidőzésre tehát nincs sok esély, a következő termekben bemutatott munkákkal azonban kárpótolják a látogatót: a kiállítás részét képezi a Nuit de Noel (Szenteste) című rajz és az ez alapján a Life Magazine megbízásából készített ólomüveg is, majd egy teremmel később a Blue Nudes (Kék aktok) sorozat négy darabját szemlélheti meg a látogató, melyek egyébként igazi csemegének számítanak, hiszen több évtizede nem láthattuk őket így együtt.

Aztán ott van a Swimming Pool (Úszómedence), Matisse első és egyetlen helyspecifikus cut-out-ja, mellyel az ebédlőjét „tapétázta ki”. Ez a munka a kiállítás központi darabja, és mivel a restaurálása egészen a tárlat megnyitásáig folyamatban volt, a Tate Modern-ben még nem volt látható. A mű rendkívül jól működik ebben a teremben, dicsérendő, hogy a kurátoroknak sikerült visszaállítaniuk az eredeti kontextusát, hiszen szinte pontosan úgy helyezték fel a falra, ahogyan az korábban függött a műteremben.

A kiállítás lezárása is hasonlóan nagyszabású: ide került a Parakeet and the Mermaid Garden (Törpepapagáj és a Mermaid-kert) grandiózus tabló, amelyet Matisse eredetileg 1952-ben tett fel műterme falára, és amiről ezt mondta: „Megalkottam egy kis kertet magam köré, ahol szabadon tudok sétálni.” A tárlat kezdeti megalománia tehát végül lecsitul, jóval kevesebb lesz az egy teremre jutó munka, azonban azok egymással szerves kapcsolatba hozva jelennek meg.

Henri Matisse The Cut-Outs (A kivágatok) című kiállítása a New York-i MoMA-ban látható 2014. október 12. és 2015. február 10. között.

Fotók: Ruth Fremson /The New York Times