Jean-Pierre és Luc Dardenne a Coen-fivérekhez vagy a Wachowski-testvérpárhoz hasonlóan együttműködve építettek emlékezetes, közös életművet a kilencvenes évek végétől. A Dardenne-tesók védjegyévé a minimalista stílusban előadott társadalomtudatos drámák váltak, Robert Bresson vagy Jim Jarmusch mellett a belga szerzőpárost szokás összekapcsolni a minimalizmus fogalmával. Műveik szinte rendre díjakat nyernek, többek között Cannes-ban. Sikerük titka pedig, hogy puritán, lecsupaszított filmstílusban, rendkívül egyszerű történetbe ágyazva tárgyalnak komplex társadalmi kérdéseket, egzisztencialista vagy erkölcsi-morális problémákat – nem ritkán valamilyen populáris műfajt (legtöbbször bűnügyi zsánereket) megidézve.

Az 1996-os Az ígéretben a Dardenne-ek már az illegális bevándorlás konfliktusaival foglalkoztak, a Lorna csendjében a gazdasági migráció és a kapitalista társadalmak általános megélhetési nehézségei keverednek a gengszterfilmek tipikus „menekülő szerelmesek”-cselekményvariációjával, míg a Srác biciklivel minimalista road movie a kortárs nyugati társadalmak családideáljának válságáról. Legutóbbi felkapott filmjükben, az elképesztő átalakuláson átesett Marion Cotillard főszereplésével készült Két nap, egy éjszakában pedig a munkahelyi áskálódást és a nyugati jóléti demokráciák egyenlőtlen osztályviszonyait elemezték a Dardenne-fivérek.

Az ismeretlen lány, Jean-Pierre és Luc Dardenne legújabb drámája tulajdonképpen tipikus Dardenne-filmnek is nevezhető, mert bár a téma új, de a cselekményváz alapjaiban nem különbözik a belga szerzőpáros korábbi műveitől, sőt gyakorlatilag a Két nap, egy éjszaka variációjának érezhetjük nézése közben.

Az ismeretlen lány sztorija ugyanis más jellegű, de végső soron kísértetiesen hasonló metódusra épül, mint a Marion Cotillard-film. Ezúttal Adèle Haenel kapja a feladatot, hogy eljátssza egy ezúttal nem annyira anyagi, hanem morális-erkölcsi indíttatásból agresszíven nyomuló, kutató fiatal nő (Jenny) szerepét. Csak éppen Jenny neves doktornő Liège-ben, akinek nem kell a munkahelyért lobbiznia, mint az elbocsátás előtt álló alkalmazott Sandrának a Két nap, egy éjszakában. Páciense van bőven, és egy lelkes, de még zöldfülű gyakornokot (Julien) is istápol.

Egyik nehéz napjuk után, rendelési időn túl csenget be valaki, s az empátiával teli Julien már nyitna is ajtót, azonban a tapasztalt Jenny megállatja, és kifejti, hogy nem szabad ennyire lágy szívűnek lenni ebben a szakmában, különben is, ha nagy lenne a baj, többször csengetne az illető. Másnap munkába jövet a doktornő nemcsak a kiábrándult Julien felmondását kapja meg, hanem a rendőrség is kérdezősködik egy színesbőrű lány felől, aki elmúlt éjszaka életét vesztette a folyóparton, és a biztonsági kamerák tanúsága szerint ő volt a betegfogadási időn túl csengető „páciens”. Ez a tény lesokkolja Jennyt, aki nyomozásba kezd, hogy kiderítse az iratok nélküli ismeretlen lány nevét, ezzel adózva emlékének, illetve kompenzálandó az érzéketlen bánásmód miatti bűntudatát.

A sztori tehát erősen krimibeütésű, joggal nevezhetjük Az ismeretlen lányt bűnügyi történetnek, hiszen végig Jenny kutatásáról szól. A levegőben ott lebeg, hogy gyilkosság történt, és elő-előkerülnek olyan személyek, akiknek akár érdekükben is állt volna eltenni láb alól a bevándorló lányt: Bryan, a kíváncsi kamaszfiú, annak kissé idegileg labilis édesapja, egy öreg úr, aki intim kapcsolatba került az áldozattal, és néhány kétes alak is szóba jönnek a cselekmény során, akiknél Jenny kérdezősködik. S a Dardenne-fivérek még odáig is elmerészkednek e minimalista drámájukban, hogy a stílus keretei között maradva egy thrillerbe illő szolid autós-leszorítós jelenetet ékelnek be az epizodikus cselekménybe.

Mindezt persze csak azért, mert a realista történet indokolja a bűnügyi kalandfilmekbe illő akciókat, ezek révén tör be a kegyetlen külvilág a főhősnő privát, zárt univerzumába. Jenny ugyanis alapvetően „burokban él”. Szakmájában sikeres, tapasztalt orvos, aki arról oktatja Julient, a medikus tanoncot, hogy nem szabad túlzottan kötődnie pácienseihez, különben hibás diagnózist fog felállítani. Azaz már csak professzionális szempontból is, de Jenny igyekszik fenntartani a láthatatlan falat önmaga és betegei között. Jellemző jelenet, mikor Jenny egy rákbeteg fiúhoz megy vizsgálatra, aki betegsége miatt kénytelen másik kezelőorvost keresni, és az utolsó találkozás alkalmából a fiatalember szeretett doktornőjének előad egy saját zeneszámot barátjával. Jennyn látszódik a meghatódottság, de a performanszra csak annyit tud mondani műmosollyal, hogy „igazán fantasztikus volt”, majd tárgyilagosan kiküldi a családtagokat és a barátot a rutinvizsgálatot elvégzendő. „Munka van, haladjunk”, majdnem elhangzik ez a mondat, s szinte tapinthatóvá válik az a burok, amibe Jenny görcsösen igyekszik bebábozódni valószínűleg önmaga megkímélése végett is. (A főhősnő szemében könnyek gyűlnek a rákbeteg fiú gitárjátéka közben, azaz valójában nem közömbös számára páciense, mégis ezt a látszatot igyekszik fenntartani.)

Azon kívül, hogy ezt szakmailag indokolja, mást nem tudunk meg ennek a csökönyös távolságtartásnak a hátteréről, a Dardenne-fivérek szerencsére nem kívánják személyes-érzelmi síkra terelni az okok magyarázatát. Jennyt igyekeztek emberi, összetett karakterré formálni, a doktornő mégis társadalmi típusfigura is, sokunk számára ismerős szituációkban szerepel. Jenny magánéletét, családi hátterét nem is nagyon firtatják az alkotók, ezzel is arra irányítják a figyelmet, hogy bűntudata nem múltbeli vagy személyes problémákból fakad, hanem a társadalmi normákból és szakmájából. Azaz a Dardenne-fivérek bűnügyi drámájának egyik fő célja, hogy felidézze azt a távolságtartást betegségektől és betegektől, mely általában jellemző az orvosokra.

Persze nem minden orvos ilyen szinten hűvös és tárgyilagos, mint Jenny, azonban az köztudott, a szakma által is elismert, hogy az évek során a vizsgálatok rutinná válnak, így külső szemlélő számára a doktor sokszor úgy tűnik fel, mint akit nem érdekel maga a beteg, csak a statisztikák és a vizsgálatokkal járó merev mechanizmusok. Természetesen mindez jellemző bármelyik szakmára, az orvosi hivatás azonban azért kivétel, mert magával az emberrel, azaz egy érző lénnyel foglalkozik még akkor is, ha állami, tömeges egészségügyről beszélünk. Míg egy programozónál a rutinból fakadó kódolási hibák megengedhetők, korrigálhatók, vagy egy gyári futószalagon a selejt belekalkulált magába a gyártási folyamatba, addig az egészségügyben a rutinból és / vagy közönyösségből fakadó tévedések, hibák súlyos gondokat gerjeszthetnek, emberi életeket tehetnek tönkre vagy halált is okozhatnak.

Jenny egyszerű története ettől válik igazán összetetté részleteiben. Ilyen szempontból morális tanmese is a doktornő pokoljárása, hiszen Jenny hiúsága miatt nem nyitott ajtót a színesbőrű lánynak, aki így nem jutott segítséghez, és valószínűleg megölték (a Dardenne-fivérek lebegtetik az idegenkezűség és a baleset lehetőségét is). Tisztán láthatóvá válik az ellentmondás, az erkölcsi probléma az orvosi hivatással kapcsolatban. Mert egy orvos elvileg arra esküszik fel, hogy megóvja az életet és gyógyítson, segítsen, amikor csak tud. Azonban az orvosi hivatás szakma is, melynek vannak bürokratikus vonásai, főleg akkor, ha nem magánorvosokról, hanem állami egészségügyi dolgozókról beszélünk. Ezek közé tartoznak a beszabályozott vizsgálati metódusok, a kórházi vizit és látogatási idő, valamint az orvosi rendelők rendelési ideje. Bizonyára sokunk szembesült már az orvosi bürokráciával, ha „nem sürgős esetben" a hivatalos időkereten kívül kerestük fel a szakembert.

De vajon mi a „nem sürgős eset”? Hogyan lehet egy esetről látatlanban, a hivatalos időkereteken kívül, vagy mint Az ismeretlen lányban, a csengetések száma alapján eldönteni, hogy sürgős-e vagy sem? Volt már rá példa Magyarországon is, hogy valaki azért halt bele a vakbélgyulladásba, mert egyszerű hasfájással hazaküldték. A rutin és a „helyes diagnózis miatti távolságtartás” olykor életeket követelhet, ha ezekkel spórolja meg az orvos a körültekintő vizsgálatot. Jenny is ebbe a csapdába esett bele, s ezért kénytelen nemcsak az orvos-páciens határt megsérteni (Bryanhez a doktornő ilyen-olyan ürüggyel szabályosan betör néha, csak hogy kicsikarja a fiúból a halott lány nevét), illetve kiszakadni a felső-középosztály burkából, s valódi bűnözőkkel konfrontálódni.

A Dardenne-fivérek műve tehát ezúttal is gondolatébresztő alkotás, azonban két nagy probléma van vele. Az egyiket már említettük, miszerint a cselekmény kísértetiesen hasonlít a Két nap, egy éjszakára. És valóban olyan Az ismeretlen lány, mintha csak kicserélték volna a főszereplőt és a fő célt, de lényegében minden maradt a régiben.

Másfelől pedig a Dardenne-fivérek tőlük szokatlan módon túlzásokba esnek, és a cselekmény imitt-amott már-már irreális, hatásvadász lesz. Ilyen az egyik jelenet, ahol Jenny egy stricivel viaskodik, vagy amelyikben Bryan belöki a doktornőt egy gödörbe, de meglehetősen problémásak a konfrontációk is Bryan édesapja és Jenny között a cselekmény végén. Ezekben az epizódokban sérül a film realista hangvétele, illetve a valódi drámát nem, csak a zsigeri hatást tudják fokozni az alkotók. Sőt olykor önmaga paródiájává válik Az ismeretlen lány.

Ám összességében Jean-Pierre és Luc Dardenne Az ismeretlen lányra is büszke lehet, hiszen nemcsak az orvosi hivatással és a bűn-bűnhődés témakörével kapcsolatos erkölcsi kérdéseket képesek hitelesen megjeleníteni, de még az (illegális) bevándorlók kiszolgáltatottságának problémáját is felvetik. Avagy attól még, hogy valaki jogilag nem létezik, igenis létezhet az adott országban. Emberi lény, aki nem szolgált rá sem a halálra, sem a jeltelen sírhelyre.

Az ismeretlen lány (La fille inconnue)

Színes, feliratos francia dráma, krimi, 113 perc, 2016.

Rendező és forgatókönyvíró: Jean-Pierre és Luc Dardenne

Operatőr: Alain Marcoen

Producer: Bart Van Langendonck

Vágó: Marie-Hélene Dozo

Szereplők: Adèle Haenel (Jenny), Louka Minnelli (Bryan), Jérémie Renier (Bryan apja), Olivier Bonnaud (Julien)

Bemutató: 2016. november 17.

Forgalmazó: Vertigo Media Kft.

Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott