Viktor Kubal 1980-ban készült filmje a második egészestés animáció volt az akkori Csehszlovákiában, hatása állítólag a mai napig kimutatható a két utódország termésén. A vérszomjas Báthory grófnő történetét feldolgozó alkotás vizuális megoldásaiból azonban mégis nehéz bármit kiemelni, ami meglepné a magyar nézőt. A film minimalizmusán egyértelműen látszik, hogy nem csupán stíluseszköz, hanem gyártási szükségszerűség, a figurák Jankovics Marcellt idézik, egyes momentumairól pedig Kovásznai György is eszünkbe juthat. Amiben újat hoz számunkra, az a látásmód – megdöbbentő, ahogy a gyermeki, könnyed humort váltogatja a fizikai erőszak és a horror már-már szürreális képeivel, amelyekből jónéhány könnyen a néző agyába ég.

A véres asszony

A gyermeki ártatlanság és az élet kemény realitása ütköznek össze a francia Simon Rouby Adama című 3D animációs filmjében. Egy afrikai kis faluból az első világháború színtereire repít minket a mese egy kisfiúról, aki elszökik otthonról, hogy megkeresse és visszaváltsa bátyját a Szél Világának lakóitól. Útközben persze társakra lel: Djóra, a kedves melákra és Abdura, a sámánra. Rouby nem köt kompromisszumot – képes egyszerre olyan elnagyoltnak és meseszerűnek ábrázolni a nyugati civilizációt és az azt létrehozó embereket, ahogy csak egy éppen most belecsöppenő kölyök láthatja, de ha kell, elidőz egy gáztól szétmart arcon, hogy a háborús mindennapok kegyetlenségét képes legyen megmutatni. Az Adama igazi road movie, de valahogy a hős fejlődése nélkül. Adama legnagyobb erénye ugyanis az, hogy nem alkalmazkodik az őt körülvevő világhoz (akkor sem, ha érti azt), végig megingathatatlanul tör célja felé. Így az őt körülvevő világot az azt benépesítő figurákból ismerjük meg, akik közül mindenki más-más választ ad a technika és ember, pénz és ember, ember és ember viszonyrendszerek átalakulására. Így sajnos rengeteg szereplőre van szükség – viszont a játékidő keretei miatt egyáltalán nem sikerül mélyen bemutatni őket. Sematikusak maradnak a lezárásig, ami nem lenne olyan nagy baj, ha az ábrázolásban nem lennének hangsúlyosan ott a realisztikus elemek. Ennek ellenére az Adama maradandó és kedves élmény, egy gyönyörű modern népmese.

Adama

Szintén az egyén és a világ viszonya áll Charlie Kaufman és Duke Johnson Anomalisájának középpontjában. Kaufman animációs kirándulását a lehető legnagyobb titokban tartották. A fesztivál szervezői is csak részleteket láthattak a velencei fődíjas filmből, még azután is, hogy beválogatták a programban, a vetítések alatt pedig biztonsági őrök éjjellátó készülékekkel figyelték a közönséget, hogy nehogy egy kockát is bárki jogtalanul rögzítsen. Pedig az Anomalisa pontosan ugyanolyan, mint a legtöbb Kaufman-film. Van egy megfáradt főszereplőnk, aki kiábrándult az életből, nem talál semmit, amiért lelkesedni, rajongani tudna. Majd felcsillan a boldogág és a beteljesülés ígérete, ami mögött ugyanazok az unalmas és megszokott hétköznapok várnak. A kérdés, hogy a hiba a protagonistában rejlik-e, vagy környezetében, most zavaróan, kissé nyugtalanítóan feloldatlan marad. A történet egyáltalán nem bonyolult – kivitelezni mégsem lehetett egyszerű. Főleg nem ezen a színvonalon! Ennyire részletgazdag és alapos animációt még talán sosem láthattunk. A film sokat emlegetett szex jelenetét végig nézni zsigeri élmény (a banálisabb fajták közül). Ami felvet egy problémát: ha egy (többnyire) realista történetet animációban realistán is mesélünk el, akkor miért nem színészekkel vettük fel? A stop motion már-már megtagadja önmagát. Csak majdnem. Mert azért van benne annyi elemeltség, ami miatt nem kérdőjelezzük meg véglegesen az alkotók formaválasztását.

Anomalisa

Ilyen például a szinkron, amit mindössze három színésszel vettek fel. Jennifer Jason Leigh Lisa Hesselmannak kölcsönözte hangját, David Thewlis a főszereplőnek, Michael Stone-nak, Tom Noonan pedig mindenki másnak. A fent megnevezett két karakteren kívül ő mondta fel az összes apró, de annál fontosabb szerep szövegét. Lágy, androgün hangszíne egyaránt jól áll nőknek és férfiaknak. Semmihez sem hasonlít, semmi jellegzetes nincsen benne. Semmilyen. Az ő hangján szólal meg az üres és egyforma konzummondatokat, előrecsomagolt érzéseket és vágyakat hajszoló társadalom, amelynek tagjai észre sem veszik, hogy létük mennyire értelmetlen és üres. Mármint Michael Stone szerint ilyen a társadalom. Ahogy mondtam: aki szereti Kaufmant, az ezt a filmet is imádni fogja. Kapuzárási és kapunyitási pánik esetén egyaránt ajánlott.

További információk a filmekről az Anilogue honlapján.