A történet éppen csak egészen röviden vázolja fel a varsói állatkert-tulajdonos házaspár, Jan és Antonina Zabinski paradicsomi életét, a mindennapok áldozatos munkáját és az állatokkal való bensőséges együttélést. Utóbbi Antonina esetében egészen kivételes: az asszony különleges érzékkel képes válogatás nélkül mindenféle állattal kapcsolatot teremteni, s ebben az állatkertben fenyítő erőszak és idomítás helyett ez a képesség válik a vadak gondozásának fundamentumává. Az idill azonban nagyon hamar véget ér, ahogy 1939. szeptember 1-jén Varsó bombázásával megkezdődik a II. világháború.

Az állatkert azonnal áldozatául esik a németek támadásának, a stratégiai szempontból kiváló helyen lévő intézményben pedig a bevonuló csapatok azonnal átveszik a hatalmat. Végtelenül szomorú és ijesztő a vérengzés, amellyel a bombázás során elszabadult, riadt állatokat halomra lövik – pontosan és félelmetesen előlegezi meg azt a pusztítást, amit a zsidók körében végez nemsokára a német hadsereg.

Az állatállomány legpazarabb darabjai azonban megmenekülnek az azonnali likvidálástól, a német politikai vezetés fő zoológusa, Lutz Heck lefoglalja és saját berlini állatkertjébe szállíttatja őket, ő maga pedig innentől rendszeres látógatója lesz Zabinskiéknek. A házaspár, aki végletekig elkötelezett az életnek minden formája mellett, döbbenten figyeli a pusztítást, s mire feláll a gettó és zsidó barátaik is közvetlen veszélybe kerülnek, hamar feleszmélnek. Pincéjüket és megüresedett ketreceiket emberekkel kezdik feltölteni – gyerekekkel és felnőttekkel, akiket Jan a moslékkal együtt csempész ki a gettóból. Antonina pedig az állatok pusztulása után ismét egy kis, ezúttal mélyen eltitkolt birodalom első asszonya lesz. Az ő feladata ugyanis, hogy elhelyezze, etesse, ápolja, bátorítsa a kimenekített embereket, s főként elrejtse őket a folyamatosan járőröző német katonák és a minduntalan körülötte legyeskedő, a háború beálltával magasrangú náci tisztként visszatérő Lutz Heck elől.

A háború poklában minden és mindenki kifordul magából. A németek állatok módjára tömörítik gettóba a zsidó népet, vagonírozzák be és mészárolják le őket, Zabinskiék pedig a megürült ketrecekben helyezik el, akit csak tudnak az életigenlés és a könyörületesség jegyében. Ebben a történetben az a csodálatos, hogy Antonina számára voltaképpen nem számít, hogy állatról vagy emberről van-e szó, nem tesz lényegi különbséget, hiszen ő, mint aki jól ismeri a természet törvényeit, minden körülmények között az élet mellett áll. A regény ezt az unikális nézőpontot mutatja be érzékletes és magától értetődő módon, hogy a befogadónak immár nem lehet kétséges, miként volt sorsszerű és elkerülhetetlen, hogy a háború kellős közepén a varsói állatkert átalakuljon csaknem 300 zsidó életét megmentő menedékhellyé.

Mindez azonban csak a könyv erénye, a moziváltozat nem hatol ilyen mélyre, az állatkert pedig megmarad pompázatos díszletnek. Állatok és emberek élete-halála hasonlóan súlytalan, a valódi, húsbavágó drámához a feszültség kevésnek bizonyul. A rendkívül konzervatív, lineárisan haladó történetelbeszélés és a tartózkodó operatőri munka a szép hátterek előtt mozgatott puszta eseményekre koncentrál, s ezzel elveszíti az eredeti alapanyag minden kontemplatív jellegét. Az adaptáció szerencsétlenül választotta meg a maga fókuszpontjait, a feszültségkeltés pedig a valós események és a történelmi ismereteink súlyával terhesen sem sikerült igazán gyomorszorítóra. Szomorú veszteség Antoninát – különleges és egyedi hangjának kihangosítása helyett – egy kimondottan naiv és tapasztalatlan fiatalasszonnyá formálni, az elbeszélt történet sajátos nézőpontjának érvényesítése helyett pedig a puszta tényekkel próbálni hatni. Ahogy a II. világháború a túlélők generációjának eltűnésével félmúltból fokozatosan múlttá válik, egyre inkább a személyes történeteken keresztül tudjuk igazán átélhetővé tenni a történelem e kiemelt pontjáról való beszédet. Ezeknek az egyéni narratíváknak kell tudnunk távlatokat adni, kontextusban elhelyezni őket, hogy a bevonódásra és a kapcsolódásra alkalmas egyszeri történetek megkapják a maguk valódi, történelmi súlyát.

Menedék (The Zookeeper's Wife)

Magyarul beszélő, amerikai életrajzi dráma, 2017

Rendező: Niki Caro

Forgatókönyvíró: Angela Workman

Operatőr: Andrij Parekh

Zeneszerző: Harry Gregson-Williams

Szereplők: Jessica Chastain, Daniel Brühl, Johan Heldenbergh

Korhatár: 12 éven aluliak számára nem ajánlott!

Bemutató: 2017. március 30.

Forgalmazza: UIP-Duna Film