Gyerekkoromban, az unokatestvéremmel az volt a kedvenc játékunk, hogy titkokat gyűjtöttünk egymásról. Az, aki többet tudott a másikról, előnyösebb pozíciót élvezett. Úgy érzem, a novella is apró titkokat fed fel, szemben a regénnyel, a „nagy vallomással”. És, mivel a „szitán” a legjobban a gyerekek látnak át, olyan dolgokat is észrevesznek, illetve egyszerűen tudnak, amik felett egy felnőtt tekintete elsiklik, igencsak jól illenek egy novella elbeszélői szerepébe. Bár a Minden a Scolar kiadó kamaszoknak szóló sorozatában jelent meg, és szereplői is valóban gyerekek vagy fiatalok, a novelláskötet egyértelműen és közvetlenül a felnőtteket is megszólítja.

Ennek nagyon egyszerű oka van. Az elbeszélők, a „valóság”, illetve életkoruk szerint gyerekek, vagyis nem csinálhatják azt, amit akarnak, és nem képesek önmagukról gondoskodni, tehát, ki vannak másnak szolgáltatva. Viszont, ha ettől a ténytől elvonatkoztatunk, bármelyik gyerek behelyettesíthető lenne egy felnőttel is, amennyiben pontosan ugyanazok a félelmek, és vágyak mozgatják a novelláskötetben őket is, akárcsak a felnőtteket. A gyerek szemszögéből sokkal kiélezettebben lehet megmutatni, hogy milyen az, amikor a hozzátartozók nem törődnek velünk, iskolatársaink másságunkat kigúnyolják, elveszítjük a hozzánk legközelebb álló embereket, vagy a körülményeink meggátolnak abban, hogy egy nekünk igen kedves személyt boldoggá tegyünk, vagy vigyázzunk rá.

Maga a szerző, a magyar kiadás utószavában azt írja, hogy a nyolcból a hét novellában az a közös, hogy középpontjukban az erőszak áll. Aztán helyesbít, hogy ez csak a „felszín. Az számít, mit mutat meg, mit hoz felszínre az erőszak.” Én úgy mondanám, hogy a novellákban kirajzolódó, a szereplőknek mások, vagy önmaguk ellen irányuló erőszaka, szinte minden esetben a következménye valamilyen súlyos, az elbeszélőt ért sérelemnek. De a szerző, már jó előre, az első novellában attól is óvatosan int, hogy az ilyen korábbi sérelmek miatt felmentsük magát az elkövetőt. A Miért? című, egy hosszú párbeszédből álló novella „faggatottja”, egy súlyos testi sértést elkövető fiatal, tulajdonképpen csak heccből szánta rá magát a tettére. A vele beszélgető, szintén fiatal, 28 éves nyomozó viszont mindent megtesz, hogy valamilyen szociális, vagy pszichológiai okkal felmentse az elkövetőt, még akkor is, ha az nyilvánvalóan egyfajta határokat feszegető kísérletnek szánta tettét.

A kötet erős darabjai közé tartoznak: A török szőnyeg, Sárga fény, Nyalóka és a címadó Minden, ami ugyan témájában, és elbeszélőjében különbözik a többi héttől – hisz magáról a szépírás folyamatáról beszél, különösen megkapóan, és szemléletesen – gyakorlatilag egyfajta ars poeticaként szolgál a kötet novelláihoz. Ebben a három novellában sikerül talán a szerzőnek a legjobban visszaadnia azt a világot, melyről a Minden című novellában úgy beszél, hogy a sorok között jelenik meg, állandó mozgásban van, és maga a „kristálytiszta átláthatóság”.

A török szőnyeg című novellában például egy szőnyegre való alkudozás kapcsán vetődnek fel olyan kérdések, mint „Valóban azért harcolunk-e, amire igazán szükségünk van?”, vagy „Mi az a pont, vagy tett, amikor kiábrándulunk a hozzánk a legközelebb állókból?”. A novellában egy végtelenül egyszerű helyzet, tréfa mutat rá az apa sivár, önző lelkivilágára, amit ő, felnőttként, ráadásul még viccesnek is tart. A Nyalóka főhőse, egy kisfiú, állandóan egy fát néz az udvarukon, mert – miután édesapját, majd a cicáját, illetve a „vendéget”, vagyis anyukájának új barátját elveszítette – úgy gondolja, ahhoz, hogy legalább a fa megmaradjon, állandóan gondolnia kell rá, vagyis szemmel kell tartania. Ha egy percig is megfeledkezik róla, eltűnik az is, mint a többiek. Rendkívül megkapó, hogy kerül aztán a gyerek válságba, amikor rájön, hogy nem tud minden általa szeretett lénynek, illetve az önmaga elé kitűzött elvárásoknak megfelelni, és, már, mint „férfi”, a feladatok súlya alatt összeomlik, odáig jut el, hogy megöl egy embert.

„Hogyan lehet a Mindenről írni,” – ahogy az azonos című novella elbeszélője megkérdőjelezi – „ha a Minden az, ami ír?” Vagyis, nehezen tudjuk bemutatni, mi rejtőzik a novellák sorai közt, inkább csak utalunk rá. De egy tanácsot egész biztosan minden olvasó megért majd, aki a Minden-t elolvassa: ne használjuk hajlakként az irodalmat!

Janne Teller: Semmi című könyvéről Hevesi Judit kritikája itt olvasható, Csobánka Zsuzsa írása itt; a mű Budapest Bábszínházban előadott adaptációjáról Hutvánger Éva kritikája itt olvasható; a Janne Tellerrel a Semmi kapcsán készített interjú itt olvasható

Janne Teller: Minden

 Fordította Weyer Szilvia

Scolar kiadó, 2015, 179 oldal, 2495 Ft