bezár
 

zene

2017. 01. 17.
Férfikar mint szakrális műhely
Beszélgetés Bubnó Tamással
Férfikar mint szakrális műhely A Szent Efrém Férfikar tizenötödik jubileuma alkalmával az orthodox kórus alapítójával és vezetőjével, Bubnó Tamással beszélgettünk orthodoxiáról, zenéről és a világ dolgairól

PRAE.HU: Amikor tanakodtam, hogy mit meg hogyan csináljunk, még mielőtt utánajártam volna az egésznek - már amennyire lehet -, felmerült bennem, hogy hogy a fenébe kezd el az ember orthodox muzsikát zenélni, vagy nem tudom minek nevezzem pontosan.

Bubnó Tamás: Nevezzük így.

PRAE.HU: Olyan zenét játszani, énekelni, ami ha nem is idegen, de azért mégiscsak egy picit furcsa itt, ezen a tájon. De aztán olvastam a CV-t, az önéletrajzot és rájöttem, hogy ez egyfajta családi hagyomány, tehát okafogyottá vált a kérdés.

Szóval nem idegen ez a világ. A görög-katolikus meg az orthodox világ persze nem teljesen egyforma, hiszen az egyik katolikus, a másik meg orthodox, de a szertartásai - a szokásainkban, az érzületünkben - nagyon-nagyon hasonlóak. A szertartásunk - egypár apróságtól eltekintve - ugyanaz. Bárhol vagyok a világban orthodox vidékeken - tehát Albániában vagy Vlagyivosztokban -, tudom pontosan, hogy hol tart a szertartás, mert a sajátunkat ismerem, és jó ezer éve ezek a szövegek nem változnak. Igazából mindenki ugyanazt énekli, ugyanazt imádkozza, már az ük-ük-ük nagyapám is ugyanezt imádkozta, ha imádkozott, ez megvan bennünk. Végülis negyed milliárd ember közössége ilyen szempontból. Egyébként semmi más, tehát sem nyelvileg, sem mentalitásbelileg…

PRAE.HU: Egyébként a nagy orthodox egyházhoz is hasonlít, vagy …

Hogyne. Mindenki egyformán végzi a szertartásait. Fönt, Finnországban meg Krétán is. Csak két teljesen másféle emberről vagy jellegű emberről beszélek, ami persze teljesen más. És a zenék nem ugyanazok, nyilván a zene teljesen más itt meg ott meg amott. A Kárpát-medencében más, mint a déli részeken, de az imáink ugyanazok. 

Az ebben a jó, hogy ha mondjuk veszek egy CD-t, és azon fel van sorolva angol nyelven tizenöt cím, akkor megnézem, hogy O Joyful Light - ja, ez az enyhe világosság. És abban a pillanatban az embernek megjelenik egy ima. Nem csak az ima, hanem az imához tartozó szertartásrészlet, és hogy az mit jelentett. 

Kisgyereknek nyilván egész más volt, aztán később felnőve, de én azt gondolom, hogy életem első harminc évében nem nagyon érdekelt ez a dolog. Nem nagyon érdekelt, hogy én orthodox zenével fogalkozzak. Tehát ez inkább a  - most már mindjárt - második harmicra jellemző, mert hoszonnyolc éves voltam, amikor… 

Úgy jött, hogy a Tomkins Énekegyüttesben énekeltem, nem volt saját kórusom, illetve volt egy pedagógus kórus Nagykanizsán, azt nagyon szerettem, de én rádiós szerkesztő voltam, ilyen módon nem nagyon voltam benne.

PRAE.HU: Tehát a rádió volt a fő.

Igen, az volt a fő. És akkor 1984-ben Dobszay szólt nekem, hogy annyi mindent csinálsz… Meg nagyon sokat játszottam színházban, zenélttem, tehát nem csak a … 

PRAE.HU: Valószínűleg én vagyok tudatlan, de a rádióban mit csiáltál?

Szerkesztő voltam. Könnyűzenei szerkesztő voltam.

PRAE.HU: Tehát a Tomkinsnál is, mert amennyire én emlékszem, az egy könnyűzenei együttes volt.

Nem. Néha énekelt könnyűzenét. A Tomkins elsősorban az angol madrigálokra alapult. Pont ez az időszak az, nyolcvanöt körül, amikor apám már az utolsó éveit élte, és ő  görög katolikus pap volt meg egyházzenész, és mint ilyen, ő idejárt Pestre, a Pázmányra, és közben járt át a Zeneakadémiára. 1946-ban szentelték fel, és akkor egy kis abaúji faluba került, ahol én nevelkedtem, ahol ő volt a pap, meg a nagyapám is ott volt pap, tehát igazából nekem az egész gyermekkorom, tehát ez első tizennyolc évem az Borsod-Abaúj-Zemplén megyéhez köthető, hiszen ott nevelkedtem: Szikszón születtem és Miskolcon jártam középiskolába, konziba, 

De én ott a konziban már ütős voltam, és a zeneakadémiát elvégeztem mint karnagy és mint ütőhangszeres is, tehát két diplomám van: egy hangszeres meg egy karnagyi. És akkor jött a Tomkins, akkor alapult meg. Dobra János barátommal, ő alapította, és akkor elkezdtük felfedezni a nyugati vokális világot. És a Tomkins már ment vagy hét éve, amikor egyszer csak kezünkbe került egy kotta, Rachmaninov, Ave Maria. Heil, O Virgin Mary

Akkor Kurtág tanár úrnak volt órája, és bementünk, mutattuk neki. Azt mondja, gyerekek, ez bizonyosan nem ezen a nyelven íródott. Igen, tanár úr? Akkor mi lehet? Szláv kell, hogy legyen. Most megy ki a Szőnyi Erzsi Amerikába, az ISME-kongresszusra - nemzetközi zeneoktatási-nevelési világszervezet -, majd szólok Erzsinek, hogy keresse meg, találja meg az eredetijét. 

És valóban ez történt: Szőnyi Erzsébet tanárnő - ő akkor nekünk tanszékvezetőnk is volt, szeretett minket - elhozta Amerikából ezt az egész estés virrasztás, vagy vesperás nevű Rachmaninov-művet. Egy órás konpozíció, és annak egy része volt ez a bizonyos Heil O Virgin, tehát Bogorogyice Gyevo, ez volt a leánykori neve. Aztán készült belőle egy kotta, ami angol nyelvű volt, és ez jutott el hozzánk. 

Amikor megtaláltuk az eredetijét, mutattam édesapámnak, ő sem ismerte, és azt mondta, hogy ez nagyon jó, úgyis jön a Kardos nevű barátjához ide (aki plébános volt a Bakáts-téri Szent Ferenc plébánia templomban, évfolyamtársak voltak a teológián), és fognak mondani egy görög-katolikus liturgiát, tehát misézni fog, és ezt valahogy beletesszük. Ugyan nincs benne az Ave Maria a mi liturgiánkban, de majd ott áldozáskor előadjuk. 

Sokan mondták, hogy milyen szép, milyen jó, mi magunk is nagyon megszerettük, lényeg az, hogy egy évre rá már az egész ciklust megtanultuk, bemutattuk a Kelenföldi Református Templomban, és igazából akkor köteleződtem el tulajdonképpen, elkezdett nagyon érdekelni ez a számunkra teljesen ismeretlen műfaj, mert hiába volt a Tomkinsnak a nagy része karvezető, tehát kollégák voltunk, karvezető végzettségű, de a Zeneakadémián mi ezt a repertorárt egyáltalán nem tanultuk. Alig tanultuink oroszt, Szovjetúnió ugye, de…

PRAE.HU: Abban a korban azért ez kicsit furcsa…

Ez a része teljesen ismeretlen volt, mozgalmi dalokat igen, azt próbáltak tanítani nekünk, de nem erőltették. Inkább elhagytuk ezt a keleti szomszédságot vagy viszonyt, és énekeltünk Palestrinát, Lassust, Bachot, Mozartot, tehát nyugati egyházzenét, vagy egyáltalán, zenét. És akkor volt a Kocsis Zoli, aki minden hangot ismert mindenből, konkrétan a vesperást is tudta kívülről, úgyhogy azt mondta, hogy csináljuk meg egyszer, ő inkább a liturgiát szeretné. Volt koncert a Kocsissal, lett belőle egy CD… Minden évben jött valami, rakódott valami ahhoz, hogy én ezt nagyon megszeressem, egyre jobban megismerjem. Amikor a Dobszay megkért az énekes iskolára, akkor elkezdtem azzal dolgozni, és amikor ’97-ben azt mondta a tanár úr, Dobszay, hogy figyelj, te vagy az egyetlen görög-katolikus itt a zenész körökben, aki idáig eljutott, van két diplomád, ismered nagyjából a dolgokat, jobban utána kellene ennek nézni, nem lenne kedved megcsinálni a DLA-t az egyházzene szakon? 

Akkor már volt egyházzene szak, ismét létezett, mert a mi időnkben, amikor mi jártunk a Zeneakadémiára, akkor nem volt egyházzene szak. Leszigorlatoztam a kötelező tárgyakból, elkezdtem a DLA-t, és elkezdtem járni külföldre. Mármint úgy külföldre, hogy a határon túli területekre, ahol görög-katolikusok vannak, ez elsősorban a Partiumot jelentette, Kárpátalját és Kelet-Szlováikiát, itt van görög-katolikus populáció, mert a dolgozatom témája az volt, hogy a Kárpátok vidéki görög-katolikus dallamok eredete, variánsai. Antológiai jellegű munka, hogy hogyan alakult ki a kultúránk, körülbelül négyszáz évvel ezelőtt, mi lett belőle és hogyan él tovább. Amibe magam is belenőttem, volt egy elképzelésem, hogy ez hogy volt, és ennek mentem utána.

A bölcső az ungvári, munkácsi rész, mert ugye Munkácsi Egyházmegye voltunk, az egész görög-katolikusság, négyszáz évvel ezelőtt, aztán később ebből lettek az erdélyi meg a partiumi egyházmegyék, meg a szlovákiai, eperjesi egyházmegye is. Ezt nagyon megszerettem, ebben benne voltak az őseim is apai ágon, a Felvidék, sőt anyai ágon zempléni vagyok, apai ágon meg abaúji, tehát két igazán felső-magyarországi megyének vagyok a szülötte. 

Akkor jött, hogy találtam egy kottát kettőezer-kettőben, ez a Boksay János nevű, nekünk nagyon fontos zeneszerző és pap, nagyon fontos görög-katolikus személyiségnek az Aranyszájú Szent János liturgiája. Ez a neve a mi misénknek, mert több miseforma van, de ez a leggyakoribb, legtöbbet használt, amit Aranyszájú Szent János, az egyik legnagyobb egyházatyánk nevéhez kötünk. 

Ezt megtaláltam, hazahoztam, mutattam a Hollós Máténak - ő akkor a Hungaroton igazgatója volt - és mondtam, hogy nézd meg, itt van egy elveszettnek hitt mű! Vegyétek fel, ez egy kuriózum, nem is tudtuk, hogy van ilyen!

Illetve tudtuk, hogy megsemmisült. Én tudtam, Boksai írt tíz ilyet, de a nagy részét elpusztították, amikor a szovjet csapatok bevonultak Ungvárra, mint a könyvtárnak a nagy részét. Úgyhogy így lett a Szent Efrém. 

A barátokhoz mentem, mert akkor már volt, akkor már összetoboroztam azokat a fiúkat, akik felnőttek nálam az énekes iskolában, köztük a saját két fiam, akik most is benne vannak, meg azokat a kollégákat hívtam össze, akiket a legjobban szerettem, legjobban voltunk, szakmailag is sokra becsültem őket, ebből lett a Szent Efrém, ami így kétgenerációs együttes. Tizenkét tagú, ha mindenki ott van, néha tizennégy, ha az egész társaság kell, egyébként már hat főtől működőképes, tehát nagyon variábilis társaság. Mindenki profi zenész, a legtöbben énekesek, aki nem, az is zenész, zenéből él, zenével foglalkozik. 

Tulajdonképpen továbbképző műhelyként kezdtük, miután megcsináltuk a lemezt. Mert kiderült, hogy jól sikerült, érdekes a zenei anyag, nagyon kis mesterhez képest nagyon értékes anyagot vettünk fel, aminek sikere volt, híre ment, nem csak itthon, hanem a görög-katolikus területeken is. Így került sor arra, hogy meghívtak a legnagyobb orthodox egyházzenei versenyre, ami önmagában nagy dolog, mert előtte senki magyar nem volt ott, mert ki lett volna? Sőt görög-katolikus se nagyon volt, mert az orthodoxok nem nagyon szeretik a görög-katolikusokat - és enyhén mondtam ezt a dolgot. 

Aztán amikor ott ezt ráadásul megnyertük 2006-ban, akkor attól kezdve nagyon sokan kezdtek érdeklődni, hogy mi ez, egyáltalán hogyan nőttünk mi ebben föl, hogy lehet, hogy magyarok vagyunk, és mégis tudunk ószláv nyelven, egész jól, sőt autentikusan, néhányuk szerint hibátlanul énekelni. 

Persze voltak a zsűriben is, akik nem minket akartak, de mindegy, a lényeg a lényeg, hogy mi nyertük meg. Ezek nagyon nehéz dolgok, szívből gyűlölöm a versenyeket. Nem összejönnek az emberek, és az egyik játszik, a másik játszik, hanem utána, hogy ezt rangsorolják. Nagyon nehéz ügy, mert meg vagyok róla győződve, hogy a versenyzőkben és a zsűriben is nagyon-nagyon komoly traumákat okoz. Mert nem az van, hogy egy lépéssel előbb lépted át a célszalagot, vagy a lónak a feje előbb volt, vagy az orra előbb volt, mint a másik. Dobszay tanár úr, illetve még a Simon Albert tanár úr mondta a Zeneakadémián, aki a zenekari órákat vezette nekünk. Az egyik legnagyobb zenei példaképem, volt, bár egyszer megközelíteném azt, amit ő tudott, de ezt soha nem fogom már, ezt tudom. Mindenesetre ő nagyon sokat adott nekem, és ő mondta, hogy a verseny a lovaknak való. Ez egy sommás összefoglalás, és igazából az összejövés nagyon fontos, csak tényleg az, hogy énnekem úgy meg kell tanulnom, hogy a játékommal legyőzzem őt, az tökéletesen idegen a zenéléstől. 

Mert a zenélés - ahol emberek normálisan együtt vannak és zenélnek -, a zenének az eredeti funkciója, összehozza őket, nem hogy különbséget tegyen. Ha tánchoz énekelnek, akkor a tánc alá van rendelve, amikor a templomban énekelnek, akkor a szertartás alá van rendelve. Mert a zene nagyon sokszor szolgál, ez egy nagyon fontos része. 

Yehudi Menuhin azt mondja, hogy sokkal-sokkal, mondjuk olyan tízszer régebben énekelünk, mint amilyen régen beszélünk, mármint az ember. Ezért aztán mindig, a korai időkben is, az isten felé, a transzccendens felé fordulást jelentette. Ez volt az elsődleges célja a zenének. Aztán később jött az a társasági funkció, hogy két bantu ül és az egyik dobol, a másik pedig válaszol neki. Ez szintén nagyon fontos funkció. És a harmadik funkció az, amit úgy hívunk, hogy a virtuózok kora: Gyerekek, úgy senki sem tud, mint én! Ez gyakorlatilag idétlenség. Persze erre is lehet használni a zenét, annyi mindenre lehet.

PRAE.HU: Indiai zenészeken látom, hogy amikor sikere van, akkor nem önmagára büszke, mert nem ő csinálja ezt a dolgot, csak résztvesz benne.

Így van. Ő egyedül arra lehet büszke, hogy képes volt meghallani magában azt a hangot és átadni magát, az egóját elfelejteni, hogy nyugodtan játsszon benne a zene. Én ezt tudom, meg indiai ismerőseim is vannak, hamarosan megyünk Indiába is, pont az indiai szitáros ismerősünkkel, barátunkkal meg Angliában fogunk majd koncertezni. 

Egyszer vittem neki egy kottát, azt mondja vidd innen! Mondom mi van, Nishat, nem tudsz kottát olvasni? Nem is akarok. De miért csinálod? Lehet, hogy hülyeség, de ő azt gondolja, ha megtanulna kottát olvasni - hozzá kell tennem, hogy hetediziglen szitárjátékosok az ősei, a család nem ma kezdte, és addig bizonyítottan vissza tudja vezetni - azt mondja, ő valamit elvesztene. Igaza van. 

Egészen biztos vagyok benne, hogy felismerte, mert egy nagyon jó muzsikus, és ilyen módon ős-génjeiben van tényleg, de főleg a még élő nagybátyjai és édesapja és nem tudom, ki nevelte bele azt, hogy figyeljen mindenre, érzékenyen, hogy majd ha meghall valami olyat, amit ő is át tud venni és hozzátenni, akkor szóljon hozzá a zenében, egyébként meg nem érdekes, nem érdekli őt.

Iszonyú nehéz terület ez a World music is ilyen szempontból, mert attól, hogy valaki el tudja énekelni magyarul, mondjuk egy norvég, vagy egy bantu azt, hogy Túrót eszik a cigány, vagy mit tudom én, attól ő még a magyar kultúrának nem lett ismerője. Valami, amit megkapart. Ennyi van. Ugyanígy vagyunk bármivel. Amikor gospelt énekelünk…

PRAE.HU: Ha jól emlékszem, Dél-Amerikában találkoztatok magyar táncegyüttessel. Akik nem beszéltek magyarul.

Így van. Ez nagyon jó példa, mert azok, akik nem beszélnek magyarul, viszont hétről-hétre, állandóan csak magyarul zenélnek… Hát persze, hogy kap egy olyan hátteret az illető, meg az ottani gyerekek, hogy nem a nyelv ott a legfontosabb,  hanem az a kultúra. Tehát ők, mondhatom nyugodtan, hogy az a montevideói együttes része a magyar kultúrának. Úgy, hogy semmit nem tud magyarul. De hát ugyanezt el lehet mondani Liszt Ferencről.

PRAE.HU: Pontosan ez jutott eszembe. 

Jó, ha az ember minél több nyelvet beszél, én is nagyon sajnálom, hogy a felvidéki rokonaimmal nem tudok beszélni, csak angolul, de legalább van akivel tudok angolul beszélni, ez is egy jó dolog, mert ők már csak szlovákul beszélnek, én meg már csak magyarul. 

A nagyszülők korában nem így volt: mind a ketten tudtak mind a két nyelven beszélgetni egymással. Hogy mondjam, itt a kapcsolatok nagyon el lettek mérgesítve, hogy így mondjam Trianon kapcsán, ami rettenetes, ez a legnagyobb tragédia Trianonban. Mert az, hogy hova tartozik néhány ilyen országrész, meg az, hogy azelőtt hova meg hogy, hány szlovák volt ott, meg hány román, meg magyar meg nem tudom, ezek a politikusoknak a játékos kis ötletei. Az a lényeg, hogy volt egy Kárpát-medence, aminek volt egy populációja, és az a populáció egymásra volt utalva. És abban a pillanatban, mihelyst megmondták neki, hogy nem, mert te sokkal különb vagy, mint az, és nem szorulsz te arra, hogy a magyarokkal, vagy a magyarnak azt mondták, nem szorulsz te arra, hogy a tótokkal meg a románokkal itt valamit csinálj. Itt lkövetkezett be a tragédia.

PRAE.HU: Kicsit analógiásan, de a zene is versennyé vált. 

Igen, pontosan. Tehát ki a jobb kárpát-medencei itten? Nyilván aki magyarul tud, annak az az alap. És persze, hogy úgy szeretné itt az életét élni, nekem is ez az alap, de attól még nagyon-nagyon szívesen beszélek bárhány nyelven, bárcsak tudnék sokkal többet, mint amit tudok, mert úgy gondolom, hogy nagyon érdekes dolgok derülnek ki a világról, ha az ember tud mondjuk szlovákul… 

Emlékszem, hogy milyen szörnyű érzés volt, amikor nagyanyám meg nagyapám tótra váltott. Én attól kezdve ott sem voltam a szobában. Nyilván direkt csinálták, gondolom, hogy nem akarták, tudták, hiszen ők taníthatták volna meg, és ha ők nem tanították meg, máshonnan nem tanulhattam. Jó lenne, ha összeszedné magát a Kárpát-medence ilyen szempontból, 

PRAE.HU: Nem tűnik túl esélyesnek.

Nem. 

PRAE.HU: Kicsit visszatérve, két dolog merült fel bennem, majdnem mindegyikre választ is kaptam, úgyhogy azért is szólok közbe, mert a végén már nem lesz mit kérdeznem. Úgy általában érdekel, hogy egy ember hogy lesz zenész, mitől lesz zenész, ez hogy jön, de részben válaszoltál azzal, hogy az édesapád zenész volt.

Sőt, édesanyám meg zongora tanárnő. Apám nagyon jól hegedült, anyám nagyon jól zongorázott, és ő kezdett el tanítani öt éves koromban, meg apám is tartott egy órát. Öt éves koromtól zongorázgatok. Apám is próbált hegedűra tanítani, de az pont egy órát tartott, utána megegyeztünk, hogy jobb lesz, ha nem folytatjuk. 

A nővérem is bőgőtanár. A húgom történész, de nagyon jól zongorázik, a bátyám mérnök, de nagyon jól zongorázott, ő zongorázott a legjobban könnyűzenét például köztünk. Édesanyám kilencven éves, és még hozzáül a zongorához. Tehát egy nagyon zenével átitatott család volt. 

A másik nagyanyámról tudom, hogy remekül cimbalmozott, csak annyira szegények voltak a szüleim - kis falunak papja ,nem egy nagyon jövedelmező állás volt az ötvenes években -, hogy el kellett adni a cimbalmot, de a nagyanyám állandóan traktált engem azzal - kassai lány volt , kassai polgár család, őneki is görög-katolikus pap volt az édesapja -, hogy ezt a nótát ismered, meg ezt a nótát? A nagyanyám többszáz nótát tudott és jól énekelt, és szeretett énekelni, tehát egy másik kultúra, egy dzsentri kultúrának a fénye, az is beszüremkedett. 

Nagyon furcsák ezek a felvidéki dolgok, az ember annyira otthon van, és a tragédiákból meg az életutakból annyira következik egymás után ez a Kassa környékiség… Most halt meg egy kassai barátom, aki nagyon sok koncertet szervezett nekünk, korábban a Filharmónia igazgatóhelyettese volt. Egy Drotár István nevű ember, Isten nyugosztalja, nagyon szerettem. Egyszer megkérdeztem tőle, mert elképesztő helyesírással írt magyarul, de mindent tudott: Pista, te magyar vagy, vagy szlovák? Kassai. Ott volt benne minden. Ő kassai volt. Ez Márainál is felbukkan, egy csomó helyen, mert Márait sem Márainak hívták eredetileg. 

Ezek nagyon-nagyon fontos dolgok, és nagyanyámnál is láttam. Sőt még egyet mondok, ez a Homrogd nevű település, ahol én felnőttem, és ahol apám pap volt, ez Abaúj megyéhez tartozott, de Abaújnak a déli csücske volt, innentől lejjebb már Borsod. Annak ugye Miskolc a központja, és tőlünk Miskolc harminc kilométer. Kassa hatvan. Ennek ellenére gyerekkoromban, a hatvanas években az asszonyok kiváltották a piros útlevelet, és Kassára mentek vásárba. A falunak nem volt benne az életében Miskolc, Miskolc másik ország volt, azok a borsodiak. Ők Kassára jártak. Ma már ez teljesen eltűnt, már nincs így, de hogy mennyire erős egy-egy ilyen hagyomány a faluban! Hogyha vásárol, szerda van, akkor Kassára kell menni. 

Téeszkórust csinált az apám, mert máshol nem lehetett, és abban énekeltem, meg templomban is énekeltem, szóval állandóan zenéltünk. Nem volt tévé, négy éves voltam, amikor a villanyt behozták a faluba, tehát egy másik világ volt, és állandóan elvágytam onnan, ez kétségtelen, tehát mindig városi szerettem volna lenni, de apám…

PRAE.HU: Ez a másik dolog, amit meg akartam kérdezni, de félig választ is kaptam rá, mivel mintha azt mondtad volna, hogy édesapád kettős életet élt, szóval vidéken élt meg Pestre is járt. Ami érdekelt volna, hogy egy vidéki, falusi gyerek felkerül Pestre… 

Hát igen. Volt egy köztes állapot, ez Miskolc, az acélváros, ami megint más, egy nyüzsgő, szocialista nagyváros volt, mindennel együtt, de nyüzsgő volt. Igen, nagyon csúnya város…

PRAE.HU: Most már nem annyira, de akkoriban eléggé az volt…

Vannak szép részei, meg a környéke gyönyörű volt. Minden szombaton a történelem tanárral a konziból, aki korábban órásmester volt, és megszállottja a történelemnek, jártuk a Bükköt. Hát az gyönyörű volt. Egy méter hatvankét centis volt a Nagy Barnabás tanár úr, és volt egy kutyája, aki… ha rátette a vállára a kezét, akkor egy kilencven volt, tehát önmagában nagyon komikus volt, és annyi szépet mutatott meg annyi dolgot mesélt, nagyon sokat köszönhetünk neki is, nagyon jó tanáraim voltak Miskolcon. 

Tehát azzal együtt, hogy valóban vannak szebb városok a világon - például Budapest gyönyörű, nagyon megszerettem -, rögtön ott elhatároztam, hogy én Pestre szeretnék jönni. Nyilván azért is, mert apám is itt végzett, nagyon sokat járt ide, szóval igénye volt rá, hogy ne gubózzon be egy kis faluba. Nagyon szerették őt egyébként, és ő is az ottani embereket, de fönntartotta ezt az igényét, hogy hadd jöjjön ő el. 

Édesanyám is, mert ő Sárospatakon kezdett, de a háború alatt a tanítóképzőt csinálta, végül ő is a Csalogány utcában fejezte be, a Csalogány utcai képzőben, ott kapta meg az oklevelét, úgyhogy ő is szeretett ide jönni,. Ők itt ismerkedtek meg, Budapesten. Végül is a családnak volt egy ilyen Pesti relációja is, és hát ide nősültem. Ez végül is a dolognak a lényege.

PRAE.HU: Az később volt, vagy… 

1979-ben. Már elkezdtem a Zeneakadémiát. 

PRAE.HU: Ez elég korán történt akkor.

Igen, elég korán, huszonhárom évesen nősültem meg.

PRAE.HU: A másik, ami furcsa nekem, hogy - amennyire én néztem - te inkább pedagógiával foglalkoztál. 

Most is azzal foglalkozom elsősorban. Nekem az a legfontosabb.

PRAE.HU: Meg ütőhangszerrel. De az ütőhangszer hogy jön ide? Az egyházi zenéhez mondjuk nem igazán illik.

Attól függ melyikhez, mert…

PRAE.HU: ... mondjuk egy balinéz…

 … vagy afrikai vagy dél-amerikai.. 

Ez úgy volt, ez is úgy ment, magától, nem kellett semmit kigondolni, mert mindig úgy jöttek a dolgok, hogy csak azt kellett mondanom, hogy igen vagy nem. És mivel nem nagyon tudtam nemet mondani, ezért mindent elvállaltam. És így ment előre az életem. Ez úgy történt, hogy Miskolcon, 1975-ben érettségiztem, és felvételiztem a karvezetés meg az ütőhangszer szakra is. Az ütőhangszerre akartam menni, de azt mondta a tanárom Miskolcon, hogy figyelj, az ütőre egyet, egyet sem, vagy maximum kettőt vesznek fel egy évben. Ennyi kell. Tehát azt ne tedd. Ha te mindenáron a Zeneakadémián szeretnél tanulni, akkor légyszíves add be másik szakra is, mert nem biztos, hogy fölvesznek. És mennyire bölcs volt Józsi bácsi, mert így történt, azt hiszem senkit nem vettek fel abban az évben. 

Aztán elkezdtem a karvezetést, találkoztam Dobra Jánossal, elkezdtük a Tomkinst, de közben állandóan azon mesterkedtem, hogy bekerüljek ütősnek, mert ütős szerettem volna lenni, miközben végeztem a karvezetést. Negyedéves koromra felvettek ütőre. Ekkor már épp a határon voltam, hogy szeretnék-e ütős lenni. De akkor már felvettek, tehát úgy éreztem, hogy ezt végig kell csinálnom. Hagytam a dolgokat: ha felvettek, akkor megszerzem a diplomát, nem hagyom abba. És ’84-ben, amikor az ütőből is megkaptam a diplomámat, akkor már nem akartam ütős lenni. De megcsináltam a koncertet. Az Amadinda akkor alakult, nagyon jó barátaim, a Váczi Zoli volt az évfolyamtársam, aki az Amadindában játszik. Rácz eggyel felettem járt ütőből, de éppen tegnap koncerteztünk együtt, tehát nagyon jó a kapcsolatunk és nagyon sokat tanultam tőle. 

PRAE.HU: Az ütőhangszer kimaradt, vagy…

Tulajdonképpen kimaradt.

PRAE.HU: Mert van egy fura dolog ezzel kapcsolatban, a Rácz is például, de nem csak vele kapcsolatban, szóval amennyire én kivettem az interjúkból, amiket olvasgattam éjszaka, a szakrális zene mellett a kortárs zene is fontos számodra. 

Ha a zenében rangsorolni szeretnék most, ötvenkilenc és fél évesen, akkor nekem most a legfontosabb a primitív szakrális zene. Tehát a népzenének az a vetülete, ami szakralitást hordoz. Nekem most ez mindent visz. Utána jön a kortárs zene, mert hogy a kortárs zene…

PRAE.HU: Azért is mondom a kortárs zenét, mert az ütőhangszerekhez elég sok köze van. Nem véletlen, hogy Rácz is nagyon sok kortárs zenét játszik. 

Azért is van ilyen affinitásom a kortárs zenéhez, mert az ütőhangszer most jött létre. Régebben az ütőhangszer mi volt? Vagy a timpani, ahol kellett, ezt kellett játszani egy Mozart vagy Haydn szimfóniában, nem volt különös irodalma, ez most jött létre, amikor én kezdtem, ’71-ben az ütős szakot, akkor kezdtek ezek a japán művek megszületni, a német, a Stockhausen…

PRAE.HU: A másik furcsaság, hogy ez a fajta hangzás, amit az ütőhangszerek hoznak, ami nem teljesen harmonikus, inharmonikus egy picit, ez leginkább a keleti zenékre jellemző, és nem véletlen, hogy a keleti zenékben nagyon sok ütőhangszer van.

Van. Egy csomót hoztak onnan. 

PRAE.HU: Közeledünk az orthodoxhoz.

Egyébként igen. Csakhogy az orthodoxnak ugye két fő ága van: van a szláv, ami Európához közeli a hangzásban, technikában, kompozíciós technikában, és van a déli, a mediterrán rész, a görög, a szerbeknek a déli része, a bolgároknak a déli része, a szigetvilág, Közel-Kelet, Grúzia, ami az európai zenei fejlődéstől - hogy mondjam - teljesen érintetlen. Ezért aztán egy másik irányt vett. És ez a kettősség megvan az orthodox zenében is. 

PRAE.HU: Ebbe nagyon szeretnék belekérdeznék még, de van valami, amire sajnos nem találtam megoldást. A Szent Efrém az ugye a Szíriai Szent Efrém. Hogy jött ez a név?

Teljesen véletlen, már ahogy az együttes is teljesen az. Barátommal, aki Csepelen görög-katolikus pap, beszélgettem, és mondom figyelj, Gábor, fölveszünk egy ilyen Boksai CD-t, de nem tudom, hogy hívjuk magunkat. Hát Szent Efrém. Így.

PRAE.HU: Azért elég sok véletlen van az életedben, amik meghatározóak.

Azért nem lepődtem meg, mert Szent Efrém számunkra egy nagyon nagy egyéniség, aki a bizánci szertartásokra jár és elmegy nagyböjtbe és tartja a böjtöt, az tudja pontosan, hogy Szent Efrémnek az imája, ami egy gyönyörű ima, egy rövid, 11 soros ima. Minden egyes vecsernye végén, mély leborulással együtt nem énekeljük, azt pont nem énekeljük, az egy a kevés dolog közül, amit nem énekelünk a szertartáson, hanem azt kérjük, tehát Szent Efrém kéri az Urat, hogy mit vegyen el tőle, és mit adjon meg neki. 

PRAE.HU: Éppen tegnap este olvastam, tetszik.

Akkor tudod. Ez nagyon jó összefoglalása a böjti készülődésnek, a böjtre készülő léleknek, hogy mi kell a megtisztuló embernek vagy léleknek, ezért aztán, persze azt mondtam, hogy jó, Igen. Körülbelül ennyi volt. 

PRAE.HU: Akkor visszatérnék. Én legalábbis úgy hallom, és nem tudom, csak hallom és lehet, hogy tévedek, de azok, amiket énekeltek, minthogyha nem tiszta intonálásban lennének, és ez is elég különös, és megint csak kortárs zene, meg kelet, meg… Azért is furcsa ezt itt hallani, mert ez egy más hangolási rendszer. Ez egy teljesen más rendszer.

Más. Ez a temperálás Nyugat-Európának a terméke, konkrétan Bach idejében, a Wohltemperiertes Klavier, ami egy nagyon nagy dolog, és hatalmas eredményekre vezetett a nyugati zenében, de ilyen módon…

PRAE.HU: Be is szűkítette, meg Schönbergéket is előhozta rendesen.

Egyrészt. Másrészt meg beszűkítette valóban, hiszen ez egy megállapodás, és amikor az ember megállapodást köt, akkor valaki rosszul is jár, nem csak jól. Olyan nincs, hogy mindenki jól járjon.  

De például a görögök is most kezdik a régi hangközeiket lecserélni a Wohltemperiertes hangközökre. A világot annyira elborította valami, amit úgy hívnak, hogy konzervzene, hogy egész egyszerűen az emberek füléből elvisz…

PRAE.HU: A Wohntemperiertes az még csak a Werkmeister III-as volt, ha jól emlékszem. Ez még tovább ment, ez még nem a teljes.

Még nem a teljes, így van, de a probléma az, hogy a fülek már mindent hamisnak hallanak, ami nem a világban eluralkodott európai hangrendszer szerinti, és ez a világban…

PRAE.HU: Ilyen értelemben a World Music visszahozhat valamit.

Valamit igen, hogyha… 

PRAE.HU: Csak azt gondolom, hogy pont a szakralitás veszik ki belőle.

Hát ez az, igen. A probléma az, hogy itt a templomokban egészen különös dolog történik, mert a bizánci hangrendszernek van egy nagyon ékes magyar megnyilvánulása is, a moldvai furulya. A moldvai furulyának a do-re-mi lépései, az első három lépés, azok pont azok a hangközök, ami Bizáncban volt régen, a do-re-mi. És ami miatt nem lehetett Bizáncban többszólamú zenét létrehozni, mert a tercek nem tiszták. Ha nem tiszta a terc, akkor azt a fajta nyugat-európai dolgot, amit Palestrináék hoztak stílusba, azt nem lehet megcsinálni. Na most ez sajnálatos.

PRAE.HU: Még Palestrina korában sem volt szerintem tiszta…

Nem, de azért a… Jó, itt így fogadták el, ott azt fogadták el, de mindenképpen egy olyan dolog volt, ami párhuzamosan mozoghatott, mert már a 13. századi, az Orkney-szigeti gymel, tehát az ikerének, ami onnan származik, egy zarándokének, az már tercekben mozog. Tehát volt egy hagyománya a germán törzseknek is, meg az angolszász törzseknek is arra nézvést, hogy tercelnek. És ez egyébként a bolgároknál is megvan, csak az a terc persze, azon lehet vitatkozni, hogy milyen volt az a terc. Nyilván, ha egy hármashangzatot az ember föl akar építeni, és hogyha a terc nagyon ilyen vagy nagyon olyan, ezért jött létre a kisterc meg a nagyterc. De általában a terc a kettő között volt, és az egy nagyon lényeges probléma, hogy a déliek azt mondják, hogy az a fajta szláv zeneisége az ortodox világnak, amit a nyugat úgy szeret, az tulajdonképpen önmaga zenéje, nyugati zene, ószláv szöveggel. Tehát a Csajkovszkij…

PRAE.HU: Amit elfelejtettünk, ha jól értem?

A Csajkovszkij, a Rachmaninov az nem orthodox, mondják ők. Az orthodox zene a tizenhatodik században meghalt. Addig volt. Amíg a bizánci hatás volt erősebb, és amíg a nyugat-európai behatások nem jöttek be. De amikor a szerzők elkezdtek Olaszországban tanulni, a 16-17. századi szerzők: Bortnyánszkij, Gyegtyarjev meg a többiek kezdtek menni és megtanulták Bolognában meg Berlinben meg itt-ott-amott a dolgot, akkor kaptak egy másik szemléletet, amit hazavittek, és tekintve hogy otthon továbbra sem csinálhattak mást, mint vokális darabokat írhattak, hiszen erre volt szükség, mert a templomban nem lehetett hangszeres, nem lehetett hangszert bevinni, tehát ők megcsinálták a concertóikat, a diverdimentóikat a templomi kórusra. 

Nagyon érdekes dolog, és pont ennek a szemléletnek a fő képviselője, a Moszkvai Patriarchátus kórusának a karnagya, Grindenko, aki jó ismerősöm, és együtt is énekeltünk és nagyon-nagyra tartom, ő egyébként gamba-játékos is, tehát pontosan tudja, hogy miről beszél, mert a nyugati zenét is fantasztikusan játsza, de azt mondja, ő, ha teheti, soha nem énekelne istentiszteleten tizenhatodik század utáni zenét. Tehát őneki ezek a nagy orosz klasszikusok, az egyházi zenét tekintve nem léteznek. Úgy igen, hogy Csajkovszkij hatodik szimfónia, vagy Glinka Ruszlán és Ludmilla, azzal neki nincsen baja. Hanem hogy a világ, tulajdonképpen a nyugati világ az önmaga zenéjét szereti meg egy különös nyelven, vagy önmaga zenéjében tetszeleg egy különös nyelven, az ószláv nyelven. Neki ennyi ez a hatalmas kultúra, mert nyugaton imádják ezeket a nagy orosz kórusokat. 

Erre mondja a Grindenko, hogy jó, jó, de az nem orosz. (Nevet)

PRAE.HU: A hangolással kapcsolatban nem tudom, de érdekelne, hogy hogy a fenében tanul meg valaki úgy énekelni egy más hangolási rendszerben, egy más rendszerben, hogy ez nem az anyanyelve, szóval viszonylag kevés tapasztalata van benne, és hogyan lehet ezt úgy fenntartani, hogy a világ körülötte egy egészen más rendszert használ.

Na hát ezért adják föl sorra, a még ilyen hangrendszerben működő kolostorok is.

PRAE.HU: Hangszeres játékosoknál sem könnyű. De ott egy kicsit könnyebb. Az énekesek…

Ugyanarról van szó, mondjuk egy hegedűsnél is a füle dönti el, hogy képes-e arra, jó, ott látja is, hogy egy kicsit odébb kell mozdítani, de a torokban ugyanez megvan. Tehát hogyha én hallom, hogy az a kicsit följebb, vagy az a bizánci szekund, egyszer fölfogtam, és egyszer az agyamba beköltözött, és ha nekem jó a zenei memóriám és felfogóképességem, akkor ezt meg lehet tanulni. Az már más kérdés, hogy nem elég egyszer megtanulni, hanem állandóan gyakorolni kell. És erre nagyon kevesen képesek nálunk is. Tehát a Szent Efrémnek van egy-két olyan tagja…

PRAE.HU: Nem konvertibilis.

Nem, nem konvertibilis. 

PRAE.HU: Olyasmit kell megtanulni, amit egy adott helyzetben tudok csinálni, más helyzetben viszont nem.

(Hümmög) Teljesen használhatatlan, minden más ügyben. Van aki meg is mondja, nálunk is van olyan, aki azt mondja, hogy ő ezeket a mediterrán dolgokat nem szívesen énekli. Tehát az rendben van, hogy jön az Abeer Nehme Libanonból, mert egyrészt gyönyörű, mármint az asszony, meg a hangja is, és hogy akkor tart neki, azt a tartott hangot azt tartja, az iszón-hangot, de egyébként meg nem nagyon szereti, ha örményt, valami ilyesmit éneklünk. 

PRAE.HU: Jó lenne valahogy lekerekíteni ezt a dolgot. Hülye sablon kérdéseket tudnék feltenni, nem biztos, hogy jó. 

Igazából csak az a lényeg, én azt gondolom, hogy amit elértünk ismertségben, azt nem gondoltuk soha, hogy ide eljut egy ilyen zenével foglalkozó együttes. Még akkor sem, hogy most már a magyar arcunk és a magyar arcélünk legalább olyan fontos, és külföldön nagyon sokan erre kíváncsiak, aminek szintén nagyon örülünk, mert az egyik legfontosabb szakmai kihívásunk az továbbra is Bartók, és hogy az összes férfikarát énekelhetjük, tehát Bartók, Kodály, Ligeti, meg az összes mostani kortárs szerző, Sári, Zombola, Dukay meg a többiek, az nekünk nagyon-nagyon fontos lett. De nem akarjuk az eredeti arcélt semmilyen módon föladni, mert az hozott össze minket, abban vagyunk legelőrébb. 

Egyébként az a lényeg, hogy ez egy műhely tehát, és ebben a műhelyben nem csak egyféle széket csinálunk. Ez egy Handarbeit, egy kézműves dolog, hogy egyszer asztalt kell csinálni, egyszer széket, egyszer filmzenét éneklünk, egyszer… 

Az is nagyon érdekel minket, hogy hogy lehet vokálisan megszólaltatni egy zenekart, vagy mondjuk egy beat együttest. Vagy egy pop-rock zenét, hogy lehet gitárokat elénekelni, tehát ezek, szakmai kérdések izgatnak elsősorban, mindegyik zenében. Az, hogy a zene egyesek szerint csak önmagát fejezi ki, egyébként szerintem is. Az, hogy mit társítunk hozzá, az egy más dolog, és nagyon-nagyon sok minden tud társulni hozzá, én fölruházhatok, de egyáltalán nem biztos, hogy ami neked azt jelenti, az nekem azt jelenti. Azt hiszem ezt Sztravinszkij mondta egyébként, azért neki is vannak olyan művei…

PRAE.HU: Nem Hanslick volt az, aki ezt először kitalálta?

Igen, ő mondta ki először, igen. Tehát az a lényeg, hogy a műhely maradjon meg. Engem addig érdekel a Szent Efrém… Mondtam, hogy tanítani szeretek elsősorban, meg tanulni, mert ugye tanítani csak az szeret, aki közben tanul is, mert az, hogy lead valamilyen anyagot, az engem nem érdekel… Tehát ha nekem annyiból fog állni az életem, hogy adhatok évi hetven koncertet ezzel meg ezzel meg ezzel a műsorral, a Szent Efrémmel, akkor köszönöm, én már ki is léptem.

Azért vagyok ennyire könnyelmű, ilyen szempontból elengedő, mert amikor rádiós szerkesztő voltam, akkor engem, mert egy Rádió volt, annak volt egy könnyűzenei szerkesztősége, és én abból voltam az egyik, jól menő szerkesztő, tehát engem, ha valahol be kellett mondanom a nevemet, mindenki pontosan tudta, hogy jaj, nagyon szép zenék voltak, a közérttől a… Egyébként meg nem érdekelt a népszerűség. És igazából ugyanez az egésznek a jellege a Szent Efrémmel is, mert az egyáltalán nem izgat engem, hogy hány helyre tudunk még elmenni, hány koncertet tudunk még adni meg hol. 

Természetesen, ha van egy nagy kihívás, jön az angliai Aldeburgh Fesztivál, az nagyon jeles megmérettetés lesz, egy gyönyörű templomban fogunk énekelni egy nagyon komoly műsort, és Nishat Khan is ott lesz velünk, aki szintén kiváló zenész, vagy most elmegyünk Indiába, vagy majd Finnországba, a Helsinki Katedrálisba, szóval egy csomó olyan feladat van már most, amit az ember nem is gondolt, hogy óh hát most miért hívnak meg ezek minket, vagy tíz évvel ezelőtt erre nem gondolhattunk. 

Persze a menedzseléssel állandóan foglalkozni kell, mert különben semmi nem lesz, de nem izgat. Engem az izgat, hogy tovább tudunk-e lépni. Tovább tudunk-e lépni, ezek a bizonyos hangközök ezek valóban mindenki számára fölföghatóak, élvezetesek legyenek, tehát szeressék, legyen rálátás a zenére. Az a legborzasztóbb, amikor nagyszerű együttesek jönnek, és csak azt hallom, hogy valamit, valami parancsot teljesít, amit megtanult. Ugye ezt is a Simon Jumi tanár úr, Simon Albert, mesélte anno, hogy állítólag a Gombaszögi Ella színésznő mondta, hogy fiam, ne a parancsot teljesítsd, hanem az értelmét! Ez a színpadon ez egy elképesztően nagy mondás. Mert abban a pillantaban… 

Mert egyébként a színpadon nem olyan nehéz lenni, meg az embernek ott nem kell kiugrania magából, a színpadi jelenlétnek van egy nagyon-nagyon fontos, és igen egyszerű mesterember jellege. Ahogy ha valaki megtanulta, hogy hogyan kell sarkalni egy cipőt, tudja, hogy milyen szögek kellenek, milyen méret, hol, ugyanez van a színpadon. És hogyha valaki ezt a dolgot nem tudja elég jól, akkor kezd el művészkedni. És abban a pillanatban…

PRAE.HU: Akkor jön a verseny…

Ott, így van, meg jönnek az allűrök, ami egy zenésztől teljesen hülyeség, tehát egy hülye művész kitaláta, hogy mit tudom én így vagy úgy kell csinálni, miközben zenél, hát az egy… most nem mondom ki a szót, de az, egy iszonyatos nagy baromság, és ezekről a dolgokról nem szeretek tudomást venni. Nem tartozik hozzá, de nyilván senki olyannal nem zenéltem még együtt, pedig most már nagyon sok emberrel zenéltünk együtt, aki ilyen. Mert ezeket az embereket én nem tudom elviselni, mert állandóan hazudik a közönségének. Az, hogy önmagát becsapja, az nem érdekel, de hogy a közönséget becsapja, az piszkos. 

Nekem az a legfontosabb, hogy műhely legyen, a műhelyben rend legyen, a műhelyben intenció legyen, szóval hogy ez még jobb is tud lenni, mert annyira összetett a zenész kamara dolog, akár a vokális kamarazenélés, akár a hangszeres kamarazenélés, hogy nem lehet megtanulni. 

Hiába tudod már egyszer, egy pillanat alatt el tudod felejteni. Olyan rosszul tud az ember zenélni, mint hogyha még semmit nem tanult volna. Ez rettenetes dolog, de így van, nagyon sokszor ezt érzem. Persze a közönség mindig azt mondja, hogy… meg a közönség egy része az sznob. Most ez nem baj, mert ez is fönntartja. Mert hogyha minden alkalommal az lenne, hogy mindenki nagyon jó ítélőképességgel rendelkezne, akkor az emberek egyszerűen nem járnának már koncertre (nevet). 

Ugyanez van a prédikációkkal is, egyszer a lökött Bakáts barátom mondta, hogy figyelj, én beülök, aztán írok kritikákat a prédikációkról. Mondom, és hol közölöd le? Ja, te nyitnál fórumot. Figyelj, addig élsz te is, meg én is, … ezt felejtsd el, jó? És ne gondolkozz ebben, egyébként meg nagyon-nagyon igaza van, mert az ember olyan prédikációkat hall, hogy azt mondja: Úr Isten, az hogy lehet, hogy a te nevedben ezt mondta ez a kedves, vagy kedvetlen ember, szóval nagyon nehéz ügy. Ez, ez a műhely.

PRAE.HU: Lehet, hogy én erőltetem, de bennem felmerül újra Szíriai Szent Efrém 11 sora. Ami nagyjából erről szól, és ezt lezárásnak is szánom, hogy olyan szakralitást érzek ebben a dologban, ami úgy akar szakrális lenni, hogy nem nagy feneket kerít a dologoknak, hanem komolyan veszi a dolgát. 

Ezek a kis mozgások, nem kell össze-vissza mit tudom én mit csinálni a színpadon, mert ha elég átütő vagy… Erre rárímel az, hogy az énektanárnéni azt mondta, hogy aki sokat mozog a színpadon - az énekes -, az kompenzál. A hangi elégtelenségeit kompenzálja. Természetesen nem arról van szó, hogy álljon, mint egy darab kő a színpadon és rezzenéstelenül, hanem csak annyi, amennyit a zene önmagából enged, tehát nem kell segíteni a zenének. Ezt gondolom. 

Szent Efrém pontosan leírja ebben a 11 sorban, hogy ezt ne, ezt meg hadd. Tehát igazából, és ezt minden nap, ahogy az ember öregszik, egyre jobban látja, hogy mennyire igaz ez. És abban a pillanatban, hogy ebből valamit felfog, legalábbis nekem, csak a magam nevében tudok beszélni, nagyon nehezen adatott meg az, hogy ne nekem kelljen valamit csinálnom, mint karmesternek vagy ütősnek vagy énekesnek, hanem belőlem kijöjjön valami, anélkül, hogy én bármit hozzátennék.

De erre a két pillanatra, mert ennyi volt eddig életemben, erre ma is emlékszem. Az egyik húsz évvel ezelőtt volt, a másik három évvel ezelőtt. Soha többet nem volt, mindig azt érzi az ember, hogy még nem elég, még nem tudom megcsinálni, még nem engedtem el magam, ha elengedtem magam túlengedtem, túlfolytam, túlcsorogtam, tehát igazából az az isteni egyensúly, ami beáll és ami az egész, ahogy a világ működik, mert ott is, hogyha megbomlik, ha egyszer csak a vonat letér a pályáról, akkor katasztrófa van. 

Valami ilyen kell a zenében is, muszáj ezt a rendet megtartani, és vannak ellenzői ennek a rendnek, meg vannak elősegítői. Na most én szeretem gyakorolni, és szerintem kell gyakorolni, hogy ennek a rendnek az elősegítése létrejöjjön.  És minél inkább, bár a csábítás igen nagy, és minél népszerűbb az ember annál nagyobb, és minél többféle emberrel muzsikál együtt annál meg még nagyobb, hogy olyan dolgokat lessen el, ami tulajdonképpen nem tartozik hozzá. Szintén Simon Albert tanár úr mondata zenekari próbán, amikor valaki ott játszik, csellózik vagy oboás, mindegy is, te, azt mondja, leinti a zenekart, te - azt mondja - ezt ne csináld, mert még megszokom!!!  Ennél jobb nincs… 

Szent Efrém Férfikar a BMC-ban

A lead-kép forrása: http://fidelio.hu/klasszikus/2015/04/13/csinalni_kell_a_jot/ (a szerk.)

Szent Efrém imája:

Életem Ura és Uralkodója, 
ne engedd hozzám a jóra való restség, 
könnyelműség, pénzvágy 
és megszólás szellemét!

Ajándékozd inkább szolgádnak 
a józanság, alázatosság, 
állhatatosság és szeretet lelkét!

Igen, Uram és Királyom, 
add, hogy megismerjem bűneimet 
és meg ne ítéljem felebarátomat, 
mert Te áldott vagy mindörökké, Ámen. 

(Forrás: Bubnó Tamás, személyes közlés - a szerk.)

Bubnó Tamás

A Szent Efrém Férfikar következő koncertje

 

Orientale lumen (Kelet Világossága) 2017/2

2017. április 22. szombat 20.00

Szent István Bazilika

 

Szent Efrém Férfikar

Művészeti vezető: Bubnó Tamás

Közreműködik: Iberi Férfikar (Grúzia)

Művészeti vezető: Buba Murghulia

 

Ortodox Húsvét

 

A Szent Efrém Férfikar műsorában ezúttal a Grúziából érkező Iberi Férfikar működik közre. A másfélezer éves múltra visszatekintő, a világon egyedülálló grúz férfikari éneklés és egyházi hagyomány csodás műveit szólaltatják meg. A Nagyhét és a Húsvét ünnepköréből merítő hangversenyen a grúz és a magyar férfikórus együtt is muzsikál: tisztelegve ezzel egymás gazdag és egyedi szakrális kultúrája előtt.

 

nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés