bezár
 

gyerek

2016. 09. 19.
Kuku szerint a világ
Interjú Loványi Eszterrel
Napjaink gyermekirodalmában egyre inkább hangsúlyosabbá válnak azok a könyvek, amelyek kifejezetten a társadalmi különbségeinkre hívják fel a figyelmet, már az egészen fiatal korosztályt megcélozva, „kihasználva” a gyermekek őszinte nyitottságát. Ilyen művel mutatkozott be a gyermekirodalom porondján Loványi Eszter is. A Kuku és barátai című mese középpontjában az elfogadás és megértés foglalja el a központi szerepet, a történetet pedig az Esztert támogató hűséges segítőkutya szemszögéből ismerheti meg az olvasó. A szerzőt a mű születésének motiváló erőiről és körülményeiről, a téma fontosságáról kérdeztük.

PRAE.HU: Milyen utat jártál be addig, amíg elérkeztél odáig, hogy könyvet írsz erről a különleges kapcsolatról, amely a segítőkutya és az ember között kialakul? Hogyan jött az ötlet?

Loványi Eszter: Visszaemlékezve, ez egy hosszabb út volt, megpróbálom összefoglalni. Súlyos hallássérüléssel születtem, csaknem siketen. Sokan nem is bíztatták a szüleimet, a szakemberek közül sem, hogy ilyen hallásállapottal meg lehetne tanulni beszélni, jól írni-olvasni. De ők mindent megtettek, hogy bebizonyítsák az ellenkezőjét. Édesanyám 7 éves koromig csak arra áldozta az idejét, hogy velem foglalkozzon. Általában gyógypedagógusnál beszéd- és hallásfejlesztéssel kezdtük a napot, utána elvitt óvodába – fontosnak tartotta, hogy megismerkedjek halló gyerekközösséggel. Az óvoda környékén várt 2-3 órát. Nem volt értelme hazamennie, hiszen csak messze, Budapesten kívül találtak olyan óvodát, ahol fogadtak engem, mivel más voltam, mint egy „átlagos” gyermek. Ebéd után elhozott, majd kis pihenés után, délután folytattuk a gyakorlást. Édesapám eközben keményen dolgozott, hogy eltartson minket, és előteremtse a hallássérüléssel járó plusz költségeket. Nagyon hálás vagyok nekik!

Ugorva az időben, gyógypedagógusként-szociológusként végeztem a tanulmányaimat. Jelenleg az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karán dolgozom, oktatóként-kutatóként. Egy Doktori Iskola hallgatója is vagyok az ELTE-n, valamint a NEO Magyar Segítőkutya Egyesület munkáját segítem önkéntesként, a hallássérült-segítőkutya program és az érzékenyítő tréningek koordinálásával.  Mindennapjaimat egy segítőkutya, Kuku könnyíti meg, ő jelzi a hangokat és zajokat (pl. csengetés, kopogás, ébresztőóra vagy telefon csörgése). Ez különösen akkor nagy segítség számomra, ha nem viselem a hallókészülékemet.  Kukuval rendszeresen tartunk – az Egyesület más két- és négylábú tagjaival együtt – óvodákban, iskolákban és munkahelyeken szemléletformáló programokat. Úgy vettem észre, hogy az óvodás és kisiskolás gyermekek még természetesként kezelik a másságot, jóval nyitottabban viszonyulnak hozzá, mint az idősebb diákok vagy a felnőttek. Innen jött a Kuku és barátai című mesekönyv ötlete, sokat gondolkoztam, hogy mivel lehetne még jobban megszólítani ezt a fiatal korosztályt.

PRAE.HU: A könyv hátoldala is arról tanúskodik, hogy nagyon sokan támogattak, támogatnak. Mi az, ami ösztönzően hatott a könyv megírásánál?

A visszajelzések szerint azokat a gyerekeket is megfogja, akik megismerik a könyvet. Amikor elkészültem a kézirattal, „teszteltem” a környezetemben lévő kisgyermekes ismerősökkel is, és be is építettem javaslataikat. Minden területen fontos a „tapasztalati szakértők” bevonása.

PRAE.HU: Úgy gondolom, nehéz eltalálni azt a hangvételt, ami még nem túl didaktikus, hanem sokkal inkább játszva, mesébe bújtatva mutatja be a mindennapjaid nehézségeit és rutinjait. Milyen irányelv, cél mentén alakítottad ki a történetet?

A mesekönyvben szerettem volna minél több segítőkutya-típus és gazdájuk életébe betekintést nyújtani, ezért is szerepel benne hangjelző, mozgássérült-segítő, vakvezető, autistasegítő illetve terápiás kutya. Több olyan ismerősöm is van, aki segítőkutyával közlekedik, így ők ihlették a történeteket. A Kuku és barátai karaktereit a valóságban létező segítőkutyákról formáztam. Ezek a kutya-gazda párosok rendszeresen tartanak társadalmi szemléletformáló programokat. Reményeim szerint a „mesefigurákkal” történő személyes találkozók még hitelesebbé teszik az érintett gyermekek számára a meséket.

PRAE.HU: A könyv „egyszerűségében” is olyan elbeszélői szemléletet választottál, ami talán a legalkalmasabb lehet a közvetlen hangvétel kialakítására, hiszen Kuku, a segítőkutya szemszögéből ismerünk meg mindent. Milyen elgondolás állhat e mögött?

Gyerekkoromból kimaradtak a mesék és a mondókák, hiszen nem hallottam, nem értettem azokat, talán ezt a hiányosságomat is szerettem volna pótolni az írással. Ötévesen mondtam ki az első szavamat, ettől kezdve családtagjaim és gyógypedagógusaim már próbálkoztak hétköznapi történetek mesélésével. Kedvenc mesém volt, hogy mit csinált „kis Eszterke” aznap.  Az elvontabb, közismert mesék sokáig – talán ötödikes-hatodikos koromig – szóba se jöhettek nálam, mert a szövegük megértése nehézséget okozott számomra. A stílusválasztásban akaratlanul az is befolyásolt, hogy próbáltam visszaidézni, hogy kisgyerekként vajon én mit értettem volna meg, az én figyelmemet mi tudta volna lekötni. Ez a szempont is segített Kuku és barátai világának bemutatásakor. Tulajdonképpen könnyű dolgom volt: a régi élményeimből indultam ki, csak annyi változás történt, hogy a könyvben nem nekem mesélnek „kis Eszterke” mindennapjairól, hanem Kuku „tollából” írtam a segítőkutyák kalandjairól.

PRAE.HU: A gyermekirodalom berkein belül is egyre inkább megjelenik az a tendencia, amely egyértelműen azt mutatja, hogy érdemes minél előbb tudatosítani a gyermekekben a társadalmi sokszínűséget – azt, hogy rengetegféle ember él együtt. Mennyire volt tudatos a te esetedben a korosztály megválasztása?

Szerencsére ma már egyre többen ismerik fel: nagyon fontos, hogy minél előbb átélhessék a gyerekek, hogy nem vagyunk egyformák! És ez nem baj, hiszen a sokféleség érték. Ha mindannyian tökéletesek lennénk, unalmas lenne a világ. Ez a másság szépsége: másban vagyunk ügyesek, és más az, ami nehezebben megy nekünk. Így ki tudjuk egészíteni egymást és hatékonyan tudunk segíteni egymásnak. A korosztály megválasztása félig volt tudatos, de örülök, hogy így alakult, mert a gyerekek a legjobb tanítómesterek. Segítőkutya-bemutatókon gyakran előfordul, hogy a kicsik figyelmeztetik a pedagógusokat vagy a szülőket: „Zsuzsi néni, fordulj Eszter felé, mert ő szájról olvas.” vagy „Anya, kérdezzük a kutyus gazdáját, hogy meg lehet-e simogatni, mert ő dolgozik, és lehet, hogy zavarjuk őt.”

PRAE.HU: Ha egy kissé hosszabb távra is tekintünk: milyen lélektani, szocializációs hatásai lehetnek a történetednek a gyermekek életében?

A könyv nemrég jelent meg, így ilyen hosszútávú hatásokról csak akkor tudnék objektíven beszámolni, ha a kezünkben lennének egy olyan felmérés adatai, amit meseolvasás előtt és után végeztek el a gyerekeknél. Azonban a visszajelzések alapján bízom benne, hogy a Kuku és barátai – a többi szemléletformáló módszerhez hasonlóan – segíthet a gyermekeknek eligazodni később azokban a helyzetekben, amikor találkoznak fogyatékossággal élő embertársukkal.  

PRAE.HU: Fontos kiemelni a kutya szerepét is: amint az magában a könyvben is többször kiderül, a gyermekekre is hihetetlenül jótékony hatással van a segítőkutyák jelenléte. Ez lehet az egyik kulcs ahhoz, hogy valóban együtt ismerhessük meg a segítőkutyákkal élő-közlekedő emberek életét?

A gyerekek általában rajongnak az állatokért, rajtuk keresztül valóban könnyű megtalálnunk hozzájuk az utat. Még egy hatalmas titkuk van a kutyáknak: a maguk szótlanságukkal hidat alkotnak a fogyatékos és nem fogyatékos emberek között. Szívesen megosztom az egyik személyes élményemet: a kutyám nélkül többször kerültem olyan szituációba, hogy halló személyeket annyira váratlanul érte a „furcsa” kiejtésem, hogy amikor megszólaltam (pl. egy utcanevet kerestem), csak elfordultak és otthagytak a megválaszolatlan kérdésemmel. Valószínűleg azért, mert amikor hirtelen hallhatóvá vált az én láthatatlan fogyatékosságom, nem tudták, hogy lehetne kezelni ezt a helyzetet. Amikor segítőkutyával voltam, ilyen szinte sose fordult elő velem. Még ha zavarba is jöttek, leguggoltak és egy ideig simogatták a kutyámat, miután átgondolták az eseményeket, felálltak és újra kezdtük a beszélgetést. Több segítőkutyával élő ismerősöm is hasonló tapasztalatokról mesélt nekem. Hát, nem fantasztikus a kutyák hatása?

PRAE.HU: Már rengeteg gyermek megismerhette a könyvedet. Milyen a fogadtatása a célközönség körében?

A gyerekek szüleikkel együtt, valamint a körülöttük lévő szakemberek sokszor ajándékoznak meg rajzokkal, fényképekkel és kedves levelekkel. Ezek mindig nagy örömet okoznak nekem! Pozitív visszajelzéseket kaptam, amelyek alapján a mesekönyv eljutott már óvodákba és iskolákba, gyerektáborokba, rendezvényekre (pl. Mikulás-ünnepségre), gyermekkórházba is. Remélem, hogy a kicsik is olyan szívesen olvassák, hallgatják a Kuku és barátai könyvet, mint amilyen nagy szeretettel írtam.

A mesekönyvvel kapcsolatos további információk: www.mesekonyv.segitokutya.net, www.facebook.com/kukuesbaratai.

 

Fotók: Burányi Virág, Halmai Gyöngyi, Saliga Péter

nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés