bezár
 

film

2017. 03. 06.
Variációk feltámadásra
Bouli Lanners: Jézus, mobil, fejvadászok
A belga származású Bouli Lanners munkássága a hazai közönség számára jóformán teljesen ismeretlen, jóllehet már negyedik nagyjátékfilmjét rendezte meg, színészként pedig számos kisebb-nagyobb alkotásban feltűnt az elmúlt huszonöt év során (Rozsda és csont, Hosszú jegyesség, Asterix az olimpián). A Jézus, mobil, fejvadászok – melynek írója, rendezője és főszereplője egyben – azon túl, hogy kellemes moziélmény, azért is lehet számunkra érdekes, mert Lanners a magyar mozikban ezzel a művével debütál. 

Adott két középkorú, megfáradt fejvadász, Cochise (Albert Dupontel) és a rendező által alakított Gilou, akik egy mobiltelefon nyomába erednek, hogy azt visszajuttassák megbízójuknak. A készülékbe épített GPS-t követve próbálják bemérni a telefont, de mindhiába, nincs jel. A mobilt egy ágról szakadt jegyespár, Willy és Esther lopta el, azért, hogy könnyebben tájékozódjanak, azonban Willy óvatosságból legtöbbször kikapcsolja a telefont. A pár egyébként Esther lányát szeretné megtalálni, ennek érdekében pedig egy hosszú gyalogútra vállalkoztak, de megfelelő felszerelés híján folyamatosan lopni és menekülni kényszerülnek. A telefon is egy ilyen piti rablás során került hozzájuk, ám szerencsétlenségükre a meglopott tulaj egy veszélyes fazon, akinek valamiért nagyon fontos a készülék. Miközben tehát életük veszélyben forog, ők szakadt ruhában, nincstelenül és teljesen elcsigázva masíroznak a hatalmas pusztában. Az extrémen széles képkivágat, melyben először látjuk őket, jelentéktelenségük és elveszettségük nyomasztó érzetét kelti.

Jézus, mobil, fejvadászok

Az alapkonfliktus tehát egy jól ismert sémára épül, és azt az érzést keltheti a nézőben, hogy ez is csak egy sokszor látott macska-egér játék lesz fekete humorral és némi erőszakkal. A magyar cím is ezt az elvárást erősítheti, mivel egy jópofa gengszterkomédiát ígér. Azonban ez senkit ne tévesszen meg, ez nem A ravasz, az agy és két füstölgő puskacső. Tagadhatatlan persze, hogy Lanners bizonyos mértékig élt a gengszterfilmek – és számos további műfaj – elemeivel. A fejvadász páros ’small talkjai’ a kávézó-reggeliző egyik boxában vagy a véletlen találkozások sora, egyes poénok, illetve a több szálon futó és néha összefonódó cselekményszerkezet alkalmanként a Ponyvaregény hatását hordozzák.

A sablonokból építkező szüzséről azonban hamar kiderül, hogy mindez csak a felszín, a cselekmény többi részében pedig egy személyes történet kezd el kibontakozni, melyben a létről és a halálról való elmélkedés, illetve az egymásra utaltság kérdése válik hangsúlyossá. Lanners számára a műfaji jegyek és ismerős történetelemek felhasználása csak alibiként szolgálnak arra, hogy elmeséljen egy kortárs miliőbe helyezett négyszólamú megváltástörténetet. És hogy kiknek a megváltását? Nos, az imént felsorolt négy karakterét, akik különböző módokon, de hasonló mértékben dezorientáltak és boldogtalanok. Gilou figurája például retteg a haláltól és legfőképpen a magánytól, ráadásul szemmel láthatóan a munkájában sem lel örömet, jóllehet ezt hosszú ideig magának sem akarja beismerni. Azonban amikor egy rosszullét után kórházi ápolásra szorul, elkerülhetetlenné válik a félelmeivel való szembenézés. Ráeszmél, hogy senkije sincs, és ha meghal, akkor nyomtalanul fog eltűnni a föld színéről. Ezt a félelmét, potenciális jövőképét jeleníti meg a film elején talált mumifikálódott hajléktalan holtteste, aki már évek óta fekszik egy elhagyatott raktárépületben, a halála mégsem tűnt fel senkinek. Gilou halálközeli élménye, találkozásai, eszmecseréi és végső jelképes elhatározása feltámadásának különböző stádiumait jelenítik meg, melyben a belső utazásnak sokkal kitüntetettebb szerep jut, mint a konkrét cselekmények.

Jézus, mobil, fejvadászok

A saját démonainkkal való szembenézésben csak magunkra számíthatunk, így a rendező szép lassan mindegyik karaktert elszeparálja egymástól, hogy azok külön utakon nyerjék el az újjászületést. Míg Gilou lábadozik, társa egyedül folytatja a mobil utáni szüntelen kutatást, ám eredménytelenül. Jó ideig csak sodródik az eseményekkel, nem képes irányítani a dolgok menetét. Hiába kémleli megrögzötten a GPS nyomkövetőt, nem képes a telefon nyomára bukkanni. Az ő karakteréhez rendelt vezérmotívum a rénszarvas, melynek megjelenéséhez a totemisztikában a vezetésre, az aktív szerepvállalásra, a felfedezésre való felhívást szokták kapcsolni. Ám partnerével szemben ő nem vesz tudomást a jelek fontosságáról. Mindeközben Willy és menyasszonya kétségbeesetten próbálnak életben maradni, igyekeznek teljesíteni küldetésüket, de a lopott telefon miatti veszélyhelyzetek sora, illetve vándorlásuk kilátástalansága nem sok jót tartogat a számukra. A rendező bravúros módon alakította ki a két duó egymáshoz való viszonyát, azáltal, hogy a fejvadászokat erős, de célt tévesztett (Cochise) és céltalan (Gilou) hősökként, míg a menekülő párt konkrét céllal rendelkező, de kiszolgáltatott prédaként jelenítette meg. Előbbi esetében az eltévelyedett pásztor, utóbbinál pedig a védtelen nyáj biblikus képe derenghet fel. Ami pedig elválasztja őket egymástól, az paradox módon éppen az az eszköz – a mobiltelefon –, amelynek a modern világban betöltött szerepe alapvetően pozitív, hiszen összeköti az embereket, kapcsolatot teremt köztük. Jelen esetben azonban a közös romlottság motívumaként tűnik fel, hiszen egy bűntény felvételeit tartalmazza, ezáltal pedig a Bűn hordozójává válik, jelképes és konkrét értelemben egyaránt. Amíg a két fejvadász – a GPS-jeladót követve – hajszolja a bűnt, a menekülő szerelmesek a lopás által, de mit sem sejtve a videóanyagról, észrevétlenül a hordozóivá válnak. S habár céljuk alapvetően pozitív (megtalálni Esther lányát), mégsem tudják azt teljesíteni, mert az iránymutatást egy olyan eszköztől várják, amely folyamatosan akadályokat görget eléjük. Megfigyelhető, hogy aki magához veszi a telefont, legyen Cochise, Willy, Esther vagy a gengszterek, az épp olyan gyorsan és elkerülhetetlenül válik a bűn áldozatává, mintha egy ragályos betegség kerítené hatalmába. És fordítva, aki kiszabadul e romlott tárgy bűvköréből, az rövid időn belül kibújik annak hátrányos hatásai alól.

Jézus, mobil, fejvadászok

Lanners célja az volt, hogy minden karakter más-más módon vívja meg belső küzdelmét, ennek érzékeltetésére pedig többféle eszközzel is él. A korábban említett szimbólumok mellett például Jézus (Philippe Rebbot) karakterével, akinek feltűnése minden esetben meglepő és meghökkentő, sokáig nehéz is eldönteni róla, hogy csak egy eszelős, vagy valóban Isten fia. Azonban Mantegna Halott Krisztusához hasonló ábrázolása, a tenyerén hordozott stigma, váratlan felbukkanásai és egyes kijelentései mind egy nagyobb erő meghúzódását sejtetik a cselekmény mögött. A látvány szintén ezt az érzést erősíti a nézőben. Jean-Paul de Zaetijd kimért tempójú és letisztult totálképei baljóslatú és apokaliptikus hangulatot kölcsönöznek a filmnek. A hatásos zenei aláfestés pedig már tényleg csak hab a tortán.

Lanners filmjének van azonban még egy érdekes aspektusa. Talán mindenki emlékszik a Ponyvaregény utolsó jelenetére, amelyben Jules kvázi megtérésének lehetünk tanúi. Monológjából kiderül, hogy habár évekig idézte Ezékiel próféta könyvének egy részletét, annak jelentésén sosem gondolkodott el. A film utolsó perceiben azonban végre értelmezi a bibliai idézetet, és ennek eredményeképp egy érdekes – és persze jelképes – következtetésre jut. A világ gyengékből (a piti bűnöző páros, Tökfej és Nyuszimuszi), a gonoszok zsarnokságából (a bérgyilkos Jules) és a néhányakban ott rejlő pásztorokból (a megtért Jules) áll. A Jézus, mobil, fejvadászok érdekes módon mintha ezt a tézist, illetve Jules útkeresésének dilemmáját gondolná tovább, csak éppen egy szimbolikus és természetfeletti közegbe helyezve a cselekményt. Gilou és Cochise történetszála és végső elhatározásuk abszolút rezonál Jules megtérésének körülményeivel. Hivatásukban és küldetésükben (ez esetben megtalálni és visszajuttatni a főnök rejtélyes vagyontárgyát) szintén kimutathatóak a hasonlóságok, ráadásul a film végi helyzetük is párhuzamba állítható. Gilou és Cochise a Ponyvaregény bérgyilkosához hasonló utat járnak be. Otthagyják előző, romlott és perspektívátlan életüket és vezetőkként, pásztorokként születnek újjá. A védelmezésre szoruló nyáj képe mind Tarantino, mind Lanners alkotásában egy fiatal, piti bűnöket elkövető párban testesül meg, akik gyengeségük okán valamiféle vezetésre szorulnak. Ugyanakkor ők szolgáltatják azt a célt, amelynek köszönhetően a kezdetben gonoszok zsarnokságát képviselő egyén végre fellelheti élete értelmét és új, nemesebb küldetésbe kezdhet. Amit mindkét film remekül érzékeltet, az a két oldal egymásra találásának sorsszerűsége. Lanners már a történet elején elhinti azt az érzést a nézőben, hogy ennek a négy karakternek a találkozása elkerülhetetlen, előtte azonban mindnyájuknak alapos változáson kell átesniük.

Jézus, mobil, fejvadászok

A hiba pedig itt csúszik be. A rendező ugyanis túl sokat vállalt azzal, hogy Tarantino koncepcióját továbbfejlesztve a megváltás folyamatát egyéniből csoportossá emelte. A négy fő karakterre egyszerűen nem jut elég játékidő. Lanners ráadásul számos műfajt idéz meg, ezek viszont a lassan hömpölygő történettel vegyülve gyakran összezavarják a nézői elvárásokat, ezzel még nehezebbé téve a befogadást. Többszálú történetvezetésével a hasonszőrű gengszterfilmeket (Blöff, Ponyvaregény) idézi, miközben sztorija kifejezetten elmélyült témáról, egy belső utazásról szól. A két formula pedig nem igazán fér el egymás mellett, mivel előbbi a pattogós és ötletes narrációt, illetve sok figura szerepeltetését részesíti előnyben, míg utóbbi a lassabb folyamatok bemutatásának, ezzel együtt pedig a kisebb számú szereplőgárda meglétének kedvez. Lanners ráadásul mindegyik karakterhez rendelt egy vagy több szimbólumot, ezáltal tovább zsúfolva a helyenként egyébként is kaotikus cselekményt. Ennek ellenére egyértelműen a gazdag szimbólumrendszerben rejlik a film igazi ereje, és amint kilépünk ebből az elvont közegből, máris megmutatkoznak a forgatókönyv hiányosságai. Maga az alapötlet felettébb érdekes, megfelelő kivitelezés híján azonban sokaknak jogosan nem fogja elnyerni a tetszését.

A Jézus, mobil, fejvadászok a különböző részterületeken rendre jól teljesít, összességében mégsem az igazi. Ugyanakkor az érdekes téma, a gyönyörű operatőri munka, az emlékezetes alakítások, a masszív atmoszféra, na és persze Max Von Sydow cameója (akinél keresve sem találhattak volna alkalmasabb embert a temetkezési vállalkozó szerepére) kellemes meglepetésként érheti a nézőt, így Bouli Lanners hazai debütje – kellő empátiával ugyan –, de megérdemel egy esélyt, elsősorban persze azok számára, akiket nem zavar a szimbólumok ilyen mértékű tobzódása és a lassan hömpölygő történetvezetés.

Jézus, mobil, fejvadászok

 

Jézus, mobil, fejvadászok (Les premiers les derniers)

Színes, feliratos belga - francia vígjáték, 98 perc, 2016.

Rendező: Bouli Lanners

Forgatókönyv: Bouli Lanners

Operatőr: Jean – Paul de Zaetijd

Producer: Catherine Bozorgan, Jacques – Henri Bronckart, Olivier Bronckart

Vágó: Ewin Ryckaert

Zene: Pascal Humbert

Szereplők: Albert Dupontel (Cochise), Bouli Lanners (Gilou), Suzanne Clément (Clara), Michael Lonsdale (Jean – Berchmans), David Murgia (Willy), Aurore Broutin (Esther), Philippe Rebbot (Jésus), Max Von Sydow (Temetkezési vállalkozó)

Bemutató: 2017. február 9.

Forgalmazó: Vertigo Média Kft.

Korhatár: 16 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott!

nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés