bezár
 

irodalom

2015. 05. 08.
Arculatváltás a Librinél
Sajtóreggeli keretében beszéltek az új dizájnról
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Arculatváltás a Librinél A Libri márka 1993 óta van jelen a könyvszakmában, több, mint két évtizede szolgálja a könyvkultúrát. Ez idő alatt azonban sok minden változott a megjelenésében: a boltok karaktere letisztultabb, elegánsabb lett, jobb minőségű bútorokra kerültek a frissen megjelent kötetek, azok megvilágítása is korszerűbbé vált, azonban e technikai fejlődés mögött eddig elmaradt a kreatív háttér, egy karakteres arculat kialakítása. A mostani változások ezt a hiányt pótolják.

Kovács Péter, a Libri ügyvezető-igazgatója elmondta, hogy az eddigi arculatban körülbelül 3-5 kreatív csapat munkája rakódott egymásra, így egyáltalán nem lehetett semmiféle egységről beszélni, most azonban Sándor Gabriella és Unger Zsolt segítségével friss és homogén arculatot sikerült megalkotni, új logókkal, színekkel és formákkal, táskákkal, illetve ajándék- és törzsvásárlói kártyával. A boltok „a bézs 50 árnyalatában pompáznak majd”, teszi hozzá Kovács, majd Sándor Gabriella elmondja, hogy alapvetően abból a tényből indultak ki, hogy a könyv egy prémiumtermék, aminek „használatához” sok idő kell, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy egy-egy kötet hogyan is néz ki - a tartalom mellett fontos szempont tehát a megjelenés is. Az új logó megalkotásánál elsősorban az volt a cél, hogy az ne csak itthon, hanem nemzetközi színtéren is megállja a helyét, illetve, hogy az könnyen felismerhető, megjegyezhető legyen.

Sárközi Bence, a Libri Kiadó vezetője hozzátette, hogy a korábbi, könyvet ábrázoló logó a kiadó jogelődjének, a Nyitott Könyvműhelynek az emblémájából ered, és e mostani jelet is lehet értelmezni nyitott könyvként, ezért a váltás kevésbé éles, sokkal inkább kontinuus. Unger Zsolttól, a Libri kreatív igazgatójától megtudtuk, hogy ez az új logó egy igen hosszú műhelymunka eredményeként született meg. Neki is tetszett, ahogy az előző emblémában megfogalmazódik az ember és a könyv szoros viszonya, ezért ő is már az elejétől fogva a könyv valamilyen újrarajzolásában gondolkodott.

Unger elmeséli, rengeteg változatot csináltak arra, hogy miként lehet ezt a formát összepárosítani a Libri szóval, ő még végignézte a pannonhalmi apátság olvasótermében található régi könyves nyomatokat is, hogy ötleteket merítsen, miként lehet absztrahálni ezt a motívumot. Azonban egyik megoldás sem lett jobb, mint az eredeti, míg végül egy alkalommal a jelenlegi logót elfordította, így a nyitott könyv-motívum továbbra is megmaradt, miközben így - már L betűként - tökéletesen illeszkedett a Libri felirathoz is. Ez az új logó egyébként nemcsak azért előnyös, mert egyszerűsége miatt könnyen rögzül, hanem azért is, mert rengeteg felhasználási lehetőség van benne: könyvtámaszként vagy a Nyugati téren egy építészeti objektumként is működő emblémáról van szó, ami nem tolakodó, mégis felfigyelünk rá.

Ezt követően kellett kitalálni a színeket is, amihez végignézték a New York és Európa vezető könyvesboltjainak, illetve legkisebb családi kereskedéseinek színvilágát, amiből világossá vált, hogy a kisebb boltoknál leginkább a fekete szín dominál, ami egy klasszikus, tradicionális megjelenést ad ezeknek az üzleteknek. A fekete szín jó választásnak tűnt, azonban a kortalanságot tükröző arculat eléréséhez kellett ehhez a színhez egy világos ellenpont. Unger sokáig hitt a pirosban, ezzel a színnel ugyanis jól lehet hangsúlyozni, azonban a piros-fekete kombináció túlságosan emlékeztetett volna az olasz Mondadori megjelenéséhez, így ezt végül elvetették. Ezután került képbe a bézs szín, ami szintén kapcsolódik a humanitáshoz - a nude árnyalat ugyanis éppen a bőr színével megegyező.

Az új dizájn minden eleméből az “ember a könyvvel” szellemiség köszön vissza: a nyitott könyv ideáját örző logóból, az emberi bőr árnyalataira rímelő színekből és a tavaly indult kampányfotókból és a “Minden könyv hozzánk tesz valamit” jelszóból is, ezekkel pedig elegánsan modern, mégis meghitt dizájnt kapott a Libri.

Példatár Libri móra

nyomtat

Szerzők

-- Kocsis Katica --


További írások a rovatból

Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
Határátkelés címen rendezték meg a Kis Présházban öt kortárs költő közös estjét
Abdallah Abdel-Ati Al-Naggar Balassi Bálint-emlékkard irodalmi díjához
irodalom

Vaktérkép

Más művészeti ágakról

Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Nils Frahm: Day


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés