Lévai rögtön a lényegre tér: van-e nyomás a kiadó részéről arra, hogy egyre gyorsabban és lehetőleg minél többet írjon? Grecsó válasza egyértelmű nem; merő véletlenségből jött ki a Megyek utánad (2014) után egy évvel a Jelmezbál. Lévai szerint a Jelmezbál „grecsós”, ugyanakkor nagyon el is tér eddigi munkáitól: egy sok nemzedéken átívelő családregény, melyben nők a főszereplők: lányok, unokák, nagymamák. Élnek, viszik előre az időt, túlélnek mindenkit, „cipelik a hátukon az életet” a szerző szavaival élve. Ezt fonja körbe egy bűntény, amit a szertágazó történettel együtt kell összeraknia az olvasónak, mint egy mozaikot.

Grecsó elmondja, hogy a szerkezetet Tarantino Ponyvaregény című filmjéből vette át: a történetszálakból kiragad részeket, nem véletlen, hogy a regény első változata egy novelláskötet volt, amiből négy szöveg maradt meg, miután Darvasi László „szétszedte egy piros filctollal”.

A történet nem csak mozaikos, de körkörös szerkezetű is, és elhangzik, hogy megjelenés előtt kiadók és szerkesztők a szerzővel együtt ellenőrizték, próbálták kirakni a családi kirakóst. Többen dolgoztak azon, hogy biztosan stimmeljen minden szereplő, név, összes apró darab, ám családfát nem szerettek volna rajzolni a könyvhöz, hiszen ezt már megtették egy másik regényhez. Így teljesen az olvasóra marad a rejtvény megfejtése, és az eddigi visszajelzések szerint ezt a legtöbben élvezik. Ráadásul az se könnyít a helyzeten, hogy oda-vissza ugrál a történet az időben, de Grecsó Krisztián szívesen átküldi a családfa-vázlatot bárkinek, aki igényt tart rá.

A regény fő motívumai a családi tudat, egy családi mozaik összerakása, az elhallgatás és az elnyomás, a szereplők álarcot, maszkot viselnek, akár egy jelmezbálban. Grecsónak több kedvence is akad a női főhősök sorából, kettőt is megemlít, egyikőjüknek szép sors adatott, míg a másik egy olyan életet élt le, aminél jobbat érdemelt volna – ezt „ellopott sorsnak” nevezi a szerző. Az ilyen szereplők is álarcot viselnek.

Lévai megemlíti, hogy míg a Megyek utánadban viszonylag szűk a szereplők tere, és néha egy pillanat jelenti a világot, a Jelmezbál nagy távlatokkal dolgozik, mind időben, mind térben. Grecsó erre azzal reflektál, hogy tíz éve él Budapesten (Újlipótvárosban), és még mindig csak adott tereket, kerületeket tud meghódítani. Egyik kedvenc helye a Lehel téri piac, ahol a kocsmában már kérdés nélkül kihozzák kedvencét, míg Békéscsabán, előző lakóhelyén több évbe telt törzsvendég státuszba kerülnie.

Arra a kérdésre, hogy mi változott a tizenöt éve megjelent első könyve óta, azt válaszolja, hogy manapság már nem annyira tudja tartani azt a rendet, amit kialakított magának; sokfelé van egyszerre, más lett az életritmusa. Immár hét éve az Élet és Irodalom munkatársa, aminek minden pillanatát élvezi, és az évek során megtanulta, hogy el kell engedni a megfelelési kényszert. Ezt már a Tánciskola (Magvető, 2008) negatív fogadtatásával kapcsolatban mondja, és elmondása szerint jót tett neki a mélypont: volt ideje átgondolni a dolgokat, majd visszatért a Mellettem elférsszel.  Kulisszatitokként még megtudhatjuk, hogy máris elkészült 1-2 fejezet a Jelmezbál lehetséges folytatásából. A közönség nevében elmondhatom, hogy a beszélgetés nem csak a szerzőnek esett jól, aki hozta a már megszokott intelligens, sziporkázó, vicces írót, aki a bemutató után kitartóan dedikált a Magvető standjánál.