Nincs miért, hiszen a(z egyébként igencsak B-kategóriásra sikeredett) Predator második részében már láthatjuk a ragadozó bázisának barlangszerű falán a trófeaként díszelgő alien-koponyát, vagyis sejteni lehetett, hogy a két agresszív faj előbb-utóbb önálló moziban is megküzd egymással. Az AVP első részének talán még volt tétje, bár valljuk be, a forgatókönyvíró és a rendező nem túl invenciózusan használta ki az ötletekben rejlő lehetőségeket. Viszont elvitathatatlan, hogy az Antarktisz alatti helyszín elképzelése és a filmből mindennemű szerelmi és/vagy érzelmi szál mellőzése - a Predator- és Alien-széria hagyományának megfelelően - dicséretes húzás volt.

Mármost az AVP 2 mind látványvilágában, mind sztorijában érdekesebbnek és izgalmasabbnak ígérkezett elődjénél, vártam is (nyálcsorgatva) a produkciót. A történet máskülönben ott folytatódik, ahol az előbbi abbamaradt. A coloradói kisváros mellett földbe csapódó ragadozó-űrhajón az egyes részben hősi halált halt ragadozó bajtárs mellkasából tör ki a két lény hibridje (nevezett PredAlien), melynek eredetére ugyan csak homályos utalások és elképzelések világítanak rá - nyilván a negyedik Alien-film Ripley-klónjának és a királynőnek a kereszteződése szolgáltatta az alapot -, de fogjuk rá, hogy remek gondolat a sémák megújítására. Sajnos mégsem látjuk semmilyen konkrét funkcióját vagy produktív jelenlétét az új figurának; alighanem a királynőt helyettesíti az alienek társadalmában, csak még agresszívebb, és képes szájon át az emberbe juttatni embrióit. (Az egyik legmegkapóbb jelenet, amikor a szülészeti osztályon a terhes asszonynak lenyomja a torkán az alien-csemetéket vagy -tojásokat, majd azok hamarost a hasfalon áttörve ötösikrekként látnak napvilágot.)

Tehát adott a lezuhant űrhajó a PredAliennel és az egyre szaporodó alienekkel, valamint egy lelkiismeretes ragadozóharcos, aki, a központban észlelve a hajó segélyhívását, nyomban a Föld bolygóra siet rendet rakni. Afféle problémamegoldó ragadozó ő, mint Harvey Keitel a Ponyvaregényben, csak nem beszél annyit. Ellenben van nála egy praktikus, fluoreszkáló kék lötty, amitől a hullák (és egyéb anyagok) nyomtalanul föloldódnak - hasznára vált volna Dorian Graynek is, aki ugye külső segítséget kellett hogy hívjon ilyen irányú problémájára.

A Colorado-beli kisváros szereplői amúgy teljesen jelentéktelen, egydimenziós alakok. A forgatókönyv meglehetősen hézagosnak tűnik: a film az elején iszonyúan igyekszik emberi kapcsolatokat, viszonyokat felmutatni (de minek), így az a benyomása a nézőnek, mintha a rendezők maguk se tudták volna, tinihorrort akarnak-e gyártani (lásd fiatal fiúk-lányok szerelmi csetepatéi és a titokzatos szörnyek támadásainak összekutyulása), esetleg valami háborús filmet (a hazatérő katonanő - az itteni Ripley - hatékony lövöldözése és a tankok vezetése), vagy sci-fibe oltott grind-horrort. Abszolút jelentéktelenek és esetlenek a dialógusok is, vérszegény narratíva fűzi össze a filmet, szerencsés módon viszont megállapítható, hogy a város totálisan indifferens lakói pusztán arra valók, hogy lemészárolják őket. Ha az Aliensben nem is, hát itt láthatjuk, miként kolonizálják a helyet az idegenek, és mindezt a politikai korrektség imponáló hanyagolásával. Apa és kisfiú ugyanúgy gazdatestekké válnak, mint a már említett terhes asszony, és áldozattá válik a szerelmi szál egyik fontos szereplője is, a szőke amerikai lány, amint a háttérfiguraként működő fekete srác úgyszintén. A szülészeti osztályon játszódó jelenet során néhány pillanatig az a gyanú ébredhet bennünk, hogy azt is látni fogjuk, amint a PredAlien és társai ledarálják a csecsemőket, ettől azonban mégis megkímél a film.

Egyébként az akciójelenetek klasszak, csak a világítás nem stimmel sehogy sem. A kép túl sötét, a vágások túl gyorsak, ami ugyan kisebb gond, bár a magam részéről szívesebben néztem volna hosszabban az alienek gusztusosan csorgó nyálát vagy a szimpatikus ragadozó harcmodorát. A hangeffektusok rendben vannak; robban és durrog minden, az idegenek visítanak, ha lövik őket, sisteregnek, ha közel nyomják a fejüket az arcokhoz, a ragadozó pedig továbbra is félelmetesen hörög és trillázik. A rendezők nagy figyelmet fordítottak arra, hogy képi utalásokkal tömjék tele az AVP 2-t, ennek köszönhetően a Predator első részének rendkívül sok jelenete és beállítása köszön vissza, de láthatjuk az Alien 3-ból vett klasszikus képet is, amint az idegen a földön ülő, a fejét undorodva oldalra fordító női karakter arcához közelíti nyálas fizimiskáját. A Ripley-utánzatként funkcionáló katona kollegina ugyanúgy lő és ugyanúgy kezeli a harci járműveket, mint az említett hősnő, kislányával való viszonyának ábrázolása pedig nyilvánvaló utalás az Aliens Ripley-Newt felállására.

A végső nagy küzdelem a problémamegoldó predator és a PredAlien közt meglehetősen kiszámítható. Sajnos az aktuális hős ragadozó bajtárs, ellenfelével együtt, ugyancsak pórul jár, pedig egyszer végre igazán megmenekülhetne. Persze, a kormány végül lebombázza a kisvárost, így az egész csatározásnak értelme sincs, de hát majd legközelebb. Mert a zárlat, ugye, ehelyütt szintúgy, nyitott, várhatjuk a folytatást. Csak könyörgöm, kerítsenek legalább egy közepes sci-fi írót forgatókönyvírónak, meg egy kellően bátor rendezőt, hogy ne csak a képi reminiszcenciákra és az effektusokra kapjuk fel a fejünket.