bezár
 

zene

2007. 11. 27.
Aranybarna gerjedés
Zeitkratzer és Lillevan: Xenakis(a)live koncert a Trafóban, 2007 november 17.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Aranybarna gerjedés A cél kétségkívül az volt, hogy audiovizuális kontrapunktot hozzanak létre, amelyben a képi és hangvilág egységbe olvad, amely több mint az alkotó művészetek önmagukban. Márpedig erre mind a zene atonális-absztrakt, túltelített-minimális jellege, mind pedig a vetítés koncentrált, jól felépített szerkezete rendkívül alkalmasnak bizonyult: az előadás végén vastaps köszöntötte a művészeket – az összművészeti alkotás ezen az estén tökéletesen megvalósult.
Bevallom, a koncertre leginkább a Iannis Xenakis (1922-2001) nevére hajazó cím vonzott: Xenakis(a)live. Aztán ahogy a koncert előtt elolvastam a részletes leírást (Rónai András tollából) arról, hogy mire számíthatok, részben örültem, mert pillanatnyilag épp ilyen zenére volt szükségem, részben pedig csalódtam – hiszen nem erre számítottam.

Rónai szerint a Lou Reed darab (Metal Machine Music) úgy készült, hogy a „szerző” két gitárt az erősítőhöz támasztott, majd felvette a gerjedésüket, aztán ezt lassítva-gyorsítva-keverve-effektezve kapta a zenét. A [a]http://www.zeitkratzer.de/[text]Zeitkreutzer[/a] zenészei ezt a zaj-kavalkádot kottázták le. Szóval akusztikus hangszereken „játszott” gerjedésre számíthatunk!

Ehhez képest, amikor bejöttek a zenészek, és „a húrokba csaptak” – mégpedig sokszor szó szerint –, egyáltalán nem gerjedésre emlékeztetett az összhangzás. A zene teljesen minimál-zenének indult: fel lehetett ismerni benne Steve Reich jellegzetesen lüktető hangzását. Azonban a Reich-re jellemző minimális zenei megoldások itt a hangok bőségébe fordultak: a darabok szinte egyetlen kompozíciós elve (a minél tömörebb és gyakran éles hangzás mellett) az intenzitás, illetve az intenzitás fokozása volt. Talán szerencse, hogy csak egy kiragadott részletet (a negyedik részt) adtak elő.

És talán ezért volt az is, hogy az első, viszonylag rövid rész után, amely – a meghirdetett programmal szemben a rövidebb Lou Reed darab volt – azonnal szünet következett. Meglepő módon, az első rész nyersessége nem vette el a szép számú hallgatóság kedvét, a második részre is majdnem teltházas közönség ült be.

A második részben játszott Xenakis(a)live című darabban már a vetítés is szerepet játszott, ráadásul ez a tömb zeneileg is „emészthetőbbnek” bizonyult.

[a]http://www.lillevan.com/[text]Lillevan[/a] munkájára figyeltem leginkább: ahogy megtudtam, Xenakis neve a matematikai szerkesztés, a matematikai/komputeres komponálással kapcsolatban merült fel, itt is elsősorban a vetítés kapcsán. Márpedig a vetítés nagyon lassan, finoman indult: először csak néhány aranysárga/barna függőleges csíkot lehetett látni a vásznon, a zenészek mögött.

Ezekből a csíkokból bontakozott ki, aztán egy absztrakt képi világ: absztrakt, semmilyen valós tárgyra vagy felületre nem elékeztető mintázatok, textúrák jöttek létre a vásznon, amelyek ugyan nem szinkronban, de mégis együtt „lélegeztek” a zenével. Zseniális volt, hogy mindvégig megmaradt a – darab alaphangjának/hangnemének – megfelelő aranysárga/barna színárnyalatban. Rendkívül jól felépített, megkomponált vizuális munka volt, amely sosem tolakodott az előtérbe: nem kísérte a zenét, és nem is irányította a történéseket – az audiovizuális kompozíció integráns része maradt.

A cél kétségkívül az volt, hogy audiovizuális kontrapunktot hozzanak létre, amelyben a képi és hangvilág egységbe olvad, amely több mint az alkotó művészetek önmagukban. Márpedig erre mind a zene atonális-absztrakt, túltelített-minimális jellege, mind pedig a vetítés koncentrált, jól felépített szerkezete rendkívül alkalmasnak bizonyult: az előadás végén vastaps köszöntötte a művészeket – az összművészeti alkotás ezen az estén tökéletesen megvalósult.


Zeitkratzer

A Reinhold Friedl művészeti vezetésével működő Zeitkratzer egy többé-kevésbé klasszikus felállású kamarazenekar, bár néha használnak elektronikát, meg a hagyományos hangszereket is kicsit szokatlan módon kezelik (pl. Friedl a zongora belsejében szokott játszani: inside piano). Viszont zaj- és egyéb underground zenészekkel szoktak együtt dolgozni.

Reinhold FriedlA berlini Reinhold Friedl igen sokoldalú zenész, zeneszerző és kurátor: zenekarával, a Zeitkratzerrel, valamint Lou Reed, Merzbow, Keiji Haino, Elliott Sharp vagy Lee Ranaldo (Sonic Youth) társaságában új alapokra helyezte Európa kortárs zenéjét.

Lou Reed Metal Machine Music című lemezét – a kiadás után 3 héttel bevonták a lemezboltokból – 2000-ben (megjelenésének 25-ik évfordulóján) újra kiadták. Ulrich Krieger szaxofonos és Luca Venitucci harmonikás lekottázta a Metal Machine Musicot, és 2002 októberében elő is adta az éppen akkor tíz tagot számláló Zeitkratzer. A felvételeket elküldték Reednek:

A Zeitkratzer felvette velem a kapcsolatot, hogy játszani szeretnék a Metal Machine Music-ot és a hozzá szükséges engedélyeket kérték. Én mondtam, hogy lehetetlen élőben eljátszani, de ők állították, hogy felvették, és elküldenek egy pár perces részletet. Miután meghallgattam, azt mondtam magamban „Ez hihetetlen, csináljátok meg!” Megkértek, hogy játsszak gitáron a darab végén, így a Berlini Operaházban sikerült előadnunk azt a darabot, amely majdnem a karrierem végét jelentette (a Lou Reed interjúból a DVD-n).

A Zeitkratzer a lemezt Lou Reed vendégszereplésével vette fel a Berlin Festspielhausban, 2002 tavaszán (amely a CD és DVD anyaga).

Lillevan

A Svédországban született, ír származású Lillevannak sok vizuális munkája van, ám legtöbben mégis a Rechenzentrum nevű electronica-duóból ismerik. Számos előadóval dolgozott a világ minden táján (pl. Zbigniew Karkowsky, Vladislav Delay / Luomo, Christine Hill, Tarwater), munkáit olyan kiadók DVD-in lehet felfedezni, mint pl. Asphodel, Mille Plateaux, illetve dolgozott a Sony Ericsson és a Mini BNW reklámjain is.

A Xenakis(a)live-hoz sárgás-barnás színekben játszó, teljesen absztrakt, lassan változó, lenyűgöző alkotást készített. Absztrakt, bár eredetileg Persepolis romjairól készült fotóból lett elvonatkoztatva – Xenakis hasoncímű darabjára utalva: teljes összhangban Xenakis matematikai pontossággal megírt zenéjével, illetve annak hangulatával: A képi világ kommunikatív médium, mely a zenére reagál, így dolgozhat vagy vele, vagy ellene, éppen ezért vállalom inkább a hibázás kockázatát egy élő produkcióval, minthogy jól bevált képi világgal dolgozzak az előadásokon (Lillevan).

Előadott művek:

Lou Reed „Metal Machine Music” part 4. (20”)

Szünet

Xenakis(a)live (51”)

Zenészek:

Reinhold Friedl – zongora, művészeti vezetés
Burkhard Schlothauer – hegedű
Anton Lukoszevieze – cselló
Uli Phillipp – bőgő
Franz Hautzinger – trombita
Hayden Chisholm – klarinét
NN – dobok
Marc Weiser – elektronika

Vizuális világ: Lillevän


A Xenakis(a)live két kisebb videórészlete is látható [a]http://www.lillevan.com/xenakis.php[text]Lillevan honlapjá[/a]n, egy [a]http://youtube.com/watch?v=OGLRtlX0-fg[text]hosszabb részlet[/a] pedig a youtube-on.
nyomtat

Szerzők

-- Danczi Csaba László --


További írások a rovatból

Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
A Bélaműhely koncertje a pécsi Szabadkikötőben
Strauss Elektrája a Berlini Állami Operaházban

Más művészeti ágakról

irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója
Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban
Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés