A szex (már) nem elég / Tonie Marshall: Szex, szerelem, terápia / PRAE.HU

A francia filmgyártás egyik nagy ütőkártyája a szex, a másik Sophie Marceau. Mindkét összetevő csábító és csalogató, Marceau mint szexmániás pedig perzselő erénye lehet szinte bármelyik filmnek. Bizakodó hitünk azonban – miszerint izgalmas dolgokat lehet kihozni az egyszerre népszerű és tehetséges színésznő filmes nimfomániájából – lepattan arról a menthetetlen középszerűségről, ami Tonie Marshall Szex, szerelem, terápia (franciául Tu veux... ou tu veux pas? – ’Akarod… vagy nem akarod?’) című moziját jellemzi. A rendezőnő az ezredfordulón még szép sikereket ért el a keserédes Vénusz szépségszalonnal, trend- és stílusérzékeny nőmozijával, melynek átütően személyes franciasága César-díjesőt hozott a produkciónak. Mostani komédiája a vígjátéki műfajválasztékot sajna csöppet sem színesíti, mert szanaszét hulló sztorija mellett a szex-téma túl lapos, Sophie igyekezete pedig önmagában nem elég.

Szex, szerelem, terápia

Pedig a film ígéretes felütése még izgalomban tart, látjuk hancúrozni a főhősnőt, élvezzük, ahogy zöld tűsarkúban szaladgál kecsesen a macskakövön, majd izgatottan várjuk, hogy a szintén szexfüggőségben szenvedő férfi főhős rávesse magát vagy épphogy ne vesse rá magát, de vibráljon közöttük a levegő rendesen. Még az is ügyes húzás, hogy a Sophie Marceau által alakított Judith egy apró füllentésnek köszönhetően párterapeutaként kezd praktizálni a szexmániából gyógyuló Lambert (Patrick Bruel) mellett, hiszen a két szexkazán összeeresztése óriási feszültséget hordozhatna magában. De ha az elvárt feszültség meg is van, az elektromos kisülés mindenképpen elmarad, mert a jelenetek fokozatosan veszítenek merészségükből, hatóerejükből, így a film nemcsak a 18-as karikát áldozza fel, hanem a sztoriban rejlő potenciált is. Igazság szerint a Szex, szerelem, terápia vagánysága pusztán a párbeszédekre korlátozódik, ami viszont nem hordozza meggyőzően a történet lényegét, mivel a film jelenetei mindeközben impotensek maradnak, s emiatt még sokat tapasztalt hőseink között sem bomlik ki a kémia.

Szex, szerelem, terápia

Csakhogy Tonie Marshall nem járt rosszul két főszereplőjével – akik áhítatosan kínálkoznak a szabad felhasználásra –, hiszen Sophie Marceau teste mindig jó üzlet, emellett ő igazi legendának számít, Patrick Bruel pedig meggyőző színész, hozza is fanyar karakterét tisztességesen (bár profi zenei hátterét nem ártott volna kihasználni). A jó adottságokkal felvértezett Szex, szerelem, terápia félresiklása tehát nem a főhősökön múlik, inkább az épkézláb történet hiányán, hiszen sztorija hozzávetőlegesen addig működik, amíg Judith-et kirúgják szexuális túlfűtöttsége miatt, majd Lambert mellé szegődik asszisztensnek, s megjelennek a furábbnál furább párok a terápiás kezelésen. A párterápiák egyébként kifejezetten feldobják a filmet szabados humorukkal – a keresztény pár perverz beszámolói például külön megérnek egy misét –, a többi esemény azonban felesleges tölteléknek hat, és ebben az a kellemetlen, hogy a maradék legalább a cselekmény felét teszi ki.

Szex, szerelem, terápia

Az idei évre két Sophie Marceau-románc is jutott nekünk, s bár nem csak a Szex, szerelem, terápia ragadja meg a dolgok könnyebbik oldalát, mégis jobban járunk a másik darabbal, avagy Lisa Azuelos Elemi szerelem címre keresztelt játékos kvantumtanulmányával, mert Azuelos munkája átgondoltabb, kerekebb, egységesebb. Ettől függetlenül Sophie Marceau formás rüsztjét, felszaladt harisnyáját, kilógó melleit nemhogy férfiként, de nőként is jó nézni a Szex, szerelem, terápiában, mégsem volt célravezető erre alapozni a filmet, legyen bármennyire is tökéletes nimfomániás a franciák kedvenc biológiai fegyvere.

Szex, szerelem, terápia