Manapság, amikor minden nem magyar nyelvű drámát újrafordítanak, mi több, még a régi magyar szövegeket is maira írják át, érdekes vállalkozás, ha egy rendező egy 150 évvel ezelőtti fordítást vesz elő, miközben azóta születtek újabbak is ugyanabból a műből. Persze Zsótér Sándortól nem meglepőek a főárammal szembemenő megoldások, így azon sem csodálkozhatunk, ha III. Richárdjában nem a közismert, bár már maga is fél évszázados Vas István-féle magyarítást használja, hanem Szigligeti Ede annál is száz évvel régebbi fordítását.

Elsőre talán azt gondolhatnánk, a régi fordításhoz hagyományos színpadkép és korhű jelmez dukál, de Zsótért nem éppen erről ismerjük, hovatovább a Maladype Bázison, vagyis egy Mikszáth téri lakásban, annak is egy szobájában erre vajmi kevés lehetőség adatik. Ambrus Mária díszlettervező ehelyett egy már-már szemtelenül profán díszletet dobott be: egy építkezéseknél használt állványzat egy elemét, amely nemcsak egyszerűségével tüntet, de az amúgy sem túl nagy szobában meglehetősen kis teret hagy a játékra is. Ráadásul a dráma összes helyszínét itt kell megjeleníteni, ami a nézők absztrakciós képességét is próbára teszi.

Viszont Zsótér nem lenne Zsótér, ha a legegyszerűbb díszletet nem tudná a legötletesebben használni. Nemrég a negyedéves színészosztállyal készített Sirályában használta ki a Színművészeti aulájának minden lehetőségét, most pedig az építkezési állványelemből és a Maladype bázis szobájából hozza ki azt, amit csak ki lehet. Az állványelem egy hatalmas vaslábakon álló padozat, utóbbihoz csapóajtón keresztül lehet feljutni. Ez máris osztott teret képez: megjelenik a fent és lent különbsége, így például Margit királynő fentről szórja átkait a lent lévőkre, Richárd felülről adja a parancsokat az alattvalóknak. A csapóajtó pedig tökéletes eszköz például a lefejezés imitálására. A szobába három ajtón keresztül lehet bejönni, amelyből kettőt csak a közönség egyik fele lát: izgalmas játékra ad ez lehetőséget például a két gyilkos jeleneténél.

Egyszerű díszletek mellé egyszerű jelmezek járnak. Benedek Mari szőnyegekből vágott ki ruhákat a férfi színészek számára, amelyeket a legkülönbözőbb módon öltenek magukra. A kellékek gyermekjátékok: a kard gyerekkard, a kis királyfiakat játékdinók jelképezik, sőt még egy játékhelikopter is szerepet kap.

A régies szöveg eleinte nehezen követhető, aztán lassan megszokja az ember, hogy itt ezen a nyelven beszélnek. Már csak azért is, mert ezt olyan természetesen teszik, mintha itt és most tényleg Szigligeti Ede nyelven beszélnénk. Keményebb kihívást jelent már a történetszálak követése, főleg, hogy tizenegy színészre jut huszonegy szerep – valaki négy különböző figurát is eljátszik. Akik először találkoznak a művel, könnyen eltévedhetnek a szereplők forgatagában, de még akik jobban ismerik a drámát, azok is néha kapkodhatják a fejüket. Bár Ungár Júlia technikailag jól oldotta meg a szöveg meghúzását és a szerepösszevonásokat, lehet, hogy az érthetőség oltárán még kicsit több szerep vagy jelenet beáldozható lett volna.

Balázs Zoltán mint Richárd nem játssza el a figura testi hibáit, amelyekről a híres kezdő monológban hallunk, Glosterje inkább jó kiállású királyi sarj, aki nem bosszút akar állni a természeten fogyatékosságaiért, hanem pusztán a hatalom megszerzéséért dönt úgy, hogy gazember lesz, és lemészárol mindenkit, aki az útjába áll. Az előadást jó színészi játékok és erős jelenetek jellemzik: izgalmas Balázs Zoltán–Gloster és Szilágyi Ágota–Lady Anna szópárbaja, és különösen erős alakítást látunk Huszárik Katától a férjét és gyermekeit elvesztő Erzsébet királyné szerepében. Groteszk jelenetekben sincs hiány: Márkus Sándor és Friedenthal Zoltán kisebb kabarét mutatnak be a két gyilkosként, a leghumorosabb jelenet pedig kétségtelenül az, mikor a haldokló király parancsára az összes halálos ellenség egymás keblére borul, végül kézen fogva körülállják az állványzatot a béke jeleként.

Bár számomra nem derül ki, Zsótér itt és most miért tartotta érdemesnek bemutatni Shakespeare darabját, az eredmény egy izgalmasan kísérletező, erős színészi alakításokkal tűzdelt előadás lett.  

William Shakespeare: III. Richárd

Fordította: Szigligeti Ede

IV-dik Edvárd király: Friedenthal Zoltán
Edvárd, walesi herczeg, a király fia: Pallag Márton
Richárd, yorki herczeg, a király fia: Bödők Zsigmond
George, clarencei herczeg, a király öcscse: Pallag Márton
Richárd, glosteri herczeg, a király öcscse: Balázs Zoltán
Buckingham herczeg: Kádas József
Rivers gróf, a királyné fivére: Bödők Zsigmond
Dorset marquis, a királyné fia: Pallag Márton
Hastings lord: Fila Balázs
Stanley lord: Pallag Márton
Sir Richard Ratcliff: Fila Balázs
Sir William Catesby: Márkus Sándor
Sir Robert Brakenbury, a Tower hadnagya: Fila Balázs
A londoni Lord Mayor Wiltshirei sheriff: Friedenthal Zoltán
Erzsébet királyné, IV-dik Edvárd neje: Huszárik Kata
Margit, VI-dik Henrik özvegye: Márkus Sándor
York herczegné, IV-dik Edvárd, Clarence és Gloster anyja: Tankó Erika
Lady Anna, Edvárd walesi herczeg özvegye: Szilágyi Ágota
Irnok: Szűcs Péter Pál
1. Gyilkos: Márkus Sándor 
2. Gyilkos: Friedenthal Zoltán

Dramaturg: Ungár Júlia
Díszlettervező: Ambrus Mária
Jelmeztervező: Benedek Mari
Produkciós vezető: Balázs Katalin

Rendező: Zsótér Sándor

Bemutató: 2016. május 18.
Maladype Bázis

Fotó: Toldy Miklós