bezár
 

színház

2017. 01. 06.
Variációk A diótörőre
Bábjáték a MÜPÁ-ban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A karácsonnyal ismét elérkezett a különböző Diótörő-feldolgozások szezonja. Aki már nem kapott jegyet az Operaházba, választhatott a MÜPA, a Syma csarnok és ki tudja még, hány előadás közül. Mi a MÜPÁ-ba mentünk

A Művészetek Palotájának Diótörője a Nemzeti Filharmonikusokkal közös produkcióban jött létre, a Budapest Bábszínház közreműködésével. Az előadás nagyon izgalmasan indul, hiszen a szereplők a közönség, vagyis a gyermekek előtt öltik magukra a bebújós maszkokat, így növelve hatalmasra, s jól láthatóvá téve magukat. Belepillanthattunk a Stahlbaum család karácsonyi készülődésébe, megismerhettük a csintalan gyerekeket és a szigorú felnőtteket úgy, hogy a színészek egyáltalán nem beszéltek, sőt az arcjátékukkal sem tudtak játszani a maszk miatt, csak mozdulataikkal, gesztusaikkal fejezték ki tökéletesen érzéseiket. A Filharmonikusok Csajkovszikj-játékával tökéletesen összhangban játszanak a színészek, a zene minden egyes apró rezdülését követik és viszont.

Szkéné színház

Már az első részben is rengeteg bábtechnikát láthatunk – maszkokat, árnyjátékot, mozgó díszleteket, pálcás bábokat-, olykor talán túl mozgalmasra is sikeredik a színpadi összkép. Így nehéz követni az eseményeket, főleg egy gyereknek, mivel minden pillanatban ide-oda kapkodhatja a fejét, hogy le ne maradjon valamiről.

 Az előadás szünetében többekkel beszélgetve is volt egy közös pont, hogy a mozgóképszerűen levetített Diótörő királyfi varázslatos átváltozása című báb(árny)játék nemcsak a gyerekek számára, de a felnőttek számára is elég nehezen értelmezhető volt.

A rendezés olyan dramaturgiai elemekkel operál, melynek során a mese, sőt minden megjelenő tárgy is valósággá válik, a kislány is nagyon ötletesen alakul át bábhercegnővé, és kel így életre. A hópelyhek bábtánca az angyali tisztaságú Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Gyermekkórusának közreműködésével, valamint a tengeri utazás kiemelkedő pontjai az előadásnak.

A második felvonás minden várakozást felülmúlt, hiszen az ember nem is gondolná, mennyi mindent ki lehet fejezni egy-egy apró mozdulattal, jól megválasztott jelmezzel, díszlettel. Itt még hangsúlyosabban jelentkezett a zene és a színpadon szereplő művészek összhangja. Aki eddig azt hitte, hogy csak a balettosok tudnak táncélményt nyújtani, az tévedett, hiszen a spanyol tánc legyezőkkel, az arab tánc a gyerekeket megkacagtató tevével előadva, a virágkeringő mind-mind felejthetetlen élményt jelentett.

Az álom és az élmény is lassan véget ért, az előadás vége felé sajnos újból volt pár olyan elem, ami dramaturgiailag nem biztos, hogy szükséges volt – például a torták pörgése a színpadon. Ez a jelenetsor ismét azt a koncepciót követte, hogy minden másodpercben újdonságnak kell történnie, különben nem tartaná elég izgalmasnak az előadást a gyereksereg. A nézők ovációja azonban lelkes volt, többször is visszatapsolták a szereplőket és a karmestert.

Az előadás igazán különleges, üdítő élményt jelentett, nagyon ajánlható, szerethető Diótörő feldolgozást láthat az érdeklődő közönség.

 

Pjotr Iljics Csajkovszkij: A diótörő

 

Stahlbaum tanácsos: Teszárek Csaba

Stahlbaumné: Bánky Eszter

Marika: Sz. Nagy Mária

Frici: Ellinger Edina

Nagymama: Papp Orsolya

Drosselmeyer nagybácsi: Kemény István

Unokaöcs, Diótörő herceg: Tatai Zsolt

Egérkirály: Ács Norbert

Árny- és tárgyjátékok: Bercsényi Péter, Juhász Ibolya, Radics Rita, Rusz Judit

 

Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Budapest Bábszínház

a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Gyermekkórusa (karigazgató: ifj. Sapszon Ferenc)

 

Szövegkönyv: Szilágyi Dezső

E. T. A. HOFFMANN meséje nyomán

Szőnyi Kató rendezését felhasználva színpadra állította: Meczner János

Díszlettervező: Koós Iván

Báb- és maszktervező: Bródy Vera

Zenei munkatárs: Miklósi Gabriella

Rendezőasszisztens: Demeter Sára

 

Karmester: Madaras Gergely

 

2016. december 23.

Művészetek Palotája

 

Fotók forrása: www.mupa.hu

nyomtat

Szerzők

-- Körmendy-Rácz Rita --


További írások a rovatból

Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban
Üvöltő szelek musical az Eötvös 10-ben
színház

HöKöm Project: Wándör Wumen és Szupermen


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés