bezár
 

film

2017. 03. 20.
Megmenti-e a csodaló a magyar közönségfilmet?
Herendi Gábor: Kincsem
A Kincsem virtigli szuperprodukció, mindent akar és mindent egyszerre: szépséget, izgalmat, szerelmet, kalandot. Romantikus nemzeti önmitizálás és cuki állatos film az egész családnak, kisiskolástól nagymamáig. A Vajna-rendszer – és úgy általában a magyar filmgyártás – legdrágább és alighanem leglátványosabb produkciója készült el, nem csoda, hogy alkotói semmit nem bíztak a véletlenre.

Kincsem, a magyar csodaló története rendkívül lazán kezeli a történelmi eseményeket. A valóságtól teljesen elrugaszkodó módon a filmben megismert Blaskovich Ernő (Nagy Ervin) egy a szabadságharc megtorlása során kisemmizett, megkeseredett gróf, céltalanul élő, kizárólag a nők körében sikeres belami. Az ő kudarcos életének utolsó esélyeként érkezik meg a vad, betörhetetlen kanca, akivel a kezdetektől különleges kapcsolatot alakít ki. A csodaló pedig nem veszít soha, egyetlen versenyt sem – ebben ki is merül a történelmi hitelesség, és bár azt hihetnénk, ennek a háttérinformációnak az ismeretével el is vész a derbyk minden izgalma, az alkotóknak mégis sikerül úgy terelgetniük a filmet, hogy maradjon benne annyi potenciál, amennyi a nézők érdeklődésének fenntartására elegendő. Mindez sokban köszönhető a középpontba állított szerelmi történetnek, a nagy rivális lótartó, Otto von Oettingen báró leányával, Klarával (Petrik Andrea).

Kincsem, fotó: Szabó Adrienn

Nemrégiben Andy Vajna maga is hiányolta a magyar történelmi filmeket a palettáról, a dicső(nek vélt) nemzeti múlt romanticizálása és a mítoszteremtő törekvések pedig eleve nem állnak távol a magyar néplélektől. A történelmi kalandfilm ugyanakkor nem kis vállalás, számos csapdát rejt, amelyekbe a Kincsem ezúttal nem sétált bele – noha ettől joggal tartottunk, hiszen a magyar filmtörténetben fellelhető közvetlen előzmények keserű tanulsággal szolgáltak arra nézvést, hogy ez a műfaj mennyire kifog jobb sorsra érdemes nemzetünk alkotóin. A Honfoglalás, a Sorstalanság, a Sacra Corona, sőt a Kincsemmel költségvetésében és ambícióiban is leginkább rokonítható Hídember mezőnyéből egyértelműen kiemelkedik az alkotás, stratégiát vált, és bejön neki: nagyívű történelmi események felvázolása és hosszas, búsmagyar moralizálás helyett egy meglehetősen egyszerű emberi és szerelmi történetet mesél el egy megkérdőjelezhetetlen magyar sikerre alapozva.

Kincsem, fotó: Szabó Adrienn

Azzal, hogy az alkotók nem tolták előtérbe a kiegyezéskori miliőt, s az iskolai történelemlecke felmondása sem terheli a vállukat, egyértelműen lemondtak a kötelezően kivezényelt általános iskolás osztályokról mint nézőcsoportról, nyitottak viszont a hétvégén önszántukból moziba járó magyar családok felé. Örömteli az is, hogy a rendkívüli mértékű, csaknem hárommilliárd forintos állami támogatás ellenére nem lett a Kincsemből kurzusfilm, vagy semmiképpen sem úgy, ahogyan példának okáért a rossz emlékű Hídember az első Orbán-kormány presztízsalkotásaként jellemzett egy korszakot.

Kincsem, fotó: Szabó Adrienn

A történelmi események csupán hátteret adnak a középpontban álló emberi konfliktusoknak, és apropót szolgáltatnak a személyes motivációnak, ezzel pedig az igényes, de könnyű szórakozást célozza meg a film. A belső motiváció által hajtott csodaló mítosza és a kellő mennyiségű – a végén talán már egy kissé túlzásba is vitt – szentimentalizmus, azaz a közös múlt és a szórakoztató hangvétel okán a Kincsem kivételesen széles közönséghez szól a magyar társadalom egészében.

Az új magyar szuperprodukció alkotói tehát jól vizsgáztak: szinte tapintható a filmen, hogy ezúttal nem küzdöttek forráshiánnyal, mindenki üzembiztosan tette a dolgát, és a sok, szerteágazó alkotási folyamat a közönségfilmben hétpróbásnak számító Herendi Gábor rendező kezében összpontosult. Az operatőri munka is dicséretes, a derby futamok remekül szcenírozottak, látványosak és képesek mindvégig fenntartani a figyelmet. Nagy meglepetések persze nincsenek, minden a kiszámítható mederben halad, ám meglepően élvezetes nézni ezt a jó ütemben adagolt kalandtörténetet. Mindez az érezhetően alaposan és sokszor átrágott forgatókönyvön kívül a szerencsés karaktercastingnak köszönhető. Végre nem a megszokott közönségfilmes választásokat kapjuk: a Kincsem szereplőgárdája a jelen magyar színésznemzedék legjobb, legtehetségesebb, legkipróbáltabb tagjai közül válogat. Nagy Ervinnek a főszerepben ugyan kevés dolga akad, azon kívül, hogy magas legyen és negatív tulajdonságai ellenére is megnyerő, Petrik Andrea azonban generációja legsugárzóbb, legerőteljesebb színésznője, aki ezúttal sem hagyja, hogy karaktere akár egy pillanatra is elveszítse a súlyát.

Kincsem, fotó: Szabó Adrienn

Üdítő változatosság a hazai filmekből megszokott, kínos és papírízű dialógusok hiánya is, ebből ugyanis – ha nem is sikerült teljesen kiirtani – a vártnál lényegesen kevesebb jutott. A bátran steampunkra hangolt stílus határozottan jól áll a filmnek, az anakronisztikus kikacsintások pedig többnyire szellemes poénokat eredményeztek – alig egy-egy alkalommal szaladt csak meg a ceruza és fordult át önmagáért való modorosságba a különben jól induló ötlet, ilyen például a szerencsétlenül sikerült bálterembeli, stilizált hiphop-előadás. Ellenpontként és a cselekmény egyhangúságának megtörésére azonban ideális ez a poénmennyiség, szörnyen unalmas és komolykodó volna egy kalandfilm minimális humor nélkül.

Amennyiben a Kincsem jelöli ki a magyar közönségfilm új útját, nem lehet okunk aggodalomra. A professzionális hozzáállás és a tanulságok levonására való hajlam, úgy tűnik, megvan.

Kincsem, fotó: Szabó Adrienn

A képek forrása: Fórum Hungary. Fotó: Szabó Adrienn.

 

Kincsem

Magyar romantikus, történelmi kalandfilm

Rendező:  Herendi Gábor

Forgatókönyv: Hegedűs Bálint, Herendi Gábor

Operatőr: Szatmári Péter

Szereplők:  Nagy Ervin, Petrik Andrea, Gáspár Tibor, Gyabronka József, Keresztes Tamás

Korhatár: Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott!

Forgalmazza a Fórum Hungary.

Bemutató: 2017. március 16.

nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés