Itt a tavasz. Bár a tél idén nem dolgozott meg minket úgy igazán, szerencsére a térséget elkerülte az a borzasztó fagy-ámokfutás, ami Amerikát sújtotta, ám a március eljövetele mindig melegséggel, reményekkel tölti fel az embert. Jól passzolt ez a dátum a Trafó ENNYI! című rendezvényéhez, melynek a Kodály Method, az AfterjkA és a Speak Easy projektek filmjei és alkotói voltak a főszereplői, akik úgy törnek utat maguknak a hófödte hazai (film)kultúrában, mint az olvadó jégpáncél alatt egyre harsányabban csörgedező patak. Minthogy így vagy úgy, mindhárom alkotógárda újfajta, merész módszereket alkalmaz, legyen szó esztétikai vagy finanszírozási fogásokról.

A Trafóhoz mint a magyarországi alternatív kultúra egyik legjelesebb képviselőjéhez és fáradhatatlan támogatójához híven az esemény laza, kötetlen hangulatban telt. Míg a közönség bebocsátásra várt, a kávézóban láthattuk a rendezvény főszereplőit iszogatni, diskurálni. Így már a filmvetítések és beszélgetések előtt levonhattuk a következtetést, hogy ezek a filmalkotók nemcsak a projekteken belül, de valamilyen szinten egymással is összetartanak. Érdemes is, hiszen annak ellenére, hogy a Kodály Method, az AfterjkA és a Speak Easy filmjei látszólag nagyon más témákat boncolnak, az alkotók nagyon különböző stílusban forgatnak, mégis összeköti őket valami. Mármint azon kívül, hogy mindhárom csapatnak meg kell küzdenie a pénzügyi támogatásért, bevetve a legmodernebb módszereket, például az (internetes) közösségi finanszírozást (kampányok keretében filmbarátok, zenebarátok tulajdonképpen „előre fizetnek” a filmekért, mozijegyekért, koncertbelépőkért stb.).

De, még mielőtt fejest ugranánk az ENNYI! egészestés eseményébe, nézzük, kik is ezek a főszereplők, akiket eddig balladai homályban hagytam. A Kodály Method tulajdonképpen az alternatív, viszonylag ismeretlen zenészeket kívánja támogatni. Szimler Bálint rendező és Rév Marcell operatőr még 2011-ben készítették el a projekt első filmjét, mely nemes egyszerűséggel a csapat nevét viselte (2012-ben mutatták be Kodály Method címmel), és kettős céllal jött létre. Egyfelől újfajta klipkészítési metódust szerettek volna bevezetni, mely különlegesnek és sikeresnek bizonyult. Lényege, hogy a zenei klip felvételnél a kép és a hang egyszerre, valós időben keletkezik, azaz nem utólagosan kerülnek be a zenei betétek az etűdbe, hanem az adott banda a kamera előtt játszik. Másfelől pedig a híres népdalgyűjtő és teoretikus, Kodály Zoltán elvét kívánják megvalósítani („A zene mindenkié”) azzal, hogy ismeretlen vagy kevésbé ismert zenekaroknak adnak lehetőséget a projekt keretében. Melynek legújabb állomása a Balaton Method című zenés dokumentumfilm (vagy, ahogy az alkotók nevezték: „zenés road movie”), mely az első részben kikísérletezett módszert alkalmazza a „Magyar Tenger” élményvilágának bemutatására frappáns, vicces klipekkel, fülbemászó, eredeti hangzású és különleges műfajú dalokkal. A két alkotó mellett a március 1-jei rendezvényen megjelent Osváth Gábor, a film producere, illetve a Balaton Methodban szereplő két banda is, a Bin-Jip (Harcsa Veronika, Gyémánt Bálint, Andrew J.) és a Hó Márton és a Jégkorszak (Hó Márton, Horváth Kristóf, Gulyás Kristóf).

Az est másik főszereplője az AfterjkA független filmes alkotói műhely, illetve annak egyik vezetője, Szabó Simon volt, akit az ENNYI!-n is vetített, nemzetközi fesztiválokat megjárt Fal című rövidfilmjének producere, Berkes Júlia (többek között a nagy sikerű VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan fűződik nevéhez) kísért el. Az AfterjkA (mely a két alapító, Czomba Albert és Szabó Simon első közös kisfilmjéről kapta nevét) 2001 óta gyárt reklámfilmeket, zenei videókat, illetve kis- és nagyjátékfilmeket is. Fő profiljuk a nem konvencionális témájú, formavilágú, alternatív stratégiákkal gyártott és forgalmazott filmek (mint a Speak the Hungarian Rapper című „vírusfilm”, melyet a YouTube-on terjesztettek). De Simon és a cég első nagyjátékfilmje, a 2009-es Papírrepülők is az AfterjkA műve, mely a magyar fiatalok létproblémáiról beszélt. Ugyanilyen társadalomtudatos, szociálisan érzékeny mű Fal, mely fajsúlyos témájával (szegregáció) és komor, realista stílusával jól kiegészítette a könnyedebb Balaton Methodot és a Speak Easy Menjek / Maradjak munkacímű, kivándorlással és hazatéréssel foglalkozó filmjeinek megágyazó kisfilmeket.

Mert míg a Balaton Method a balatoni nyárral, a vidámsággal, Fal – mintegy a Kodály Method-csapat művének antitéziseként – a kiábrándító (magyar) rögvalósággal, addig a Menjek / Maradjak Inside Berlin és Sweet Home című dokumentumfilmek „demójai” ezek szintéziseként vidámabb, vagy legalábbis oldottabb stílusban a korunkban sajnos nagyon aktuális, tömeges kivándorlással, illetve a külföldön élés és a hazatérés dialektikájával foglalkoznak. A projektcéget a Menjek / Maradjak két alkotója, a „producer”, Józsa László és a „rendező”, Imre Loránd Balázs (az idézőjelet azért szükséges kitenni az filmek készítőinek megnevezésénél, mert amúgy mindketten minden munkafolyamatban részt vesznek) alapította 2009-ben, elsősorban reklámfilmgyártás céljából.

A Menjek / Maradjak dokumentumsorozat ötlete 2012 tavaszán fogalmazódott az alkotók fejében, s ugyanezen évben ősszel már a New York-i pilotepizódot forgatták, melynek hatalmas sikere lett a YouTube-on. Tavaly, azaz 2014. júniusában debütált ugyanitt, a Trafóban a hivatalos, egész estés első rész, a Menjek / Maradjak: London, melyet szintén hatalmas érdeklődés övezett, és ma már online is megtekinthető. Az alkotók célja nagyon egyszerű, ugyanakkor vállalkozásuk rettenetesen fontos is: a magyar fiatalok, középkorúak kedvelt kivándorlási célországait, városait térképezik fel, illetve tipikus életút és „vándor” után kutatnak. Azaz szeretnének társadalmi párbeszédet teremteni a kérdéskörrel kapcsolatban. Mint azt Józsa László többször elmondta, filmsorozatukkal komplex módon kívánják elemezni a magyarokat érintő és foglalkoztató kivándorlás problémáját – ebből is a vagy-vagy cím, minthogy a kérdésre („menni vagy maradni?”) nem lehet egy szóval, de még egy tőmondatban sem válaszolni. Főleg, hogy már a New York-i és a londoni epizódban is megszólalnak olyan "turisták", akik visszavágynak, persze nem elsősorban azért, mert annyira jó vagy rossz lenne nekik ott vagy itt.

A Balaton Methodhoz hasonlóan többek között közösségi, internetes finanszírozásból szedték össze a pénzt a Speak Easy Project filmjére is a Menjek / Maradjak alkotói (részben pedig külföldi és belföldi támogatóktól). Az ötlet, módszer bevált, így készül a következő rész, a (Menjek / Maradjak) Inside Berlin, mely a címszereplő város magyarjaira fókuszál. Ezzel párhuzamosan készül egy, mondhatni „ellenfilm” a Speak Easy Projekt keretében Tusor Bálint rendezésében, Sweet Home címmel, mely a külföldről hazatelepülők visszailleszkedéséről, a külföldi tapasztalat utáni újfajta gondolkodásról fog szólni.

Tehát látszólag három, igen különböző projektről van szó. Azonban, mint már írtam, nemcsak az alternatív finanszírozási forma, illetve a kevés pénzből adódó nehézségek kötik össze az ENNYI!-n vetített kisfilmeket, demókat. Jóllehet, sajnos a vetítést követő, Libor Anita által vezetett beszélgetés ebbe az irányba ment el, ami persze koncepció is volt, minthogy az est mottója a „Közös ügy” és a „Fogadj örökbe egy filmkockát!” volt. Azaz a rendezvény centrumában e nemes vállalkozások jövője, támogatása állt (lehetett venni 3000 Ft-ért támogatói jegyet). Igaz, a Menjek / Maradjak volt az egyetlen, mely még valóban készülőben van a főszereplők közül. Szabó Simon Fal című filmje már számos fesztivált megjárt (többek között a 2014-es Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon is szerepelt), és tavaly a Viktória: a zürichi expressz kísérőfilmjeként moziban is bemutatták. A Balaton Method pedig nem olyan rég készült el (2014 márciusára gyűlt össze a 3 millió forint, májustól februárig pedig forgattak, vágtak), és március 6-án lesz a premierje az Akváriumban.

Így az est folyamán, a vetítések utáni beszélgetésben megismerkedhettünk a különféle indie filmek sajátosságaival, gyártási nehézségeivel. Osváth Gábor, a Balaton Method producere többek között azzal szembesített, hogy egy ilyen klipsorozat összehozásához mennyi profi technikai eszköz szükségeltetik, és milyen kreativitás kell ahhoz, hogy a pénzügyi hiátus és a film minőségének konfliktusa feloldható legyen. Míg Berkes Júlia és Szabó Simon arról anekdotáztak, hogy milyen kiskapuk kinyitásával, milyen trükkökkel sikerült megszerezniük a Fal helyszínéül szolgáló lakótelepi közeget. Állítólag jó pár budapesti kerület polgármesterét felkeresték, de egyik sem állt kötélnek, mivel – mint ahogy Simon elmondta – a városatyák nagy része nem szívleli, ha cigánykérdéseket feszeget valaki. Végül a Dzsumbuj nevű, IX. kerületi egykori szükséglakás-telepet kapták meg, szó szerint egy üveg whiskey-ért, az utolsó pillanatban. Józsa László pedig annak fontosságáról beszélt, hogy a kivándorlás társadalmi problémájának „kibeszélését” valaki felvállalja – minthogy rajtuk kívül kevesen foglalkoznak a kérdéssel. A Menjek / Maradjak alkotói ugyanis próbálkoztak pályázni az MTVA-nál még a New York-i epizód előtt, de az első rostán kihullottak, akkor a hivatalos szervek nem láttak potenciált ebben a projektben (jóllehet, később pedig az állami televízió műsorra tűzte a pilotot). Vagyis mindhárom film vagy sorozat esetében külső (közösségi) segítséget kellett kérnie az alkotóknak.

Persze a finanszírozási kérdéseken kívül a program filmjei a felszín alatt témájukban is kapcsolódtak, kiegészítették egymást. A Balaton Method, Fal és a Menjek / Maradjak széria két műve együtt adnak képet Magyarországról, a magyarokról. A Balaton Methodban az együvé tartozás látszik kirajzolódni. A Balaton mint közösségi szimbólum, mint az ország üdülőparadicsoma, egybe kovácsolja a nyaralókat. A parton, a vízben lubickolva, a lángosokat majszolva és a hideg sört kortyolgatva, félpucéran, törülközővel a vállon és napszemüvegben mindenki ugyanahhoz a csoporthoz tartozik. Itt nem érdekes, ki, melyik társadalmi osztályhoz tartozik, minthogy bikiniben és fürdőgatyában mindenki egyenlő. A Balaton vize, akár a zene, feloldja az ellentéteket, egy hullámhosszra tereli a hivatalos életben egymás versenytársaiként fellépő embereket. A tó mindenkit benyel, elég teret biztosít ahhoz, hogy a másikat ne zavarja az egyik önfeledt hátúszása. Az első kisfilmbeli kompon utazókat pedig a várakozás unalma sarkallja a „zárt burok” (a kocsi belseje) elhagyására és közös zenélésre, míg a második bemutatóban generációs konfliktusok oldódnak fel a Hó Márton és a Jégkorszak és a Balaton vizéből előbukkanó búvárok közös koncertjében.

A balatoni idillből hazatérve viszont a társadalmi szerepek helyreállnak, és folytatódnak a buta, értelmetlen ideológiai játszmák. Erről szól Szabó Simon Fal című filmje, mely egyetlen, megdöbbentő csavarra épül fel. A faji szegregáció kérdéskörét taglaló kisjátékfilm kicsit didaktikus (például a téma szempontjából irreleváns képek hajléktalanokról), és néhol esetlen (az „almás” jelenet), de kétségtelenül megdöbbentő és pontos látlelete a „civilizált” Magyarországnak. És a kelet-európai térségnek is, minthogy Simon művét sajnálatos módon valós történések ihlették (Szlovákiában és Romániában, Erdélyben is megtörtént a történet központi konfliktusa). A Fal a XIX. század végi, XX. század eleji állapotokat idézi, mikor a hatalom hatóságilag próbálta láthatatlanná tenni a szegénységet. Szabó Simon filmje arra mutat rá, hogy száz év alatt alig változott a helyzet, csupán a módszerek „finomodtak” (már, ha a filmben látható metódus nevezhető kifinomultnak). Mint az Laci, a főszereplő kőműves fiú és a történetben feltűnő cigánylány röpke kapcsolatából kiviláglik, a falak mesterségesek, beteg eszmék húzatják fel őket, melyek megmérgezik a természetes emberi viszonyokat.

Ha Szabó Simon Falja a (látszólag) áttörhetetlen és értelmetlen akadályokról szól, akkor a Speak Easy Projek két, készülőben levő műve, az Inside Berlin és a Sweet Home a korlátok átugrásáról, illetve a döntés meghozásáról, a dilemmáról beszélnek. Mint a New York-i vagy a londoni epizódok, úgy e legújabb részek kérdése is az lesz, hogy vajon tartható-e a fiatalok általános percepciója a Magyarország / külföld megkülönböztetés kapcsán. Azaz Magyarország a múlt, a kárhozat, a reménytelenség és a kiábrándultság földje, míg New York, London, Berlin tejjel-mézzel folyó Kánaánok? Vagy netán ez a leegyszerűsítés árnyalódik, ha valaki megjárja az Ígéret földjeit? A Sweet Home promóvideoja ragadja meg ezt a dilemmát talán a legérzékletesebben egyik főszereplője nyilatkozatai révén. A középkorú férfi egyik jelenetben arról beszél, hogy milyen „sivár vidék” ez az ország, az emberekből mindenhol csak a negativizmus árad, senkinek nincs perspektívája, jövőképe, stabil egzisztenciája, mindenki frusztrált és csalódott, ideges és kiábrándult. Aztán egy másik bevágás ezzel éles kontrasztban áll: ugyanez a férfi beszél arról, hogy miután hazatért külföldről, minden megváltozott. Maga is kételkedik szavaiban, s annak tudja be, hogy még élénk benne a külföldi pozitív tapasztalat, de elmondja, hogy teljesen másként tekint Magyarországra, Budapestre a kiruccanása után. Persze nem az ország változott meg, csak a hozzáállása, és ezzel az energiával, úgy érzi, akár még a külföldön felépített egzisztenciája is tartható Magyarországon. Rendkívül izgalmas, fontos film lesz mindkettő, illetve ketten együtt – a berlini és a „hazai” rész –, egymással kontrasztban válnak majd kirobbanóan érdekes filmpárossá a Menjek / Maradjak alkotóinak művei.

A finanszírozási kérdések és a filmek által felvetett társadalmi-morális problémák felkorbácsolták a nézők gondolatait e késő, tavaszi vasárnap estén. Jól is jött egy kis zenélés a sok komolykodás után, a Balaton Method két bandája, a Hó Márton és a Jégkorszak, illetve a Bin-Jip minikoncertjének keretében (három-három számot adtak elő a zenészek). A Jégkorszak fülbemászó indie rockszámai közül különösen frappáns volt a Vasárnap vége van a szeptembernek, mely jól rímelt az esemény időpontjára, illetve „télváró hangulata” kontrasztban állt az idei március elseje csípős tavaszi felütésével. A Bin-Jip pedig remek partyhangulatot teremtett kiváló experimentális, jazz, rock és elektronikus zenét ötvöző, adrenalinpumpáló számaival, élen a gyönyörű és gyönyörű hangú Harcsa Veronikával. Kár, hogy csak minikoncertről volt szó, pedig, ahogy elnéztem, páran szívesen táncra perdültünk volna…

Összességében tehát egy igen tartalmas és fontos jövőbeli eseményeket (filmeket) előrevetítő rendezvény volt az ENNYI!. A résztvevőknek szó szerint totális audiovizuális élményben lehetett része, és bár sokunk bizonyára a kicsit száraz finanszírozási-pénzügyi kérdések mellett egyéb szakmai problémákról, esetleg a tömegeket is jobban érdeklő témákról szívesen hallgatott volna anekdotákat, véleményeket a megjelent alkotóktól. Ettől függetlenül viszont mind a (jövőben elkészülő és bemutatásra kerülő) filmek, mind a zeneszámok szórakoztatók és elgondolkodtatók voltak. Ezek a projektek arról győzik meg a kétkedőket, hogy igen is fontos támogatni a magyar filmkultúrát, mert a Balaton Method élményvilága vagy a Menjek / Maradjak sorozat témája aktuális, mindannyiunkat közvetlenül érint, és ahogy a Falban felvetett szegregáció ellen, úgy az alternatív zenei szcéna ismertebbé tételéért és a kivándorlás problémája érdekében is érdemes tennie valamit – alkotói részről alkotással, nézői részről pedig pénzügyi támogatással.

Helyszín: Trafó – Kortárs Művészetek Háza

Időpont: 2015. március 1. 20 óra

Filmvetítések
Kodály Method: Balaton Method – premier előtti ráhangoló (10min) – Bemutató: 2015. március 6, 20:00, Akvárium
Szabó Simon: Fal – filmvetítés (10 min)
Speak Easy: Sweet Home – előzetes (10 min) // Inside Berlin – előzetes (10 min)

Beszélgetés az alkotókkal

Rév Marcell, Szimler Bálint, Osváth Gábor, Szabó Simon, Berkes Júlia, Józsa László, Tusor Bálint

moderátor: Libor Anita, az Index újságírója

Balaton Method minikoncert

Bin-Jip: Harcsa Veronika, Gyémánt Bálint, Andrew J.

Hó Márton és a Jégkorszak: Hó Márton, Horváth Kristóf, Gulyás Kristóf