Hallottunk, olvastunk, láttunk már sztorikat a fogyasztói kultúra szórakoztatóiparának vagy akár az élsportnak a működésmódjáról. S tudjuk, hogy a vadkapitalista versenyideológia szerint a tehetség nem nagyon számít a siker felé vezető úton, illetve legfeljebb húsz százaléka a csúcs meghódításáért folytatott küzdelemnek. A tehetség csak belépő – a kapcsolatok számítanak valójában. A kapitalizmus fellegvárában, az Egyesült Államokban alakultak ki az „amerikai álom”, illetve a meritokrácia eszméi, melyek szerint az egyéni boldoguláshoz nem kell más, csak kemény munka. Így egy toprongyos nímandból is lehet szupersztár. Ami persze igazából nemcsak az egyénen, hanem a szakmában dolgozó „nábobokon” is múlik. S az élsport körüli magyar botrányok vagy a modellvilág sötét oldaláról terjengő rémhírek (megaláztatások, neurózis, anorexia stb.) kicsit kijózanítanak minket, ha megrészegültünk a média és a szórakoztatóipar által előszeretettel közvetített sikermítosztól.

Arról, hogy a kapitalista versenyben nemcsak a csúcsra lehet jutni, hanem (erkölcsileg) igen mélyre is lehet süllyedni, rengeteg film készült már Erich von Stroheim Gyilkos aranyától és King Vidor Dübörgő életétől az Orson Welles-féle Aranypolgáron és A siker édes illatán át az Éjjeli féregig a gazdasági-társadalmi élet különféle területeiről. Sidney Lumet-től a Halózat, Bob Fossétől az Egy aktmodell halála vagy Martin Scorsese-től A komédia királya különösen kegyetlen alkotások a szórakoztatóipar működésmódjáról. Ezek a filmek nemcsak azt mutatják meg, hogyan zsákmányolják ki az immorális „celebek” vagy „wannabe” („kivagyi”) figurák az ártatlan, naiv tehetségeket, hanem arról is sokat mondanak el, miként korrumpálódik ez az ártatlan tehetség a média és a hírnév mocskában. A dán Mads Matthiesen, az északi humort remekül kamatoztató Teddy Bear rendezője is erről a világról szeretett volna egy tömegfilmekhez közelebb álló thrillerféleséget alkotni, azonban sajnos semmi újat nem tud hozzátenni a fentebb felsorakoztatott hollywoodi (amerikai) „siker-filmek” mítoszkritikájához.

Mint a Dübörgő élet vagy az Egy aktmodell halála, úgy A modell is egy nagy reményekkel teli, különleges kvalitásokkal rendelkező naiv fiatalt kezd el követni. A dán Emma átlagos tizenéves lány, azonban szülei és társai által kritizált külsejében mégis van valami megkapó, egyedi, ami miatt ölébe hullik a lehetőség, egy párizsi modellügynökségtől kap ajánlatot. Így fájó szívvel, de maga mögött hagyja otthonát és barátját, Frederiket. A félénk, zárkózott, mégis démonian szép lányt Párizsban bedobják a mélyvízbe, és az excentrikus macsó sztárfotós, Shane White lencséje elé kerül. Persze a mit sem sejtő Emmának fogalma sincs a szakmáról, nem tudja levetkőzni gátlásait, így látszólag alkalmatlannak tűnik a szerepre. Ám extrovertáltabb szobatársa, a lengyel Zofia biztatására Emma beleveti magát az éjszakai életbe, ahol valójából az üzleti kapcsolatok is köttetnek. Itt a kudarcba fulladt fotózás után újból összefut Shane-nel, akit pár ital után megtáltosodva merészen letámad Emma. Ezután pedig az események felgyorsulnak, s a siker ezúttal is a szexuális együttléten múlik, a dán lányból sec-perc alatt párizsi divatlap-modell válik. Ám az örömmámornak hamar vége szakad, és a nem meglepő módon önmagától elszállt Emma ezt egyre nehezebben viseli idegileg.

A Göteborgi Nemzetközi Filmfesztiválon versenyprogramban is szereplő A modell legnagyobb hibája, hogy cselekménye teljes pontossággal kiszámítható. Aki látott már hasonló filmeket a sikerről és annak árnyoldalairól, az látta A modellt is. Avagy teljesen tipikus „felemelkedés és bukás” sztoriról van szó, melyben a naivából arcátlanul törtető, egykori barátait az új munkája miatt pofátlanul cserben hagyó démon válik. Igaz, mint Emma ügynöke megjegyzi, ennek a lánynak valóban nem való ez a szakma, mert zárkózottsága és félénksége automatikusan kizárja ezekből a körökből (egyébként ezek az Emma és ügynöke közt zajló párbeszédek roppantmód didaktikusan közvetítik, ismétlik meg a képek és a sztori mellett, miről is szól A modell). A lány azonban a siker érdekében mégis magára erőltet egy olyan szerepkört, mely idővel átveszi felette a hatalmat, és tiltakozni már csak akkor tud, mikor nincs visszaút a lejtő aljáról.

Mindazonáltal nemcsak sablonos Mads Matthiesen műve, hanem egyoldalú és leegyszerűsített is. Egy darabig persze lebegteti, hogy Shane és a modellvilág kétértelműsége, illetve a kapcsolatok megbízhatatlansága miatt kezd el Emma maga ellen dolgozni (van egy félreérthető party, amin Shane és az exe ismét összemelegedni látszanak, és a főhős lány féltékenységből végzetes butaságot követ el). Azonban idővel a történet átvált Emma hibáztatásába, és szinte elfelejteti velünk, nézőkkel, hogy a modellvilág logikája sodorta bele a lányt abba a lelki krízisbe, illetve bűnspirálba, amibe a játékidő második felében kerül. Azaz úgy tűnik a második-harmadik felvonás környékén, hogy A modell a nőre, a női szexualitásra keni az egészet, meglehetősen suta módon, mert a történet kezdetén azért egyértelmű, hogy Mads Matthiesen a modellvilág kritikáját szeretné megfogalmazni. Avagy ugyanaz a probléma Matthiesen művével, mint jó pár klasszikus hollywoodi alkotással: a komoly társadalmi kérdést személyes síkra terelve szerelmi, melodramatikus konfliktusra redukálja ahelyett, hogy összhangot teremtene a publikus és a privát krízis között.

A „bűn és bűnhődés” szál miatt amúgy A modell kap némi pszichothriller beütést is – viszont ezen a téren eldöntetlen marad, hogy műfaji film vagy inkább arthouse vagy midcult dráma akar lenni Mads Matthiesen műve. A probléma, hogy a fenti okokból kifolyólag drámának túl sekély és sablonos. A thrillervonulat pedig csak a játékidő utolsó harmadában indul, mikor Emma az idegösszeomlás szélére kerül. Tehát a lélektani, pszichológiai szempontból kifejtetlen marad A modell, viszont a pszichothriller szál túl rövid és túl összecsapott.

Ettől függetlenül Mads Matthiesen műve nézhető, de közepes film. Azon túl, hogy történetében semmi újat nem tud elmondani, stílusában, előadásmódjában sem mutat fel semmi eredetit vagy legalábbis érdekeset. Az északi filmekre jellemző hűvös, mérsékelt, epizodikus és minimalista elbeszéléstechnika és a visszafogott, természetesebb színészi játék  jellemzi A modellt. A hollywoodi filmek felé törekvő Ed Skrein és az ismeretlen Maria Palm a főszerepekben tisztességes munkát végeznek, ám a kliséktől ők sem tudják megszabadítani Mads Matthiesen művét.

A modell

(The Model)

Színes, feliratos, dán dráma, pszichothriller, 105 perc, 2016.

Rendezte: Mads Matthiesen

Forgatókönyv: Mads Matthiesen, Anders Frithiof August, Martin Zandvliet

Producer: Jonas Bagger

Fényképezte: Petrus Sjövik  

Vágó: Pernille Bech Christensen

Szereplők: Emma (Maria Palm), Shane White (Ed Skrein), André (Yvonnick Muller), Sebastien (Dominic Allburn), Marcel (Virgile Bramly), Zofia (Charlotte Tomaszewska), Frederik (Marco Ilsø)

Bemutató: 2016. június 23.

Forgalmazó: Vertigo Média Kft.

Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott!