PRAE.HU: Hogyan jött az ötlet, hogy fellépsz a fesztiválon?

A szervezők, Kleb Attila és Molnár Zsolt ötlete volt, a fesztivál irodalmi részét a Clavis Irodalmi Ügynökség szervezi. Nagyon jó kezdeményezésnek tartom, nemcsak azért, mert a zenét meg a verset összekapcsolja, hanem mert a két műfaj össze is kapcsolható. Meggyőződésem, hogy a kortárs költészetnek van olyan vonulata, amelyik kapcsolódik a jazzhez vagy a zenéhez egyáltalán, ezen belül is a „komoly könnyűzene” – ha nevezhetjük így a jazzt – vonulatába maga a vers jól illik, hiszen sokszor a szabadság, a dinamika megnyilvánulási formája, és a jazz is a szabadságot, a mozgást, a dinamikát jeleníti meg.

PRAE.HU: A szlogened így hangzik: „A jazz olyan, mint a szex” Miért?

A szervezők kérték tőlünk, költőktől – Háy János és Zalán Tibor is fellép a fesztiválon –, hogy fogalmazzuk meg egy mondatban, mit gondolunk a jazzről. Én a jazz dinamikáját, mozgását, sokszínűségét a szexhez hasonlítom, ami az emberi életnek egy nagyon szép és természetes megnyilvánulási formája. Fogalmazhatnék úgy is, hogy a szex akkor jó, ha improvizatív, ha van benne játékosság, akárcsak a jazz-ben. Tulajdonképpen az emberi kapcsolódásnak a szexualitás egy nagyon kiemelt és fontos pillanata és nyilvánvaló, hogy a jazz is azért ragad meg minket, mert éppen a szabadságában, improvizatív jellegében, dinamikájában az élet sokszínűségét, határtalanságát képes megjeleníteni. Megkockáztatom, hogy ilyen szempontból a jazz sokkal dinamikusabban jeleníti meg ezt gondolatot, mint a hagyományosabb klasszikus zene, amelyben nagyon sok a forma, a keret, de a könnyűzenéhez tartozó sanzonok vagy a popzene világa is egy kicsit zártabb. A jazzt ilyen szempontból szabadabbnak érzem, és mivel azt gondolom, hogy a szexualitás a szabadságnak egy megnyilvánulási formája, azt hiszem, ez volt a gondolat alapja, amikor a szlogent kitaláltam.

PRAE.HU: Zongora és szaxofon kíséri majd a felolvasást; izgalmas a két hangszer, két külön világ.

Így van. Én egyrészt a szaxofont szeretem, másrészt úgy gondoltuk, hogy a versek szünetében erősödne fel a szaxofon átvezetésként. Több vers lesz egymás után, kifejezetten jazz tematikájú verseket választottam, Miles Davis zeneiségét is próbáltam versben megfogalmazni.

PRAE.HU: A zenei vonzódásod nem új keletű, korábban sokat dolgoztatok együtt az Új Zenei Stúdióval.

Már a 80-as évek elején-közepén elindult a kapcsolatom az Új Zenei Stúdió zeneszerzőivel, Kurtág Györggyel is többször találkoztam. Legközelebbi kapcsolatba Sáry Lászlóval és Jeney Zoltánnal kerültem. Sáry Lászlóval elkezdtünk közös munkákat készíteni, aminek az eredménye 1990-ben egy nagy bakelitlemez lett a Hungarotonnál, ugyanez a lemezt újból kiadták 2009-ben CD formában. A nagylemezen kívül is voltak közös megoldásaink, készítettem két 10 perces kisfilmet 1989-ben illetve 1991-ben a Balázs Béla Stúdiónál, ezeknek a filmeknek a zenei hátterét Sáry Lászlótól kaptam. Vele volt a zeneszerzők közül a legszorosabb kapcsolatom, de volt közös munkám például Wahorn Andrással, aki egy több mint félórás hangjáték monológomnak készítette a zenei hátterét, a felvétel a Magyar Rádióban hangzott el. Márta István is írt zenét verseimre, legutóbb pedig Dóka Attila, fiatal zenész, zeneszerző és énekes zenésítette meg verseimet.

PRAE.HU: Szívesen mondod saját szövegeidet közönség előtt?

Van egy előadói vénám. Azon szerzők közé tartozom, aki nemcsak, hogy szívesen, hanem örömmel olvasnak fel, és szorgalmazom is, hogy nyilvánosan a saját munkáimat felolvassam. Erős az orgánumom, azt szokták mondani, hogy jól olvasom a saját dolgaimat. Ezt nagyon szeretem, fontosnak érzem, ugyanakkor azt is megértem, ha van olyan szerző, aki saját munkájának a felolvasására kevésbé kapható.

PRAE.HU: Képzőművész is vagy, híresek a képverseid, a festményeid.

Nem tudom, előny-e vagy hátrány, hogy ilyen sokféle dologgal foglalkozom, Azt szokták mondani, inkább hátrány, mert egy bizonyos művész egy dologgal foglalkozzon, és abban legyen kiváló. Én nem vagyok ez az alkat. Engem mindenféle dolog borzasztóan érdekel és meg is nyugtat, amikor rajzolok vagy festek. Éppen nyílik egy kiállításom a Bartók Béla úton a K.A.S. Galériában, betűképek, olajfestmények, április 16-ig tart nyitva. Nemrég volt egy másik kiállításom a Magyar Elektrográfiai Társaságnál, a finisszázst költői esttel kötöttük össze, ahol a tanítványaim is felolvastak.

PRAE.HU: Képverseid közül nagyon emlékezetes számomra a Teremtés című.

Az egy nagyon régi munka, ’81-es. Huszonkét éves voltam, amikor készítettem, teljesen ösztönösen, és nem gondoltam arra, hogy ez a forma bizonyos értelemben szimbolizálja a belső női nemi szerveket, a petefészkeket és ahogy a forma halad a hüvely felé. Utóbb rájöttem, hogy ez egy alapforma, és különböző tankönyvekben hasonló módon jelenik meg, de amikor készítettem, nem voltam ennek tudatában. Az történhetett, ahogy az alkotásnál sok esetben előfordul, hogy valahol láttam és nem emlékeztem rá, de ösztönösen mégis ezt jelenítettem meg. Nagyon furcsa, alkotáslélektani kérdés…

PRAE.HU: A növények növekedésekor is létezik ilyen forma, de akár lehet egy zenei mozgás is, például egy klarinétszóló, mondjuk, ahogy „bekunkorodik” majd kiteljesedik, kifut a végén – nagyon sok összefüggés lehet.

Így van, igen. Ez izgalmas kérdés, és nagyon örülök, hogy ez a régi képvers még mindig elő-előkerül.

PRAE.HU: Írói tevékenységed is sokrétű. Írtál például paródiát, aztán álnéven költői életművet, és ezt tanítod is az írói kurzuson. A tanítványok közül valaki például József Attila Ódáját írta át, vagy Weöres halandzsaversét fordította le… Milyen tanítani?

Nagyon szeretek tanítani, nagyon jó érzés, hogy valamilyen szinten tovább tudom adni azt, amit gondolok irodalomról. Konkrét elképzeléseim vannak arról, hogyan lehet íróvá érni, és ezt próbálom átültetni a fiatalabb vagy kevésbé fiatal tanítványokba. Létrejött egy egészen komoly kis csapat, publikálnak is különböző helyeken. Ezáltal én is sok mindent tanulok, ha az ember tanít, azzal frissül is. De ez a mindennapi életemet is jelenti, mert a jövedelmem a tanításból van.

PRAE.HU: Olvastam egy hírt, hogy a legnagyobb francia könyvterjesztő internetes oldalán hirdetik az egyik könyvedet.

Ez a francia nyelvű verseskötetem, és nagyon örülök neki, szépen terjesztik. Az a címe magyarul, hogy Az idegen arc születése. Volt magyarul is ezzel a címmel kötetem, de valójában ez nem ugyanennek a kötetnek a francia változata, hanem egy válogatás. Boldoggá tesz, hogy franciául végre egy szép verseskötetet tarthatok a kezemben. Nagy siker!

PRAE.HU: A borítón pedig saját mű!

Így van, egy olajfestmény. Éjszakai virág a címe. Szürreális világ, hold és éjszaka van, és van itt egy házikó, amelyen túlnő egy virág. Valaki azt kérdezte, miért nagyobb a virág, mint a ház. Azt válaszoltam, hogy ez az éjszakai virág, amelyik túlnő a házon.

PRAE.HU: Az Idegenek és a Másnap című regényeidben érdekes módon már néhány éve ráéreztél arra az igényre, hogy a mindennapjaink történéseire válaszokat keresnek az emberek. Ez a folyamat most felerősödött és más színezetet kapott.

Én tulajdonképpen az idegenség, a menekültség, a terror problémáról az Idegenek című könyvemben írtam először. 2007-ben jelent meg, amikor Magyarországon még abszolút béke volt és nyugalom, akkor még szinte semmit nem tapasztaltunk ebből a problémából. Kapott a regény egy Márai-díjat és megjelent külföldön is, lengyelül, bolgárul, németül is volt egy kis kiadása. Az ember azt gondolta volna, hogy komolyabb visszhangja lesz, különösen azért, mert továbbírtam a történetet, megjelent a Másnap is. Aztán sajnos az a kiadó, amelyik az Alexandrához tartozott, megszűnt, és a harmadik résznek, a történet befejezésének elég nehezen találok kiadót. Úgy néz ki, hogy egy viszonylag kis kiadónál fog megjelenni. Miközben egy ilyen, elképesztő, fura, félig-meddig háborús helyzetben vagyunk, és én erről egy eléggé keményen megírt történetet írok, különös, hogy miért találok hozzá nehezen kiadót. A regényből elég sok minden olvasható már, például az Alföldben megjelent két részlete, az Új Forrás meg a Forrás folyóiratokban szintén egy-egy részlete, a Tiszatáj is közölni fog belőle.

PRAE.HU: Ez az a könyv, amit tavaly, a brüsszeli ösztöndíj idején írtál?

Pontosan. Éppen egy éve, március végén voltam Brüsszelben, és azokon a helyeken sétáltam, ahol most robbantottak. Egy hónapig voltam kint, a regény nagy részét ott írtam. Ez a trilógia befejező része, a főszereplő lány valódi neve jelenik meg a címben: Aysa. Ő egy menekült lány, az Idegenekben még föl se tűnik az igazi neve, a Másnapban már egyszer megjelenik, most pedig előjön. Az Idegenek idején a főszereplő egy nyolcéves kislány, a harmadik regényben egy 80 éves öregasszony. A trilógia vége tulajdonképpen az, hogy véget ért ez a képzeletbeli háború, ami szerintem most zajlik, és ő végül is túléli ezt a háborút, visszatér ugyanabba a városba, ahonnan elindult. A történetet az idős asszony meséli el, és az utolsó mondata az, hogy „Öregasszony vagyok, az igaz, de még van jogom élni.”

Fotó: Kleb Attila