Nyúl Péter egy hatalmas tölgyfa gyökerei között lakik családjával az erdő szélén. Élete a játékról, de még inkább a különféle csínytevésekről szól, melyeket kivétel nélkül Gergelyfi bácsi, a szomszéd földműves veteményeskertjében visz véghez. Aki viszont, a családi legenda szerint legalábbis, a neki kárt okozó, felelőtlen nyulakból nem átall azonmód pástétomot készíteni. Ám a vakmerő nyúlfit még ez a tény sem riasztja el, felelőtlensége pedig az évek múlásával sem csökken. Így aztán mindenki meglepődik, mikor unokahúgai megmentésére sietve szembeszáll Gergelyfi bácsi házimacskájával, valamint azt is belátja, makacsságán változtatnia kell. Lehet, hogy egyszer mégiscsak  sikerül felnőnie? 

Az angol író gyerekeknek szánt állatos történetei immár hazánkban sem ismeretlenek a nagyközönség számára (a televízióban jelenleg is fut az eredeti szöveget és illusztrációt felhasználó rajzfilmsorozat), Beatrix Potter meséiből azonban színpadi mű mindezidáig nem készült. Talán nem véletlenül. Ellinger Edina ötlete elsőre kissé kockázatos vállalkozásnak tűnt, bevallom, az előadástól nem vártam túl sokat. A legnagyobb dilemma ezzel kapcsolatban az volt, a Nyúl Péter vajon képes lesz-e megőrizni az eredeti potteri világot úgy, hogy közben friss és humoros legyen, az elbeszélt történet pedig – szájbarágósság nélkül is – könnyen átélhető a mai gyerekek számára. 

A potteri világ színpadi megjelenítésének sikere, vagyis, hogy mindez mégis működik, méghozzá igen jól, a történetet némileg ironikus keretbe helyező narrátor (Pallai Mara) – olykor szavak nélküli – jelenlétének, Fekete Ádám friss szövegátiratának, s nem utolsósorban annak az alkotói koncepciónak köszönhető, ami a teljes játékteret betöltő paravános rendszerű díszletet egyetlen percre sem hagyja békebeli tájkép gyanánt kimerevíteni, hanem mindvégig mozgásban tartja. Lisztopád Krisztina jóvoltából a színfalak előtt megjelenített természet a szereplőkkel együtt lélegzik, változik, miközben Pallai Mara sparheltos, kiskonyhás játékteréből, az eseményeket mindvégig szemmel tartva reflektál a szereplők különféle cselekedeteire. 

Egyfelől klasszikus „kosztümös“ előadást láthatunk tehát, melyben a nézők jelenéhez köthető apró mozzanatok szinte észrevétlenül vannak jelen, S bár a történet szempontjából nyilvánvalóan fontosabb azokra a kérdésekre választ kapnunk, miszerint sikerül-e megmenekülniük a kisnyulaknak Gergelyfi bácsi veteményeskertjéből, vagy, hogy benő-e végre a rosszcsont Péter feje lágya, ha felnőtt lesz, mégis, helyette jólesik elgondolkodni azon, miért pont a kerti locsolókannát használja Cincogi Cecília fürdőkád gyanánt, továbbá, hogy miért olyan sértődősek a focirajongó szentjánosbogarak, akiket véletlenül épp Jánosnak és Tamásnak hívnak. Vagy hogyan lehetséges, hogy a mesélő a bajban még varázsolni is tud.

Nyúl Péter

Író: Beatrix Potter

Fordító: Szabó T. Anna

Színpadi adaptáció: Fekete Ádám

Látvány: Lisztopád Krisztina

Zene: Tallér Zsófia

Asszisztens: Bánky Eszter

Rendező: Ellinger Edina

Szereplők: Pallai Mara, Márkus Sándor m. v., Hoffer Károly, Juhász Ibolya, Karádi Borbála, Semjén Nóra, Rusz Judit, Kemény István

A hangfelvételen közreműködtek: Varázshangok Gyermekkar

Kórusvezető: Gupcsó Gyöngyvér

Budapest Chamber Sinfonietta

Bemutató: 2015. október 1.

Budapest Bábszínház

Képek forrása: facebook.com/budapest bábszínház