bezár
 

irodalom

2016. 04. 23.
A maximalista díj
Bemutatkozik a Hazai Attila Alapítvány
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon jelentette be a Hazai Attila Alapítvány első díjazottját, Bartók Imre személyében. Az alapítvány Hazai Attila életművének feldolgozására és életben tartására, valamint egy irodalmi díj létrehozására fókusztált elsődlegesen.

Az elmúlt években főként az életmű feldolgozásával és rendszerezésével foglalkoztak, illetve a honlap (www.hazaiattila.hu) kialakításával, melyet azóta is folyamatosan bővítenek, frissítenek. Hazai Attila A maximalista című könyvének érdekessége többek között abból áll, hogy olyan írásokat tartalmaz, melyek a korábban nem jelentek meg. A könyv 2015 őszén került megjelenésre, ekkor kezdődött a Hazai Attila Irodalmi Díj létrehozásának szervezése is.

A maximalista és Berta Ádám

Az alapítvány máris konkrét jövőbeli tervekkel rendelkezik a díj kiosztásával kapcsolatban. Szeretnék minden évben kiadni a díjat, emellett fontosnak tartják, hogy a Hazai Attila Irodalmi Díj erősítse a nem állami, független irodalmi díjak táborát, melyből Magyarországon igen kevés van.

Az alapítványt a 2012-ben elhunyt Hazai Attila édesanyja, Hazai Éva kezdeményezte, elnöke pedig Garaczi László, aki többek között elmondta, hogy a Hazai Attila Irodalmi Díjat olyan pályakezdő vagy középgenerációs íróknak, költőknek szánják, akik - hasonlóan Hazai Attilához - újító szelleműek és nyitottak. A díj 500 000 forint pénzjutalommal jár az elismerés mellett, valamint  Hazai Attila egy festményének felajánlása a díj elnyerőjének.

A Maximalista

A kuratórium tagjai Hazai Éva, Németh Gábor és Podmaniczky Szilárd. Az első Hazai Attila Irodalmi Díj kiosztását illetően a kuratórium Nagy Gabriellát, Parti Nagy Lajost, Szegő Jánost és Szilasi Lászlót kérte fel zsűrizésre.

Az idei és egyben első Hazai Attila Díjat Bartók Imre kapta, a hivatalos díjátadó április 29-én a Nyitott Műhelyben lesz, 19 órai kezdéssel.

nyomtat

Szerzők

-- Szabo Rozsa --


További írások a rovatból

Bemutatták Márton Ágnes drámakötetét
irodalom

Vaktérkép
irodalom

Vaktérkép

Más művészeti ágakról

Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024
színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
(Nép)mesék és kisebbségi diskurzusok Szegeden


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés