bezár
 

zene

2017. 04. 20.
Macujev leiskolázta Budapestet
Gyenyisz Macujev zongorakoncertje - 2017. április 5. Müpa
Macujev leiskolázta Budapestet Nem először hallom Macujevet és elképeszt a technikai fölény, amivel játszik. Az idei Tavaszi Fesztiválon hallott szólóestje ebből a szempontból nem is volt csalódás (legfeljebb az emlékekkel összevetve).  

Nem vagyok zongorista, egyszerűen a fülem alapján ítélem meg a játékosok teljesítményét és az alapján, amit látok. Gyenyisz Macujev, amikor két évvel ezelőtt szintén a Tavaszi Fesztiválon a Nemzeti Filharmonikusokkal játszott, egyszerűen elbűvölt

Leginkább azzal bűvölt el, hogy azon kevés játékosok egyike, akik számára a zongorázás mint mechanikai, technikai teljesítmény teljesen átlátszó, mintha nem is létezne. Rachmaninov kivételesen nehéz 3. zongoraversenyét úgy adta elő, mint más zenész egy iskolai gyakorlatot: ha nem is az unalomnak, inkább a zenei élvezetnek adva át magát, miközben az ujjai (és a keze) szélsebesen jártak.

Valami hasonló élményre számítottam idén is, amikor az első emelet oldalsó ülésén helyet foglaltam, beletörődve abba, hogy az egyébként fenségesnek ígérkező élményt némileg degradálja a tény, hogy a művészt és játékát messziről és oldalról látom és hallom, valamint - a Müpa kiváló akusztikája ellenére - a visszaverődések miatt elmosódik a hangzáskép.

Gyenyisz Macujev

Szóval az átélésre koncentrálva vártam a revelációt. Amihez képes, be kell vallanom, a Beethoven-szonáta ügyes volt, csak nem hozott meglepetést, ahogy az utána következő Schumann-etűdök sem. Nyilván az ízlésemmel van baj, meg egyébként is a Rachmaninov-darabokra vártam, a szünet után.

Ami ugyan el is következett, a maga idejében, ám továbbra is csak gyakorlatozásnak tűnt a nagy művész kezei alatt, szóval vártam tovább a katartikus élményt, amihez már közelített a Csajkovszkij mű, majd az újabb két Rachmaninov-prelűd, majd valami egészen különös élménybe ment át a Prokofjev-szonátában, leginkább a darab hangzása és ritmikája kapcsán. Ám egyetlen pillanatra sem éreztem, hogy valaki megváltotta a világot.

Gyenyisz Macujev

A koncert végén hatalmas ünneplést kapott Macujev. Teljesen megérdemelten.

Tökéletesen játszott. Oldalról, az asszimetrikus visszaverődések miatt lehet, hogy csak én hallottam így, de olyan érzésem volt, mintha a pedál-használat, mármint az, hogy a hangok mennyi ideig csengenek ki egy kicsit elnagyolt lett volna.

Gyenyisz Macujev

Nekem, a két évvel ezelőtti Rachmaninov-zongoraverseny után a Nemzeti Filharmonikusokkal a mostani koncert iskolás előadásnak tűnt, mondhatni hakninak. 

Gyenyisz Macujev

Mégsem a saját, egyáltalán nem elvesztegetett időmet sajnáltam, inkább azt, hogy a ritka pillanatokban, amikor Macujevet hallhatom, nem valami olyan darabot játszik, méghozzá hasonló könnyedséggel mint most, amibe a nagyok bicskája is beletörhet.

Gyenyisz Macujev

 

A műsoron:

 

Gyenyisz Macujev zongorakoncertje

2017. április 5. Müpa

 

Beethoven: Asz-dúr szonáta, op. 110

    I. Moderato cantabile molto espressivo

    II. Scherzo. Allegro molto

    III. Adagio ma non troppo - Fuga. Allegro ma non troppo

 

Schumann: Szimfonikus etűdök, op. 13

Téma - Andante

etűd - Un poco più vivo
etűd - Andante
etűd - Vivace
etűd - Allegro marcato
etűd - Scherzando
etűd - Agitato
etűd - Allegro molto
etűd - Sempre marcatissimo
etűd - Presto possibile
etűd - Allegro con energia
etűd - Andante espressivo
etűd - (Finálé egy Marschner-témára) Allegro brillante

 

szünet

 

Rachmaninov: Études-Tableaux zongorára, op. 39 - részletek

Csajkovszkij: Meditation, op. 72/5

Rachmaninov: g-moll prelűd, op. 23/5

Rachmaninov: gisz-moll prelűd, op. 32/12

Prokofjev: 7. (B-dúr) szonáta, op. 83

    I. Allegro inquieto

    II. Andante caloroso

    III. Precipitato

 

Ludwig van Beethoven: Asz-dúr szonáta, op. 110

 

Három évtizeden át a zongoraszonáta volt Beethoven egyik legfontosabb műfaja, legmerészebb kompozíciós ideáit szinte mindig egy zongoraszonátában próbálta ki először. A harminckét darabból álló termés utolsó három művét 1820-1822-ben írta (op. 109, 110, 111). A variációs kedv, a kontrapunktikus szerkesztés és az átszellemült éneklés (illetve az éneklő ember megidézése) - Beethoven kései stílusának legjellegzetesebb elemei - az utolsó szonátákban is kiemelkedő szerepet játszik. Az Asz-dúr szonáta nyitótétele a fantázia, a szabad variációs forma és a szonátaelv izgalmas kombinációja, hangvételében, tónusában egy két évtizeddel korábbi Asz-dúr művet, az op. 26-os zongoraszonátát is eszünkbe juttatja. A vérbő, vaskos scherzo is a fiatal Beethovent idézi, a harmadik tételben egy panaszos áriadallam és egy szigorú, “konok” fúga kontrasztjából teremt sajátos zenei formát. Mindkét elem kétszer tér vissza, a második fúgában a téma tükörfordítása indítja a tételrészt.

 

Schumann: Szimfonikus etűdök, op. 13

 

Az 1834-ben komponált mű alcíme a feldolgozás formájáról tájékoztat, a szimfonikus jelző a zenekari hangzásra utal. A változatok témája Ernestine von Fricken (Schmumann ifjúkori szerelme) édesapjától származik, aki műkedvelő zeneszerző volt, és a témát fuvolavariációi számára komponálta. E témára írta Schumann a maga változatait. Az etűdöket egy angol barátjának, Sterndale Bennettnek dedikálta. A finálé újabb kölcsönanyagok exponál, Merschner A templomos és a zsidónő című operájának “Örvendj, te büszke Anglia” kezdetű dalát.

 

Szergej Rachmaninov: Études-Tableaux zongorára, op. 39 - részletek

 

Az Études-Tableaux sorozat egyes darabjai 1916-1917-ben születtek. E kompozíciók voltak Rachmaninov utolsó, még Oroszországban befejezett művei, melyeken érezhető, hogy a korábbi zongoradarabokhoz képest milyen irányokba indult el. Közelebb került például pályatársa, Alekszandr Szkrjabin világához.

 

Pjotr Iljics Csajkovszkij: Mèditation, op. 72/5

 

Csajkovszkij1893-ban egy zongoraciklussal búcsúzott el a hangszertől, a 18 darabból álló sorozat után már nem írt több művet zongorára. A karakterdarabokból álló sorozat hagyományos értelemben nem alkot zárt ciklust, és az egyes tételek ajánlása is más-más személynek szól. Az ötödik, D-dúr hangnemű darabot (Mèditation) Csajkovszkij a zongoraművész-karmester kollégának, Vaszilij Szafonovnak dedikálta.

 

Szergej Rachmaninov: g-moll prelűd, op. 23/5

 

A zeneszerző 1892-ben írt első prelűdje (cisz-moll, op. 3/2) rendkívül népszerűvé vált, napjainkban is a komponista védjegyének számít. Rachmaninov közel egy évtizeddel később, 1901-1903-ban fejezte be azt a tíz prelűdből álló sorozatot (op. 23), melyről úgy gondolta, “hogy sokkal jobb zene, mint amilyen az első prelűd volt, de úgy tűnik, hogy ezt a hitemet nem osztja a közönség”. Koncertjein Rachmaninov soha nem játszotta a teljes sorozatot, csak válogatást szólaltatott meg. A ciklus legtöbbször felhangzó darabja a g-moll prelűd. A háromrészes forma egy induló karakterű és egy lírai középrész (Alla marcia - Poco meno mosso) kontrasztjára épül.

 

Szergej Rachmaninov: gisz-moll prelűd, op. 32/12

 

Az 1910-ben befejezett tizenhárom prelűddel vált teljessé Rachmaninov prelűdsorozata. A megelőző években írt tizenegy tétellel (op. 3 és op. 23) együtt immár 12-12 dúr és moll hangnemű kompozíció állt a rendelkezésére. A darabok viharos gyorsasággal készültek, a szerző különösen ihletett állapotban volt. A sorozat ötödik, tizenegyedik és a koncerten elhangzó tizenkettedik darabját például egyetlen napon jegyezte le.

 

Szergej Prokofjev: 7. (B-dúr) szonáta, op. 83

 

A kompozíciót Richter mutatta be, “1943 elején megkaptam a 7. szonáta kottáját, amitől valósággal önkívülebe estem, s négy nap alatt megtanultam. (…) A szonáta egy egyensúlyát vesztett világ fenyegető atmoszférájába taszítja bele a hallgatót. Káosz és bizonytalanság uralkodik. A szemünk előtt szabadulnak el a gyilkos erők. De ami eddig éltette az embert, az nem vész el. Továbbra is érez és szeret. Együtt érez embertársával, együtt tiltakozik, és együtt vesz részt a közös fájdalomban. Mindent elsöpör maga előtt a győzni akarás mámorában”.

 

Gyenyisz Macujev

 

A világ egyik legünnepeltebb és a magyar színpadkon is rendszeresen koncertező kivételes technikai és fizikai adottságokkal rendelkező orosz virtuóz, Gyenyisz Macujev karizmatikus egyéniség. Közönségét egyaránt ámulatba ejti makulátlanul tökéletes játéka és fékezhetetlennek tűnő rögtönzőkedve. Vonzódik az olyan nagyszabású és rendkívüli erőpróbát jelentő koncertprogramokhoz, melyeken a zongorairodalom legkomplexebbnek tekintett művei szerepelnek. Macujev 1998-ban megnyerte a Nemzetközi Csajkovszkij Versenyt, ez a győzelem fordulópont volt karrierjében. Pályája meredeken ívelt fel, olyan karmesterek vezényletével játszott, mint Jevgenyij Szvetlanov vagy Claudio Abbado. Játékát több ízben hasonlították már a nagy előd, Vladimir Horowitz stílusához. Macujev nem kizárólag klasszikus zenét játszik, hanem jazzt is.

(Forrás: Müpa brossúra - a szerk.)

Gyenyisz Macujev

Fotó: Posztós János, Budapesti Tavaszi Fesztivál (a szerk.) 

nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés