A főszerepben látható, s egyben a forgatókönyvet is jegyző Amy Schumer amerikai komikus a tengerentúlon és némi kötelező késéssel már Európában is a stand up műfaj egyre népszerűbb alakja, most első játékfilmjével pedig páratlan lehetőséget kapott a pályáján való előrehaladásra. A Kész katasztrófa alkotó-főhőseként jól érezhető a korábbi munkásságba való szerves illeszkedés, az önazonosság megőrzésének igyekezete, nem véletlen, hogy a szélesvásznon is felhasználja hosszasan kiérlelt, fikció és valóság zavarba ejtő keverésén és a referencialitással űzött játékon alapuló, sajátos médiaperszónáját. Az önéletrajzi elemekből is bőségesen építkező, makacsul önreflexív Amy-karakter lényegi eleme a rögzült tömegkulturális kódokkal való szembehelyezkedés, a női nézőpont és az ellentmondásos, visszatetsző társadalmi jelenségekre álnaiv csodálkozással való rámutatás.

Az amerikai komédiákat komoly mélyrepülésből feltámasztó Judd Apatow-t aligha kell már bemutatni, hiszen az elmúlt évek legsikeresebb darabjait szállította a nevettető műfajban a Különcök és stréberek egyévados sorozatától a 40 éves szűzön keresztül a Felkoppintváig. A zsáner hagyományos témáitól és agyonhasznált paneljeitől való bátor elrugaszkodás tartozott mindig Apatow legfőbb erényei közé, nem is lehetett volna hát a Kész katasztrófához megfelelőbb direktort találni.

Nem csoda, hogy mindezen előzmények után a készítőknek rendkívüli elvárásokkal kellett szembesülniük a munkafolyamat legelső pillanatától kezdve. Mindeközben a nagyjátékfilmes formátum, a moziforgalmazás és a gyártási költségek szikár tényei is kötötték az alkotó kezeket, a végeredményben jól érezhető a lehető legszélesebb közönség elérésének igyekezete. Ennek érdekében noha szókimondóbb, őszintébb és érdekesebb a Kész katasztrófa a romantikus komédiák túlnyomó részénél, annak kötelező kliséitől, időnként céltalanul bumfordi humorától, cizellálatlanságától sehogy sem tudott szabadulni.

Amy Schumer fent is említett, markánsan női nézőpontja, kvázi-feminista attitűdje a filmben jócskán veszít az éléből. A főhősnőt mint a kulturális-társadalmi berögződéseink által tipikusan férfiakhoz asszociált, sztereotipikus vonásokat felvonultató karaktert ismerjük meg: egyedül, önállóan és függetlenül él, tartós kapcsolatra való törekvés nélkül, illetőleg amellett is gyakran félrelép, promiszkuis, a hagyományos, konzervatív családi értékeket megveti, nem érti, azokon élcelődik, előszeretettel él alkohollal és alapvetően tervezetlen az élete. Rövid ideig hihetnénk, hogy ezen gendertipikusnak gondolt vonások, kulturális kódok alkalmazása a másik nem egy tagjára okosan és élesen lesz képes láttatni mindennapi életünk rögzült, káros mechanizmusait és előítéleteit, hamar kiderül azonban, hogy ehelyett a filmben a romkom műfaj sémái lépnek működésbe. Amy számára ugyanis a fent vázolt élet nem vezet sikerre, gyorsan eljut a megtörésig, bűnbánatig, a megoldás pedig egy férfin – ezúttal egy komolyan vehető, stabil és hosszútávú kapcsolatra alkalmas férfin, a „rendes pasi” mítoszán – keresztül érkezik.

A történet egyik legizgalmasabb része ennek ellenére mégis az, ahogy végigkísérjük Amyt azon a megkerülhetetlen fejlődésen, hogy ő maga is alkalmassá váljon egy szeretetteli és bizalmon alapuló emberi kapcsolatra. Az őszinteség, amivel feltárja a karakter érzelmileg deformált voltát, a kora gyerekkorától őt körülvevő képmutatást, a minőségi érzelmi kapcsolódások hiányát – frappánsan összefoglalva láthatjuk ezt a nyitójelenetben –, és mindezek hatását a jelenlegi életére, ez a film legnagyobb erénye. Még akkor is, ha az üdvözítő változáshoz fel kell vállalnia mindazokat a hagyományos, nemének tulajdonított szerepmodelleket, elsajátítania a kulturális kódokat, melyeket addig tudatosan került (keserédes példa erre éppen a film két pompom-jelenete, még ha kellően esetlenre és a legkevésbé sem idealizáltra hangolták a másodikat). Hasonlóan sikerült jelenetek azok, amelyek Amy és az idősotthonban gondozott édesapja viszonyát mutatják be. Az ellentmondásokkal, nehezteléssel, rendbetehetetlen múltbéli ügyekkel terhelt apa-lánya kapcsolat szokatlan őszinteséggel és nyíltsággal ábrázolódik, témájában pedig hiánypótlónak számít nemcsak a vígjátéki műfajban, hanem bátran állítható, hogy a tömegkultúra fősodrából is jellemzően kimarad ennek a családi kapcsolatnak a problematizálása.

Ezen törésvonalak mentén válik szét a Kész katasztrófa: a gyakran a forgatókönyvbe is önéletrajzi ihletésen keresztül bekerült, személyesebb hangvételű, a családdal való viszonyt boncolgató kérdések bátor és invenciózus ábrázolása ellenpontozza a romantikus komédia kliséit és kötelező fordulatait, melyek mintha csak arra szolgálnának, hogy az egyes – önmagukban is érdekes és izgalmas – problémafelvetéseket egyetlen, a teljes filmidőt átfogó, gördülékeny szórakozássá tegyék. Még azon az áron is, ha így elsúlytalanodnak a fontos epizódok.

Amy Schumer egyedi humora, sikerességének titka ott van elrejtve a Kész katasztrófa számtalan részletében, ám mintha a nagyformában nem tudná megőrizni azt az ötletességet, frissességet és következetességet, amelyek saját műsorának rövid szkeccseit jellemzik. Minden bizonnyal túlzás volna műfaji revíziót várni ettől az alkotástól, de talán hosszútávú hatásával képes lesz befolyásolni a nevettető zsáner alakulását, annak visszatérő elemeit, s így az továbbhaladhat az árnyaltság és a finomodás lassú, rögös útján.

Kész katasztrófa (Trainwreck)

Színes, szinkronizált amerikai vígjáték, 2015

16 éven aluliak számára nem ajánlott!

Írta: Amy Schumer, Judd Apatow

Fényképezte: Jody Lee Lipes

Producer: Judd Apatow, Barry Mendel

Rendezte: Judd Apatow

Szereplők: Amy Schumer, Bill Hader, Colin Quinn, Brie Larson, Tilda Swinton

Bemutató: 2015. augusztus 27.

Forgalmazza: UIP-Duna Film