bezár
 

gyerek

2017. 03. 18.
Halancsa, Kígyurka és a biolumineszcencia
Monika Kompaníková: Mélytengeri mesék. Naphegy Kiadó, 2016.
Első ránézésre talán meghökkentő lehet, hogy az író egy mélytengeri halat tesz meg története főhősének, karnyújtásnyira hozva a csúnya Halancsát, aki első pillantásra visszataszító. Ám ha valaki ötévesen ezzel a könyvvel merül álomba, ne csodálkozzunk, ha tengerkutató válik majd belőle.

A TOP 50 gyerekkönyv díjátadóján elhangzott, hogy a szlovákok mennyire sikeresek a különleges gyerekkönyveikkel. A Mélytengeri mesék volt az egyik példa.  A helyszín és a főszereplők mindenképp szokatlanná teszik a történetet, az illusztrációk és a mesébe szőtt ismeretterjesztés líraian kedves. No, de hogy is néz ki ez a Halancsa? Széle-hossza egy, teste csupa dudor, akár egy krumpli. A farka cakkos, mintha megtépték volna, a szája nagy és ferde, az alsó állkapcsa nagyobb, mint a felső, nem tudja becsukni a száját. Így a fogai kiállnak, ráadásul a hatvannyolc fogból ötvenkettő eltört, négy pedig annyira elgörbült, hogy kis fogasokként állnak ki a szájából és ezért most nem tud enni, nagyon éhes… Nos, ha valakinek még ezek után is van kedve tovább olvasni a könyvet, nem fogja megbánni. Engem a kíváncsiság hajtott tovább, és megtudtam, ha Halancsa mélytengeri barangolásai során táskát, kabátot, esernyőt hordana magával, lenne hová akasztania. Érdekes! Miért hordana esernyőt egy mélytengeri lény? Arra egyáltalán nincs szüksége, ellenben lámpásra igen. Van is neki. Ugyanis a leghidegebb és legsötétebb mélységben a legmélyebb árok mélyén él, és mint minden jóravaló mélytengeri hal, saját kislámpással rendelkezik. (A könyv végén van egy kis mélytengeri állatmutató, amely ezt a jelenséget biolumineszcenciaként magyarázza meg.) A lámpás egy csáp végén fityeg, a csáp meg a szeme közt egy gödörből nyúlik ki. Végül is egyetlen mélytengeri lény sem teljesen tökéletes… – mutatja be főhősünket együttérzéssel a szerző. 

Milyen az élet a tengerfelszín alatt? Ha el akarjuk képzelni, gondoljunk egy jól megsózott planktonlevessel teli fazékra, amelyben halak, polipok, medúzák, sellők, rákok, csigák, óriásemlősök, tengeralattjárók úszkálnak, időnként egy vagy két batiszkáf, és legeslegalul a tengerfenék. (Mi az a batiszkáf? Ezt bizony nem tudtam, amíg el nem olvastam a könyvet – mert, mint minden jó könyv végén, fény derül minden kezdeti talányra. Itt is!) A történetben előrehaladva megismerhetjük a mélytengeri közlekedés alapszabályát: fel kell kapcsolni a villanyt. Megtudjuk, hogyan ismerkedik meg Halancsa a hasonló cipőben járó tengeri kígyóval, Kígyurkával – a szereplők elnevezése valószínűleg fordítói bravúr, Pénzes Tímeának köszönhető. Kígyurkát szintén baleset érte, kedden kialudt a farka végén lévő kislámpája. (Újabb költői kérdés: Milyen lehet a mélytengeri kedd?) Neki meg hiába van foga, világítás nélkül nem tud élelmet keresni. Így állnak egymás mellé a bajban, az egyiknek foga van, a másiknak lámpása, az élelemszerzés lesz közös életük és barátságuk kiindulópontja. Az ördöghal, medúza és a tengeri sün társaságában idilli világ tárul elénk: poétikus mondatok sorjáznak, amikor például a tengeri árokban megtett hosszú út után a vulkanikus kőzetnek dőlve pihennek, Kígyurka felsóhajt: "– Tagadhatatlanul szeretem ezt a helyet."

Mélytengeri mesék

Aztán megismerjük a tengeri rózsákat, és a homokdűnében lakó öreg, óriás vörös remeterákot, aki egyébként nagyon barátságos és segítőkész, tele van emberséggel! Amíg emezek élelmet keresnek együtt, – csupaszkopoltyús csigákat például, ő őrzi otthonukat. Ám Halancsa teli bendővel sokat szundikál, és ilyenkor bizony nem világít a lámpása. Nincs mese, meg kell javítani Kígyurka lámpáját! De ki fogja megszerelni? Az ostoros garnélarák, akinek csápjai szerszámhoz hasonlítanak? Nem. A világítónyálú négyollós garnélarák? Nem. Ebben is a remeterák segít: a mese következő fejezete a tengeri üveg nyomába kalauzol el. A macskahal elvezeti Kígyurkát a tölcsérgombákhoz, ezek alján van a tengeri üveg, amiből jól megszedi magát, és diszkógömböt készít belőlük. Így mi mást, bulit rendeznek a mélytengeri árokban. Az ünnepség hírét a tengeri áramlatok messze viszik a pusztaságba, a homokdűnék közé, a víz alatti vulkánok sűrűn lakott dűlőire, a korall-labirintusok zsákutcáiba. Csakhamar gyülekezni kezdenek a messziről jött élőlények, és az állatok fogakat hoznak ajándékba Halancsának.

A szerző, Monika Kompaníková, és az illusztrátor, Veronika Klímová bemutatkozik a könyv végén. Az író képzőművész, először grafikát festészetet tanult, ezután írta meg Az ötödik hajó című regényét, amelynek alapján filmet is forgattak. Két fia van, ezt a mesét nekik írta. A néhol humoros, máskor meg élethű művészi illusztrációk linónyomás és tollrajz kombinációjával készültek. Végezetül, a mélytengeri állatmutatóból fény derül arra is, mi az a batiszkáf: egy mintákat gyűjtő gép, homokot, korallt, kagylókat gyűjt, olykor elkap egy halat. Nos ennek a vezetékét harapta el Halancsa, ettől törtek ki a fogai… Az olvasó már tudja, hogy a baleset óta Halancsa és Kígyurka barátok: „Te itt vagy nekem, én pedig itt vagyok neked. És ez a legfontosabb” – mondja a kis kígyó; és itt akár kezdhetnénk elölről az egész mélytengeri vándorlást.

 

nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés