bezár
 

irodalom

2017. 04. 13.
Kezdődik a könyvfesztivál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kezdődik a könyvfesztivál Különleges lesz az idei, 24. Budapesti Nemzetközi Könyfesztivál is: a hagyományos programok, mint az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválja vagy a Írótalálkozó mellett lesznek újdonságok is – többek között filmes sarok, Pro Cultura Hungarica díjátadó. A visegrádi országok lesznek a díszvendégek, valamint a Nobel-díjas Orhan Pamuk érkezik a fesztiválra.

Kocsis András Sándor, a MKKE elnöke köszöntő beszédében kiemelte, hogy nemzetközileg ugyan kicsi a budapesti könyvfesztivál, azonban a kulturális programok gazdagsága miatt mégis különleges. Szólt arról is, hogy a könyvszakma az elmúlt huszonhét évének legsúlyosabb válságát éli át, két-három milliárd forintnyi veszteséget könyvelhet el az Alexandra-hálózat csődjével, azonban mindent megtesznek annak érdekében, hogy ez a fesztiválon ne látszódjon. Több különlegességgel készülnek, lesz például filmes stand, elsőként adják át a Pro Cultura Hungarica-díjat Jü Cö-min számára, aki több magyar szerzőt fordított már kínaira, valamint egy új fordítói díjat is bejelent a Külgazdasági és Külügyminisztérium - Balassi Intézet.

Az idei könyvfesztivál egyik különlegessége, hogy most nem csupán egy ország szerepel kiemelten az eseményen: a visegrádi országok lesznek a díszvendégek. Hushegyi Gábor, a budapesti Szlovák Intézet igazgatója kiemelte, hogy a Balassi Intézet és a MKKE támogatásával megvalósuló programok alkalmat adnak a szlovák, a cseh, a lengyel és a magyar irodalom közti különbségek és hasonlóságok felmutatására, valamint lehetőséget biztosítanak, hogy a V4-ek írói közösen megvitassanak bizonyos irodalmi és társadalmi kérdéseket. Vasárnap déltől például Paweł Lisicki, Martin C. Putna, Tillmann János és Michal Havran fognak diskurálni a nagy történelmi vallások művészetéről és világképéről. Hushegyi a közös programok közül kiemelte még a fordítási támogatásokról szóló beszélgetést, az irodalmi és gyermekirodalmi börzét, az irodalmi rezidensek kerekasztalát, valamint a fordításról szóló programokat. Az Európai Írótalálkozón is lesz V4-es beszélgetés. Az igazgató elmondta még, hogy egyedi ízekre számíthatunk a könyvmegjelenések tekintetében is: kilenc cseh, hét lengyel és öt szlovák mű jelenik meg magyarul.

Karádi Éva a már hagyományosnak számító Európai Elsőkönyvesek Fesztiváljáról beszélt, amelyre idén tizennyolc országból érkeznek a fiatal írók. Hozzátette: az elsőkönyves fesztivál és az Európai Írótalálkozó idei fő témája az európai irodalom soknyelvűsége, a nyelvi határok átjárásának lehetősége lesz. A találkozón négy panelbeszélgetés lesz Tendenciák és interferenciák a visegrádi országok irodalmában, Külső és belső nézőpontok a fiatal európai irodalomban, Európa női szemmel címekkel, valamint az Európa Irodalmi díjasokat is megszólaltatják.

Sárközi Bence, a Libri Csoport vezetője a díszvendég-íróhoz, a Nobel-díjas Orhan Pamukhoz kapcsolódó programokról szólt. A könyvfesztiválra érkezik a török szerző legelső regénye magyarul, az 1982-ben írt Cevdet Bey és fiai, valamint új kiadásban jelennek meg Az ártatlanság múzeuma, valamint a Dublin-díjas A neve Piros művei. A szerzőt csütörtök délután D. Tóth Kriszta kérdezi, majd Péterfy Gergely laudálja. Pamuk szombaton tizenegy órától dedikál.

nyomtat

Szerzők

-- Kocsis Katica --


További írások a rovatból

Tóth Kinga AnnaMaria sings/singt/énekel című kötetének bemutatója
Kiszely Márk volt a Kötetlenül sorozat vendége
Abdallah Abdel-Ati Al-Naggar Balassi Bálint-emlékkard irodalmi díjához
Weber Kristóf Keringő című regényének bemutatója


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés